Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-16 / 164. szám
Ä szurkoló h „megették” a csapatot A vendéglátóipari vállalat cukrászüzeme hatalmas tortával kedveskedett a* Előre Spartacus labdarúgóinak. K púnkon a torta felszeletelésének ünnepélyes pillanata-Jobbról balra: Molnár Mihály, Petrovszki György (a „gyártó cég” képviseletében) Schneider István. Gáza János csapatkapitány a nagy késsel. Babolcsay György vezetőedző, Tasnádi Zoltán és Baukó András Családias hangulatú ünnepség színhelye volt szombaton este a Csaba Szálló étterme, ahol a Békéscsabai Előre Spartacus baráti közössége — a labdarúgó- csapat NB I-be jutása alkalmából — ünnepi vacsorát rendezett. A csapat szurkolói, a sport- barátok zsúfolásig megtöltötték az éttermet, s a kitűnő vacsora ég az izgalmas tombola között, j jó hangulatban elevenítették fel — az ezüstérmes csapat tagjaival együtt — a bajnoki év emlékezetes pillanatait Molnár Mihály, a baráti közösség vezetője üdvözölte a vezetőket, a fiúkat, « szurkolókat Rövid beszéde végfen biztosította az együttes tagjait, hogy a Viharsarok szurkolótábora mindig a csapat mellett fog állni! A lila-fehér mezt öltött zenekar tust húzott, majd a klub színeit viselő felszolgálók égy hatalmas tortát tettek le a „dfszelnöki” asztalra. A tortán ä klub emblémája, futball-labda. a „Hajrá Előre Spartacus” felirat mellett, ott sorakoztak a játékosok és a vezetők nevei. Mihelyt a tortát, felszelték, a finom falatokat ki* tányérokra rakták, s szétosztották 3 Jegde_ rekabb” szurkolók között Totótfpnielnk L Sz. MÁV—Miskolci V8C 1 * 2. Ceglédi VSE—SZVSE 1 3. Nyíregyháza—D. MTE 1 * 4. Hajdú Vasas—Kisvárda 1 5. Győri Dózsa—Bakony 1 6. Bábolnai SE—Soproni Texts' 2 7. Máza-Szászvár—Pécsi VSK x 1 8. Bauxitbányász—Körmend 1 9. Klsterenye—ÉPGÉP 1 10. KOMÉP—Székest. MÄV 1 X 11. Növényolaj—Dunaúj. Ép. x 2 12. Szabó L. SE—Bcs. VTSK x 1 13. Sátoraljaújhely—Borsodi V. 1 Pótmérkőzések 14. Lenlnváros—Rudabánya 1 15. Alumín. SK—Péti MTE 1 HS. Erzsébeti Sp.—Törekvés 1 A totó 28. heti eredményei: 2. 1, X, 2. 1, 1, 1, x. 1, 1, x, X, 1, x„ Tizenhárom talátatos szelvény hat darab van, nyereményük 86 261 forint. Ebből 13+1 talátatos szelvény két db. a nyeremény 182 106 forint. A 12-csekre 2 130, a íi-esekre, 171. a 10-esekre 38 forint nyeremény jut szelvényenként. Azután a drukker-tábor „megette a csapatot”, pontosabban fogalmazva. elfogyasztotta „ tortaszeleteket — a játékosok — marcipánnal kiírt neveivel együtt! Molnár M-'hály. az Előre Spartacus baráti közösségének vezetője üdvözli az NB I-es csapat vezetőit, tagjait, a szurkolókat Két darab 1 éves kanca csikó eladó MezőPerény. Szarvasi u. 1 aa. Gyula Kiss János u. 9. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Április 4.‘ tér 12. sz. alatt. ______ ___ 153127 T exán költőpárok eladók Rejtő BCla, Kunagota. Rákóczi u,_l3.__ T ótkomlós, Petőfi utca 10. számú, beköltözhető, 2 szobás családi ház eladó,.__ 74628 Ü ) kötőgép eladó. Gyula, cselebi utca 8.____________________ 153130 G yulán, Eminescu u. 47. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Nagyváradi ut ss. ___________________________ 153132 5' 90-es Werltas kötőgép eladó. Bé- kósszentandrás. Szent Erzsébet u. 16. ' 86725 Házrész, kedvezményesen eladó. Békéscsaba X., Október 6 u. 14. ________ 309293 H áromszobás családi ház. kedvező feltételekkel eladó. Kondoros, Csabai u. 10. 300439 Gyulán FŐ Ut mellett parasztház., 400 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni: Törökzug 35,- I. em. 4, péntek, szombat, vasárnap 15—Iá óra között. 15313« MB 1000-es Skoda jó állapotban eladó. Gyula, Rákóczi F. u. 25 _ 350-es Jawa. kétéves eladó. Gyula, Batthyány 23/«, 153138 Eladó kétszobás OTP-s osaládi ház. Gyula, Petrlk Ambrus u. 32. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. más napokon este öt után. 153139 30 mázsa jó minőségű réti széna eladó. Kétegyháza. Ottörő u_9. Orosháza, Belsömonor 3. számú tanya í kát. hold földdel eladó. 74*40 Veritas 360 iéttűágyas kötőgép és égy 90-es tangóharmonika eladó. Doboz, Höld út *7.________ 300436 K ülön bejáratú kis szobát keresek sürgősen, egy nö részére. Lehet | munkáért Is. megegyezés szerint. Békéscsaba. Leakey *. 300430 A IV. Közgazdász vildgkongress- szus emlékbélyegét mutatjuk be. a bélyeg névértéke 2,— formt és előreláthatólag augusztus 19-én adja ltl a posta az Évfordulók—Események sorozatban, a szokásos mennyiségben fogazva és vágva. A sakk-sorozat, melyet korábban mutattunk be, 520 OOO fogazott és 5000 vágott példányban jélent meg. A kis mennyiségre val- tekintettel a bélyeg jónak ígérkezik. Itt jegyezzük meg, hogy a Fogaskerekű vasút blokkja 332 090 fogazott és 7 ezer vágott példányban jelent meg. Carte Maximum. A budapesti Fogaskerekű Vasút centenáriumára megjelent blokkhoz 4-féie, a fogaskerekű 100 éves fejlődését bemutató fekete-fehér képes levelezőlapot adott ki a Képzőművészeti Alap kiadóvállalata. itt említjük meg, hogy a nizzai sakkolimpla és a Nemzetközi Sakkszövetség fennállása 20 éves emlékére 7 fekete-fehér képes levelezőlap kerül kiadásra. Mindkettő megrendelhető a MABEOSZ körlevelekben meghirdetett módon, valamint a Szakboltban (Budapest, V., Népköztársaság útja 42.) Ara darabonként 2,— forint. Vas rtbor Sportházasság Varga Mihály, a Bcs VTSK labda-' rúgó ja és Laczó Mária, a Bcs. Előre Spartacus volt válogatott tornásza július 20-ón. szombaton délután fél hat órakor tartja esküvőjét a! Békéscsabai városi Tanács nagytermében. Szarvasi út 3* alatt 3 rém. hA* eladó. Érdeklődni: Telekgerendás, Koezna U. 16 sz. ala.tt.__ _____300435 F ehér Zsiguli eladó. Érdeklődni: Medgyesegyháza, Véndiófa italbolt. Ház eladó. Me ügyes-egyháza, Táncsics 30—32. sz. alatt. _____ 300431 K isebb ház olcsón eLadó. Kondoros, Marx Károly u. 29. ________ 300433 B udapesti % szoba komfortos tanácsi lakásomat békéscsabai kertes csa_ ládi házra cserélném (megegyezéssel). Dávid Bajos, 1135 Budapest, xm. kér., Kéitter Ferem cJLSL_____ N émet dog. törzskönyvezett kölyökkutya eladó. Békéscsaba, Bartók b. 7.____ _ __ ___ 300423 » 4 000 km-t fűlött Wartburg de Luxé eladó. Mezóberény, Hajnal u il._ S oproni Góliát legkorábbi folyton termő, földlabdás szamócatövek tizenkét. palántája harmincanként 1Ö0,— Ft. Földlabdás fügefák tavaszra előrendelhetők 60.—, 100.—, i50.— Ft. Költségekkel utánvételez- ve, Szabó, Sopron, Lövész út. tTÉPÍTÖ VAI.LA1.AT (Vórtesszolös Sportpálya) felvételre keres jó kereset! lehetőséggel KUBIK08BRIGADOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT. MEZŐGAZDA®ÁGI GÉPKEZELŐKET. NYUGDÍJASOKAT. 119126 Kecskeméten rendeztek a te-1 rületi serdülő „B” (1900—61-ben születettek) atlétikai bajnöksá-1 gokat és itt lehetett biztosítani a továbbjutást a vidéki bajnokságokra, melyet Debrecenben rendeznek augusztus 3—4-én. A Békés megyei versenyzők csak 4 bajnokságot szereztek (Gyula 2, Békéscsaba 1, Szarvas 1). A Békés megyei versenyzők eredményei. Leányok (I960): 100 tn. 2. Szűcs Bcs. E. 13,2 mp. 3. Tokai GYSE 13,4 mp. 6. Tóth Bos. E. 13,7 mp, 600 tn: 2. Gombár Szarvas 1:49,4 p. 3. Molnár Bes. E. 1:49,9 p. 4. Berki Bcs. E. 1:50,7 p, 5. Csellár Szarvas 1:51,1 p. SO m gát: 3. Kovács Szarvas 14,5 mp. 4, Csipkés GYSE 16.3 mp. Magasugrás: 1. Csipkés GYSE 150 cm. 4. Orvos GYSE 140 em. 6, Musicz GYSE 135 om. Távolugrás: 3. Musicz GYSE 434 cm. 4. Szűcs Bcs. E. 432. om. Súlylökés: 3. Szarka Bos. E. 8,96 m. Diszkosz: 3. Kvasz Bcs. E. 22,60 m. Gerely: 2. Tamcsenkó Bcs. E. 29,64 m. 4. Sigtár GYSE 21,30 m. 5. Musicz GYSE 19,561 m._ Leányok (1961): 1. Gaikal | Bcs. E. 1:49,4 p. 5. Lestyán Szarvas 1:57,3 p. 80 m gát: 4. Bíró I GYSE 16,5 mp. Magasugrás: 4. Bíró GYSE 130 om. Súlylökés: 4. Laurinyeez Bcs. E. 8,57 m. Fiúk (1960): 100 tn: 4. Nyisztor Bcs. E. 12,4 mp. 5. Kubieza GYSE 12,5 mp. 300 tn: 1. Dan- kó Szarvas 39,0 mp. 2. Tóth Bcs. E. 40,8 m.p, 4. Nyisztor Bcs, E. 41,0 mp. 6. Laczó Bcs. E. 43,2 mp. 1 500 m: 2. Szósz Szarvas 4:57,1 p. 5. Buzi Bcs. E. 5:36,6 p. 80 m gát: 4. Tóth Bcs. E. 13,1 mp. Magasugrás: 2. Kubieza GYSE 155 om. 6. Antal Szarvas és Nyisztor Bcs. E. 145 cm. Távolugrás: 3. Nyisztor Bcs. E. 514 cm. 4. Antal Szarvas 508 cm. 6. Tóth Bcs. E. 500 om. Súlylökés: 1. Ku- bicza GYSE 11.85 m. 5. Tóth GYSE 10,04 m Gerely: 4. Kubl- cza GYSE 30,70 m. Fiúk (1961): 100 m: 5. Ignácz Bcs. E. 13,5 mp, 300 tn: 3. Ignácz Bcs. E. 43,6 mp. 5. Baji Bcs. E. 44,8 mp. 1 500 tn: 4. Góg GYSE 5:05,0 p. 5. Bagt Bos. E. 5:11,9 p. Magasugrás: 5. I Ignácz Bcs. E. 130 cm. Távol» I 6. Góg GYSE 436 om. Nemzetközi ralley Szarvason A Hungária Motoros Klub Szarvason rendezte meg a II. nemzetközi motoros és autós- ralleyt. A hazai résztvevőkön kívül csehszlovák, holland, német, belga és dán résztvevők is voltak. A program keretében szombaton került sor a Magyar Autóklub szarvasi szervezetének rendezésében az autós ügyességi versenyre. Holczer József a KEA 81—01 rendszámú Skoda gépkocsijával (Kassáról) rajtol az ügyességi versenyen Az autós ügyességi verseny után a fiatalok legnagyobb örömére go-kart bemutató volt (Deméor)