Békés Megyei Népújság, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-19 / 194. szám
Veres Péter: Tele lesz-e a mi zsákunk is? (KÉSZLET) Amikor a csapat kivonul, a bandagazda előveszi a névsort, és négy vagy öt kisebb csoportba osztja a csapatokat aszgyint, hogy negyven vagy «Lven par arató van-e a keze. alatt. Tíz-tizenkét ember elég egy kis csapatba. Ha többen volnának, a hátulja túl soká ácsorogna a dűlő végén, amíg a többiek kaszálva behaladnának, aztán meg túl hosszú pasztát kellene fogni, hogy minden kaszás beférjen a rendbe. A kisebb csoportok élére rendesen egy-egy javakora- beíi, de nagyon jó kaszás embert állítanak. Olyat, aki tudja is, bírja is. A legtöbb ilyen első kaszás egy kicsit rátarti, büszke ember. Az" ember amíg eleven, sohasem tud' élni egy kevéske hiúság nélkül, s itt az első kaszás rangja a legnagyobb rang. Nem az aratógazdáé, azt titokban lenézi mindenki, mert ritkán is dolgozik, a nehéz gaztól meg valami ürügygyei mindig meglóg. Azt mondja, hogy az intéző vagy az úr hívatja, megnézi, hogy melyik tábla következik. Vagy pedig elmegy a másik aratógazdával széjjelmémi a következő táblát. Az a rend ugyanis, hogy minden aratócsapat kapjon minden táblából, mert az egyik tábla jobb, mint a másik. Aztán nyilat húznak rá, hogy melyik csapatnak melyik oldala esik. Mondom, az első kaszások kicsit rátacti emberek, es kajánul mosolyognak a bajuszuk alatt, amikor a dűlő végén megfenik a kaszát. „Megrázom egy kicsit a bandát, hogy lehull rúla a ruha” — gondolja gonoszul, és megindul. Megindul, s mint a csonka bika töri magát előre, hasítja a rendet a búzatáblában. Hátra sem igen néz, csak előre, hogy egyenesen haladjon a rend, és oldalra pislog, hogy a szomszédos csapatok vezetői nem előzték-e már meg. A gabona gaza az aratás elején még rendesen nyers, 6zívós, nem dűl szépen a kasza alá, hanem hajladozik erre-arra, és rátekerő- zik a csapóra. De mindegy: ha benne vannak, menni kell. Aki elöl megy, az csak a szomszéd vezetőket nézi, az utána jövőkkel nem törődik. Aki nem bírja, dögöljön meg vagy álljon ki. Ne jöjjön csapatos aratásba, aki gyenge vagy aki nem tud kaszálni. Ha aztán valamelyik kis csapat mégis lemarad, annak nem az az oka, hogy gyengébben dolgoznak, hanem az, hogy őt rossz helyre szorították, s hogy ez mindig így szokott lenni: nincsen igazság. Az aratógazda a saját csoportját mindig a legjobb helyre állítja, ahol vékoffyabb, egyenesebb és haladósabb a gaz. De még ha egyforma is a tábla, akkor is van veszekedésre ok. Ravaszkod- ni mindig lehet. A bandagazda a saját csapatát, ami mindig első csapat, a ta- nyahelyhez közel állítja be. S mialatt a többiek továibb caflatnak a gyepes dűlőn vagy a gurdinyos, töviskes árokparton, az ő csapatja már jól belehaladt a rendbe. Mire a negyedik csapat helyre ér, sokszor ki. is vág- nagy egy rendlábat Amikor vége a munkának, ebéd vagy vacsora előtt, akkor megint a távolik szenvednek többet. A közelebbi csapat, a „híres első csapat” már régen a tarisznyáját bontogatja, mosdik és főz, amikor az utolsó csapat előkerül. Es micsoda veszekedések vannak ebből! A korábban érkező marokszedők megrohanják a tűzrevalós szekeret. és sízétcibálják az egészet. Nem törődnek vele, hogy jut-e majd a hátuljának. Jutni kellene, mert van tűzrevaló, de senki se gondolkozik rajta, hogy mennyi elég neki, hanem beleölel, és viszi, amit bír. Akik később érkeznek, azoknak már nem marad, csak a kaparék, az idő -pedig drága. Amelyik markosnak nem jutott, annak a többitől kellene kérni, de ez gyalázat. mert mért nem igyekezett? Csak a lusta marék- szedőnek nincs tűzrevalója, ez a törvény. A kaszások kegyetlenek és szigorúak a marékszedőkhöz, akárcsak a kaszárnyában a káplárok az újoncokhoz. Nemcsak a munkában kell ügyesnek és gyors kezűnek lenni a Anzix a nyárból Sass Ervin ' • őrzőm a csónakot a láthatatlant , ahogy araszol siklik ahogy kiköt a parton és megáll mellette az éjszaka királya a Hold őrzöm a csendbe keretezett láncot az evezőkön a tenyerek szorítását a bámuló halszemeket őrzöm a csónakban felejtett reményt az eltaposott cigarettavéget valakit aki visszajött őrzöm a vizekre hulló örömöt s a távoli szigetet g hullámok hajnali horizontján marékszedőnek, hanem a főzésnél is. Kmn a munkában az a rendes marékszedő, aki mindig elérkezik a gazdájával. Ez pemcsak az ő dolga, hanem a kaszása becsülete is. Amelyik marékszedő elmarad, az nemcsak a saját késedelmes munkájával károsítja a többit, hanem akadályozza az utána jövőket is. Itt, a főzésnél meg, amelyik marékszedő késedelmes, az a csa_ pat gúnyolódásának a céltáblája kaszásával együtt, mert itt megint az a törvény, hogy mindenki főzzön meg gyoosan, hogy pihenhessen egy keveset. A késedelmesek ne zavarják a bogrács csörgetésével és a kasza kalapálásával a többit. Az aratóbanda szigorú közösség, amelyben vad verseny és kegyetlen törvények uralkodnak. Aki nem bírja, ne vállalja. A szegény marékszedőknek hát az a gondjuk, hogy. amikor elhagyták a munkát, s letették az utolsó kévét, akkor nyúllá váljanak és szaladjanak a tanyahelyre: tüzrevalóért és vízért. Hogy mire a kaszás megérkezik — aki sohase szalad, de mindig halad —, akkorra víz legyen a korsóban, fűz legyen a főzőfa alatt, szalonna legyen a bográcsban. .. ■ A jó lábú lányok és a süldőfiúk hát, úgy, szaladnak, mint akiket a tatár kerget. Kezükben a „ga- guccsal”, rohannak egyenesen a tűzreválóhoz, ölelik és viszik a saját főzőhelyükre. Ha ezt letették, kapják a korsót és futnak a laj thoz, vízért. A lajtnál ugyanaz a tolongás és veszekedés kezdődik. Meleg időben egy lajt víz mindig kevés egy étel sorjára. Minden markos igyekszik hát, hogy jó előre tele vegye a kis korsóját. Tele színig, hogy he csak mosdásba ételiének legyen elég, hanem majd a forró étel után inni is iharadjorj egy kevés. Mert mire a bivalyos a lajtot megint telehozza, akkorra sokszor gebedé- sig szomjasak. Az első szeresek hát televiszik a korsójukat friss vízzel, az utolsóknak meg majd csak a hordó fenekéről jut kotus, zavaros víz. A markos ezért dörmögést vagy szidást kap a gazdájától. Ezt nem szereti, siet hát és tolakodik. Hiszen valójában; a víz is elég volna. De a tolongásban kifolyik és szétpocsko- lódik. Megeresztik a csapot, és amíg egyik odatartja, a másik mellédugja. Lökdösődnek, veszekednek emiatt, a víz meg kifolyik a földre. Korsó korsót tol ki a helyéből, és egyik se telik. De miért is sietnek eny- nyire még az ebédidőben is, miért rontják el ezt a pár pihenőórát felesleges Izgalmakkal, tolakodással és veszekedéssel? Hát éppen ezért: k pihenésért. Az ebéd itt nemcsak pihenés, hanem munka is. Fózni kell. mert kenyéren nem bírnák a munkát, de a szalonna is kevés a száraz koszthoz. A gyomor se bírja, és az otthoni háztartás se bírja, hogy mindennap főtt ételt küldjenek vagy hozzanak, még ha volna is, aki hozhatna. Az állandó testi-lelki izgalom, a forróság és a rossz víz, amit nem az étel kíván, hanem a hőség, s ami úgy kotyog az ember gyomrában, mint a korsóban* erős ételeket, savanyú vagy paprikás ételeket kíván maga után. A savanyút hetenként kétszer — kedden és csütörtökön — a faluból hozzák vagy küldik, a paprikást maguk főzik, naponta legalább kétszer. Az ebédidő alatt hát főzni és kalapálni is kell. A marékszedő főz, a kaszás kalapál. Kalapál, de ha gyenge, ügyetlen vagy tanulatlan a marékszedő, akkor a tűzre és az ételre is ügyel. A tűzre azért, mert nagyon veszélyes itt, a tarlón, a keresztek közt tüzelni, de százszorosán veszélyes a nőcselédekriek, mert azoknak a ruhája is mindjárt tüzet fog,, s aztán, ha a tüzet kikapja a szél a bogrács alól, mindjárt fejüket vesztik. Mé§ csendes időben is vigyázni kell. A repceszalma nagyon pattog, de a búzaszalmában is vannak búzaszemek, amelyek, ha a tűzbe kerülnek, elpattognak messzire. Szemesnek kell lenni a markosnak, hogy azonnal elfojtsa, ha valahol lángra lóhóant a tűz. Aztán a szalmával való tüzelés is külön tudomány. Érteni kell hozzá, hogy a bogrács alatt mindig annyi legyen, amennyi éppen szükséges. A tüzet is tartani kell, hogy magasra ne csapjon a lángja. Mert akkor elég a főzőfa, forró lesz a bogrács füle, megég a bogrács felső oldala, és beleírni! a sok szálló pernye a levesbe. Nagy mesterség hát jól tüzelni, és sok kis kezdő marékszedő megsiratja néhányszor, amíg megtanulja. Még ólyan is van, aki megszökik a kaszása kegyetlen szigorúsága miatt. Demény Gyula felvétele Balatoni sorok Fiiadéin Mihály egész éjjel versek zsongtak bennem s mire fölébredtem szárnysuhogásuk neszezett csupán egy útszéli bisztróban hallgattam a reménytelen esőt fiatalok itták féldecijüket nem kergettek enervált idillt felbúgott aztán a hívó motor elmentek s én egy lángossütő bódéja előtt hiába vártam: csapjon meg valami rég-volt kemencék illata... • egyetlen követ csupán a végtelen-hullám szédületéből mindegy... e párbeszéd az mit föl nem oldhat a filozófia * mint néma hal a zsineget úgy-rángat a fölismerés: belefúlhatsz a szerelembe vagy fölrepülsz — sirály az égre! — ha szél visz: céda szenvedély ♦ szél vibrál a faleveleken izomrángás fojtott szenvedés körülnyaldosöd — hullám a követ! — barlangjában morgó önérzeted sebét ha már megtagad, fiad is konok morajlással megkímél-e a vizek sodra?! s el nem mos-e a gyáva menedék ami ott setteng a hátad mögött?! jelezned kell: lámpasors a sorsod s hogy nem jön haj s hogy elhagyott fiad s szeretőd?! ki kérdi a lámpástól fáj-e égnie vízen imbolygó fény ha még iahet?!
