Békés Megyei Népújság, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-18 / 193. szám
NÉPTÁNC A SZEGEDI DÓMSZÍNPADON Miből élünk? Munkából természetesen. És van munkánk? Micsoda kérdés! Ki hallott olyat, hogy Magyarországon nincs munka? Somogyi Manó pénzügyminisztériumi tisztviselő, a budapesti tudományegyetem magántanára így ír a Statisztikai Havi Füzetek 1888. évi évfolyamában az Óbudai Hajógyárról: „1870-ben 2500-nál több munkás volt a hajógyárban alkalmazva. 1873-nak elején 2487, de az ezen év folyamán beállt gazdasági válság után e szám 1894-re apadt. Közel 600 munkás vesztette el kenyerét közvetlenül a krízis beállta után.” A Magyar Népköztársaság Alkotmánya 55. paragrafusának első bekezdése így hangzik: „A Magyar Népköztársaság biztosítja állampolgárainak a munA kastély gyermekei Csütörtök este a Magyar Állami Népiegyüttes nagy sikerű premierjével lezárult az idei Szegedi Szabadtéri Játékok bemutató-sorozata. Kábái Miklós Táncra, muzsikára című összeállításában többek között tiszaháti és Galga menti táncokat, csángó szerelmi dalokat, derecskéi verbunkot. a Tolna megyében élő székely telepesek táncait, hegyközi lakodalmi képeket, jászverbunkot és tolnai csárdást, mezőségi széki tánclépéseket, kunsági betyárdalokat látott-hallott a nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség. Az Állami Népiegyüttes nyolcadik szegedi premierje osztatlan sikert aratott. A 126 tagú társulat zsúfolt nyári programot bonyolít le. A közelmúltban 30 előadásból álló turnén vettek részt Borsod megyei községekben, május elején a strassbourg-i magyar heteken, júliusban az orange-i amfiteátrumban és a monte carló-i fut- ballpályán látták ezrek és ezrek produkcióikat. Külföldjárásuk Jugoszláviában folytatódott, Szabadkán, Újvidéken, Belgrádion, Eszéken, Szarajevóban tíz előadást tartottak, s a július 2l-i hazaérkezés után újabb tízet a Balaton déli partján. Az eddigi mérleg 76 hazai és 14 külföldi szereplés — idén. Repertoárjukon jelenleg kilenc műsor szeretjei. s a szegedi föllépések után szeptember 20-tól egyhónapos svájci és franciaországi vendégszereplésre utaznak. A Táncra, muzsikára összeállításukat természetesen az ország más vidékein is bemutatják, Tapasztalatcserén a békési vörlskereszles aktívák A Magyar Vöröskereszt IV. kongresszusa határozatban szögezte le aktivistáinak képzését, 'lletve továbbképzését A békési járási, városi Vöröskeresztszervezet vezetősége ezen túlmenően minden évben egy alkalommal tapasztalatcsere-utat szervez, melyhez a járás, város területén működő intézmények anyagi fedezettel járulnak hozzá és járművet is biztosítanak. Az ez évi tapasztalatcsere-látogatás augusztus 14—15-én volt, melynek során a vezetőségi tagok, illetve titkárok — összesen 60 fő — Aldebrőre, Egerbe, illetve Aggtelekre látogattak el. Valamennyi településnél a rend, a tisztaság, a parkosítás volt a napirendi téma. Az utolsó napján az Aldebrői Tanács, a Vöröskereszt és a helyi tsz megvendégelte a békési vendégeket, akik a hasznos tanácsokat megfogadva gazdag tapasztalatokkal tértek haza. melyeket saját területeiken tudnak majd hasznosa tani. Bánsonypuha zöld parkból napfénysárgán bukkan elénk, A nyolcszögű, lapos tetejű, fogaza- tos torony, a csúcsíves nyílások, a tetőteraszig nyúló támpillérek a tervező romantikus korszakára vallanak. A keleti román stílus jegyei ötvöződnek lágy harmóniába, benne az angol gótika elemeivel, A kastélyt a legjelesebb magyar építőművész Ybl Miklós álmodta ide Fáspusztára a múlt , század közepén. A kastély ma nevelőotthon. Hat-tízéves állami gondozott gyerekek jelene, egyszersmind jövője is, A maga zártságában is nyitott világ. Az óvodás korúak Eleken, az alsótagozato6ok itt Fáspusztán, a felsősök Gyularemetén kapnak négy évre elhelyezést Az egymással szoros kapcsolatot tartó intézmények szinte kézről kézre adják a „kiöregedett” gyermekeket. (A megyében még Battonyán és Dévaványán van hasonló jellegű nevelőotthon.) * * * Augusztusi délután érkezünk a kastélyba. Az aszfaltolvasztó hőségben félelmetes látványt nyújt a tarlótüzek lobogása. (Ügy hallottam, manapság aratás után fölgyújtják • a tarlót. Így olcsóbb, s ráadásul a visszamaradó . hamu hizlalja a talajt.) Bélmegyert elhagyva csakhamar erdő tűnik szemünkbe. A hőség elviselhetőbbé válik. A szikrázó napsugarak megszeli- I dűlve szűrődnek át az öreg tölgyfák levelei között. Bújócskát játszhatnak akár alattuk a gyerekek. A tizenegy holdas park hús árnyékkal fogad. Néhány gyereket körénk gyűjt a kíváncsiság. A szülők nélkül nevelkedők vágy- teli szemei tekintenek ránk, mint akik mindig várnak valakit. Pár pillanat múlva folytatják ott, ahol abbahagyták. A homokos kézilabdapályán lányok és fiúk rúgják a labdát Tóth Csaba nevelő irányítása mellett. A hatalmas mászógömbön hárman is egyensúlyoznak, küszködve tériszonyukkal. A hajóhintában egy nagyobbacska kislány hintáztat két kisebbet. Most lesznek elsősök. A fürdő- medencét éppen vízzel töltik meg. — Év közben 80-an vannak, de ilyenkor nyáron is itt marad vagy 60 gyerek — tájékoztat Dávid Mátyás, a nevelőotthon igazgatója. Nemrég fogadtuk ünnepélyesen a leendő elsősöket. Most ismerkednek új otthonukkal, s a többiekkel. De meglátogatnak bennünket egykori tanítványaink is. * + * Bejárjuk a birodalmat. Mindenütt a gondoskodás kezenyo- ma. — Néhány év óta a délelőtti tanítás a fél kilométerre levő egykori tanyai iskolában folyik — magyarázza az igazgató felesége. — Ezek a gyerekek valóban iskolába járnak, ezzel is oldva az intézeti élet zártságát. A délutáni tanulást, szórakozást négy tanterem, egy tornaterem, egy műhely és a jól felszerelt játszótér biztosítja. — A nevelés elsődlegességét valljuk — veszi át a szót az igazgató. — Pótolnunk kell mindazt, amit a családi háztól önhibájukon kívül nem kaphattak meg. (Azt csak a nevelőktől tudom meg, hogy igazgatójuk Szegeden pedagógia szakra jár, ezzel is emelve a nevelőmunka eredményességét.) Beálltunk a futballozók közé. A másodikos Nagy Pista góllal hálálja meg, hogy beválasztottuk. Sosem ismerte szüleit. Fürge, mint a gyík, de felszabadult gyermekkacaját csak ritkán hallani. Suba Tünde Végegyházáról jött. ö a legszorgalmasabb tanuló. a legsegitőkészebb barát. Hipszki Erzsi a labda kezelésben a fiúkon is túltesz. Alig tudjuk kicselezni. Nyolc testvér van közöttük, még ,ikrek is. Itt jobban kötődnek egymáshoz, mint a családban. Mindent megkapnak. Az otthont üzemek dolgozói, szocialista brigádok patronálják — a békési kosárgyártól az állami gazdaságig, Nemcsak ők jönnek, a gyerekeket is meghívják munkahelyükre. És mégis. Tekintetük elárulja, valami hiányzik az életükből. Vannak órák és napok, amikor nehéz bánni velük. Makacsságuk, közömbösségük jelzi, hogy idegrendszerük — e finom gépezet — másfajta szeretetre is vágyik. Nagyrészük lelki sérülten érkezik. S a nevelőknek — tizenegyen vannak — olykor pótolniuk kell a lehetetlent is. Pedagógiai szempontok is indokolják, hogy a házaspárok ugyanazon csoporttal foglalkoznak, egyikük délelőtt, másikuk délután, A gondokat hazaviszik, azok cda is elkísérik őket. Valamennyien itt laknak a kastélyban, szinte minden idejüket a gyerekek közt töltik. Felelősségük elmondhatatlan. • * * Az egykori grófi kastély ma nevelőotthon. 120 évesen 16 dacol az idővel. Túlnőtte eredeti rendeltetését, méltóbb küldetést teljesít. Ha úgy tetszik, egyben telki klinika is. Évente 80 elhagyott gyermek számára teljes otthon. A szó legszorosabb értelmében úgy kell életre nevelnie, hogy lakói majd erősebbek legyenek az előítéletek romboló hatalmánál Is, hogy közülük lehetőleg senkinek se csússzon félre az élete. Hogy ez így legyen, az rajtunk, az egész társadalmon is múlik. Gulyás Sándor kához való jogot, valamint a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő díjazást”. » Száz esztendeje tessékelték ki az utcára a hatszáz munkást az Óbudai Hajógyárból. Negyedszázada pedig paragrafusba foglalták azt a jogot, amelyért évtizedeken át tüntettek férfiak és nők, idősek és fiatalok. A két dátum között hetvenöt év. Hangos kiáltásokkal, csendes sóhajokkal telve; munkát, kenyeret. R kenyérért egy ország Mindenki kenyeréért egy ország állt csatasorba. Hazánk gyáriparában 1939-ben 333 ezer ember dolgozott. Tíz év múlva 750 ezer. Idén, az első fél évben pedig egymillióval több, mint 1949-ben. Emberfolyamok hálóztak be az országot. Kemény évek voltak, hibáktól, tévedésektől sem mentesek. Az első ötéves tervben a beruházások 48 százaléka az iparnak jutott. Ami aránytalannak bizonyult. Sokak kezében ott pihent az újonnan kapott kenyér, de kevéske, kesernyés. Az emberfolyamok hol erre, hol arra zúdultak. „Fölépítjük — fölavattuk”, e két szó ismétlődött beszédekben, újságcikkekben. És azután rájöttünk, hogy nem mindegy, mennyibe is kerül az a kenyér. Megtehettük már, hogy okosabbak legyünk, hiszen mindenki asztalán, kisebb vagy nagyobb darabként, de ott volt a kenyér. Aki akart, az dolgozhatott. Munka mindenkinek jutott. S e munka embert formált, új országot teremtett, újra meg újra átrajzolta a gazdaság, a társadalom arculatát. Boldogság és fájdalom keveredett az emberfolyamok csepp- jeiben. 1938-ban minden száz ipari munkásból 44 a magánkisiparban tevékenykedett. Tízezrek kényszerültek otthagyni a megszokott kis műhelyt — a jó vagy rossz mestert, a családiast és a basáskodót. 1950- ben az aktív kéresők 63.2 százaléka még a magánszektorban dolgozott. Zömük a rabszolgasors maguk vállalta, áhította terepén, az egyéni parasztgazdaságokban. Látástól vakuló sig, ahogy ezt ma a gyerekek a meséből hallják, Minden tégla új Országot építettünk, de mer! minden tégla új, érdekes volt, magasodott ugyan a fal, de a munkától sebzett kezekben sem szűkölködtünk. Olykor egyszerre akartunk túl lenni mindenen, sokat markoltunk, keve set fogtunk. Az új gyárba olykor nem jutott gép, a földekre nem került mindig elég ember. A háború előtt a kivitel hatvan százaléka mezőgazdasági áruként, élelmiszerként hagyta el az országot, az iparosítás nagy lendülete azután gyorsan mérsékelte ezt az arányt. Veri- tékeztünk érte, fölforgatva, megmásítva százezrek életét. 1949-ben 2,2 millió ember állította elő a húst, gabonát, zöldséget, S miközben a mező- gazdasági termékek értékesítése több mint a két és félszeresére nőtt, az ott munkálkodók száma egymillióval csökkent. Negyedszázada, 1949, augusztus 19-én hozták nyilvánosságra a Minisztertanács határozatát: szeptember elsejétől megszűnik a kenyérjegy. Az új alkotmánnyal együttjáró ajándék volt ez, első jele annak, hogy elosztóban a legszörnyűbb bizonytalanság, a kenyérért való rettegés. Hédiié sereg Űj és újabb csapatok sereglettek a munka hadállásaiba, A most negyedszázados alkotmány kihirdetésekor minden második munkaképes korú nő eltartottként élt. Az iparban csak 163 ezer lány, asszony dolgozott. 1960-ban 454, 1973-ban 800 ezer. Pusztán a kenyérért jöttek volna? Bizonyára akadtak közöttük sokan ilyenek, ám olyanok is, akik fölfedezték a munka emberformáló erejét, a munkát, mint a jogok, a társadalmi elismerés forrását. S jöttek az új csapatok más irányokból, más szálláshelyekről ugyancsak. Fölkészített katonákként, mert a munka joga erre, a tanulásra is alapot teremtett. 1949-ben 53 ezer ifjú tanult az országban szakmát. A most befejeződött tanévben kétszázezer, 1938-ban 52 ezren ültek a középiskolák padíaioan, most legutóbb pedig — miközben a kötelező négy elemiből nyolc általános lett! — 348 ezren. A felsőoktatásban az egykori 12 ezer hallgató áll szemben a mai 98 ezerrel. Beszédes számok? Sejtetik azt a bonyolult folyamatot, amelyben valamennyi tényező kölcsönhatásban van egymással. A foglalkoztatási szerkezet változása, a szakképzettség növekedése, új szakmák megjelenése, a nők bevonása a termelő- tevékenységbe nemcsak azzal járt, hogy emberek millióinak jutott kenyér — a korábbinál több és jobb kenyér —, hanem például azzal is, hogy míg 1950-ben 9.6 milliárdot, tavaly 108 milliárdot fordíthattunk beruházásokra; a holnapi kenyér előteremtésére. Vagy — tovább tágítva a kört — azzal, hogy a társadalombiztosításban részesülők 1938-as 2,8 millió fős tábora 1950-ben 4,4 millióra bővült, napjainkban pedig olyannyira, hogy száz lakosból 99 élvezheti előnyeit. Jog és kötelesség Jogunk a munkához: kötelességünk az országgyarapitas- ra. Tavaly az egy munkásórára jutó termelés értéke háromszor akkora volt, mint 1950-ben. Jogunk a munkához: lehetőségünk egyéni életünk javítására. 1950-ben'300 millió forintot tett ki a takarékbetétek összege, napjainkban 65 milliárdot... Ám fordíthatjuk úgy is a szavak értelmét, hogy jogunk a munkához nem menlevél a tes- sék-lássék dologra, a szeszélyek diktálta munkahely-változtatásokra, a fegyelmezetlenségre... Ne legyünk ünneprontók, a szép arc szeplőit ne vegyük észre? Hiszen a magunk arcát lát. juk a tükörben. Mert ki más, mint a sok millió állampolgár volt e negyedszázadban munkaadó és munkavállaló? Ki más mint a sok millió állampolgár volt a jog szülője, érvényesítője, számonkérője, s persze, gyümölcseinek leszüretelője? Ezért, hogy a szeplőket se feledve, nyugodtan nézhetünk e negyedszázadon át csiszolt, tiszta fényű tükörbe, M. O. Iflflft HlüfíUSsn C 1974. AUGUSZTUS 18, W Az ötvenötödik paragrafus
