Békés Megyei Népújság, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-10 / 186. szám
A Közalkalmazottak Ahogy a magyar szakember látja Szakszervezete augusztus 3— I 5_e között rendezte meg a tér- [ mészetjárók országos találkozóját — Szegeden. A Békés megyei Természetjáró Sportbizottság autóbusszal és vonattal utazott a találkozó színhelyére. A száztagú turistacsoport — Békéscsabáról, a megyei tanácstól, az illetékhivataltól, Gyuláról a városi tanácstól. Békésről, Szeghalomról és Gyulaváriból, valamint Me- zókovácsházáról — felejthetetlen élménnyel gazdagodott A háromnapos programban gyopárosi fürdőzés, szegedi városnézés, műemlékek, az újszegedi Füvészkert. a dorozsmai szélmalom megtekintése, sziksós tófürdőzés szerepelt Végül a szabadtéri színpadon Qsajkov. szkij Hattyúk tavát láthatták a Bjeloruszi Állami Akadémiai Nagyszínház társulatának vendégj á tékáiban. A sportbizottság az érdeklődőknek lehetőséget nyújtott egy_ napos szabadkai, palicsi autóbusz-kirándulásra is. Kérésükre Rapos Ilona, a szabadkai rádió magyar nyelvű riporterbemondónője vállalta az idegenvezetést és a város történetének ismertetését, nevezetességeinek bemutatását. Ezután a palicsi parkban, és a felújítás alatt levő tóparton töltöttek a résztvevők kellemes perceket. A felejthetetlen három nap befejezéseként — Szegeden —a halászcsárdában, vacsorával ünnepelték a természetjárók a sikeres. országos találkozót. Géczi Dénes' Sportműsor vasárnap labdarúgás. NB ÜL Bcs, VTSK —Saarvaiu Főlskoda Spartacus Bessenyei utca, 16.30. Pádár. Gyulai SE —ÉGSZÖV MEDOSZ. városi sporttelep, 16.30. Bállá. Barátságos mérkőzés. Ob. Kinizsi—tJ Dózsa utánpótlás. 16.30 Kézilabda. Megyéi bajnokság. I. osztály. Férfiak. Kondoros—Vésztő, 0.30 Kocsis L, Bos. MÁV—Békési Spartacus 10.00, Varga L, Varga II., Bcs. Előre Spartacus—Ceorvási ME- DOSZ 10.00, Hankó, Szarvasi FSSC —Mezőhegyes, 10.00, Veszter, Üjki- gyóe—Mezőberény, 10.00, Varga Ül. Nők. Gyomai STK—Kamut, 10.00, Hajdú, Oh. Kinizsi—Békés, 10.00, Fehér L, Kétsoprony—Bcs. Előre Spartacus, 10.00, Kocsis IL, Békés- szentandráse-Bcs. MÁV 10.00, Szabó S„ Szeghalmi KSE—Endxőd, 10.00, Csuka^ Közületek munkaerőigénye A Békés megye! Tanácsi építőipari Vállalat felvételre keres műköves, épületburkoló, épületbádogos, fűtésszerelő szakmunkásokat, éjjeliőröket (nyugdíjast is). Jelentkezni lehet a vállalat központjában* Békéscsaba, Kétegyház! m. 1*21/2. (Hútőház mellett). ■ ••• A Békés megyei Tanács 2L ez. Sütőipari Vállalat kondorost, valamint a szeghalmi üzemekbe sütőipari szak- és betanított munkásokat keres felvételre. Jelentkezés as üzemek vezetőjénél. z • • • • A Felsőnyomási Állami Gazdaság felvételre keres repülőgép-kiszolgáló brigádba, éves foglalkoztatás mellett növényvédő szakmunkásokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat. Jelentkezés a gazdaság növénytermesztési osztályán. z A Felsőnyomás! Állami Gazdaság I. kerülete traktorvezetőt keres felvételre. Jelentkezés a kerület irodáján. z Cukor yyirttei idényre mt>- tember elejétől december vegei, férfi és fizikai dolgozókat felveszünk. Kedvezménye, ebédet, vidéki férfiaknak munkásszállást biztosítunk. Szolnoki Cukorgyár. 1*895 • • • Pamuttextilművek békéscsabai gyára az alábbi munkakörök betöltésére munkaerőt keres felvételre: 5 fő segédmunkást, 1 fő festőt. Jelentkezni lehet a gyár üzemgazdasági osztályán. 30075* 000 Acs-, vasbetonszerelő-, köny- nyűgépkezelő, felépítményesés kubikosfelvétel a mélyépítőknél. 5 hónap alatt szakmunkássá képezzük ács, vasbetonszerelő szakmákban a 8 általános végzettségű, 20 évnél idősebbeket. Felnőtt általános iskola a munkásszállásokon. Általános iskolát végzetteknek órabéremelés. Fiatalok! Jelentkezzetek ipart tanulónak! Acs, kőműves, szerelő szakmát tanulhattok! Ingyenes kollégium, étkezés, munkaruha. Havi ösztöndíj, minimum 650,— Ft. Előjelentkezésre, Illetve érdeklődésre a részleteket azonnal írásban közöljük. Mélyépítő Vállalat, munkaügy- 13*7 Budapest, Arany János n. Hu Postafiók: 545. 384 • • • A Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Békéscsabai Kirendeltsége, Bánszki tt< 2. Békés csabán lakó gépkocsivezetőket vesz fed. Jelentkezés augusztus 16- töL 300870 törted Fonó felvételt hirdet 16. éven felüli lányok részére. Betanulási idő l hónap. Kereset: 1950—2600 Ft, betanulás után! Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk! Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük! PF V Lőrinci Gyár. 1183 Budapest, XVIII., Gyömrőí el 85—91. Kérésére részlete* tájékoztatói küldünk! 3158 • • • A* Alföldi Vendéglátó Vállalat békéscsabai üzemegységeihez felvételre keres: hálózati ellenőrt és adminisztrátort. Fizetés megegyezés szerint. Békéscsaba, Gábor Áron m. 3. 300811 Gépírni tudó adminisztrátort felvess a békéscsabai UT-as n. cserépgyár. Jelentkezni: Békéscsaba, Szerdahelyi úti telepén. 300878 • • • ACROKElt Vállalat, Békéscsaba, traktorvezetői jogosítvánnyá! rendelkező raktári munkást, gyors-gépírót, érettségizett adminisztrátort felvesz. Jelentkezés: Szerdahelyi ú1~ 300874 *•* Az Építőipari Szállítási Vállalat H. sz. üzemegysége felvételre keres kovács szakmunkást, valamint takarmány os dolgozókat. Jelentkezni, Békéscsaba, Szerdahelyi úti telepén. 300878 • ♦ • Női és férfi munkaerőt gépi vasaláshoz k étműszakos termelésbe varrónőket, l férfit anyagmozgatónak és gyors- és gépírőnőt sürgősen felveszünk. Érdeklődni: Textilfeldolgozó Szövetkezet. Békéscsaba, Ur- szinyi Dezsőné u. 19. sz. Személyzeti előadónál. 300868 • • • Adminisztrátort felveszünk azonnali belépéssel. Békéscsaba, Cipő Nagy kér., Eötvös u. L 300859 • • • Felvételre keresünk darus gépkocsira vezetőt éa kötözőt. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Alföldi TÜZÉP Vállalat területi igazgatósága. Békéscsaba, Kórház EL. L 300883 • • * Bjjeliőrt sürgősen alkalma sunk. MÉH-fcelep, Békéscsaba. Kétegyfiázi tik * Mi a lengyel labdarúgás titka? A X. világbajnokságon harmadik helyet szerzett lengyel labdarúgó-válogatott. Balról: Deyna, Tomaszewski, Gorgon, Zmu- da, Szymanowski, Kasperczak. Szarmach, Lato, Musial, Gado- cha, Maszczyk A lengyel labdarúgást az 1970-es évig a .labdarúgópiacon” nemigen jegyezték. Valahogy az európai országok — köztük mi is — úgy voltak vele. hogy igen szerény képességekkel rendelkeznek. Ez a nézet talán annak idején fedte is a valóságot, mert nagyon sok klubcsapat több góllal is verte a len gye] válogatottat. Többek között 1953-ban a Vasas labdarúgócsapata a slonski (Szilézia) stadionavatón 4:2 arányban győzött az akkori nemzeti tizenegy ellen. De ez az időszak elmúlt. A »FEKETE LOVAK" A világbajnokság előtt bennünk még ezek az emlékek éltek, talán nem is vettük any- nyira komolyan, amikor a müncheni olimpián az aranyéremre esélyes csapatunkat a lengyelek simán „lelépték”. Még azt sem, amikor a lengyel bajnokságban igen rapszodikusan szereplő varsói Gwardia „kiütötte” a Ferencvárost az UEFA Kupából, de már a VB- selejtezőkön Anglia feletti győzelmük ráébresztette a szakembereket és a közvéleményt, hogy a lengyel labdarúgással a világ élvonalában is számolni kell. Nemhiába emlegették a lengyel válogatottat „fekete lóként”. Ez kísértetiesen hasonlít a mi régi sikereink kezdetéhez. Ahhoz, hogy idáig eljutottak, nagyon hosszú és rögös út vezetett el. Hogyan csinálták, milyen módszereket alkalmaztak, arról Kontha Károlyt, a SZEOL jelenlegi edzőjét kérdeztük, aki 1970-től majdnem három évig volt lengyelországi első ligás — először a Stal Rzsewov. majd a Stal Mielec — csapatoknak edzője. Az utóbbi 1973- ban meg is nyerte a bajnokságot, és a müncheni VB-re is három játékost adott a válogatottnak : a VB gólkirályát, La-1 tot, akinek játékáról a látottak | alapján csak szuperlativuszok- ban lehet beszélni; a középpályás. s minden támadásban részt vevő Kasperczakot és a cserejátékos Domarskit. — Rögtön az elején meg kell mondanom, hogy az eredmények mögött nem kell csodákat keresni, munkájuknak nincsenek titkai — mondotta Kontha Károly, majd így folytatta. —. Mi mindig hajlamosak vagyunk valami rendkívülire fogni a jó eredményeket, pedig csak az történt, hogy a tanítvány túltett a mesteren. A TANÍTVÁNY túltett A MESTEREN — Véleményem szerint a fejlődés kezdeti nyomai már az 1960-as évekre vezethetők visz- sza. Amikor is olyan elismert szakembereink irányításával dolgoztak a lengyel első ligában, mint Steiner Brúnó, Opata Zoltán, Tátrai Sándor, dr. Kalocsai Géza és Farsang Ferenc. Kezeik alatt már egy-egy csapatot (Gomik, Légia, Ruch) meglepő nemzetközi kupaeredményei alapján kezdték megismerni. Volt olyan időszak, amikor a szocialista országokból tíz külföldi edző volt a különböző kluboknál, hat csehszlovák és négy magyar (Farsang, Kalocsai, Teleki és Kontha). És ugyanakkor néhány szakemberük pedig az angol és a holland futballt tanulmányozta. Hogy abban az időben hosszabb távon, komolyabb sikereket nem tudtak elérni, az szerintem nem az ő hibájuk volt. VALAMENNYIEN IGÉNYLIK 1 A NEHÉZ EDZÉST Dr. Lakat Károly mondta, hogy a „magyar labdarúgók nagy része, ha fejelőgyakorlat van. és az edzés végét jelző sípszó elhangzik, akkor azt sem várják meg, hogy a labda leessen. már rohannak is a zu- hány alá, amelyen keresztülszaladnak és néhány perc múlva már a pálya környékén sem találhatók”. — Hallhatnánk néhány szót a lengyel bajnokságról és a felkészülésről? — A bajnokság lebonyolítása ott is hasonló, mint nálunk, azaz őszi és tavaszi szezon van. A felkészülést, hasonlóan, mint idehaza, januárban kezdik meg. Szinte valamennyi csapat ebben az időszakban hegyes vidéken tölt 2-3 hetet, az anyagi lehetőségektől függően. Feltűnő csupán az volt, hogy a játékosok valamennyien igénylik is és szeretik a sok és nehéz edzéseket. Ott már régen bevezették a tartós futást, amelyet 15 perces szériákban, többször ismételve végeznek. Kint-tartőz- kodásom alatt játékosaim többször is kifejezték óhajukat, hogy futni akarnak, tehát a szervezetük is igényli ezt. A mérkőzésekre általában a csapatok nagyon jól felkészülnek és nagy küzdelmet vívnak egymás ellen. Ha rosszul is játszik valamelyik klub vagy játékos, de az akarat, a szív, a győzni akarás mindig megvan. Rendszerint a találkozók előtt két nappal a csapatok rejtekhelyre vonulnak. — Milyenek az edzések? — A bajnokság tartama alatt a heti edzések száma 6-8 között mozog. Ebben az időszakban a rövidebb, de igen intenzív munka a szokásos és elterjedt. A csapatok nagy részénél két főfoglalkozású edző biztosítja a jó szakmai felkészülést. Ha valamelyik játékos — vagy játékosok — úgy érzik, hogy nem megy a cselezés, a szabadrúgás. vagy a fejelés, akkor edzés végén ottmaradnak) és gyakorolják. Erre épül a válogatott keret munkája is. ugyanis minden kerettagról legkésőbb hétfőig részletes jelentést kell küldeni, hogy hogyan játszott, milyen hibaszázalékkal. Ezt a szövetségi kapitány feldolgozza, és leküldi a klubnak, hogy a válogatottjelöltnek mit kell különösen gyakorolni, tehát milyen munkát kell végeznie. Kintlétem alatt azt tapasztaltam, hogy mindenki lelkiismeretesen „túlórázik”. LÁTOGATOTTAK A PÁLYÁK — Ott is befolyásolja a nézőszámot a-televízió? — Nem, a közönség igen hálás, és a pályák befogadóképességétől függően, általában 25 —100 ezer néző is van egy-egy bajnoki meccsen. Hiszen a mérkőzések szinte kivétel nélkül igen sportszerűek, a kiállítás ritka, mint a fehér holló. De ha mégis előfordul, akkor azt nagyon megtorolják; kalóriamegvonással vagy áthelyezik a második csapatba a vétkest. — MUyen az utánpótlás-nevelésük? — Az utánpótlás nevelésére is igen sokat áldoznak. Tudtommal áz összes első osztályú csapatnál függetlenített ifjúsági edző van (sőt van, ahol ebből is kettő). Természetesen két műszakban dolgoznak, azaz délelőtt és délután, az ifjúság elfoglaltságától függően. A fiatalok körében is igen népszerű a foci és rengeteg a jelentkező már 9-10 éves korban, akikkel szintén függetlenített szakemberek foglalkoznak. S így azok rohamos fejlődése a tervszerű foglalkoztatás alapján, biztosítottnak látszik. Aki eléri a magasabb osztály szintjét, különösebb akadály nélkül el is juthat oda. az Átigazolás sokkaé KÖTETLENEBB — Ezt segíti M átigazolás is? — Igen, egész évben lehetséges, de csak alsóbb osztályból felsőbb osztályba, és fordítva. Egyenes ágon csak a szezon befejezése után, ha volt klubja elengedi a játékost Kiadások általában simán mennek, és a játékosnak nem kell feleslegesen várni. Néhány példa; Ha egy tehetséges játékosról van szó, és a klubja különböző nehézségeket támaszt (pénzt, eltiltást), az átigazolásról egykét hónapon belül a szövetség dönt, vagy ha egy játékos valamelyik első osztályú szakosztály tartalékcsapatában szerepel, és körülbelül 6-7 mérkőzést játszik csak — de ennél még többet érez magában —, s ezt közli vezetőivel, akkor távozása elé nem gördítenek különösebb akadályt. Ezzel az átigazolási rendszerrel biztosítva van a fiatalok felfelé áramlása, és a mindenkori kellő utánoót- lás — a legmagasabb osztályba. — A fentieket összegezve, mégis, mit tanulhatunk a lengyelektől? — Tanulni mindenkitől lehet, ha valaki nem szégyenli. Ha én most összehasonlítom a lengyel és a magyar játékosok felfogását, akkor azt kell mondani — fájó szívvel —, hogy a lengyelek most, valahogy mások S ezt akarom a SZEDI» játékosaiba is belenevelni. Munkám irányvonala: lengyel tanasztalai magyar szisztémával S03 József