Békés Megyei Népújság, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-23 / 248. szám
Az óvodák támogatására A Békéscsabai Konzervgyár pósteleki előkészítő telepén az elmúlt hét végén nem tartottak szabad szombatot. A dolgozók és a tíz szocialista brigád tagjai vállalták, hogy egyrészt a mezőgazdaság segítése érdekében, másrészt kongresszusi felajánlások teljesítésére komon nista műszakot tartanak. Ennek a jövedelmét, mintegy hétezer forintot, befizetik az ővo- daalapra. Ezen a szombaton csaknem százan voltak benn és »«0 mázsa paprikát vettek át, amiből 120 mázsát dolgoztak fel Társadalmi munka 630 órában — Húsüzem közös összefogással Több mint 110 dolgozó veszi részt a munkaversenyben és | küzd a Kiváló Dolgozó cím elnyeréséért a gádorosi ÁFÉSZ- néL Nyolc kollektíva 67 fővel versenyez a szocialista brigád címért, míg 34 kollektíva a Kiváló Egység cím elnyerését tűzte eéluL Vállalásuk legfontosabb részének a lakosság, valamint a közületek igényeinek még jobb kielégítését jelölték meg. Ezért az áruválasztók további bővítését tervezik. Nevezetesen az iparcikk áruházban bútoripari termékek értékesítését; az élelmiszerboltokban pedig saját kéA D6MÄSZ Békéscsabai Üzemigazgatósága felvételre keres raktári kiadót JELENTKEZES: Békéscsaba, Külső Szarvasi út, Főraktár I szítésű félkész- és kész cukrász- I sütemények rendszeres árusítását vezetik be. A munkakörülmény javítására, az egységek külső karbantartására, belső korszerűsítésére az idén már 250 ezer forintot költött a szövetkezet. Kongresszusi vállalásukban szerepel 50 új szövetkezeti tag megnyerése. Közülük 30-at szerveztek be, háromszáz forint részjeggyel. Az ÁFÉSZ dolgozói az év első kilenc hónapjában 630 óra társadalmi munkát végeztek. Gádoros felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére egy óvodai csoport részére vállaltak épületrész-kialakítást. Itt az asz- talosbriigád egy hét alatt készítette el önköltséges áron a szükséges ajtókat és ablakokat. Igen jó a község gazdálkodó egységei közötti együttműködés is. Ez teszi lehetővé, hogy a Petőfi és a Dózsa Tsz-szel, illetve a községi tanáccsal közösen húsfeldolgozó üzem létesítését tervezi az ÁFÉSZ. A két tsz, a tanács és a fogyasztási szövetkezet 150—150 ezer forinttal járul hozzá a húsüzem kialakításához, (Balkus) Á Békéscsabai Építőipari Szövetkezet (Békéscsaba, Vörös Október sor) felvételi hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: asztalos, szegezőlakatos, tmk-műhelybe lakatos, villany, szerelő, fűtésszerelő, ács szakmunkásokat, szalagfűrészen gyakorlattal rendelkező férfi és női betanított segédmunkásokat, asztalosüzembe férfi és női segédmunkásokat, téliesített munkákra kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat, vasbetonszerelőt, takarítónőket. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Fizetés: megegyezés szerint Jelentkezni lebet: fenti cimen, a személyzeti előadónál. 353228 I őszre, télre Milyen a kínálat ruházati cikkekből? Nőtt a gyermekcipők választéka — Többféle jersey a pultokon —- Javult a kereskedelem és ipar együttműködése ! Az ősz viszontagságait már ; bőrünkön érezzük, a tél pedig ; közeleg. Témánk — a kereske- i delem felkészülése őszi—téli i ruházati cikkekből — tehát idő■ szerű. Halljuk hát mi a véle• ményük a szakembereknek, mi- : bői lesz elég a polcokon és rak- 5 tárakban, s mit keresünk majd ■ hiába az üzletekben? ; A megyei tanács kereskedel■ mi osztályán Kolozsi Gyula osz■ tályvezető-helyettes a megyei E helyzetről adott tájékoztatást. 5 A kiskereskedelem megyénk- 5 bem 6—7 százalékos íorgalom■ növekedést tervez. : A méteráru közül a pamut és S pamuttípusú szövetekből meg- « i'elelőek a készletek, a tiszta- ; gyapjú fésűs szövetek választé- I kát importáru egészíti ki. Jó el• látás várható a szintetikus ! anyagokból. ■ Nem lesz hiány öltönyökből, ■ pantallókból sem. • A női ruihák között továbbra S is a jersey lesz a legkereset- ; tebb, 60 százalékkal van több S belőlük, mint 1973-ban. S Olcsóbb kötöttárukból, kártolt ■ gyapjú pulóverekből. alacscr • nyabb árú férfi ingpulóverekből elegendő a mennyiség. A női kardigánok, pulóverek választékát külföldi beszerzések javítják, Javult az ellátás az olcsóbb flanellingekből, alsóneműkbőL A gyermekruházati cikkek közül jobb a választék kiskamasz pantallókból, Gabi nadrágokból, viszont továbbra sem elégíti ki az igényeket a kártolt szövetekből készült fiú- és lánykakabátok kínálata. Gyermek felső kötöttárukból megfelelő a választék — az olcsóbbakból is. Tovább javul a gyermekcipő-ellátás. kielégítő mennyiség mellett választékból vülésről is beszélhetünk. A felnőtt méretű cipőknél is előrelépés várható az ipar és kereskedelem kapcsolatának fejlődése révén. Az igényelt mennyiségek kielégítik a kére- j setet, különösen női utcai cipőkből. divatcsizmákból' és az olcsóbb műanyag felsőrészű lábbelikből — tudtuk meg a megyei tanács kereskedelmi osztályán. S most kövessük az arunak a kereskedelemben megtett útját. Előbb a nagykereskedelmi vállalatok felkészüléséről tájékozódtunk. A RÖVIKÖT csabai lerakatá- nak vezetője. Kertes István elmondta, bogy a gyárak által felajánlott kapacitást lekötötték. Az első félév zökkenőmentes szállításaival szemben a második félévben mutatkozik hiány. főleg a pamutáruknál. Mintegy 20 százalékkal több a meleg alsónemű. A habselyem cikkek hiányát szintetikus árukból tudják pótolni. Van az olcsó és középáras flanell és f lanell típusú ingekből is. Minden jelentkező igényt ki tudnak elégíteni flanell alsóneműkből, melyek eddig hiánycikkek voltak. Sajnos késnek a bébiáru-szál- lítások. a lemaradás az alapanyag-ellátásra vezethető visz- sza. A ruházati ellátásban érdekelt másik nagykereskedelmi vállalat a DÉLTEX, textiles felsőruházati termékek forgalmazásával foglalkozik. Dr. Szeles Sándor lerakatvezető ismerteti az őszi—téli felkészülést. amely itt is — a RÖVI- KÖT-höz hasonlóan — hónapokkal a hűvös idő beköszöntése előtt kezdődik. Nézzük meg cikkcsoportonként a jelenlegi képet. Méteráru: Kártolt áruból a tavalyinál kevesebbet tudtak beszerezni az ipartól, de-az első negyedévről visszamaradt készletek segítségével biztosították az ellátást. Megnőtt a kereslet a tisztagyapjú szövetek iránt — a megyén belüli igényeket kielégítik. Kevés volt tavaly » jersey anyagokból. A megnövekedett belföldi termelés és a behozatal nyomán most már ebből is jó a választék. Annak: ellenére, hogy egyre kisebbek az igények ruhafla- neli iránt, az idei beszerzés kevés, pedig a múlt évinél nagyobb mennyiség kerül forgalomba. Probléma mutatkozik a különféle bársony-., düftinanya- gokkal. A hazai vállalatok alapanyaghiány miatt keveset gyártottak. A hiányt szocialista importból származó konfekcióval igyekeznek pótolni — ebből elegendő van. Az egy évnél korábbinál mintegy ezerötszáz darabbal kínálnak többet átmeneti, ballon.. és télikabátból, ez mintegy 30 ezer darabot jelent, s elegendőnek mutatkozik a kereslet kielégítésére Ügy tűnik, a nőknél a műszőrme kabát lesz a sláger — itt is bővíti a választékot a szocialista országokból származó behozatal. Bakfisok számár^ az igen keresett kockás mintás kabátokból kielégítik az igényeket, e raktáron is van eléig. Nagyon elterjedtek a fiúk számára az orkánanorgkok, míg a kis- ég nagykamasz átmeneti kabátok kereslete visz- szaesett A kigombolható műszőrmebetétes kabátokból van elég. A kiskereskedelem közelebbi kapcsolatban van a vásárlókkal, közvetlenül érzi az igényeket. Miből mennyit képesek kínálni az igények kielégítésére? — erről tájékoztat az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalatnál Cs. Szabó Imre kereskedelmi igazgatóhelyettes. Az őszi—téli felkészülést már júniusban megkezdték. Július végétől folyamatosan érkeznek az áruk. Sikerült jó választékot kialakítaniuk férfi, női és gyermek felsőruházatból, kötött, szintetikus termékekből. Problémát jelentenek a fekete színű áruk és a treviraneműk. Az előbbi oka a megfelelő színtartó festék hiánya, az utóbbié az importáru késedelmes szállítása. A nagyon keresett férfi ingpulóve- rekből kifogástalan az ellátás. A kisebb méretű habselyem áruk választéka kielégítő — nagyobb méretekből nem tudnak minden időpontban megfelelő választékot adni. A harisnyaféléknél egyedül a szembiztosból nem sikerült annyit beszerezni, amennyire szükség van. Csecsemő-és bébiárukból csaknem 25 százalékkal növekedett a forgalom. Itt az ellátás javításában nagy a szerepe a közt vetlen ipari kapcsolatoknak. A rögzített áras cikkekből is jónak ítélik meg az ellátást. Ugyancsak elegendő van jobb minőségű, színes férfiingből. de ez esetben a fogyasztók igénye és az ipar termelése között van némi ellentét. A fogyasztó korszerűt olcsóbban kíván. Kevés a középáras ing, és nincs folyamatosan sima fehér ing sem. Komoly a hiány a keresett olcsó, színes, ze- fíringekbőL A divatáruk közé tartozó összecsukható női ernyőből a hosszú időn keresztül tartó hiány után végre elegendő van. Az CJniverzálnál jónak ítélik a téli kabát- & öltönyszövet ellátást Más a helyzet a női szöveteknél. Amíg a jobb mi- nőségűekből kielégítő a kínálat. addig az olcsóbbakból nincs elég. Jersey szövetekből minden igényt ki tudnak elégíteni. Férfi- és fiúkonfekcióból is jó az ellátás, akárcsak a női ruhákból, kabátokból. Nincsenek megelégedve a bébi_ és le- ánykakabátok választékával főleg a világos színűek hiányzanak. Jelenleg nincs zökkenőmentes ellátás a kedvelt farmernadrágokból. javulás az év végére várható. Lényegesen többfajta gyermekcipőt kínálnak, azonban a 31-es méretnél nagyobbaknál ellátási problémák mutatkoznak. A rögzített áras cikkekből kifogástalan a választék, de a fogyasztók kívánsága, hogy gyártsanak ezekből is divatosabb fazonokat. A gyermekcipő-ellátás javulását a Centrum Áruházban is tapasztalják, ahol Oláh Lajos áruforgalmi osztályvezetővel beszélgettünk Felnőtt cipőkből, az olcsóbbakból Is jó a választék — de változatlanok a minőségi problémák. Férfi-, női szövetekből van elóg, hasonlóképpen a felső kik töttáruból is. Hiányzik viszont a középkorúak számára a szolidabb mintájú, nem karcsúsított férfiing. Az áruház ellátását nagyban segíti a CENTEX, a Centrum Áruházak feldolgozó üzeme, mely amellett, hogy csak itt kapható termékeket gyárt, kisebb szériáival jól bővíti a választékot is. A Tapasztalatokat összegezve megállapítható, hogy egészét tekintve jobb az áruellátás a tavalyinál, megszűnt néhány régi hiánycikk (pl. jereeyk. flanell alsóneműk). Egyöntetű a • vélemény, hogy nagyot javult a kereskedelem és ipar kapcsolata. A kiskereskedelem közvetlenül az ipartól is szerez be árukat, melyeket a nagykereskedelemtől nem tud megvásárolni. A fogyasztók érdeke jobban érvényesül, bér a gyártók még mindig nem képesek megfelelő gyorsasággal követni az igényváltozásokat. Erőss György \ 3 BÉKÍS Mtmssxn 1874, OKTOBER 23.