Békés Megyei Népújság, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-12 / 239. szám

Harminc liter vér A MEG Y El ■ P ÁRT BI itO T TSÁG ÉS A MEGYEI TANÁC S LAPJA Napirenden a lakossági szolgáltatás Napjainkban egymás után tű­sük! napirendre a tanács-, illet­ve a vb-ülések a lakossági szolgáltatás helyzetének megvi­tatását Vésztön például úgy értékelték: az utóbbi években Évforduló ötven évvel ezelőtt, 1924. ok­tóber 12-én halt meg — 80 éves korában — Anatole Fran­ce, Nobel-díjas francia író, a Nemzetközi Munkássegély egyik alapítója. Könyvkereskedő gyermeke' ként kezdettől intellektuál'S légkörben nőtt fel. Lektor, majd segédkönyvtáros volt. 1883-ban megismerkedett Caillavet aszr szonnyal, akinek szalonja a pá­rizsi irodalmi élet egyik köz­pontja volt. Az ő társaságában járta be Itáliát; ennek az útnak az irodalmi emléke a Firenzé­ben játszódó szerelmi regény. A vörös lilom. 1896-ban a Francia Akadémia tagjává vá­lasztották. 1898-ban a Dreyfus- ügyben Zola mellé állt, s ez­után egyre inkább közeledett a munkásmozgalomhoz. Különö­sen nagy hatást tett ró Jaures humanista szocialista eszme- rendszere. írói munkássága mel­lett kiterjedt és aktív közéleti tevékenységet folytatott, 1917- ben lelkesedve méltatta az ok­tóberi forradalom jelentőségét, 1921-ben pedig csatlakozott az újonnan alakult Francia Kom­munista Párthoz, Rendkívül termékeny fró volt; műveinek java magyarul is megjelent. A Nobel-díjat 1921-ben nyerte el, az indoklás szerint „a francia szellőmet ki­fejező ragyogó életművéért, vá­lasztékos és erőteljes stílusáért, minden emberi iránt tanúsí­tott megértésének, elbűvölő charme-jának elismerésékép­pen”. — JOGI TANÄCSADÄS. Ma délelőtt 9 órai kezdettel ingye­nes jogi tanácsadás lesz szer­kesztőségünkben (Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. emelet 12.). A tanácsadás 11 óráig tart. — KAMUT egészségügyi és jár­ványügyi helyzetéről hangzik el beszámoló a kamuti tanács vb hétfői, október 14-i ülésén. Szó lesz még a szabálysértési bi­zottság munkájáról és megtár­gyalják a tanács jövő évi mun­katervét is. — SZÍVROHAM következtében 40 éves korában elhunyt Tina A’iarchosz, a milliárdos görög hajómágnás felesége. Az asz- szony előzőleg Arisztotelész Onasszisznak. Niarchosz v esély- társának volt a felesége. sokat javult a szolgáltatás hely­zete. A IX , pártkongresszus után megvizsgálták, hogy a la­kossági szükségletek kielégíté­sére hogyan lehetne bővíteni a kisipari tevékenységet Nem csak főfoglalkozású kisiparos­inak adtak: iparengedélyt, de se' gftettéfk a jó szakemberek mel­lékfoglalkozásának kibontako­zását. Ennek köszönhető, hogy amíg 1972-ben « kisiparosok összlétszáma 62 volt, jelenleg 86, Mellékfoglalkozásként gyakorló kisiparost 2 évvel ezelőtt 20-at tartottak számon, ma 33-at. Sokat fejlődött a szövetkezeti szolgáltatás. Főként a megyei szolgáltató szövetkezet segít só­ikat. Egyebek között fodrászt, órást, méretes szabót foglalkoz­tat. s ruhatisztítást is vállal, A cipész szövetkezet, az ÁFÉSZ, a Sarkad i Építőipari Szövetke­zet, Mezőberényi Műszaki és Vasipari Szövetkezet vállal sok­rétű tevékenységet. A vésztői Béke Tsz villanyszerelési mel­léküzemet létesített, s sok gon­dot levett ezzel a tanács vállá­ról. A szolgáltatásban a kisipar és a szövetkezeti ipar tevékeny­sége dominál Vésztőn. Az álla­mi szektor kevésbé tud be­kapcsolódni e fontos munkába. A tanács-vb korántsem elé­gedett a munkákkal. Határoza­tot hozott arra: különösen a di­vatjamúlt szakmákban — ahol nincs utánpótlás s jóformán a nyugdíjasok oldják meg jelen­leg a problémákat — gondos­kodni kell a Költségvetési Üze­men belül a fejlesztésről. Ilyen egyebek között a vízvezetéksze- relés. üvegezés, műkövezés és egyéb fontos tevékenység. Lökösházán ugyancsak a ta­nú cs-vb foglalkozott a laikos- ságot érintő témával. Itt már korántsem volt olyan gyü­mölcsöző a tanácsi erőfeszítés. Hivatalból kezdeményezték az ipar- és a működési engedélyek kiadását, de a kezdeti fellángo­lás után visszaesés tapasztalha­tó. Kevés a kisiparos, egyes szakmákban évek óta nem dol­gozik senki. Elsősorban a termelőszövet­kezettől és az állami gazdaság­tól szeretnének segítségiet kérni a község gondjainak enyhítésé- _ ben. De bármennyire is „szorít a cipő”, a törvényesség betar­tására e téren is vigyáz a lö- ködházi tanács vb. Megkülön­böztetést tesz a rendszeresen bérért dolgozó s adót nem fize­tő kontárok, illetve a rokonság, baráti társaság körében alka­lomszerűen végzett szakipari tevékenység között. Nemrég szocialista szerződést kötött & Szarvasi Óvónőképző Intézet és a Megyei Vérellátó Alközpont. Ennék értelmében évem­ként kétszer, ősszel és tavasszal térítésmentes véradást szervez­nek az intézetben. Legutóbb október 9-én „települt” ki a vér­ellátó Szarvasra. A hallgatók közül 144-en jelentkeztek és hozzájuk csatlakoztak az intézet dolgozói és tanárai is. összesen 30 liter vért adtak, példát mutatva ezzel emberbaráti segítökész­Képüinköin Műkői® Márta első évfolyamos hallgató ad vért. (Fotó: Tiszavári) A lottó nyerőszámai 43, 45, 67, 71, 83 — TUBERKULÓZIS. Brazíliá­ban évente mintegy 25 ezren halnak meg tbc-ben. Jelenleg 600 ezer megbetegedést tartanak nyilván, és ehhez évente 120— 150 ezer újabb eset járul. A be­tegek döntő többsége a rossz anyagi körülmények között élő munkások és parasztok közül kerül ki. — KÖNYV AUKCIÓ. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat novem­ber 2-án és 3-án rendezi 8. könyvaukcióját Budapesten, a Marcibányi téri úttörőházban. Az aukciót megelőzi az október 12—29. között a Múzeum körút 21. szám alatt látható könyv­bemutató, melyen számos ritka­ság örvendezteti meg a gyűjtő­ket. — A TANÁCSI intézmények ellenőrzésének tapasztalatairól tárgyal hétfőn a sarkadi tanács végrehajtó bizottsága. Előter­jesztés hangzik el a területi szo­ciális gondozás helyzetéről és a tsz-tagság jogainak érvényesü­léséről. — A GYULAI SZOT-üdüiőből 120-an tesznek egynapos IBUSZ autóbusz-kirándulást Aradra és Temesvárra. Útjukra október 17-én kerül sor. — TÁNCEST az ifiházban. Ma, szombaton este 7 órától a köz­kedvelt Family-együttes zenéjé­re táncolhatnak a csabai fiata­lok az ifjúsági és úttörőház nagytermében. — ÁLARCOS fegyveresek tör­tek be egy belfasti katolikus agglegény házába, és a tulajdo­nost tévénézés közben agyon­lőtték. A rendőrség szerint a tettesek ahhoz a csoporthoz tar­toztak, amely a protestánsokat ért sérelem miatt folytat bün­tető hadjáratot. AZ OKGT NAGYALFÖLDI KUTATÓ ÉS FELTÁRÓ ÜZEM OROSHÁZI ÜZEMEGYSÉGE felvételre keres 18—45 év közötti férfi segéd­munkásokat furómunkásnak füzesgyarmati, szeghalmi, orosházi, hunyai, endrődi munkahelyekre. Motorkezelőke?, kazánfűtőt, rakodómunkásokat, traktorvezetőket, lakatost, esztergályost és gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket <D kát.); Jelentkezés: Orosháza, Csorvási úti telepünkön. 340250 Tanulmányút a Szovjetunióba Holnap, vasárnap indul Oros­házáról a Szovjetunióba a Dél- Békés megyei Területi Tsz Szö­vetség egy csoportja tanul­mányútra az IBUSZ szervezé­sében. Többek között Lenin- grádlba. Rigába, Tallinba, Minszkibe és KijeVbe látogatnak el a résztvevők, akik a helyi nevezetességek megtekintése mellett állattenyésztési szakmai programokon vesznek részt. Az út 13 napig tairt. IHagyar mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás Kijevien Kijevben pénteken magyar mezőgazdasági és. élelmiszeripa­ri kiállítás kezdődött a HUNGEXPO Külkereskedelmi Vállalat szervezésében. A nagy­szabású árubemutatót dr. Di- meny Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyitot­ta meg. Az Ukrán SZSZK kor­mánya nevében I. D. Sztyepa- nyenko miniszterelnök-helyettes üdvözölte a megjelenít vendé­geket. Az ünnepélyes megnyitón ugyancsak ott volt Raped Gyu­la, hazánk rendkívüli és meg­hatalmazott moszkvai nagykö­vete. Ukrán részről megjelent az ukrán kormány több tagja. (MTI) Nem lesz eső Várható időjárás sut esti;: Nyugaton időnként megnövek­vő felhőzet, máshol kevesebb felhő. Jelentős mennyiségű csa­padék nem várható. Az éjszakai és reggeli órákban erős párás­ság, elszórtan kőd. Éjszaka gyenge, napközben kissé meg­élénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 2—plusz 7 fok között, néhány helyen, in­kább csak keleten talaj menti fagy. Legmagasabb nappali hőmér­séklet általában 15 fok körül, a tartósan ködös helyeken 10 fok közelében. (MTI) Eladósegádet műszaki szakmában, FÉRFI SEGÉDMUNKÁST, TAKARÍTÓNŐT felveszünk. CENTRUM ÁRUHÁZ, Békéscsaba, Köszöntjük Miksa nevű olvasóinkat A Miksa a Mik-kezdetű régi magyar keresztény nevek -sa kicsinyíiőképzös magyar vagy szláv alakjából származik. Leg­valószínűbb, hogy a régi ma­gyar Mikhál (ma: Mihály) név származéka. Később eredetétől eltérően a Maxenciusz és a Maximilian név magyarosításá­ra használták: A mai napon ünneplik még névnapjukat: Maximilian, Re­zső, Szemere, Szerafina, Tirzusz figyelem! Motorosok, Most hozza be motorkerékpár fát Rövid határidőre vállaljuk úgy garanciális, mint garancián túli javítását. VASIPARI SZÖVETKEZET, BÉKÉSCSABA, Bartók Béla út 46—18. sx. , Motorkerékpár-szerviz. Az MSZMP megyei bizottság» és 8 megyei tanács lapja. FÓSZERKESZTÖ3 CSEREI PÁL FŐSZER K ESZTO-HELYETTESI DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postaflők ÜL' Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon: 11-021 11-351 5601 Békéscsaba. Posta fiók UL FELET ÖS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti s Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dft egy hónapra» 20—Ft Dürer Nyomda Telepet Békéscsaba • Igazgató- Hárornszékl PáB Index 25 031

Next

/
Oldalképek
Tartalom