Békés Megyei Népújság, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-29 / 150. szám

Vidéki úszó CS3 Az 03 Ill-ban IIKSC nyerte a második fordulót — n gyulaiak a harmadik helyen végeztek Eredményhirdetés a i«o m-es női mellúszásban. Dr. Regele Károly, a me. gyei úszó szakszövetség elnöke a győztes békéscsabai Korek Anikót köszönti. Balról a második helyezett, Tébi Éva (Szentesi vízmű) A Gyulai SE Jcért jelentősebb úszó- . versenyt is rendezett az elmúlt hét | végéin. A területi versenyről már beszámol tünk, a sort a vidéki csa­patbajnoksággal folytatjuk. A esb második fordulóján (az el­sőt februárban rendezték Tatabá­nyán, a harmadikat pedig decem­berben bonyolítják le) 12 egyesület (Szentes, KSC, HiÖDIKOt SE, Tót- komló®, ZTE, DVSC, Bcs. Előre Spartacus, Vác, Pécsi MSC, Kapo«, vár, Szolnoki Vízmű, Dózsa, GYSE) indította legjobbjait. Sajnos a vi­déki csb egyik szorgalmazója* a . Tatabányai Bányász nem vett reszt, de így is remek versenyt vívtak a fiatalok, több, vidéki viszonylatban jó eredményt értek el, A pontverseny győztese egyben elnyerte a Gyulai Vízmüvek által felajánlott „Vérfürdő” kupát. A ván­dorserlegért jövőre már külön ver­senyen találkoznak a vidéki szak­osztályok. ... ■'y 'r-" .'PB A VARFÜRDÖ KUPA Eredmények. (A győztesek és a Békés megyei helyezettek). Fiúk. 100 m gyors. 1. Tóvári (ZTE) 58.5. 100 m serd. gyors. 1. Bencsura (KSC) 1:03.9, 2. Legeza Péter (GYSE), 1:06.2. 1O0 m. delfin gyors. 1. Nylkos (GYSE) 1:18.t. 1O0 m mell. 1. Bikádi (KSC) 1-47.4, 3. Orosz (Bcs. E. SP.). 1:19.1. 100 m serd. mell. 1. Ács (Tót­komlós) 1:20.4. 100 m delfin gyors. 1. Gyuricza (Szolnoki SI) 1:35.7. 100 m pillangó, 1. Tóvári (ZTE) 1:04.8,3, Legeza L. (GYSE) 1:06.8. 100 m serd. pillangó. 1. Bencsura (KSC) 1:07.9. 2. Legeza P. (GYSE) 1:12.4, 3. Acs (Tót­komlós) 1:15.6. 100 m delfin pillan­gó, i. Kasza (HODIKÖT) 1.37.2, 3. Nyikós (GYSE) 1:41.8. 100 m hát. i. Töreky (GYSE) 1:06.4. 100 m serd. hát. 1. Bencsura (KSC) 1:13.8, 3. Le­gez« P. (GYSE) 1:16.2. 100 m delfin hát. 1. Nyikos (GYSE) i:25.2. 400 m vegyes. 1. Bikádi (KSC) 5:15.7., 3. Tö­reky (GYSE) 5:2f)t 400 m serd. ve­gyes. 1. Bencsura (KSC) 5:28.5, 2. Legeza P. (GYSE) 5:45.5 . 400 m delfin vegyes. 1. Kripkó (Szolnoki Sí) 6:42. 4X100 m gyorsváltó. 1. KSC 4:10.8, 2. GYSE (Legeza P., Szögi, Legeza L., Töreky) 4:i«.2. 4x100 m serd. gyors­váltó. 1. PMSC 4:46.6. 4X100 m del­fin gyorsváltó. 1. GYSE (Ragályi, Szilágyi, Kovács, Nyikos) 5:38.7. 1500 m gyors (meghívásos). 1. Sze- menkár (KSC) 18:03.4, 3. Töreky (GYSE) 18:35.7. Lányok. 100 m női gyors. 1. Kér. tesz (GYSE) 1:09.6., loo m serd. gyors. 1. Balogh (KSC) 1:08.4. 100 m delfin leány gyors. 1. Jelies (Pé­csi Sí) 1 :M.3, 100 m női mell. 1. Kőnek (Bcs. E. Sp.) 1:25.0. 100 m serd. mell. i. Várkonyi (Pécsi Sí) 1:25.2. 100 m delfin mell. 1. Szabó (KSC) 1:33.6, 3. Nagy T. (GYSE) 1:36.5. 100 m női pillangó. 1. Tébi (Szentes) 1:18.8. 100 m serd. pillangó. 1. Balogh (KSC) 1:14.8. 100 m delfin leány pillangó. 1. Gyimesi (Pécsi Sí) i:25.4. 100 m női hát. 1 Török (Hmv.) 1:16.3. 100 m serd. hát. i. Csák (Szentes) 1:18.0. 100 m delfin hát. 1. Gyimesi (Pécsi SÍ) 1:24.0. 40o m női vegyes. 1. Dombi (Pécsi Sí) 3:50.2, 3. Kertész (GYSE) 6 43.2. 400 m serd. vegyes. 1. Balogh (KSC) 5:55.8. 400 m delfin vegyes. 1. Gyi­mesi (Pécsi Sí) 6:30.4. 4x100 m női gyors. I. Kecskeméti SC 4:52.3. 4x 100 serd. gyors. 1. Kecskeméti SC 4:58.9. 4x100 delfin gyorsváltó. 1. Pécs 5:32.0. A pontverseny végeredménye. 1. Kecskemét 271, 2. Pécs 210. 3. Gyu­lai SE 142, ...9. Tótkomlós 19, 10. Békéscsaba 18 ponttal. *** E hét végén rendezik meg Buda­pesten a gyermek korosztályúak országos úszóbaj ncxkságát. melyen a Gyulai SE színeit ketten képviselik. Korábbi eredményei alapján Vass Kornélia (100 m mell) és Kovács László (100 m gyors) lehet ott a legjobb béka korosztályúak ver­senyén. Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat békéscsabai kirendeltségé, Kétegyházi út 1919. értesíti t. Fogyasztóit, hogy a cseretelep NYITVA TARTÁSI ideje megváltozott. 1974. július 1-től nyitva­tartási idő: hétfőtől péntekig 12 h—18 h-ig, szombaton 7 h-tól 16 h-ig. 300160 Ma, holnap Gyulán Ökölvívók a Körös Kupáért A Gyulai Sport Egyesület ma és holnap rendezi meg a ha­gyományos ökölvívó Körös Ku­pát. A versenyre — melyen va­lamennyi korosztály képviselői ott lesznek — a hét közepéig tíz egyesület 126 sportolója je­lezte részvételét. Az indulók közt találjuk a Csepel Autó, a Szegedi Dózsa, az Oh. Üveg­gyár, a Bcs. Előre Spartacus, a Békési SZMTE, a Ceglédi VSE öklözőit, továbbá Nagykanizsa versenyzőit és természetesen a házigazda gyulaiakat is. A kupáért az Erkel Művelő­dési Központ nagytermében ma délután 16.00 órakor kezdődnek a küzdelmek, A döntőkre hol­nap 9.00 órakor kerül sor. Sportműsor SZOMBAT Tenisz. Az országos Udvarhe­lyi Mátyás emlékverseny máso­dik napja, Békéscsaba, Kórház u. 8.00 és 14.00. Atlétika. Területi serdülő A- kategóriájú bajnokság, Gyula, városi sporttelep, 15.00. Ökölvívás. A Körös Kupa első napja, Gyula, Erkel Művelődési Központ, 16.00. Sportnap. A HVDSZ megyei sportnapja, Gyula, városi sport­telep, 9.00. VASÄRNAP Atlétika. Területi serdülő A- kategóriájú bajnokság, Gyula, városi sporttelep, 9.00 (gyaloglás 8.00 órakor). Tenisz. Az országos Udvarhe­lyi Mátyás emlékverseny har­madik napja, Békéscsaba, Kór­ház u. 8.00. Döntő 13.30 óra. Ökölvívás. Körös Kupa. Gyu­la. Erkel Művelődési Központ, 9.00. Labdarúgás. Nyári Totó Kupa. Délkeleti csoport: Gyulai SE— Szegedi Dózsa, 14.30, Mézes. Bcs. VTSK—Szabó Lajos SE, Kórház u. 16.00, Tóth L. Sportnap. KPVDSZ sportnap, Békés, városi sporttelep, 9.00. ÉDOSZ sportnap, Sarkad, Kini­zsi sporttelep, 8.00. Kézilabda. Megyei bajnokság. Férfiak. Mh. MEDOSZ—Csorvás, 10.00. Csuka, Mezőberényi Tex- J til—Békési Sp„ 10.00, Dohányos. '■ Újkígyós—Vésztői KSK, 10.00, I Sidó. Szarvasi FSSC—Szeghalmi KSE, 10.00, Veszter. Tótkomlós j —Bcs. Vízmű II., 10.00, Kocsis II. Nők. Bcs. Konzerv II.—Oh. Kinizsi, 10.00, Csehi. Endrőd— í Békési Sp., 10.00, Varga P. ‘ Szeghalmi KSK—Dévavánva, 10.00. Balogh. Valkovszki. Bé­késszentandrás—Kamut, 10.00, Lázár. ötéves gyakorlattal rendel­kező, képesített belső éléstárt keresünk felvételre. „Univerzális" jeligére a békéscsabai hirdetőbe. ____________________ 300158 B iztos tavaszi elsők a Bcs. VTSK teniszezői Befejeződött a tenisz OB II. és OB III. tavaszi fordulója. A Bcs. VTSK OB II-es női csapata Debrecenben az egyete­misták ellen , lépett pályára. Tyirityán Elvira, Dócsnc, Vargá- né, Gyebnár és Tyirityán Eleo­nóra győzelmével az egyes mér­kőzések után 5:1-re a tanácsiak vezettek, s lényegében már meg­nyerték a találkozót. A párosban a Tyirityán—Ancsinné és Dócs- né—Vargáné kettős bizonyult jobbnak ellenfelénél, s végered­ményben 7:2-re végződött a DEAC elleni mérkőzés. Az OB III-as férficsapat győ­zelmi sorozata Szegeden sem szakadt meg. Az egyesek során Jenci, Vágréti, Ancsin és Kocsis győzött (4:2), majd a folytatás­ban a Jenci—Kemecsci és a Ko­csis—Ancsin páros nyert. Vég­eredményben a Bcs. VTSK 6:3- ra győzött. A bajnokságra törő csabaiak kitűnőt nyújtottak a tavaszi for­dulóban, teljesítményük százszá­zalékos! Szettarányuk 46:8. ami arra utal, hogy a csapat jól ké­szült fel a bajnokságra, a győ­zelemsorozat nem a véletlen mű­ve. A gárda képes eredményé­nek tartására ősszel is, s akkor Békéscsaba újabb II. osztályú csapattal gazdagodik a tenisz sportágban. Csabaiak részvéteivel Nemzetközi vasutas tekebajnokság Szolnokon Tegnap kezdődött és ma fejeződik be Szolnokon az a nemzetközi női tekeverseny, melyet vasutas ver­senyzők számára rendeznek. A Magyar Vasutas Szakszervezet sportosztályának javaslatára ebben az évben nem vasutas Európa-baj- nokeágot rendeznek tekében, hanem nemzetközi bajnokságot, a TLsza- parti városban kilenc ország (Auszt­Aradon vendégszerepeit Gyula város atléta- válogatottja. A kétnapos találkozó csapatversenyét 122:9i arányban a vendéglátók nyerték. A fiúknál 57 :49, a lányoknál 65:42 arányban bizonyultak jobbnak az aradiak. Az eredményt befolyásolta az is, hogy a versenyt egy nappal az or­szágos középfokú iskolai-bajnokság után rendezték, így a gyulaiak fá­radt és némileg tartalékos csapat­tal utaztak román szomszédainkhoz. Egyénileg Kovács László szerepelt a legjobban, aki no m-es gátfutás­ban 14.8 rnjp-eel győzött és ezzel elnyerte a rendezők tiszteletdíját is. ***• A Romániában vend égszere plő Gyu­lai SE Labdarúgó-csapata első mér­kőzését Margitén játszotta. A talál­kozó 4—4-ee döntetlennel ért véget. Kézilabda A megyei I. osztályú kézilabda­bajnokság vasárnapi fordulójának eredményei a következők. Férfiak. (Zárójelben az ifjúsági eredménye­ket közöljük.) Bcs. MÁV—Tótkom­lós 30—20 (20—8), Kondoros—Bcs. Előre Sp. 22—30 (17—34), Békés­Újkígyós 15—15 (32—13), Csorvás— Mezöberény 26—16 (23—17), Bcs. Vízmű—Mh. MEDOSZ 32—11 (27—14), Szeghalom—Bcs. Kner Nyomda 13—19 (14—0), Bcs. Előre Sp.—Bcs. MÁV ifi 23—7. Nők. Oh. Kinizsi—Gyoma 36—3 (4—10), Szarvas—Bcs. Konzerv 16—lo (14—8) . Kamut—Kétsoprony ifi 3—8, Dévaványa—Békésszentandrás 15—7 (16—0). Békés—Szeghalom 5—7 (6—4), Tótkomlós— Endrőd 0—13 (1—8), Két­soprony—Szarvas 4—10, (4—3). Bcs. Előre Sp.—Bcs. MÁV 15—8 (17—10). rta, NDK, NSZK. Jugoszlávia, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, Lengyelország, Magyarország) vas­utas tekézöi találkoznak egyéni é® csapatverseny keretében. Egy-egy ország színeit hatan képviselik. A magyar együttes a kecskeméti es a békéscsabai szakosztályra épül, felkészülésüket tíznapos edzőtábor szolgálta. A Bcs. MÁV-ból Ambrus Mihályné Ancsin Mária, Lipták Ka­talin és Heidt Terézia tagja a ma­gyar csapatnak, melyben ott talál­juk a világbajnok Tóth Katalint, a Kecskeméti MÁV kitűnőségét is. A viadalt a Szolnoki MÁV auto­mata pályáján bonyolítják le. Ma az egyéni versenyre kerül sor. SAKK Battonyán az ifjúsági minősí­tő sakk emlékversenyen öt for­dulót játszottak le eddig. A fi­atalok küzdőkedvét bizonyítja, hogy az 55 játszmából mindösz- sze 12 végződött döntetlenül. Az élcsoport állása: Kiss Attila (Oh. Kinizsi), Horváth Géza (Bp. Honvéd) 4—4. Lénárd (Bp. Hon­véd) 3.5 pont. * * * Nizzában a XXI. sakkolimpi­án ülést tartott a FIDE kong­resszusa. melyen elnökké ismét dr. Max Euwét választották. A XII. fordulóban Magyaror­szág Finnországgal mérkőzött, és csapatunk 3:l-re győzött. A csa­patverseny állása a XII. forduló után. 1. Szovjetunió 36. 2. Ju­goszlávia 32,5, 3. Bulgária 29,5, 4. Egyesült Államok 28 (2 füg­gő). 14 éven felüli diáklányokat j felveszünk napi 6 órás foglalkoztatással, gyógynövény-válogatáshoz. HERBARIA, Kazinczy u. 3. 300093 Gyakorlattal rendelkező A Békés megyei Szik víz- és Szeszipari Vállalat építészmérnököt megvételre felajánl komplett 1/1-es szikvizcs­keresünk felvételre. üveget, Tervezői névjegyzékben faládával együtt is, nagy szereplő személyek előny­tételben. ben. Érdeklődni: Békéscsaba, „ABC" jeligére a békéscsa­Luther utca 5/b. bai hirdetőbe. 300159 Telefon: 11—242 300151

Next

/
Oldalképek
Tartalom