Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-07 / 157. szám
**- MOST EZ EGT párhuzamos novella lesz — mondta az író a féleségének, miközben kinyitotta az írógépet és befűzte a papírt. — Jó —■ felelte az asz- szony és már ment is a másik szobába, Zola Állat az emberben című regénye feküdt az alacsony, tükörfényes fe_ kete asztallapon. Az asz- szony felvette, belelapozott. Eszébe jutott, hogy az előbb két lágy tojást kért a férje, letette a könyvet, kiment a konyhába és a kis szürke alumínium lábasba vizet lett a gáztűzhelyre. — Nna, ez most egy jó kis párhuzamos novella lesz — mondta az író, betlizte a papírt a gépbe és már verte is a billentyűket. A gép akadozott. Bis nagyon zavarta az írót Mondott egy csúnyát mérgében, mert az i betű megint rámászott az o-ra és ez kizökkentette a gondolatmenetéből. Amikor szociográfiát akart írni a közeli bányavárosról, akkor is így járt., de akkor az á-t ütötte le az o-val együtt. Ügy feldühödött rajta, hogy csúnyán naturalista írás lett abból a szociográfiából, mire elkészült. Űjraírta. De ez, ez most egy (párhuzamos^ modern novella lesz, nem szociográfia, nem lesz benne iparfejlesztés, iskolapolitika, cigánykérdés, ez egy történet lesz szerelem. m«1 és válóperrel, ahogy az élet, a valóságos élet produkálta, csak persze hozzáadja a szükséges pluszt, azt a művészi többletet, amitől irodalmi alkotás lesz ez a párhuzamos novella, nem pedig valami szimpla tudósítás. A konyhából behallatszott a gázóra kattogása. AZ ÍRÓ FELÁLLT, becsukta az összes ajtókat. A szomszéd szoba ajtaját, a fürdőszobáét, amelyik az író szobájából nyílott, na igen, de a fürdőszobának még egy ajtaja van, ami a folyosóról nyílik oda. A gázóra a folyosón. Hát csak természetes, hogy beszivárognak a kattogó, agresszív zajok. Azt az ajtót is becsukta. — Egészen lágy legyen a tojás vagy lehet, szívem, égy kicsit keményebb? — *— kérdezte az asszony. Kattogott az írógép. Már ott tartott, hogy az építkezésen megjelenik.a miniszter, kezet akart fogni a darukézelővel, de az nem nyújtja a kezét, merthogy olajos. — Olajos kéz ez, miniszter elvtárs — mondja és nem nyújtja. — Adja csak — mondja a miniszter, barátságosan. Jól megrázta a darukezelő súlyos, sütőlapát formájú kezét s érdeklődik a munka felől. Van-e elég építőanyag, s jő-e, működik-e mindig a gép. nincs-e nagyon melege, megvannak-e a balesetvédelmi felszerelések, nős-e és mennyit keres. ha nem erőlteti meg magát ODAFÖNN, a kilencedik emelet magasságában kacskaringósan lekiált a kőműves, hogy mit pofáznak már megint, s hogy idegenek menjenek ki az ép’tke- zés területéről — s hogy gyerünk az istenit neki, kész akar lenni ott fönn, mire megjönnek a fejesek. A fejesek jót neyetnek az incidensen, a miniszter megkérdezi, hogy most mi lesz, hogy fogják ezt az állásidőt elszámolni, a kőműves meg csak tovább kiabál odafönn. — Hogy mit? Mit akarsz? Dolgozom. írok. — Mondom: nem baj, ha valamivel keményebb. re főzöm a tojásokat? — kérdezte a feleség. — Nem. Nem. A feleség kiment a konyhába. A párhuzamos novellában a darukezelő megindítja a daruját, emeli a kilencedikre az anyagot, s közben jut eszébe, hogy reggel összeveszett a feleségével, a lakás miatt — Te csak építesz, te mindenkinek építesz, de a saját családodnak nem tudsz szerezni egyet — siránkozott a darukezelő felesége, ő meg csitítgatta, hogy tűrjön még két hónapot most már meglesz, biztosan meglesz, de az asszony kijelentette, hogy nem tűr tovább és maga megy fel a miniszterhez. A darukezelőnek szélei vi- gyor jelenik meg az arcán, mivelhogy éppen most itt a miniszter, nem is kell fölmenni hozzá. Tényleg meg kéne mondani neki, hogy tízévi munka után még nem érdemelt meg egy kétszobás lakást, de az meg mégis jó, hogy az asz- szony nem tudja, hogy itt a minisztert Képes volna nekirontani, az pedig nem volna jó. Az asszonyok mindig mindent elrontanak, Na, de mégis tenni kéne valamit, hogy legyen végre rendes lakásuk, mert máskülönben' válóper lesz a vége. Ezt határozottan megmondta reggel az asz- szony. Szép is, Okos is, dolgos is, de az ilyesmihez nem ért. Nem érti, hogyan kell ilyen ügyben eljárni. A MINISZTER szemléli az építkezést. Vajon elvit, ték a nagymamát a klinikára? — jut eszébe hirtelen. Reggel, amikor autóba ült, hogy ide jöjjön, megmondta, hogy vigyék el, beszélt a professzorral, felveszik, csak vigyék. Szegény öregasszony, öt éve beteg és nem akar bemen, ni. Nagy patáliát csapok, ha nem viszik be — mondja a miniszter önmagának a párhuzamos novellában —, mert szép, okos, jó ez az én feleségem, de makacs és nem ért az ilyesmihez. Nem tudja, hogy .1 kell eljárni ilyen ügyekben. — Kész a tojás, finom lesz bizonyára, jöhetsz édes, megeheted — szólt be az író felesége. Az írógép szaporán kattogott. A feleség megállt az író mögött és figyelte, milyen nagyszerűen gépel ez az ember, két-három ujjal. Minthacsak tíz ujjal verné. És milyen szépen, folyamatosan futnak ki a sorok a billentyűk alól! Tehetséges ez a Sándor, nagyon tehetséges, kár, hogy mindenbe belekap. Hol regényt ír, hol novellát, hol meg verset. Legalább egy műfajban alkotna nagyot végre, de nem tud, mert mindent egyszerre csinál. Na, mind. egy, én ehhez • nem értek — mondta a feleség —, s talán nem is kéne zavarnom írás közben. De hát, mikor a tojást kérte, még nem írt! Az író riadtan, ijedten nézett föl, ki áesorog fölötte. Bosszantó, hogy mindig jön valamivel ez az asz- szony, hát lehet így dolgozni ?! Hátradőlt a széken, kétségbeesetten, két öklét fáradtan ejtette, a gép mellett az asztalra. fájdalmasan bámult a feleségére. . — Tépjelek szét vagy szid jalak össze, vagy mit tegyek, hát nem érzed, hogy persona non grata vagy, ha írok? Írok, édesem! Kizökkent. — Tojás? Vagy , mi? Lágytojás? Az jó. Kértem ugye? Felállt. Bizonyára kértem — motyogja maga elé — nem szokott főzni az asszony, csak, ha kérek. Ostoba voltam, hogy éppen most kértem, amikor írók. Soha nem sikerül semmi az embernek úgy. ahogy szeretné, mindig fölborítja valami a rendet! Éppen kezdett kibontakozni a cselekmény, érlelődni a konfliktus a darukezelőben, a miniszter feleségében, meg a miniszterben, nagy botrány lóg a levegő, ben — azaz: a párhuzamos novellában —, itt ■«»n mindez a fejemben készen és nem tudom leírni, mert megfőtt a tojás. Szörnyű! AZ ÍRÓ FELESÉGE átment a másik szobába. Az író a konyhába ment. A párhuzamos novella nyersen, az érlelődő konfliktusok küszöbén megállt az írógépben. Félkész álla. pótban. Pihentek a billentyűk. A papírlap — az ötödik oldal — felső vége, ernyedten hajlott az írógép mögé. Az író felesége a másik szobában Zola regényét olvassa. Az író a konyhában ette a to-, jást, — a két kemény tojást, amelyekkel át lehetett volna ütni a falat, olyan keményre főttek, ez a romboló szándék azonban távol állt az írótól. — Az a legfőbb hiba a világban — morogta, miközben sózta a tojást —,, hogy az asszonyok nem értik az életet. A módját nem értik. Már az utolsó falatokat nyelte, még mindig nyomatékosan hangsúlyozta, hogy' a mód iát, a módját, azt nem értik. Vizet engedett a csapból, jégkockát tett a Balaton mellől ajándékba hozott cserépbögrébe, ecetet csöppentett rá, szódabikarbónát szórt belé és megitta. Jó nagy, nyugodt kortyokkal ivott. Semmi, de semmi romboló szándéka nem volt az írónak. cÁZ ÍLUZŐIUJ, az író is a uőüílLLíl Gyevi Károly tárcája A költő háza Johannes R. Becher emléke Berlinben Emeletes épület, mögötte tekintélyes kert, úszómedencével. Tulajdonképpen egyszerű, de az egyszerűség is viszonylagos. Amikor 1945-ben, közvetlenül a háború után Becher ide költözött, a védettség és kivé- telezettség jelképe lehetett. Nemcsak a ház, a környék is, ahol abban az időben a kormány tagjai laktak, hasonló kertes villákban.-Berlin romokban hevert, a város utcáit 70 millió köbméter omladék borította, s Niederschönhausen ápolt, kertes nyugalma mindenképp a védettséget jelentette. De az a védettség is látszólagos. Becher közéleti hajlama végre munkaterületet kapott, a feladat azonban sokkal nagyobb volt, mint, ami valaha is német művelődési miniszter vállát nyomta. Becher szervez, intézkedik és ír, ezekben az években is sokat, amit csak a feladat diktál, a feladat pedig felmérhetetlen: ..Köszönettel tartoztok nekünk” — írja utolsó évei egyik versében, amikor már maga is tudta, hogy felőrölte a munka. S ha visszanézett, így láthatta életét, folytonos tevékenységben, megtorpanás nélkül, csak a célra függesztve szemét. Messziről indult, a müncheni ifjúkor polgári’ jólétéa későbbieken már a német kultúra irányítója: az agg Hauptmann mellett, akit ő vitt Berlinbe, rögtön visszatérte után, mintegy jelképezve az irodalom egységét. Aztán Thomas Mann társaságában Weimarban, a Schiller-ünnepségen, beszédet mond, felszólal, dedikál — mikor ült hát le íróasztalához, melyen tollak, ceruzák, papírok sorakoznak, az alkotás eszközei és jelképei ? Amit a költő örökül hagyott, igazán nem kevés, akkor sem, ha a napi feladatokat jelentő alkalmi munkákat mellőzzük. De mit vitt magával? Valószínűleg sokkal többet, mint gondolnánk. •Ügy szólt a költőkhöz, egy kicsit szigorúan, de aggodalommal is, mint aki az ügyet félti, a költészet ügyét, s számonkérve azt is, amit ő már nem írhatott meg. A költészet a romeltakarítás éveiben mindenképp háttérbe szorult, pedig Becher számára akkor is éppen olyan fontos volt," mint a könyvtárak, múzeumok megnyitása, mert az élet költészet is, az iszonyat után, s a romok fölött is meg kell szólalnia a dalnak. Csányi László Horváth Péter versei Szerelem-vért Szerelem-vért ragyog rajiam, vértem vérrel kivarrattam, első véred virág-cseppje fehér ingemen ragyog. vértes vitéz, hálóhuszár, büszke bajszos kapcabetyár, minek rajtad szerelem-vért? — Szerelemért harcolok. Azért, hogy ne maga ellen perlekedjen minden szellem, ne azt bántsa, akit szeret, akit lehet; de akit kellI ben expresszionista verseket írt, s mint a kortárs- költők, Dehmel, Werfel, Trakl vagy Benn. De amikor a munkásmozgalomban felismerte hivatását és feladatát, maga jelölte ki sorsát, s az elképzelt új Németország egyszerre volt álom és valóság, lehetőség és következetes harc, most már életre halálra. A hatalomra került fasizmus elől menekülnie kellett, Prága, Brünn, Párizs életének állomásai, majd 1935-től Moszkva. Dolgozószobája falán fénykép: moszkvai otthona. „'Úgy élt, mint egy diák” — mondja a Becher - archívum egyik munkatársa ; kis könyvállvány, asztál, ágy, a széken, keze- ügyében, könyvek. De itt a niederschönhauseni védettségben is egyszerűen élt. „Kis csomaggal érkezett vissza Moszkvából” — mondja az archívum munkatársa, „csak a legszükségesebbet hozta magával’’. S a legfontosabbat — tehetnénk hozzá: töretlen hitét és münkakedvét. Fényképek, a koraiakon nyurga, sovány fiatalember, Minden Kincsem! Vigyázz nagyon! Fehér inged rád gombolom, amerre jársz, szikrát hányva a világra pirítson! Vers a csúnya nőkről Fésületlen utcák hónaljában járnak ők, hol megbújnak az árnyak, lábukon olcsó .cipő, szájukban rossz fogak, és mégis: csontos válluk gödrében fészkel a világ. Ha egyszer-egyszer a gond elveszti őket, arcukon kinyílik a mosoly: ilyenkor a házak fölé kiúszik a Hold, s a fényes éjszaka megtermékenyíti aFöldet.
