Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-07 / 209. szám

Vízelvezetés a rxmts-tn-i* Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig; Nyugat felől fokozatosan meg­növekvő felhőzet, először a Du­nántúlon, később keleten is többfelé eső, záporeső. zivatar. Az élénk, időnként erős délke­leti, déli szél északnyugatira fordul és a Dunántúlon helyen­ként viharossá fokozódik. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, legmaga­sabb nappali hőmérséklet álta­lában 17—22 fok között, kele­ten még 25 fok. r t Évforduló Száztíz évvel ezelőtt, 1864. szeptember 7-én született — és 75 éves korában, 1939-ben halt meg — Schaffer Károly ideg­es elmegyógyász, egyetem pro­fesszor, akadémikus, á magyar idegkórszövettani iskola meg­teremtője. Becsben született, de orvosi tanulmányait már Budapesten végezte, s itt működött 1889- től, az elmekőrtani klinikán. Hosszabb ideig dolgozott a né­metországi Frankfurtban, Wei- ger professzor mellett. 1895-ben a budapesti Erzsébet-kórház és a poliklinika rendelő orvosa lett. 1912-ben az agyszövettani intézet vezetője lett, 1919-ben az agykutató intézet igazgatója, 1925-től pedig az orvostudomá­nyi egyetemen az elme- és ideg- kórtan professzora. Nemzetközi hírűek voltak az idegsejtek morfológiájára, az agykéreg barázdálódására, a te­hetség, az alkat és az agykéreg viszonyára, a veszettség korta­nára, valamint a hipnózisra vo­natkozó kutatásai. Úttörő ta­nulmányokat végzett az átörök­lődő ideg- és elmebetegségek morfológiai alapjainak tisztázá­sában; Laufenauer Károly mun­kásságának folytatásával a ha­zai neurohisztológiai iskola megteremtője lett; A BÉKÉSCSABAI HÜTÖHÁZ felvételre keres hűtő­352393 Lakossági szolgáltatások Dévaványán Dévaványán mintegy 500-am dolgoznak szövetkezeti iparban. Az ÁFÉSZ, a Gyomai Háziipari Szövetkezet ki varró- és varroda- részlege, a csabai szőnyegszövő, a Szarvasi Fa-, Vasipari Ktsz, a Körösvidéki Cipész Ktsz javító- részlege, valamint a Békéscsa­bai Szolgáltató Ktsz fodrász­részlege közül csak néhány végez lakossági szolgáltatásou kát. Itt is általános jelenség, hogy a szövetkezetek a kisebb — KIHELYEZETT VB-ÜLÉS. Szeghalom nagyközségi Taná­csának Végrehajtó Bizottsága szeptember 4-én, szerdán dél­előtt a Sárréti Tejüzemben tar­totta kihelyezett ülését, ahol a sárréti mezőgazdasági üzemek tejértékesítését tárgyalták meg, — ŐSZI AKÄCVIRÄ G ZÁS .. . A Körös-völgy védett területein — főként az országutak mentén .— látni mostanában szokatlanul sok fehér akácfürtöt. Az idős emberek a szeptemberi akácfür­tökből hosszú őszt jósolnafc. — A BÜKK TERMÉSZETI SZÉPSÉGEIT nézték meg az orosházi Új Élet Tsz kirándulói. Egyebek között megismerkedtek Eger történelmi nevezetességei­vel, a Szépasszony-völgyével. Miskolc-Tapolcával, Lillafüreden az I stván-öarlanggai és a Fiá­mon-tóval. — A BATTONYAI NAPOK ke­retében kiállítás nyílt Battonyán az ÁFÉSZ bemutató nagytermé­ben, A csoportosan látogatott ki­állítás szemlélteti: a lakosság széles körű ellátására, választé­kos árukínálatra rendezkedett be a szövetkezet. MTESZ-naptár Szeptember 10-én, kedden délelőtt 11 órakor tartja veze­tőségi ülését a Magyar Élelme­zésipari Tudományos Egyesület megyei szervezete Békéscsabán, a Technika Házában; Mai névnap: Regina A' Regina két név egybeesése. A latin Regina névből, jelenté­se: királynő, és a Rein kezdetű német nevek önállósult becéző- je. A Rein előtag a germán ragin származéka, jelentése tanács. A mai napon ünnepük még névnapjukat: Begónia, Ivor, Márkus, Menyhért, Reá. A JŐKAI SZÍNHÁZ műhelymunkára és öltöztető szabót keres. Jelentkezés a portán. javítószol gáltatást nem szívesen vállalják. Indok; nem kifizető­dő számukra. Az igények kielégítésében az itt dolgozó 76 kisiparos segít. A kilenc női szabó, valamint a szolgáltató, közlekedési és az építőiparban dolgozó kisiparo­sok máma kielégítő, azonban az egyre gyarapodó személygép­kocsik, motorkerékpárok és se­gédmotorok javítására egy gép­járműszerelő kevés, gumijavító és vulkanizáló kisiparos nincs is. Szükség lenne egy általános szolgáltató tevékenységet ellá­tó létesítményre, amelyben a | hiányt® gépjármű- gumi javító : munkákon kívül, az ugyancsak : nagy gondot jelentő gáz. és víz- : vezetékszerelést, a kályhajaví- •> tást. s a lakatosmunkákat is elvégiák a dolgozók. megtiltották egyes bébicsörgők árusítását A Kereskedelmi Minőség El­lenőrző Intézet a vásárlók pa­naszai alapján ellenőrizte a Mosonmagyaróvári Műanyag­feldolgozó és Kefegyártó Vál­lalat csörgő bébijátékainak mi­nőségét. A vizsgálatok alapján megállapították, hogy a csörgő játékok betétjei nem felelnek meg a követelményeknek és aa előmintaként megvizsgált mi­nőségnek. A zörgő betét anya­ga ugyanis széttöredezik, apró szemcsék keletkeznek és a já­tékokból kihullva, sérülést okozhatnak. Mivel a vállalat celluloid nyeles csörgői, celluloid kocsi­csörgői és „Jancsi bohóc” csör­gői balesetveszélyesek, illetve nem felelnek meg az egészség- ügyi követelményeknek, ezért további árusításukat a KERMI megtiltotta. Egyben felhívta a kereskedelmi szerveket, hogy ezeket a csörgőket vonják ki a forgalomból. 735 A Békés megyei Árvíz Helyreállítási Bizottság ülése Pénteken délelőtt Gyulán ta­nácskozott a Békés megyei Ár­víz Helyreállítási Bizottság. A bizottság tagjai tájékoztatót hallgattak meg a helyreállítási és kárfelmérő munkákról, a ha­tározatok végrehajtásáról, majd az árvízvédelmi létesítmények kijavításának műszaki lehetősé­geiről. A bizottság intézkedési javaslatát továbbítja a megs#» tanács végrehajtó bizottságának, és ezzel befejezi tevékenységét. Szeghalomban a debreceni Közúti Építő Vállalat 3. sas. berety- tyóújfalui építésvezetőségének dolgozói átvágják a 47-es számú utat és új átereszen a Berettyóba vezetik a mélyen fekvő ut­cákból a felgyülemlett csapadék- és belvizet. Képünk a mun­kálatok egy részét mutatja IBB9BBSBBBSBBMBSBBBBBBBBMBB! Tizenöt éve repülnek a IU-114-es gépek Tizenöt évvel ezelőtt kezd­tek rendszeres légijáratként re­pülni a TU—114-es típusú szovjet utasszállító repülőgépek. Ezek voltak az első szovjet re­pülőik, amelyek leszállás nél­kül repültek Moszkvába, illet­ve Tokióba, Új-Delhibe és Co- nákryha, és megteremtették a Szovjetunió és Kuba közötti több mint 10 ezer kilométer hosszú légi hidat. Az elmúlt 15 év alatt a szovjet TU—114-esek 50 ezernél több repülést hajtot­ták végre, több mint 5 millió utast szállítottak és 32 hivaita los világrekordot állítottak fel. — KÖRNYEZETVÉDELEM A Szovjetunió európai részén a Volga és az Urál mentén kör­nyezetvédelmi programot való­sítanak meg. A két folyó völ­gyéiben levő 15 városban 400 ipaíi üzemet olyan berendezé­sekkel látnak el, amelyek meg­akadályozzák a szennyvíznek a folyókba jutását A Szovjetunió a környezetvédelmi akció végre­hajtására több milliárd rubelt bocsát rendelkezésre. • — SZÁZEZERNÉL TÖBB nép­viseletbe öltöztetett babát ex­portál az idén a Szarvasi Ve­gyes Háziipari Szövetkezet. Csu­pán svéd népviseletből 36 vál­tozatot szabnak-varmak a ba­bák számára. A népviseletihez a szőttesek ugyancsak a szövetke­zet műhelyében készülneki — JÁRVÁNY. Szerdán és csü­törtökön újabb 14 személy halt meg agyhártyagyulladás követ­keztében Brazíliában. Ezzel a halálos áldozatok száma szep­tember 1 óta 45-re emelkedett. Az elmúlt két napon 209 újabb megbetegedést észlelték, s így az agyhártyagyulladásban megbete­gedettek száma már meghalad­ja a 2200-at. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Eleken megtartott 36. heti -lot- tósorsoláson a következő szá­mokat húzták ki: 9, 13, 17, 19, 89 Tanácstagi fogadóóra Szeptember 8-án, vasárnap a 89-es számú választási kerület­ben Kukuk Mihály tanácstag tartja fogadóóráját 17—18 órá­ig, Tanya 1881. szám alatt. NÉPÚJSÁG * Aa MSZMP megye! bizottsága és a megyei tanács lapja. FOSZERKESZTÖa CSEREI PÁL FÖSZERK ESZTO-HELYETTES- DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postaitok 111. Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefonj 11-021. 11-051 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. FELELŐS K1ADÖ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra* 20—Ft Dürer Nyomda Telepa Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál index 25 051 1X Ml «társ* 2 KIÁLLÍTÁS Ugyanaznap, ugyanott két látványos, élményszámba menő ' kiállítást tekinthet meg a BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁRKÖZPONTBAN /X.. Albertirsai út 10./ AZ ŐSZI BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR AZ AGR0MASEXP0 74 ******************************** az öltözködés, az otthon a háztartás, az élelmezés ' a szabadidő-felhasználás és a közlekedés eszközeinek bemutatója, a fogyasztás) cikkek szakkiállítása. , a jövő agrotechnikájának, az élelmiszer- és fagaz­daság korszerű gépeinek, műszereinek és berendezé­seinek nemzetközi bemutatója. ÖN IS TEKINTSE MEG A KIÁLLÍTÁST szeptember 14-e és 22-e közötti NYITVA 10-tól 19 óráig, a szakmai napokon, szeptember 16-án 17-én, 18-án és 19-én a nagyközönség részére 14-től 19 óráig. Rendező 33 %-os vasúti i utazási kedvezmény. Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda , Telefon: 470-990 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom