Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-15 / 216. szám
harminc WÉSZTENDE3E 24. Egy óra harminc perc a kivégzésig A fasiszta Németország 1914 őszén egyre kilátástalanabb helyzetbe került A főparancsnoktág statisztikája szerint augusztusban, szeptemberben és októberben a veszteségek elérték az 1 189 000 főt, ami összevetve a 289 000-es hadkiegészítéssel 900 000 főnyi nem pótolt veszteséget jelentett. Pedig a nácik «minden lehetséges eszközt megpróbáltak: Goebbels utasítására például folyamatosan bezártak minden vállalatot, amely az ország békés szükségleteinek kielégítésére termelt, s az ott dolgozókat hadiüzemekbe és a harctérre irányították. S tovább folytatódott a még mellettük álló csatlósok kifosztása. Erről tanúskodik Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök Guderlanhoz írott szeptember 17-i levele: „Kénytelen vagyok Excellencíád tudomására hozni, hogy Magyarországon hetek óta német részről nem kívánatos jelenségek kerültek napvilágra. Német teherautók ezrei és ezrei gördülnek a magyar utakon nyugat felé a legvalószínűtlenebb, a harci sonsközöeség szempontjából leghaszontalanabb terhekkel megrakva, ugyanakkor a magyar csapatoknak az előírt gépjárműállomány kicsiny töredékével kell beérniük és a súlyos terheket maguk vonszolják. Gépesített egységeinket gyalogosan alkalmazzuk, csapataink ellátása a szállítótér hiánya miatt rendkívül kritikusan alakult.” Mindezek eredményeként egyre gyakoribbá vált. hogy egyes magyar egységek megadták magukat. átálltak a velük szemben harcoló szovjet csapatokhoz. Ennek megakadályozására a horthysta hadvezetés kíméletlen eszközökhöz folyamodott. A. I. Puskás: Magyarország a II. világháborúban című könyvének tanúsága szerint: „A 27. gyalogezrednél a katonák előtt felolvastak egy parancsot, amely szerint minden szökevénynek a feleségét. gyermekeit, egész család iát kivépzik, vagyonát pedig elkobozzák. Hasonló parancsokat adtak ki más egységeknél is.” S nemcsak a harctéren mentek füstbe a „végső győzelem” reményei. Egy szeptember 15-én keltezett csendőrségi jelentés szerint „ma már nemcsak a szervezett munkásság hirdeti a szovjet győzelmet, hanem azok is, akiket a baloldali agitációnak eddig nem sikerült céljának megnyerni. . . a munkásság nagy része egvséges a háború kimenetelének kérdésében.” De az uralmon lévők erőfitogtatása nem szűnt meg. Ha nem a harctereken, akkor a hátországban bizonyítják „erős kezüket”. Erről vall egy szeptember 21-i levél, amit a munkásszázadtól megszökött, 24 éves Kotró László irt a szegedi siralomházban: ..Drága jó Anyukám és Apukám! Mire ezt a levelet megkapjátok, én már nem élek. Még hátra van egy óra harminc percem a kivégzésig. Nagyon köszönök nektek minden szépet és jót, amit nekem gyerekéveimben nyújtottatok, hiszen ti voltatok a legjobb szülők a világon. Gondoljatok rám mindig igaz szeretettel, olyannal mint amilyennel én most utolsó perceimben ■rátok gondolok.” (danisst ü BÉKÉS MíGYIhfíZZu. 1974. SZEPTEMBER 15. Történelmi emlékek yallatója A Békés megyei ácsmester egyik fia író lett, a másik történész. Dér László, a Békés megyei múzeumok igazgatója gyermekkorában néptanítónak készült Akkoriban ez volt a legtöbb, ami elérhetőnek látszott egy szegény családból indulónak. Elhivatottságot is érzett hozzá, meg is akart dolgozni azokért, akik között ismerkedni kezdett a világ dolgaival. Hogy több lett, mint néptanító, azt ő is a felszabadulásnak köszöni. A népi kollégiumok központjába került, tagja lett az ifjúsági mozgalomnak. Mindkét helyen a történelmi kutatómunkához is kapott indíttatást. Budapestről ösztöndíjjal utazott a leningrádi egyetemre, öt évvel később elvégezte a történelemszakot. Két évig a moszkvai magyar nagykövetségen dolgozott, majd itthon a Párttörténeti Intézetben tudományos kutató. A népi demokratikus forradalommal foglalkozott. Első dokumentum-kötete a „Felszabadulás” volt. Tudományos jellegét kissé gyengítette ugyan az akikori stílus-követelmény, de még így is, ma is jó forrásértékű ez a munkája. Néhány évig a Hadtörténeti Intézet munkatársa volt, ott írta az ókori hadműveletekről szóló tanulmányát. 1964-ben a TIT országos központja történelmi választmányának titkára lett. Ettől kezdve folytat közvetlenül közművelődési tevékenységet. Sohasem tudta elválasztani a tudományos kutatást és a népművelést. Ügy tartja, nincs izgalmasabb feladat, mint a tudományos munka általunk elért eredményeinek közreadása. Ezért is jött haza 24 év után Békés megyébe, múzeumigazgatónak. No meg itt született, itt kapta az ifjúkori eszmei indításokat. Törleszteni akar ebből valamit. Erről a munkáról beszélgetünk. — A muzeológiában az a csodálatos, hogy általánc* érdeklődést kíván. Egyszerre kutatói és népművelési munka. Amit a szűk, speciális területen való elmélyüléssel elérünk, azt népszerű formában kell közklnccsé tennünk. Ezt a kettős feladatot persze nem könnyű összeegyeztetni. Némi pedagógiai és művészi érzékre is van szükség. Egy kicsit mindenhez kell érteni. Különösen így van ez a vidéki múzeumokban, ahol a személyi ellátottság miatt mindenkinek jut a saját munkáján kívüli tápa is. A múzeum jelentős mértékben közművelődési intézmény, amely saját munkájára építi az ismeretterjesztést. A régész például azt állítja ki, amit kiásott és feldolgozott. Persze nemcsak kiállítást rendezünk, hanem előadásokat tartunk, tudományos feldolgozásokat készítünk. Aztán a vidéki múzeumi munkáról mondja, mennyire fontos megtalálni a helyi és az egyetemes értékek kapcsolatát: A néprajzos helyhez kötött értékeket gyűjt, de tudnia kell, hol helyezkednek el ezek az egyetemes magyar néprajz- színes palettáján.. Ugyanúgy a társadalmi, gazdasági, kulturális és ideológiai történet helyi adatai is csak az adott Időszak országos szintéziséhez kapcsolva nyerhetnek értéket. Ez a modern kutatás elemző módszereinek használatát igényli a vidéki múzeumok munkatársaitól. — Sajnos még nem egészen tudunk így dolgozni, de ezzel az igénnyel végezzük a napi feladatokat — mondja. Közben bejön egy munkatársa. A szeptember 27-tel kezdődő múzeumi hónap nyolcöldalas programját teszi az igazgató elé. Véleményt kér. Dér László átfutja a már korábban is ismert terveket, megkérdezi, van-e benne valamilyen új vonás, aztán jóváhagyja. — A múzeum és a közönség kapcsolatát szeretnénk erősíteni. Meg akarjuk alakítani a múzeum barátok megyei körét. Nem új dolog ez. Már a múlt század végén is voltak ilyen kezdeményezések, de sajnos, hamar abbamaradtak. Most viszont ismét reneszánszát kezdi élni a múzeumi érdeklődés. Fejlődött az emberek esztétikai és történelmi szemlélete. A tudományos-technikai forradalom a természettudományok iránti kíváncsiságot is felkeltette. A műemlék-, tájvédelem-, a néprajzi. értékek és a népi építészeti emlékek mentése szinte mozgalommá nőtt. Ezt a lelkesedést kell kihasználniuk a múzeumoknak. — Békés megyében óriási lehetőségeink vannak. Kevés ugyan a történeti építészeti emlék, de annál szebb és több az egyszerűségében is lenyűgöző alföldi népi építészeti emlék. Ezeket kell nagy társadalmi összefogással mentenünk. A szarvasi szárazmalom, a csabai tájház lé rehozása újabb követőkre talált Méhkeréken, Gyomén, Endirődön is. Dér László munkásmozgalommal foglalkozó történész, ezért arról kérdezem, hogy az igazgatói teendők mellett marad-e ideje saját kutatási programjára? Azt mondja csendesen, sajnos, nagyon kevés. Aztán határozottan teszi hozzá: a múzeumi szervezet kialakításának befejezése, a tárgyi, személyi feltételek bővítése, intézményeik célkitűzéseinek valóra váltása most ennél is fontosabb! Arra, hogy valamit még megtudjak róla — már nem jut idő. De talán nem is beszélne többet önmagáról. Egyéniségét a múzeumról tett vallomása rajzolja meg. Eredményeit pedig a közelmúltban megkapott „Kiváló Népművelő” kitüntetés, Reíhy István Gyalogolunk- ahogy lehet Rohamosan szépülő megyeszékhelyünkön gyalogolunk, gyalogolunk: ahogy lehet. Nem mindig szabályosan, nem mindenütt biztonsággal, sokszor egymást löködve-taszigálva, egyik fékcsi- ■korgásból ijedtünkben a másik járművezető szidalmaiba széde- legve. Sokszor még szégyelljük is magunkat, amiért zavart okozunk a forgalomban és sokszor csodálkozunk is, amiért a „sportosan vezetők”, a gyerekeket riogatok esetenként (de inkább soha) nem szégyellik magukat. Szóval: gyalogolunk, gyalogolunk. Ahogy lehet. Békéscsaba központjában alig lehet. Az István király tér páros oldalán például, ahol az öt méternyi járdából legalább hármat nap nap után teliraknak dinnyével (amint az egy megyeszékhely főterén már dukál), egy ■métert szabadon hagynak a dinnyevásárlóknak, a fennmaradt üres terület kell a „göngyölegének. A gyalogosok pedig gyalogolnak, gyalogolnak ott, ahol a vad buszok járnak, ördög tudja... A Csaba Szálló előtt van virágos, újságos, kiflis, mozijegyes meg könyves pavilon. És terasz- vendéglő. Közöttük szorong a járda..., és az már természetes, hogy éppen e szűkületben állunk meg körülcsodálni a szomszédasszony valóban remekbe sikerült kisbabáját, a gyerekkocsit lehetőleg keresztbe állítva a járdán... De forduljunk be a főutcára. A színház homlokzatát valószínűleg tatarozni fogják. (Mert valamelyik délután, a legna- .gyobb gyalogosforgalom idején elkezdték beállványozni; — a tévében láttuk: a második világháború kisebb Nagy Csatái ■kevesebb csetepatéval mentek végbe.) A tatarozásról laikus eszünkkel azt .gondoljuk: a legjobbkor. Most ért véget a színházban a nyári szünet, most lett vége a szomszéd középiskolában a vakációnak. Ha nyáron csinálják ezt a munkát, talán mostanra el is készült volna..„ nem úgy, mint ötven méterrel lejjebb, az Irányi utca sarkán az a bon+ás. Az sosem lesz kész. öt hónapja porolják a városközpontot, látványosság számba menő „technológiával” szórakoztatják a város közönségét a körülkerítetten bontási területen. Az illetékesek szórakozása tudatosabb és elmélyültebb lenne, ha elolvasnák hozzá az ÉBEÖ VII. fejezetét (ők talán tudják, mi ez az izé, a nem Illetékes olvasóknak meg amúgy érdektelen). — Ajánlatos lenne a gyalogosforgalmat a Tanács- köztársaság útja páros oldalára terelni, de mégsem ajánlatos. Mert a Március 8. tér előtti szakaszon néhány éve kifogyott a szurok, azóta sem sikerülhetett szerezni, a járda betonalapja felfagyott, gödrössé vélt; tovább haladva az amúgy is szűk járda tele van kandeláberoszloppal, esztétikus szemétgyűjtőkkel, még padok Is vannak: mind megannyi alkalmas bely kerékpártárolásra. Autóbuszmegálló is van, persze van a színház előtt is, az állványerdő közepe táján, meg bérletpresszó, meg időszaki kiállítás..., a legjobb időszakban. És a megoldás? Csak a türelmet ajánlhatjuk. Egyszer csak felépül az Irányi utca sarkán az új áruház, talán jövőre kevesebb lesz a dinnye is, egy homlokzat- felújítás meg alig tart néhány hétig. Szóval: türelem, csak türelem. Ml is türelmesek vagyunk. Még júliusban szóvá tettük, hogy a Szigligeti utca forgalma valaihogy nincs megoldva. Augusztusban, eléggé el nem ítélhető módon, türelmetlenül sürgettük az illetékeseket, ha nem is intézkedésre, de legalább magyarázkodásra méltatnának. Most már türelmesebben várunk. De nem magvarázkodást! Komolyabbra fordítva a szót: •szándékosan olyan rendellenességeket soroltunk fel, amelyek számottevő költségek nélkül, csupán figyelmes, megfontolt ’n- tézkedéssel megszüntethetők. Természetesen tudjuk, hogy ki- sebb-nagyobb kényelmetlenségek egy ilyen méretű városrekonstrukció esetén elkerülhetetlenek. De elkerülhető lenne, hogy a város közönségét szabálytalan, veszélyes közlekedésre késztessék. Megismételjük augusztus 10-i zsörtölődésiink címét: „Talán balesetre várnak?“ (ács) Építőipari Szolgáltató Vállalat azonnali belépéssel feleess villanyszerelő, fűtésszerelő, vígszerelő, könnyűgépkezelő szakmunkásokat Jelentkezés: Budapest, X., Venyige út 1., valamint Óbuda, Csepel. Lágymányos, Kőbánya, Zugló és újpalotai szállóinkra fűtöket, fűtő segédmunkásokat, takarítónőket, konyhalányokaU portásokat, kalandereseket* udvari segédmunkásokat Jelentkezés: Budapest, XI., Bartók Béla út 152., IV. emelet 401, ajtó. Vidéki dolgozóknak munkásszállást, kedvezményes üzemi étkezést és hazautazást biztosítunk.
