Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-21 / 116. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG t S A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1974. MÄJUS ZU KEDD Ara; 1.— El XXIX. ÉVFOLYAM, 116. SZÄM Világ proletárjak MAS A CSIZMADIÁK CÉHKORSOJA (4, oldali • •• KÉT ÉS FÉL EZER ÜJABB SZAKMUNKÁS JELÖLT (5. oldal) Égre nyíló iskolák Z„.Az elmúlt 16 év alatt csak. nem 480 ezer diák adott két- két hetet nyári szünidejéből a népgazdaságnak, ahol és ami­kor szükség volt a segítsé­gükre. önként mentek és munkájúkért nem kaptak fize­tést. Több mint harmincegy millió munkaórát adtak! Mű­velhetővé tettek egy körülbe­lül ötvenezer holdas mocsár­nagybirtokot azzal, hogy kiás­ták azt a 350 kilométernyi csa­tornahálózatot, amely leviszi a lápról a vizet. Közben lapát­jukra került két és fél millió köbméter föld) Részt vettek 130 kilométer hosz- szú úthálózat építésében, javításában, városnyi csatorna­rendszer felújításában, leszüre­teltek másfél millió mázsa gyü- mölcsöt-zöldséget, megkapáltak 16 ezer holdat, elvégezték száz­millió tőke szőlő zöldmunkáit, & még mi mindent: nem lehet pontosan számon tartani. A leg­alacsonyabb órabérrel számolva is mintegy másfél milliárd fo­rint eddig az építő táborozok „elvi órabére”. Érdemes volt, érdemes? A Hanságban kezdődött, 1956- ban. Az egykori ingovány ma jól termő mezőgazdasági terü­let, a munka azonban nemért véget, hanem hosszú életű moz­galommá szélesedett és mélyült. Alcsiszigettől Zánkáig száztí- zenhat ideiglenes és állandó központi építőtáborban dolgoz­tak eddig a középiskolás és egyetemista fiatalok s ekkor még nem soroltuk ide a meg­számlálhatatlan megyei és helyi táborokat és eredményeiket A gazdasági haszon — bár­milyen fontos és jelentős — kicsinynek nevezhető azonban, ha az erkölcsi-szellemi haszon­nal vetjük össze. Hagyjuk a számokat, ez utóbbi eredménye­ket nem lehet ilyen „kézzel­foghatóan" megméregetni. A diákok tisztelni és szeretni ta­nulják a kétkezi munkát, s ez legalább olyan fontos, mint a munka eredménye és az sem mellékes, hogy izmaik is, akara­tuk is erősödik. A hatórás napi munkaidő mellett jut idejük szórakozásra, nyaralásra is. Ma már alig van egy-kettő az egykori sátortá­borokból, a legtöbb építőtábor — idén harmincnégy nyitja meg kapuit június 16—augusz­tus 24 között — kőépületben van, korszerű hálószobák, für­dő, ebédlő, társalgó fogadja a diákokat. Sporteszközök, játé­kok, könyvtárak, kulturális programok teszik változatossá szabad idejüket s gyakran bálok is, hiszen mind több tábor már koedukált. Ismerkednek a mun­kával, gyakorlatot szereznek az önkormányzat nyújtotta demok­ráciában. megtanulnak egy sor tudnivalót az életről. A mind több speciális táborban mun­ka után képzőművészettel, ze­nével, idegen nyelvvel foglal­kozhatnak. Az ismerkedés, az ismeretszerzés is a táborok egyik fontos értéke, hiszen aki táborozni indul, egyben orszá­got látni indul. Sok állami gaz­daságban a pihenőnapi kirán­dulásokat még tavasszal meg­szervezik. Ilyenkor, amikor a középiskolákban és az egyete­meken már kitöltötték a diákok a jelentkezési lapokat, már be­fejeződött a szervezés, véget ér­tek a kötelező orvosi vizsgála­tok is. Az építötáborozás ugyanis — csaknem félmillió fiatal tapasz, talata igazolja — már nem nyá­ri rohammunka, hanem a diák. élet eredményes és kellemes ré. sze. A táborok égre nyíló, vi­dám iskolák. Szántó Gábor Tavaly 26 és fél millió utas! szállítottak Június 15-tól indul a Békéscsaba — Kassa autóbuszjárat A Volán 8. sz. Vállalat sajtótájékoztatója A vasúthoz hasonlóan az au­tóbuszközlekedésben is május 26-án lép életbe az új menet­rend. Mindenekelőtt ezért volt időszerű az a sajtótájékoztató, amelyet tegnap, hétfőn délelőtt rendeztek Békéscsabán, a Vo­lán 8. számú Vállalatnál. Dr. Horváth Ferenc forgalmi igazgatóhelyettes nyitotta meg a tanácskozást, amelyen részt vet­tek a nagyobb fuvaroztató vál­lalatok képviselői, majd Vándor Pál igazgató tartotta meg sajtó- tájékoztatóját. Ismertetőjében részletesen beszélt a személy-, az áru- és darabáruszállítás hely­zetéről, valamint azokról az in­tézkedésekről, amelyeket a nö­vekvő igények még jobb kielé­gítésére tettek, illetve tesznek. Bevezetőben elmondotta, hogy az év elején immár második alkalommal rendez-; ték meg a megyében a kihe­lyezett járási menetrendi ér- ; tekezleteket. Ezeken 125 kü­lönböző kérés hangzott el, s ebből 99-et teljesíthetnek. Amint hallattuk: a vállalat autóbuszai a múlt esztendőben 26 és fél millió utast szállítottak, s várhatóan ez a szám az idén tovább növekszik. Az új menet­rend életbelépésével bővül a vá­rosok helyi közlekedésee, újabb járatokat helyeznek üzembe. Orosházán például javítják a város és Gyopárosfürdő közötti forgalmat és autóbuszjárattal kötik össze Gyökerest is a für­dővel. Itt 16 új járatot helyeznek forgalomba. Megkülönböztetett gondot for­dítanak a megyeszékhely tömeg- közlekedésének javítására is, mivel a többszöri forgalomvizs­gálatok kimutatták, hogy csúcs­forgalmi időkben még mindig je­lentős a zsúfoltság. Ennek enyhí­Megnyitották a sárréti napok eseménysorozatát Sándor József, a szeghalmi Járási Hivatal elnöke, országgyűlési képviselő, a sárréti napok véd­nöke megnyitó’ beszédét mondja. Mellette F. Nagy Károly, a szeghalmi községi pártbizottság tit­kára és Kozák Sándor, a szeghalmi tanács elnöke. Előtérben a berettyóújfalusi úttörő fúvós- senekar (Képes tudósításunk a 3, oldalon) (Fotó: Oravszki Ferenc) tése mellett növelik az úgyne­vezett napközbeni forgalomban is a járatok gyakoriságát. Azaz arra törekednek, hogy a város- központ és a külső területek, va­lamint az új lakótelepek között megszervezzék a, periodikus köz­lekedést. amely jobban és gyor­sabban kielégíti az utasók igé­nyeit. Mindez napi 99 új autó- buszjáratot eredményez, s ezzel az eddigi 519 már 618-ra növe­kedik. Hasonló fejlesztést ter­veznek a megyében is a helyi, illetve a rövidtávú helyközi köz­lekedésben. Itt 126-tal növelik a járatok számát. A vállalat több jogos kérést igyekszik az új menetrendben teljesíteni. Ennek megfelelően indítják el a Szarvas—Szegha­lom—Debrecen. valamint a Gyoma—Szarvas—Orosháza és Szeged közötti távolsági jára­tokat. Azt is elhatározták, hogy június 15-től szeptamben 30-ig újabb nemzetközi autóbuszjáratot léte­sítenek. Hetenként kétszer: szerdán és szombaton közleke­dik majd a Békéscsaba—Debre­cen—Miskolc—Kassa járat oda és vissza. S ez nemcsak a két or­szág, Magyarország és Csehszlo­vákia közötti nagyobb utasfor­galmat segíti majd elő, hanem egyúttal megyénket közvetlenül összekapcsolja Borsod megyével, mivel az új nemzetközi járatok belföldi utazásra is igénybe ve­hetők. Amennyiben az igények szükségessé teszik, úgy szeptem­ber 30-a után is közlekedtetik az autóbuszokat, esetleg naponta Békéscsaba és Miskolc között. Az igazgató elmondta, hogy az idén 14 új autóbuszt szereznek be, amelyből két IKARUS 255 típusú januárban megérkezett. Az ezután érkező 12 új panorá­ma autóbusz IKARUS 266 típú- sú lesz, s előreláthatóan szep­temberig ezeket is megkapják. Ezeket elsősorban a menetrend- szerű nemzetközi forgalomban, illetve a több megyét átszelő já­ratok lebonyolítására használják fel. Természetesen a vállalat je­lentős áruszállítási tevékenysé­get is folytat. Jelenleg 126 fu- varoztatóval van szerződéses vi­szonya. A két legnagyobb part­nerrel pedig komplex-szerződé­se. Ennek értelmében a Hódme­zővásárhelyi Közúti Építő Válla­latnak és a Békés megyei Állami Építőipari Vállalatnak az áru- fuvarozás mellett a személyszál­lítási igényeit is ellátja. A vállalat egyik legfontosabb feladata az áru vasútállomási oda- és elfuvarozása, továbbá a közlekedéspolitikai koncepcióból adódó kötelezettségek teljesítése. A forgalom nagyságát jól érzé­kelteti: tavaly 12 fogadóállo­máson 46 ezer 162 vagont ke­zeltek. Ezenkívül a vállalat darabáru* szolgálatára hárul az, hogy a me­gye kereskedelmi hálózatát el­lássa áruval és kielégítse a la­kosság hasonló igényeit is. Ez év márciusától — hallottuk — is­mét a Volán 8. sz. Vállalata vet­te át a megyében a propán-bután gáz szállítását és terítését. Már­ciusban 19 ezer 261, áprilisban pedig 21 ezer 327 gázpalackot fu­varoztak. A sajtótájékoztató után Ván­dor elvtárs több kérdésre vála­szolt, majd a résztvevők a válla­lat vezetőinek kalauzolásával megtekintették a műszaki tele­pet. P. P. Megnyílt a X. dél-alföldi tárlat A Békés és a Csongrád me­gyei képzőművészek hagyomá­nyos tavaszi seregszemléjét, a X. dél-alföldi tárlatot vasár­nap délben dr. Ágoston Jó­zsef, a Csongrád megyei Párt- bizottság titkára nyitotta meg a hódmezővásárhelyi Tornyai Já­nos Múzeumban. A művészek­nek mintegy száznegyven al­kotása, többségében festmény és grafika került bemutatás­ra. A festmények és a szobrá­szati alkotások az alföldi tá­jakat és az ott élő embereket örökítik meg. elsősorban rea­lista megközelítéssel. A kiállítás megnyitása alkal­mából dr. Gilicze Lajos, a Szentesi Tanács V. B. titkára ad_ ta át - Szentes város alkotói dí­ját, a Koszta-emlékérmet Csi­kós András fiatal festőmű­vésznek. Árhullám vonul le a Korosokon Az utóbbi napokban, különö­sen a Körösök hegyvidéki, te­hát romániai vízgyűjtő területé, re hullott csapadékmennyiség hatására árhullám alakult ki és vonul le a Sebes-, a Fekete- és Fehér-Körösön. A szombat déli tájékoztatás szerint az árhullám a Sebes- és Fekete-Körös határszakaszán már szombaton a reggeli órákban te­tőzött. míg a Fehér-Körösön eb_ ben az időpontban tovább tar­tott az áradás. Amennyiben a hegyvidéken újabb esőzés nem következik be. a folyók vízállása az első fokú készültségi szintet nem éri el. A vízügyi igazgatóság a szükséges műszaki intézkedéseket kellő időben megtette. A vasárnap déli helyzet alap­ján Kádár Imre, a műszaki tit­kárság vezetőjének tájékoztatá­sa szerint a Fekete-Körös a re­metei, mértékadó vízmérce sze­rint a fehér-körösi árhullám vissza duzzasztó hatása miatt csak fokozatosan apadó, míg a gyulai mérce szerint már csak gyengén volt áradó a Fehér-Kö­rös vízszintje. A Sebes-Körösön a levonuló árhullám tetőzése a folyó alsó szakaszán vasárnap délután volt várható, figyelem­mel a nagyvárad—körösszakái —körösladányi mércéken leolva­sott vízállásokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom