Békés Megyei Népújság, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-16 / 139. szám

I KÖRÖSTÁJ Kiállításról kiállításra Endre Béla festőpiűvész (Szeged, 1870. — Hódmező­vásárhely 1928.) az alföldi művészet nagy triásza (Tor­nyai, Koszta, Nagy István) mellett és mögött indoko­latlanul háttérbe, szinte fe­ledésbe került. Fennmara­dását a Művészeti Lexikon szerény ébrentartása mel­lett leginkább László Emő­ke mintegy . féléve megje­lent kis monográfiája szol­gálja. És legteljesebben persze az élő művekkel va­ló találkozás élménye a művészetszerető közönség részéről. Ilyen adósságtör­lesztő alkalomi-a került sor a békési múzeumban a vá­sárhelyi Tornyai János Mú- • zeum anyagából rendezett Endre Béla-kiállítással. A kiállítás anyaga is vi­lágossá teszi, hogy Endre Béla tájszeretete és huma­nizmusa ugyanolyan mély és hiteles, mint a nagy alföldi realistáké. Különbség tehát nem etikai, művészi maga­tartásbeli alapokban mu­tatkozik, hanem a megfor­málás mikéntjében. Endre Béla elsősorban lírai alkat. Megjelenítési módja lá- gyabb, nyugodtan írhatjuk, finomabb, indulat- és szen- vedélynélkülibb, mint ba­rátjáé, Tornyai Jánosé. Szí­nei egybecsengőbbek. sok­kal érzékenyebb az árnya­lati finomságokra. A nagy társadalmi kérdések feszítő ereje, drámája helyett a mindennapok apró szépsé­gét, bensőségességét fejezi ki szemlélődő nyugalommal. Gyermekkorához, mely­nek legnagyobb élménye ap­jával folytatott tiszai ártéri barangolásai voltak, élete végéig hű maradt: A Tisza tájfestészetének középpont­ja, gerince. Szereti az árté­ri tisztások bujkáló fényeit, öreg fűzfáinak különös, gö- csörtös „építészetét” (Árté­ri füzes, Tisza-parton, Fü­zesben). Tiszai tájai kelle­mes látványt nyújtanák, szinte jó kirándulóhelyként kínálják magukat számunk­ra. Térés, tágas alföldi ró­náiban pedig a tanya ked­ves rajzossággal, a létért folytatott küzdelem drámai színtere helyett idilli lakó­helyként jelenik meg (Ta7 nya, Vásárhelyi tanya, Al­földi táj, Táj tanyával). Saját szűkebb környezetét is jól ismerte. A századfor­duló idejének értelmiségi. polgári interleurjeit is retettel, bensőségesen festi (Szobabelsö, Szobasarok). Érezzük, hogy az otthon me­legét nyújtja számára a la­kása bútorainak és minden­napi használati tárgyainak egybetartozó világa. Egy csésze, egy csokor virág ecsetje nyomán atmoszféra­teremtő erejűvé válik, em­beri jóérzésekről ad hírt (Csendélet sárga virággal, yirágcsendélet, habdaró- zsák). A rút, torz vagy közönsé­ges távol állt a művésztár­sak által is „finomlelkű”- ként emlegetett Endre Bé­Sallai Lajos Zebegény látói, aki szépnek látta és szépnek is festette a vilá­got. Biztos vagyok benne, hogy csendes, bensőséges festői lírája a békésiek szí­véhez és értelméhez is utat talál. Dömötör János Jegyzetek Sallai Lajos kamaratárlatán Még egyszer a régi nóta Kovács Gyirgf — Gaburek Károlynak ajánlom Szenvedélyes vitákban égünk nap nap után a holnapunkért: befalazzuk az életünket a jövőbe, \ hogy váljék az ember végre , e földön boldog birtokossá. És mégis, mégis, mégis: fényreklám alatt képzelődünk ódon szüreti alkonyokról; síró vonatfütty hívogat, s hajtanak a kihűlt ölelések friss-kedvű új lányok fi tan; Chilébe vágyunk önkéntesnek s permeteg-mézes alkonyat felhőzik báviilt sziveinkre. — Mermyi csalárd borkelepce csábít csapszékek vadonába, lágyítja elszánt életünket E kettősségben tán elégünk hites túszai a jövőnek de mégis, mégis, mégis: fordított Kőmíves Kelemenként embernek így maradunk. Amikor képzőművésze­ti kiállításon nézelődöm, akaratlanul eszembe ' jut egyik eddigi legnagyobb képzőművészeti élményem: Kohán első gyulai gyűjte­ményes kiállítása. Ügy lép­tem be akkor a kiállítóte­rembe, hogy nem sokat tud­tam a művészről — nem vártam semmire. Beléptem és abban a pillanatban el­szorult a torkom, úgy érez­tem, hogy kevés a levegő, próbáltam előrébb-hátrébb lépni,* hunyorítani és sze­memet tágra nyitni. Semmi sem használt. Valami fogva tartott. Belémhasított, ben­nem maradt. Markáns vona­lak, hatalmas fekete foltok, valami megmagyarázhatat­lan szomorúság és ezzel ke­veredő elszántság, hit, aka­raterő volt bennem. Azt hi­szem, ez a katarzis. Ez az, amit azóta is min­den tárlaton várok, keresek. Igyekszem nem elfogultnak lenni. Igazságtalan lenne a hasonlítás. Különösen egy fiatal alkotó tárlatán. Az vi­szont kötelességünk, hogy igényeljünk minden kiállí­tást vállaló alkotótól valami hasonló hatást, hiszen mi másért kellene a művészet, ha nem azért, hogy hasson ránk, és rajtunk keresztül a világra. A művészet közismert fel­adata a valóság esztétikai birtokbavételének segítése, a valóság nem mindennapi visszatükrözése úgy, hogy az bennünk és általunk él­jen, fejlődjön tovább. Sal­lai Lajos fiatal tanár. Ed­digi képzőművészeti tevé­kenységének egészét nem ismerem, csak a Népújság kamaratárlatán legutóbb ki­állított képei után követ­keztethetek. Szándékosan nem írtam ítélkezésről, hi­szen ez korai lenne, sőt nem is fela’ ltunk. A képekről viszont —, mint nézők —, valamennyien mondhatunk véleményt. Ez a művésznek is, az alkotások befogadó­inak is hasznára válhat A momtázs-ffnonotípia, a monotípia és az olajképek az előbb említétt hatást ez­úttal, egy-két kivétellel mintha nélkülöznék. Túlsá­gosan statikusak, befejezet­tek ezek a most kiállított képek. Azt hiszem elsősor­ban a választott téma, az­az a választott téma termé­ketlen pillanata miatt. Sal­lai a békéscsabai, a pilis- maróti és a zebegényi táj­képein ugyanis partikuláris idillt idéz. Ez lenne ennek a múltbeli világnak a letű­nése? Lehet. De nem szabad feledni, hogy amit magunk mögött hagyunk, arra min­dig következük valami utá­nunk jövő! Ezt viszont nem érezni a képekből, amelyek így csupán dokumentációi maradnak a régi utcának, az átalakulás előtti tájnak. írtam, hogy van egy-két kivétel. Ezek a képek bizta­tóak, élményt adók. Ha nem akarnánk, akkor is megáll- nánk előttük. Hit dohog bennük! Cézanne-i színei­ben, dinamikus vonalaiban a fiatal alkotó kedve vibrál. Érzéseket, gondolatokat éb­reszt és indít bennünk az Egri utca, az Udvar, a Csa­bai ntea, az Egri vázlatok. Ezek azok a munkák, ame­lyek felfogásában érdemes tovább dolgozni. Sallai La­jos legújabb képe az Udvar, egyértelműen bizonyítja, hogy rátalál arra az útra, amelyen haladva művészi feladatot teljesíthet. Kéthy István Kapcsolat Perdi Anne Ezekért a szavakért, egyedül ezekért tanultam meg beszélni. Ki zárkózott vagy és hallgatag akár az Isten szemében megülő fények, neked mondhatom egyedül csak el: a vérünkben égő vad terek • miképp töltik be a fáradt, közönyös világ hiányait, Szerelem, vagy csak a fájdalom vonzása e mindig visszatérő együttlét a gyorsan elvirágzó kertek alatt, a halálra és zűrzavarra ítéltek összekapaszkodó és szétváló sóhaja, könny és végtelen tisztaságú fegyelem, Csák ezt, a hasonlóság és megértés néma, baromi imába csukló dadogását gördítjük nyelvünk hegyétől a hat láb földig. Sallai Lajos Udvar Endre Béla-kiállítás Békésen

Next

/
Oldalképek
Tartalom