Békés Megyei Népújság, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-24 / 275. szám
Az emberi cselekvés lehetőségeit kutatom Beszélgetés Kása Ferenc filmrendezővel Kósa Ferenc első filmje, a Tiezer nap a cannes-i fesztiválon elnyerte a rendezés diját, a Dózsa- film közönségsikert hozott, á Nincs idő-t vitatta « kritika, s most legfrissebb alkotása. a Hószaka- das adott alkalmat az interjúra. — A filmekről és a közönségről szeretnék beszélgetni. — Szívesen, . de előrebocsátom, hogy én csakis a cselekvő filmekben vagyok Illetékes. — Ezt hogyan kell érteni? — Kissé leegyszerűsítve a kérdést, arról van szó, hogy számára a művészet tulajdonképpen elkötelezett gondolkodást jelölt. Töprengést a ml világunkról. Természetesen az elgondolkodtató vagy az úgynevezett súlyos filmek sem nélkülözhetik a közönséget Éppen ezért olyan filmeket szeretnék csinálni, amit megértenek az egyszerű önberek is. Nem keresem a bonyolult, avantgarde, formákat, a rejtjeles dialógusokat, közérthető gondolatokat fogalmazok meg, de anélkül, hogy a filmék tartalmát felhígítanám. Én nem hiszek a magas művészet fogalmában, számomra minden művészet eleve demokratikus. — A mozikban nagyon sok a nyugati kom mer sz- fitm. Es sikerük van. — Ezek a filmek sajnos leszoktatják az embereket a gondolkodásról, őszintén szólva én félek tőlük. A szórakozást persze én is szeretem, de azt mér veszélyesnek tartom, ha egy film úgy csinál, mintha komoly dolgokról beszélne, miközben sekélyé«. — Mi a véleménye a közönségről? — Nekem csak jó véleményem lehet Eddig bemutatott három filmet két és fél millióan nézték meg idehaza. Ez jó eredmény. A Dóasa-filmnek. az ítéletnek egymillió nézője volt. És ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy filmjeimet negyven ország vásárolta meg, igazán nem panaszkodhatok a közönségre. A statisztikán túl persze az is lényeges, hogy a közönség átvegye az alkotók gondolatait. Számomra ugyanis nem az önkifejezés lehetősége a fontos, hanem az, hogy az emberi közösség is megértse saját sorsát. — Hogyan határozná meg filmjeinek visszatérő mondandóját? — Tulajdonképpen a cselekvés lehetőségeit kutatom. Nem az egyén, hanem a közösség oldaláról vizsgálom ezt a témát, mert vallom, hogy a szabadság lehetősége egybeesik a társadalmi cselekvés lehetőségével. Az ember ugyanis olyan mértékben szabad, ahogyan tenni tud másokért — Napjainkban mi a legizgalmasabb filmtéma? — A szabadság és a békeakarat megfogalmazása. Legalábbis én ebben hiszek. Hiszen erről szól legújabb filmem, a Hószakadás is. — Mór csak egy kérdésem van: milyen ma egy filmrendező közérzete? — A Hószakadás forgatásakor azt mondtam, hogy ezért a filmemért odaadnám a fél karomat. Ez azt jelenti, hogy a Hószakadással teljes azonosságot vallók és érzek. A film elkészült és úgy mutattuk be, ahogyan megcsináltuk. S ha ehhez még azt is hozzáveszem. hogy az előzetes vetítéseken legnagyobb örömömre a nézők ugyanúgy értették a filmet, mint én, akkor elmondhatom, hogy egy rendező ennél többet nem kívánhat magának. A személyes alkotói közérzetem tehát jó. De úgy érzem, nem1 rólam van szó. Ma! a világ nagyon kicsi. A közelmúltban Csoóri Sándorral együtt Amerikában jártunk, ahol előadások, a beszélgetések keretében megéreztem valamit e gazdag ország politikai légköréből. Ha tehát közérzetemet a világpolitikába próbálom elhelyezni nos, akkor, vannak aggodalmaim. Igaz, ma már nemcsak szeretném, hogy béke legyen, hanem teljes erővel akarom is ezt a békét. — Gondolom, ezt fejezi ki a Hőszakadás. — Igen. — Köszönöm a beszélgetést. Márkusz László Békési madzagos Bonus István A lelkemben - negyvennégy nyarát Dédelgetett emlékek őrzik, Fehér tisztesfii, repce, szeder Nyílott a tarlón késő őszig, Köröttünk nyulat, fácánt rejtett A zöld-kukoricás rengeteg; Ott legeltettünk én, meg Jóska A kisbéres, békési gyerek. — Madzagos, békési madzagos! — Csúfolták a többi pásztorok. Szemében fekete láng lobbant, Most is látom, ha visszagondolok. Erős volt, mint tömzsi kisbika, Izmától ingujja megrepedt, Tizenöt évét vágyak tüzelték: A lányokért majdnem megveszett. „ Beszélt róluk pajzán derűvel, S elbűvölte tízéves fejem. Elfeledtem, hogy kárban a jószág, Ügy csüggtem szaván, mint az istenen... Vidám volt, játékos, csintalan, Pedig sorsa akár a rabnak... Istállóban élt, s gyér kosztjánál A lónak is több jutott: abrak. Éjszakázott esőben, sárban, Hajnali dér sebezte kezét... i Alig várta, hogy kiteljen az év S másfelé fordítsa szekerét... S egy őszi reggel szovjet tank_ ,öltek: Csak úgy rengett a földvári tapos... S másnap hazament szabad falujába A kisbéres: békési madzagos Anyám Bonos« léssel Fagyos sörényű reggel, , kerge szelek a fákon, jaj az én legszebb tulipánom le ne taroljátok. Meddő csillagoktól zúzmara érik, éveidért anyám, vadlúdgyászos szél Sir Hozok bundás kendőt, derekadra szép szoknyapántot, fagyos söréiiyű szelek, jaj, le ne taroljátok! dalml és kritikai folyóiratokat, nagy többsége azonban rendszeresen olvassa a napilapok és hetilapok bírálatait, hallgatja, illetve nézi a rádió és televízió kritikai műsorait. „Ezek a találkozások azonban csak eléggé ritkán válnak emlékezetessé, még akkor sem mindig, amikor több kritikus vitatkozik a műről — mondotta Kamarás István. A hatástalanság egyik oka az. hogy az olvasmány-közvetítés ezen alkalmairól hiányzik az olvasó, illetve az olvasok képviselete. Sokszor már az, is elég lenne, ha képzeletben megidéznék az olvasót, szempontjait, megközelítési módjait, élmény- telitalálatait vagy tanulsá- ságos félreértéseit. Sokszor kevesebbel is beérnék az olvasók: azzal, hogy legalább a kritikus szólaljon meg, mint olvasó, levéve a szertartáshoz nélkülözhetetlennek vélt maszkot, üljön is késpeelétbén oá vasúté rsai közé, és mondja el, hogy miért teLawrtt vagy nem tetszett neki a kritikájára érdemesnek tartott könyv. A kritikus tanulhat az olvasóktól, mert azok sok esetben az egyes művek bizonyos részleteit jobban életre tudják kelteni nála. Az „egyszerű” olvasó nem rendelkezik ugyan a mű megfejtését előmozdító szakmai fegyvertárral, de mentes a kritikusok foglalkozási ártalmaitól. Meri élvezni, abbahagyni, megsiratni és megérteni is a művet. A kritikusok operációinál vagy párbajainál sokszor áldozatul esik a mű élménye, az olvasók hétköznapi beszélgetéseiben viszont feltámad az élményváltozatokban tovább élő mű. Ha ezeket a beszélgetéseket kihallgatnák a kritikusok, és ha élményeikét rendszeresen leírnák az „egyszerű” olvasók —. akkor nem az derülne M. hogy „maradjon a varga a kaptafánál”, hanem az, hogy a kritikusnak és az olvasónak közös nevezője az olvasás, vagyis az értelmezés. A tanácskozás egyik szorgalmas hallgatója volt Szabó György író, az Üj írás rovatvezetője. Az előadások szünetében megkértük, foglalja össze véleményét a kongresszusról. — Mindenekelőtt azt találom rendkívül fontosnak, hogy éppen Magyar- ország fogadhatta vendégül egy oiyan nemzetközi szervezet tagjait, akik között mind a két világ népeinek képviselői jelen Van pák. Másrészt azt, hogy a részünkről elhangzott előadásokkal bizonyítottuk, hogy a magyar i rod aim i- krtttkai élet rangosa-n tud részt, venni a nemzetközi szinten zajló vitákban. — A külföldi delegátusok hozzászólásai közül különösen mélyen hatottak rám a francia André Wurmser szavai, Wurmser gyakori vendégünk, jól ismeri iro- dalomközélerti viszonyainkat, és így módjában, áll, hogy a francia és a magyar helyzet között párhuzamot vonjon. Felszólalásából kitűnt, hogy egy olyan fejlett nyugati államhoz képest is, mint Franciaország, milyen előnyös helyzetben vagyunk, például a könyvkiadás területén. Nem árt egy kicsit ebből a szemszögből gondolkoznunk, amikor hazai állapotainkkal elégedetlenkedünk. — A magyar hozzászólók közül nagyon szivemből beszélt Almási Miklós, akt a műélvezet örömének fontosságát hangsúlyozta. A kritikusoknak valóban az eddiginél komolyabban kell venniük: a műélvezetbe úgy kel] az olvasót bevezetni, hogy örömöt érez- zem, és ne pedig valami gyötrődés legyen számára az esztétikai élmény befogadása. MorVay istvá* Szovjet plakátkiállítás fél évszázad történelméről A Szovjet Kultúra és Tudomány Házának minden kiállítása meglepetés, és minden kiállítása közelebb hozza a magyar látogatóhoz a Szovjetunió történelmét, életét, az embereket, akik a Volga, a Néva tájain vagy éppen a távoli Szibériában élnek. Ilyen ez a nemrég nyílt kiállítás is, mely a szovjet plakátművészet fél évszázadát reprezentálja. Százötven plakát hozza élőnkbe ezt a fél évszázadot, mely a világtörténelem hatalmas változását hozta, azt a harcot, küzdelmet és ünnepnapok mellett a hétköznapokat is, amely erre a hatalmas országra jellemző volt, és jellemző ma. A gyűjteményt a Moszkvai Központi Forradalmi Múzeum anyagából állították össze, és abban a legrégibb plakát 1918-as évszámú. Itt vannak a legnagyobb kiadók legérdekesebb plakátsorozatai, a Szép- művészeti, a Szovjet Művész, a Plánéta kiadók tevékenységét évről évre híven bemutatják. Jól példázza az egész kiállított gyűjtemény azt, hogy a szovjet politikai plakátművészet ia a Nagy Október szülötte, hogy az 1918 júliusáhan megjelent első szovjet plakátok sajátos eszközeikkel mozgósították az embereket eer. éhség és rombolás elleni küzdelemre, harcra az Intervenció ellen, a kommunizmus eszméinek megértésére, az új életre. Ritka érték az első plakát, melyet még a párt oroszországi végrehajtó bizottsága nyomtatott, és terjesztett hetven városban. A kezdeteket idézi Q. Ljubarszkij: „Mindenki álljon a Szövetség vörös zászlója alá!” című műve (felső képünk), egy későbbi. 1925-ből, ismeretlen művész „Május 1. Oroszországi kommunista szombat” című plakátja, (második képünk) és a többi, az egész kollekció. Azt Is mondhatnánk, hogy a kiállítás nem más, mint a szovjet állam története a plakátok nyelvén. Megtekintése ísmeretbövítö alkalom & m.
