Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-28 / 175. szám

ae KORO STA J KULTURÁLIS MELLÉKLET Apáról fiára Kosa László és Szemerkényi Ágnes rve köny\ Magyar Néprajzi /m Társaság folyó- | irata, az Ethnog­raphia — miután már tizenkettedik eszten­deje rendszeresen folytatta a népi kultúfa értékeinek publikálását, arról panasz­kodik 1901-ben, hogy „a magyar embernek nemigen van ethnographiai érzéke, mert az iskola, az irodalom nem ad hazai néprajzi szemléletet, képzetet a magyar gyermeknek.” Pe­dig az ilyen törekvés meg­tanítaná a gyermeket hu­mánus, hazafias, művészi, igaz intuícióval látni azt, ami szép és jó, igaz és jellegzetes van körülötte. Azóta csaknem három, negyed század telt el, és ügy tűnik, az iskola ma sem képes ezen elvárásnak eleget tenni. Megváltozott életünk, megváltozott köz­művelődési lehetőségeink azonban nagymértékben hozzásegíthetnek egy — fentebb igényelt —ethnog­raphiai szemlélet kialakí­tásához, hiszen lehetősé­geink az ismereteket be­fogadók életkorától függet­lenül megvannak erre. E szemléletalakító szerep­re és feladatra vállalko­zott a Móra Ferenc Ifjúsá­gi Könyvkiadó, amikor megjelentette Kosa László és szerzőtársa, Szemerké­nyi Ágnes könyvét, az az­óta nagy sikert elért „APÁ­RÓL FIÍfRA” című nép­A legnagyobb fiú azt mondta, hogy ő katona lesz; a második mindenhez értő mesterember. A harmadik, aki már kisgyermek kora óta minden szabad idejé­ben a könyveket bújta, föl­sóhajtott: — Hej, édes apámuram, én addig meg nem állok, amíg a föld titkos mély­ségétől a csillagok járásáig mindent meg nem tudok a világról! így is lett. Kinek-kmek fontos elemeinek, a játék­nak, a szórakozásnak, az ünneplő szokásoknak va­rázslatos szépségét idézik. Azokat a kollektív alkal­makat, melyek a minden­napok látszólagos szürke­ségének állandó színezői, velejárói voltak — és ame­lyek közül nem egy még ma is él. Az utolsó fejezetet — „Népi kultúra — egyete­mes kultúra” — azok em­lékének szánták a szerzők, akik a magyar népi kul­föltarisznyáltak, oldalukra túra felemelkedéséért és kötötték a győzhetetlen csodakardokat, fölnyergel- ték a táltos lovakat. Hár­man háromfelé indultak. Az első királyfi vdlágbíró hadvezérként száz csatában győzött. A második olyan ügyes mester lett, hogy hetedhét országban nem akadt párja. A legkisebb sok országot bejárt. Le­győzte a hét-, a kilenc- és huszonnégy fejű sárkányt. Megszabadított három vi­lágszép hercegkisasszonyt. Ment, mendegélt gyalogo. san. lóháton, hajón és sze­kerén. Számtalan embert, népet és nemzetet, várost és falut ismert meg. De ta­lán még ma sem tért haza, mert egyre hajtja olthatat- lan kíváncsisága, a tudás utáni vágy.” Mint minden más tudo­mány — folytatják a szer­zők —, a néprajztudomány is régi és általános tulaj­donságból fakad, a kíván­rajzi kalauzt. A*könyv^ek «isáffból. A kíváncsiságból . amely mindig figyelemmel veszi körül a másik em­bert, különösen a - távolról ez az alcíme, hogy „nép­rajzi kalauz”. És ha valaki végigolvassa, valóban úgy érzi, hogy egy különösen varázsa», szép világban ka­lauzolták őt a szerzők. A varázsos, szép kifejezések­hez azonban hozzá kell ér­tenünk a múltat megszépí­tő idő szerepét is, hiszen nemcsak a romantikába hajló, nosztalgiát ébreszte­ni képes ünnepek szánessé­érkezőt. és abból a kíván­csiságból, amely magama- gáf fürkészi: ki vagyok én, kik voltak az elődeim? Miután a hagyomány fo_ galmát és társadalmi-kultu­rális funkcióját tisztázza az első fejezet, a továbbiak­ban végigvezeti az olvasót a honfoglaló magyarság út­ján — az őshazáitól a Kár­megmentéséért a legtöbbet tették. Többek között Er­délyi Janos, Arany János, Móricz Zsigmond, Veres Péter, Szabó Pál, Erdei Fe. renc, Tamási Áron, Györffy István, Kodály Zoltán és Bartók Béla nevével talál­kozhatunk itt. Befejezésképpen pedig útravalót adnak: ajánló bibliográfiát; olyan művek jegyzékét, melyekből rész­letesebben megismerheti az érdeklődő mindazt, amiből e könyvben csupán ízelítőt kapott. A recenzensnek nehéz és könnyű dolga van egy­szerre, mikor e könyvet is­mertetnie kell. Nehéz, mert sokkal többet szeretne el­mondani róla, mint az adott terjedelmi lehetősé­gek engedik. Könnyű, mert egyértelműen dicsérheti a művet, melyről nem túlzás azt mondani, hogy minden család könyvespolcára oda­kívánkozik, fiatalok és fel­nőttek olvasmányaként egyaránt. És azt sem kell elhallgatnia, hogy külön örömnek számít, hogy a szerzőket — rrpnt szűkebb pátria — Békés megye vall_ hatja magáénak. JÉ|: Rácz József Gyulai utca SEJDULLA Azerbajdzsán mese HOL VOLT, HOL NEM VOLT, volt egyszer egy Sejdulla nevű, nagyon lus­ta ember. Nagy családja volt, pénze meg kevés, alig futotta egy kis ennivalóra. Szerencsétlen felesége meg a gyerekei mindig éhesek voltak, ruhára meg gondol­ni sem mertek. — Térj már észre — szólt a felesége egyszer. — Láss valami munkához! — De Sejdulla nem akart dol_ gozni, a segítséget Allahtól várta. Várta, sokáig várta ezt a segítséget, míg végül elhatározta, hogy elmegy Allahhoz a segítségért:. A felesége összeszedett egy kis útravalót, aztán el­bocsátotta. Ment, mendegélt Sejdul­la három nap és három éj_ jel, míg találkozott az úton egy sovány, beteg farkas­sal. — Hová mégy, jóember? — kérdezte a farkas. géről tudósítanak, hanem Pát-medencéig, majd a ha­gyományos népi-paraszti életmódot mutatja be a „Szülőföldem szép határa”, „Tiszán innen, Dunán túl”, „Esteledik, alkonyodik, gu­lya, ménes takarodik”, „Az hogy nosztalgiát ébressze- elvetett magtol a kenyé. a kemény-keserves hétköz. napok dolgos erőfeszítései­ről is. És itt mindjárt meg kell jegyezni, hogy a szer­zők szándéka sem az volt, nek a múlt iránt, hanem — • megoldásúk tanúsítja: modem történeti szemlé­lettel elevenítik meg köny­vük fejezeteinek résztémá­it. A könyv stílusa már az első oldaltól disztingvált, színes, elbeszélő, hiszen — mint kiadóvállalatának ne­ve jelzi — elsősorban az ifjúság számára készült. „A vényesítve megtartó hagyomány” cí­mű fejezet így kezdődik: „A mesebeli király ma­ga elé parancsolta három legény fiát. — Itt az ideje, hogy vi­lágot lássatok, szerencsét próbáljatok! rig”, Kendervetéstől a gyön­gyös pártáig” és „A vásár­ban című fejezetekben. A sok képpel, fényképpel és rajzzal illusztrált szöveg plasztikusan, életszerűen állítja elérni a paraszti éle­tet. az emberi környezete­ket és közösségeket, a né­pi kismesterségeket, jól ér- a történeti­funkcionális szemléletet. A következő fejezetek — „Csön-csön gyűrű, arany gyűrű”, Leánysors — asz- szonysors”, „Dolgos hétköz­napok — jókedvű ünne­pek", „Egyszer volt, hol nem volt..— az élet Kora ősz Gutái Magda Szeptember, augusztus vége. Koraősz. Várom, hogy bekövetkezzék az elmúlt évszak, záporaival. Szép kísérlet. Lehetetlenség. Tajtékzott a mező, örvénylett a rozs. Az, ami volt, most történjék meg. Elhagyhatlak. Láthatatlanul a rozstáblára csöpög a véred• Korszerű naplemente Vihar Béla Nézd ezt a fürge, égi csatárt amott, most fejeli be, a magasba vágva, az ívben hajló labdát, a Napot, az alkonyat kapuhálójába. — Megyek. Allahhoz, se­gítséget kérni. , — Említs meg engem is — kérlelte a farkas. — Már három éve a gyom­romban szörnyű fájdalom kínoz. Sem éjjel, sem nap­pal nincs tőle nyugtom. Hátha megkönyörül rajtam és elküldi a halált, ha már meg nem gyógyulhatok. — Rendben van, meg­mondom — felelt Sejdulla és továbbment. Ment. mendegélt Sejdul­la, ismét három nap és há­rom éjjel, míg egy alma- fához nem ért. — Hová, hová jóember? — kérdezte az almafa. — Megyek Allahhoz, se­gítséget kérni. — Légy olyan jó, add áct az én kérésem is — ké­ny örgött az almafa. — Még soha nem tudtam gyü­mölcsöt hozni. Növök, vi­rágzóm, de a virágjaim mind lehullanak, nem hoz­nak termést. Hátha Allah megkönyörül rajtam. és elküldi a halált, ha segíte­ni nem tud. — Rendben van, átadom — felelt Sejdulla is to­vábbindult, MENT, MENDEGÉLT, megint három nap és há­rom éjjel, odaér egy ha­talmas tóhoz. A tóból egy nagy hal dugta ki a fejét. — Hová mégy, jóember? — kérdezte a hal. — Megyek Allahhoz, se­gítséget kérni. — Légy szíves, említs meg engem is — kérte a hal. — Már hetedik éve szenvedek, a torkomban van valami. Kegyelmezne meg Allah vagy küldené a halált, vagy nyújtana se­gítséget. — Jól van, elmondom a bajod — felelt Sejdulla és továbbment. Ment, mendegélt Sejdul­la, ismét három nap és három éjjel. Végül elért egy rózsaligethez. A liget közepén egy hatalmas bo­kor állott, amelyet a leg­különbözőbb színű rózsák ékesítettek. Ebből a bokor­ból hirtelen egy hatalmas lángnyelv csapott ki, és beragyogta az egész ligetet. Sejdulla a csodálkozástól mereven megállt, még azt is elfelejtette, hová és mi­ért indult. A lángnyelvból egy hang szólalt meg: — Mit akarsz, Sejdulla? — Hatalmas Allah, Te szóltál hozzám? — kiáltott fel az izgalomtól reszketve Sejdulla. — Szólj, mit akarsz! — csendült újból a hang. Sejdulla térdre ereszke- det a bokor előtt, és el­mondta előbb saját, majd a farkas, az almafa és a hal kérését is. A bokorból harmadszor zendült a hang: — Jól figyelj, Sejdulla! A hal torkában egy drága­kő van, attól fáj. Ha azt kiveszik, meggyógyul. Az almafa alatt egy korsó van elásva, tele aranypénzzel. Ha kiássák a korsót, az alma­fa gyömölcsöt fog hozni. A farkasnak pedig, hogy meg­szabaduljon a fájdalmától, meg kell ennie egy lusta, ostoba embert. íme, telje­sítettem a kérésedet! Most pedig távozz! Sejdulla nagyon meg­örült, csillogó arccal távo­zott a rózsaligetből. A hazavezető úton meg­látta a halat, aki türelmet­lenül várta. Rögtön kér­dezte is: — Megszabadulhatok a fejdalomtól? — Igen — válaszolt Sej­dulla. — Vedd ki a tor­kodból a drágakövet. — Jóember! — kérlelte a hal. — Vedd ki ezt az átkozott követ! Engem megszabadítsz a fájdalom­tól, magadat pedig gazdag­gá teszed. — Szó sem lehet róla. Ez nem az én feladatom. Kérj meg valaki mást — szólt Sejdulla és továbbment, HÁROM NAP ES HÁ­ROM ÉJ elteltével odaért az almaiéhoz. A fe már messziről sóhajtotta; — Nos, van remény? Sajdulla elmondta Allah tanácsát és indult volna tovább. — Segíts rajtam, jó­ember! — állítatta meg az almafa. — Emeld ki a korsót, és gazdag leszel, én pedig gyümölcsöt hozhatok. — Még hogy lehajoljak! Minek nekem a te aranyad, mikor Allah engem úgyis megsegít? — szólt Sejdul­la és elment. Ismét három nap és há­rom éjjel ment, míg végül a farkashoz ért. A farkas már türelmetlenül várta: — Mondd gyorsan, mit üzent Allah? — Könnyű az ügyed — szólt Sejdulla. — Meg kell enned egy nagyon lusta és ostoba embert, és a fáj­dalmad egyből elmúlik. — Köszönöm neked — hálálkodott a farkas. — Ez valóban egyszerű. De mondd el, téged mivel bo­csátott el Allah? Sejdulla mindent részle­tesen elmesélt a farkasnak. — Ó! — kiáltott fel a farkas. — Még egyszer kö­szönöm neked. Allah! És ráugrott Sejdullára, hogy szétmarcangolja. — Köszönöm, Allah, hogy az orvosságom is elküld­ted. Mert ennél lustább és ostobább embert a világon nem találhattam volna __ k iáltotta a farkas és meg­ette Sejdullát. Fordította; Sass Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom