Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-21 / 169. szám

fi szociaiista egyenlőség

néhány kérdése

Lakos Sándor előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján

Ä* MSZMP Politika! Akad«- m iáján Lakos Sándor, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének igazgatója előadást tartott „A szocialista egyenlőség néhány kérdése” címmel. Az alábbiakban ismertetjük az előadás 9 rövidített —1 szövegét.

Lakos Sándor bevezetőben rámutatott: a szocialista egyen, lőség megvalósítása kétségkívül egyik legfontosabb célki: tűzésünk, de e cél elérése egyben az egyik legösszetettebb, legbonyolultabb feladata szocialista építő munkánknak

— Mit értünk szocialista

egyenlőségen? Ha tömörek aka. runk lenni, azt mondhatjuk: a munka szerinti egyenlőséget, azt, hogy nemcsak a jövedelem- elosztásban. hanem a társadalmi élet minden területén a munka és egyre inkább a munka a meghatározó, szabja meg az emberek helyét és helyzetét. Nálunk jelenleg kétségkívül nem a jövedelmi, a tulajdoni helyzet hanem a munka áll életünk középpontjában. Ám tudjuk, hogy a munka szerinti egyenlőség elérése csak hosz- szú történelmi folyamat eredménye lehet. Azt is világosan látjuk, hogy a munka szerinti egyenlőség teljesen kifejlett formájában is még szükségszerűen meglevő egyenlőtlenségeket is jelent, melyek a termelőerők és a társadalom tudati állapota miatt elkerülhetetlen nek. Ezért egyrészt fellépünk az egyenlőség baloldali, újbaloldali, anarchista — az egyenlőség etikai, erkölcsi oldalait egyoldalúan előtérbe helyező —, hibás nézetek, illúziók, a valamiféle teljes társadalmi egyenlőség hirdetői ellen. Másrészt az egyenlőség polgári értelme: zése ellen, mely a rendszerünkben meglevő időleges egyenlőtlenségeket kívánja

mindent maga alá rendelő társadalmi céllá magasztosítani. a jövőnkbe kivetíteni. Ebből az alapállásból kiindulva próbáljuk elemezni a szocialista egyenlőséget három fő síkon: a társadalmi egyenlőség, a gazdasági egyenlőség és a szocialista egyenlőség síkján.

— A társadalmi egyenlőség kérdéskörének kiindulópontja az a marxi megállapítás lehet, hogy a kizsákmányolást biztosító tulajdonviszonyok megszüntetése teszi lehetővé az ezekből fakadó társadalmi és politikai egyenlőtlenségek megszüntetését. A társadalmi egyenlőség mindenekelőtt abban jut kifejezésre. hogy a hatalmat a dol- 20 nép legjobbjaival szövetségben a munkásosztály gyakorolja, hogy a nép van hatalmon. Állami, társadalmi szerveink a nép szervei. A szocialista társadalom állampolgárai egyenlő jogokkal rendelkeznek a társadalom ügyeibe való beleszólásba, a politika kialakításába.

— A szocialista egyenlőségen elsődlegesen a társadalmi helyzet egyenlőségét értjük Ez főként az osztályok, a rétegek egymáshoz való viszonyát, e viszony egyre egyenlőbbé válását jelenti. A munkásosztály és a parasztság között nagyarányú közeledés ment végbe. a szocialista tulajdon két formája, valamint a mezőgazdasági munka nagyüzemivé válása alapján. Az értelmiség is közelebb került mind a munkásosztályhoz. mind a parasztsághoz. Hazánk ostálystrüktú- ráját a közeledési folyamat jellemzi. A különböző osztályok, rétegek közelebb kerültek egymáshoz, ez élet- és munkakörülmények tekintetében kiegyenlítettebbekké váltak társadalmunk nagy csoportjának jövedelmi viszonyai.

A fejlődés jelenlegi szakaszában még jelen vannak az emberek társadalmi helyzetére is kiható egyenlőtlenségek. Ennek egyik legfőbb oka a termelőerők adott szintje, mely nem teszi lehetővé a javak szükségletek szerinti elosztását. A társadalom egységesebbé válása ellenére fennmaradnak különbségek a munkahelyek, a

munkakörök és a munkafeltételek, az életvitel és az életmód szerint, nem szűntek meg az ipar és a mezőgazdaság, a szel. lemi és a fizikai munka közötti különbségek. E körülményeket mérlegelve kell a társadalmi egyenlőség fokozatos erősítésének útjait keresnünk. Ilyen szempontokból elsősorban a demokrácia szélesítésére gondolunk.

— Az emberek munkahelyükön töltik idejük nagy részét, társadalmi helyzetük egyenlőségét, illetve egyenlőtlenségét ott érzékelik legközvetlenebbül. A dolgozók egyfelől tulaj donosok (mint a köztulajdon résztulajdonosai), másfelől munkavállalók. Az üzemi demokrácia dilemmája: a dolgozók egyre érdemibb beleszólását lehetővé tenni és igényelni oly módon, hogy ez a korszerű sziakmai vezetést, a fegyelmet, a szervezettséget ne gátolja, hanem erősítse. Termelési technikai folyamatok eldöntése nem adható át kollektíváknak, mert a korszerű termelésben szükség van a szakszerű, egyszemélyi vezetésre. Az üzemen belül a döntési hierarchiában elfoglalt hely szerint létezik utasítási jog és végrehajtási kötelezettség és ebből következő függési viszony. A szükségszerűen létező függést érdemi módon ellensúlyozhatja a vezetők összmunkájának (nem részintézkedéseinek) kollektív és demokratikus megítélése. Célszerűnek tartjuk az üzemi demokrácia olyan irányú továbbfejlesztését, mely biztosítja, hogy a vezetésről, a vezetők munkájáról minden dolgozó hátrányos követelmények nélkül mondhassa el véleményét és ez a vezetők bizonyos függését jelentse az össz- kollektívától. Javítani kell a demokratikus ellenőrzést a hivatalokban is, s ennek alapvetően nem az egyes ügyintéző, az egyes ügy, hanem az intézmény, a hivatal egész munkájának a megítélésére kell irányulnia.

— A társadalmi egyenlőség magasabb szintjének elérése érdekében tudatosan csökkenteni kell a társadalmi munka- megosztásból származó, ma is újratermelődő különbségeket. Árra kell törekednünk, hogy egyre több ember szerezhessen olyan, máshol is felhasználható tudást, mely lehetővé teszi a nagyobb társadalmi mobilitást. Különösen fontos a nagyobb társadalmi egyenlőség megteremtése a felnövekvő generáció esetében. Itt semmi képpen sem békülhetünk meg — még átmeneti időire sem — azzal, hogy a munkamegosztási, jövedelmi helyzet átöröklődjék, hogy újratermelődjenek az életpályát meghatározó indulási különbségek. El kell érni, hogy egyre kiengyenlítettebbé váljék a felnövekvő generáció indulási helyzete.

— Végül, határozottan fel kell lépnünk az ellen, hogy a jövedelmi-vagyoni helyzet jövedelmi-vagyoni presztízst és ezzel arányos társadalmi-közéleti különbségeket teremtsen. A szocializmusban a társadalmi helyzet szempontjából minden hasznos tevékenységet végző ember egyenlő, és előrehaladásunk arányában egyre inkább az lesz.

A gazdasági, egyenlőségről szólva rámutatott arra, hogy a gazdaságban — bár jelen vannak indokolatlan egyenlőtlenségek is — a fő feladat ma nem valamilyen általános egyenlősítés, hanem a munka szerinti elosztási következetesebbé tétele. Áhhoz, hogy a munka meghatározó szerepe egyértelműbbé váljék, egyrészt

a munkával arányos mand nagyobb egyenlősítésre, másrészt mind nagyobb differenciálásra kell törekednünk. Egyenlősíte- nünk kell mindazokon a pontokon, ahol a kereset nem eléggé igazodik a munkateljesítményhez. Ezért dolgoztuk ki a közelmúltban az egységes szakmai bértáblázatot, mely azt hivatott biztosítani, hogy az azonos munkát végzők azonos bért kapjanak bármely népgazdasági ágban, szektorban vagy üzemben dolgoznak, ezért módosítottuk a gazdasági szabályzókat olyan irányban, hogy a dolgozók keresete nagyobb részt függjön saját munkájuktól és csak kisebb mértékben a vállalati, üzemi eredményektől, ezért tettünk és még teszünk nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a nőkre is teljes mértékben vonatkozzon az egyenlő munka, egyenlő bér elve. Ugyanezek az állásfoglalások egyben azt is hivatottak biztosítani, hogy következetesebbé váljék bérrendszerünk differenciáló szerepe, hogy a népgazdaságnak értékesebb, nagyobb felelősséggel járó munkáért nagyobb kereset járjon. A munkával arányos egyenlőség és a munkával arányos diJL íerenciálás együttes igényeit tartjuk mérvadónak. Ebből a szempontból érdemel különös figyelmet a jövedelem-kiáramlás szabályozása.

— A vezetők és beosztottak közötti bér- és jövedelemarányok egészében véve nem túlzottak. esetenként nem is elégségesek. A gazdasági vezetőknek egy szűk köre azonban hosszabb ideig kiugró keresetre tett szert. Ez főleg indokolatlan méretű prémiünifeltételeK- ből adódott, melyeket azóta a kormány módosított. A dolgozókban általában fejlett az igazság- és realitásérzet. Több felmérés egybehangzó eredménye mutatja, hogy zömük a termelő folyamatot irányító vezetők kereseti szintjét nem kifogásolja; úgy véli, a jó vezetés saját jó keresetének is feltétele. Amit kifogásolnak, az a munkateljesítménnyel arányban nem álló kiugróan magas kereset. Konkrétan meg kell vizsgálni mindazokat a forrásokat, melyek a munkával nem arányos jövedelemszerzésre adnak módot és kidolgozni a szabályozás lehetőségét. Sok foglalkozási ágban sem a munkateljesítmény. sem a képzettség vágj' társadalmi hasznosság nem indokolja az ott elérhető magas' jövedelmi szintet. Ennek káros a tudati hatása is; e példák a fiatalok egy részét a könnyű pénzkeresésre ösztönzik, a tudással megszerezhető sokkal értékesebb tevékenység helyett

y- Ugyancsak nem könnyű a nem munkából származó jövedelmek kezelése. A szocializmusban elvileg nem lehet munka nélküli jövedelem, de a szocializmust építő társadalmakban, így a mi társadalmunkban is jelen lehetnek ilyen források. Például a telek- és háztulajdon kamatoztatásából származó jövedelem. E lehetőségek abból is adódnak, hogy még nem tudjuk az üdülési igényeket e magánszállások nélkül kielégíteni, tehát valódi társadalmi szükségletről is szó van. Ezért csak a jövedelem mértékét korlátozhatjuk, meghagyva az anyagi érdekeltség szükséges szintjét.

A továbbiakban hangoztatta: ha következetesen akarjuk vállalni a munka szerinti elosztás differenciák^ elvét, vállalnunk kell ennek konzekvenciájaként a személyi tulajdon nagyságában meglevő különbségeket is. Nem vagyunk, nem lehetünk a munkából származó jövedelmek takarékos gyűjtése ellen, sőt, ezt ösztönözzük is, pl. az OTP-betétek adómentesítésével. Nem helyezzük a költekező embert a takarékos élé, a házat építőt nem tekintjük kevésbé szocialistának, mint a más célra költekezőt. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nálunk nemcsak jövedelemből, hanem — a múlt viszonylagos közelsége miatt — korábbi időszakokban keletkezeit vagyon maradványaiból is lehet tulajdon. Hasonlóképpen — korlátozott mértékben — fennmaradt annak lehetősége is, hogy idegen: munkaerőt foglalkoztassanak.

— Itt világossá kell tenni álláspontunkat. Távlatilag nézve kimondható, hogy a korábbi vagyoni helyzetből adódó különbségeknek fokozatosan csökkenniük kell, majd később teljesen meg kell szűnniük, A tulajdonlásban meglevő egyéb különbségek csökkentése csak ésszerű határokon belül tűzhető célul. Az emberek nagy része a jövedelme egy részét maga, illetve az utódai számára megtakarítja, ingó-ingatlan vagyontárgyakba fekteti. Az utódokról való ilyen jellegű gondoskodási szándékot emberileg indokoltnak tartjuk, ezért törvények biztosítják az öröklés jogát. Másfelől azt is jogos igénynek tartjuk, hogy minden dolgozó gyermeke azonos lehetőségekkel induljon az életbe, és ebből a szempontból az örökségnek ne legyen meghatározó szerepe. Csak bizonyos mértékű örökséget ismerhetünk el, az indokolatlan részét — a kormány nemrég hozott határozata értelmében — progresszív adóval elvonják.

— A jólét növelése rendszerünk célja, eredménye. Alapvetően a szocialista egyenlőség erősítésének irányába hat. mivel tömegek számára teszi lehetővé a korábbi elmaradottságból a felemelkedést. Ugyanakkor az is világos, hogy a fokozódó jólét nemcsak szocialista vonásokat erősíthet, a szocialista egyenlőség ellen is hathat. A jobb anyagi feltételek közé kerülés bizonyos ponton világnézetileg szocialista meggyőződésű embereknél is negatívan hathat a gondolkodás- módra, életvitelre. Tulajdonképpen ebben van a magyarázata annak, hogy az utóbbi időben többet kellett foglalkoznunk az úgynevezett tudati torzulásokkal, az anyagiassággal, az egoizmussal. E jelenségek éllen összpolitikánkkal, társadalmi céljaink világos felrajzolásával, korlátozó szabályozók kialakításával és az erkölcsi megbecsülést növelő intézkedésekkel kell fellépnünk.

— Összefoglalva: számottevő, valóban nagy eredményeink ellenére nem elég nagy a differenciálódás a munka szerint, nem elég nagy a munka megbecsülése, másfelől túl nagy az a differenciálódás, amely nem a munkán, illetve nem a munkával arányos tényezőkön alapul. Miközben fel kell lépnünk a nem munkával vagy azzal nem arányban álló jövedelmek ellen, tovább kell növelnünk minden eszközzel a tényleges, a társadalmilag hasznosabb, értékesebb, jobb munka megbecsülését.

— Pártunk eddig is nagy figyelmet szentelt a szociálpolitikának, ebben is nagy eredményekre tekinthet vissza. Elég megemlíteni a társadalombiztosítás általánossá tételét, a nyugdíjkorhatár — nemzetközileg is igen kedvező — megállapítását, és a nyugdíj relatív magas színvonalát (a legfejlettebb tőkés országokban általában öt évvel később mehetnek

nyugdíjba a férfiak és gyakran 10 évvel a nők), a kedvezményes üdülés kiterjesztését, a családi pótlék többszöri emelését, a gyermekgondozási segély bevezetését stb.

— Mindazonáltal azt is látnunk kell, hogy intézkedéseink — jóllehet mindig valós igények kielégítését szolgálták — nem illeszkedtek szervesen egy elvileg is kellően kidolgozott, távlatilag is átgondolt és megalapozott szociálpolitikai koncepcióba. Ezért nem volt megnyugtatóan biztosítva, hogy egyes részintézkedéseink egybe, vágnak.általános céljainkkaL

A szociálpolitikai koncepció keretében megfogalmazható nagyobb szociális egyenlőség biztosításának legfőbb szociálpolitikai területeiről szólva Lake» Sándor aláhúzta: az egyéni keresetek, illetve a családi jövedelmek közötti túl nagy különbségek. A szocializmus lényegével ellentétes helyzet alakult ki azáltal, hogy a gyermekek felnevelése a jövedelem szempontjából megmaradt hátrányos tényezőnek. Ez a jelek szerint csakis növekvő mértékű társadalmi eszközökkel megoldható problémánk.

Alapvető probléma a legalacsonyabb keresetű dolgozók és különösen a nyugdíjasok helyzetének javítása. A szociális egyenlőség fejlesztésében fontos hely jut a társadalmi juttatásoknak. Ezek lehetnék a munkához kapcsolódók; üzemi étkeztetés, bölcsőde, napközi stb. Lehetnek nem munkáihoz kötődők: iskolai, egészségügyi, kulturális ellátás, más felosztás szerint pedig ingyenesek vagy kedvezményesek, természetbeni vagy pénzben! juttatások.

— Ha a juttatások különféle területeit összesítjük, kiderül, hogy a fejlődés szocialista szakaszában a társadalmi termék nem kis része nem a munka szerint, hanem szociális és egyéb szempontok szerinti juttatásként kerül a dolgozókhoz.

— Másfelől azt is figyelembe kell vennünk, hogy a szociális ta fejlődés magasabb szakaszába lépünk, s ebben a szakaszban elosztási rendszerünknek már most meglevő nem munka szerinti elemeit a szocializmus távlatában nézve fokozatosan kommonisztikus elemekké kell fejlesztenünk. Ezért a hosszú távú gazdasági-társadalmi fejlesztési koncepciókban a társadalmi juttatások gyorsabb ütemű növekedését irányozzuk elő, mint a munkabéreket Ennek a feladatnak helyes ütemben történő megvalósítása csakis a gazdasági lehetőségekkel kellően számolva lehetséges, így válik egyben a szocialista egyenlőség kiteljesedésének, izmosodásának fontos feltételévé.

— Miben határozhatjuk meg Összefoglalóan álláspontunkat a szocialista egyenlőség kérdésében? Mindenekelőtt abban, hogy bár döntő területeken már megvalósult vagy folyamatosan megvalósul egy, a koráíb- bi társadalmakban elképzelhetetlen típusú és méretű egyenlőség, a szocialista társadalom csak kezdete az egyenlőség társadalmának. A társadalom mostani fejlettségi szakaszában a legfontosabb feladatokat meghatározó, a társadalmi élet min. den területét érintő elvünk a munka szerinti elosztás, a munka központi szerepe. A munkával arányos igazság a legnagyobb igazság, amit ebben a korszákban adhatunk, akkor is, ha tudjuk, hogy ez távolról sem teljes, abszolút. De a munka igazsága, a munkával .arányos értékítélet, anyagi, erkölcsi megbecsülés általánossá tétele — minden ettől eltérő véglet lenyesése — önmagában is óriási vívmánya lenne a szocialista egyenlőség kivívásának. Eközben sok területen, mivel nem veszítjük szem elől távlati céljainkat, ennél tovább is léphetünk és lépünk is a kommunista egyenlőség elemei, nek fokozatos erősítése útján, (MTI)