Békés Megyei Népújság, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
KÖR ÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Október fényénél daloltak a múzsák em mindig igaz a mondás, miszerint fegyverek között hallgatnak a múzsák. Hiszen tudjuk: mióta világ a világ, az igazi, a fennmaradásra törekvő művészt — így a költészet is — nem lehet, es nem is akar független maradni a társadalmi megmozdulásoktól. 1917 októberében orosz földön sem történt ez másként. Az akkori élő költészet legjobbjai, különösen azok, akik már korábban is tűrhetetlennek érezték a cári önkény sanyargatását, a proletár és a muzsik mélységes nyomorát, az értelmiség dekadenciáját, szívvel, lélekkel és tollal, azonnal beálltak a sorba és énekelni kezd- október fényénél. így- keletkezett tenger nagyságú költészete a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. « Gondoljuk csak el: hány és hány versben visszhangzik az Auróra cirkáló valóban hajnalt hozó ágyúdöreje! Mennyi és mennyi költemény örökítette meg a Téli Palota viharos elfoglalásának az emlékét! Ha tengerhez hasonlítottuk október költészetét, akkor ebből a tengerből itt, e rövid megemlékezésben csak a legmélyebb, legtisztább tengerszemekről lehet írni. Volt például egy Alek- szander Biok nevű költő, aki hatesztendős korában már verses drámákat írt Tehette, mert nemcsak bir-' tokot és kastélyt örökölt szüleitől és nagyszüleitől, de ugyanilyen magától értetődően hozta a kultúrát is a családi fészekből, hiszen * família semmittevő unalmában verseket fordított franciából, naphosszat szenvelgett és napestig istenről elmélkedett Szinte természetes, hogy ebből a csodagyerekből kora jelentős, ám dekadens költője lett. De az már csodának tűnik — pedig nem az, hanem október érdeme —, hogy ebből a költőből ilyen nyilatkozat szakadt ki: „Az értelmiségiek együtt kell, hogy működjenek a bolsevikokkal, mert a bolsevikok a jövő kultúrájának hordozói. Értelmiségiek: szívetekkel, elmétekkel és okos kezetekkel szolgá'játok. a forradalmat!” Aztán szinte egy csa- ■ pásra megszületik mindaddig legjelentősebb költeménye. a forradalom érdekes krónikája, a Tizenkettő című poéma. A költeményben tizenkét vörösgárdista rója a lorradalom-tépázta Pétervár utcáját, s ex az őrjárat alkalmat ad a költőnek, hogy közben részletes, hiteles képet fessen a letűnt világ ijesztő fantomjairól. Példának említettem Blo- kot, annak példájául, hogy még a forradalomtól teljesen idegen fészekből származó költőket is magával tudta ragadni október igaza. Október klasszikusai közül nálunk és világszerte méltán emlegetett költőcsúcsok: Majakovszkij és Jeszenyin. Majakovszkij már középiskolás korában a Szociáldemokrata Párt bolsevik csoportjában dolgozott, pártmunkát végzett, ezért a cári rendőrség három alkalommal is letartóztatta. Szabadulása után festőművésznek készült, de verseket is írt, s a főiskolán már mint költő, a futuristák csoportjához csatlakozott. Már e korai időszakban írott verseiben, poémáiban is nyomon követhető a társadalmi forradalom gondo-, lata. Érthető, hogy októbert lelkesen üdvözli, s a forradalom eszméjéhez haláláig hű marad. Aki csak egyetlen gyűjteményét is átlapoz .a, az tudja, hogy ez a jó értelemben gondolt „izgága költő” 1917 után kifejezetten csak politikai verseket írt. Olyanokat is, amelyek a zajló forradalom tetteit, eseményeit emelik a költészet magaslatára, s olyanokat is, amelyek csak közi vetve függnek össze a fiatal szovjet élet minden ízét átjáró forradalommal és a sokszor itt is, ott is, újra meg újra szívósan felbukkanó ellenforradalmi tünetekkel. Ezeken a direkt költeményeken a forradalmi akciók tüze süt át, szinte gránátok, bombák robbannak a verssorokban, negyvenfokos lázban süvölti el hitét, dühét, kiáltja parancsait a költő, szinte a megafonok erejével. A biztos győzelem után pedig, amikor már nem szükséges közvetlenül agi- tatív költeményekkel kielégíteni a társadalmi igényt, megalkothatja hatalmas poémáif, a 150 milliót, a Csudajót, 1924-ben pedig a Lenint. é . Lenin közvetlen élmény Majakovszkij számára. 1917. november 7-én találkozott vele a Szmolnijban, 1924. január 22-én pedig ott volt a kongresszuson, ahol Kulinyin bejelentette Lenin ha'álát. Január 27-én ott volt a Vörös téren, a síró, lehajtott fejű gyászolók tömegében, s a találkozások hatására még ugyanaz év októberében befejezte a terjedelemre is hatalmas poémát, amit a nyomdai közlés előtt számtalan munkásgyűlésen felolvasott „Nagyon féltem ettől a költeménytől — írja önéletrajzában a költő —, hiszen könnyen egyszerű politikai szöveggé sekélyeeedhetett volna. Az a visszhang, amelyet a munkásság körében keltett, megörvendeztetett.” A poéma valóban nem lett sekélyes politikai szöveg, hiszen Majakovszkij Lenint, az embert énekelte ’ és emelte ki az örökkévalóság számára, a glóriák, a pompák, az ünnepek, az emlékezések olykor lényeget eltakaró tömege alól. A forradalom vezére történelmi alak ugyan, a poémában is, de annyira ember, hogy szinte lélegzik, mosolyog és kissé raccsoló hangján agitál. S nincs a sorokban sem áhítat, sem felfokozott pátosz, szinte minden szóval szigorúan ragaszkodik a történelmi tárgyilagossághoz. Lenin nem sejtelmes varázsló, aki egy intésével irányt szabott a történelemnek, hanem keményen, szívósan, kitartóan dolgozó ember, aki azért küzd, hogy irányt szabhasson a történelemnek. Majakovszkij Lenin-képe ezért hiteles, ezért felülmúlhatatlan. Október emelte a költészet Olümposzára azt a Szergej Jeszenyint is, akit Oroszország legbonyolultabb. legellentmondásosabb lelkű költőjeként szokás emlegetni, ö is fiatalon toppant az orosz irodalom kellős közepébe. Harmat- szerűen tiszta, népdalként csengő költészete üde színfolt volt az izmusok erdejében botorkáló orosz irodalomban. De nagy verseit 1917 után írta meg ő is. A Szovjet-Oroszországot, A Föld kapitányát, a forradalom tetteit szinte frissen megörökítő Dalok a nagy hadjáratról című poémát, és mindezek csúcsaként az Anna Sznyeginát. A forradalom néhány részletkérdésével ugyan vitázott, ám, ha úgy tetszik: teljes „bonyolult lélekkel” elfogadta a forradalom alapvető céljait Hiszen így vall: „Ó, kedvesem / oly jó elmondani / hogy nem tépett szél. nem téptek farkasok, / elmondhatom: a szovjet oldalán / a legelszántabb útitárs vagyok!!1 És múlhatatlan érdeme, hogy őszinte, tiszta hangú verseiben ő hozott elsőnek képeket a forradalmi változás útjára tért orosz faluról, ahol „az új helyzetbe merülve beszélgetnek”, vitáznak a felszabadult öntudatú parasztok. Ezért különösen becsüli őt a magyar irodalom. Hiszen nálunk is, amikor az új helyzetbe merülve beszélgetett. vitatkozott a falu, sok. nagyon sok magyar költőnek segített Szergej Jeszenyin. Lenin H- Aífman 19?0-ban készült grafikája Andrej a pályaudvarról a petrográdi városrészeié indult. A villamos zörgőtt és rázkódott, házak, járókelők suhantak el Andrej mellett S miközben a várost szemlélte, keményen szorította térdén nyugvó hátizsákját, s benne a kincset érő rakományt Petrográd Andrej kétéves távolléte alatt megkopott, fényét vesztette. A házak piszkosabbnak, elnyűttebb. nek, szánalomra méltóbbnak tűntek. Ami rögtön szemet szúrt neki és meglepte — a város katonáktól hemzsegett. Mikor két évvel ezelőtt a frontra indult, Petrográd lakossága a szokásos képet mutatta. Egyenruhás férfit alig látott az utcán. Most a járdák kekiszin- ben virítottak, szinte ez volt az uralkodó szín az emberek öltözékében. Katonák, junkerek, tisztek csoportjai, tói tarkái lőtt a tcmrvetf Az utasokat kezdte bámulni. Az ajtónál, térdével zsákjához támaszkodva szemrevaló, pirospozsgás lány állt. Andrej pillantásával találkozva még jobban elpirult, s könnyű mosoly suhant áf szája szélén. Andrej is elvörösödött, elkapta tekintetét, s azonnal gyanakodni kezdett Hóri- horgas alak állt a lány mellett, rövid zakójából kikandikált hosszú, sovány keze, piszkos ujjai. Apró, fehéres tolvajszemével merően bámulta Andrej hátizsákját. Andrej elkomorodott, s biztos ami biztos, közelebb húzta magához zsákját. Ezredében a Petrográdból érkezettek figyelmeztették, a város hemzseg a tolvajoktól. A hátizsákban valóságos kincstár rejtőzött. Mikor a lövészárokban megjelent a „Pravda”, s benne a szerkesztőség munkásokhoz és katonákhoz intézett felhí'•!«». hocnr uiTUllif gassák az újságot, a hadosztály bolsevikjai gyűlést hívtak össze. Kezek erdeje emelkedett a magasba a javaslatra, hogy fel kell ajánlani a „Pravdá”-nak a György-kereszteket és kitüntetéseket. A hadosztálybizottság bolsevik szárnyának tagjai elhelyezkedtek a szónoki emelvényt helyettesítő lőszeresláda mellett, s jegyzékbe vették a katonák által átadott érdemrendeket. Estére kilencszázhar- minc György-kereszt és kitüntetés került a listára, közülük több mint száz aranyból volt. Másnap reggel Andrej megtömte hátizsákját a keresztekkel és kitüntetésekkel, s a bizottság utasításával Petrográdba indult. A csomagnak tekintélyes súlya volt, több mint egy púd. Andrej a vasúti kocsiban a zsákot a feje alá helyezve aludt. Cudar kényelmetlen volt, azok az átko- 1 +«&• a vásznon keSimoB Lajos
