Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-28 / 122. szám

B0LD06SÁGCSIMÁL0K A boldogság ára Imrus: — A boldogság az, ha tudunk küzdeni. Az élet értel­me. Sorolgatjuk olykor, melyi­künknek milyen betegsége van. még legalább tíz é\* kéne egyikünknek, hogy megérje az unokát. Tíz év pedig nagy idő. Nekünk különösen. Nem vagyunk kishitűek, törekszünk is a boldogságra, ami kiegyen­súlyozott, hosszan tartó folya­mat, anyagilag, erkölcsileg egyaránt, és a legnagyobb megpróbáltatások között is vannák boldog percek. De mindannyiért meg kell küzde­ni. A mi fegyvereink elavul­tak, nem vehetjük fel egyfor­ma eséllyel a küzdelmet, ezért a célt alkudjuk le. Megzabo­lázzuk az igényeket. Néha azon zsörtölődök; már megint bele- másztam a csávába, mit kar- doskodok, rajtam múlik talán a világ-jólét, és a világ-bol­dogság? Húzódjak inkább a sa­rokba, biztonságos, később me£ azt bánom, hogy megalkud­tam. — A fiúnk a legfőbb kin­csünk. Ha boldog anya van, boldog szülő, akkor boldog gyerek is. Nekünk nemcsak gyerek kellett, hanem majdani gondviselő is. Ida: — Vágy élt az ember­ben utána. Imrus: -- Kegyelemkenyéren tengődni öreg korunkban? El akarjuk kerülni, azért próbál­koztunk. Egy nő áldozatra ké­pes. Kész szerencse, olyat ta­láltam, aki önfeláldozó, komoly támaszom. Talán a fiam ezt is 'örökli. Ida: — Gyűjtöttem a gyere­keket magam köré, csapatostól kisértek az úton, amikor még nem volt férjem. Arra soha­sem gondoltam, hogy szülhetek. Imrus: — A szeretetért, jö­vőnkért szeretjük. Érdeklődünk a dolgai iránt. Nincs ahhoz elég iskolázottság, hogy a kö­vetkező nemzedéket megértsük, 15—20 év korkülönbség annyi­ra más világ, szinte elképzel­hetetlen. Ür van a gyerek és a szülő között. A nagy próbák még hátra vannak, két szen­vedélynek hódol, a horgászás­e Ida: —. Egyszer komolyan megfázott Gyerek: — Árokba estem, nem lepett el a víz, kisétáltam belőle. Rögtön ágyba dugtak, de másnap elmentem moziba, a szomszédos cukrászdába hív­tak az ismerősök; gyere, Imre, fagylaltozni, végül tüdőgyulla­dást kaptam, a mandulámat kivették. Ida: — Autó elé szaladtál. Beszélgettünk az úton, kisza­kítottad kezemből magad és futottál a kocsihoz, kitárt ka­rokkal, szerencsére a gépkocsi- vezető észrevette, nevetett han­gosan, a motort leállította. Meg­ijesztettél. Imrus: — A halászatra alt­nál inkább emlékszel, igaz? Gyerek: — Apával jöttünk a határból, megláttam a csa­tornában a nádat, cérnaszál volt rajta, kipiszkáltam. Né*- hányan dobálták a horgot, hir­telen kedvem támadt, azóta próbálgatom. Két évig semmit sem fogtam, apródonként si­került, egy hete volt a legna­gyobb fogásom, 36 darab, a leg- szebbik 20 centis. Születésna­pomra kapok horgászengedélyt, komolyabb helyekre járhatok halászni. Ida: — És az új bicikli? Ócska hulladékon jártál, éppen gurult, • féltünk, hogy bajod esik. Az újat megszűköltük, kifizettük utolsó részletét. Gyerek: — Azon mentem a búcsúba. Hajtottam óvatosan, fél kézzel toltam apa kocsiját. Céllövésben nem találtam, pe­dig igen pontosan célzok. Ar­ra erősen emlékszem, amikor Gyű szí keresztapámat levágtuk a kötélről. Ebédkor kiabáltam, a fölső szobában lakott, de nem jött le, az ajtón belül rajta csüngött a kilincsen, a lába lógott, térde majdnem ér­te a földet, megláttam és visz- szarohantam, mutogattam anyának és nem tudtam meg­szólalni. A szomszédunk félt és azt mondta: mit bánom én, ha az egész utca felakasztja magát. Apával mentünk, a tőr­késemmel vágtuk le Gyuszi keresztapámat, én metszettem el a kötelet, csak úgy lezuhant a teste és megfordult, a feje meg felcsapódott, mint a labda, egé­szen magasra. Azóta se men­tem abba a szobába. Imrus: — Nem heverem ki egyhamar, fléltem felmentni, pedig a testvérem volt. Ida: — Szerencsés a fiimik, kétszer talált pénzt. És mégis Gyerek: — A pocsolyában vöröslött száz forint Kipisz­káltam, a tanár néninek meg­mondtam, hogy hol találtam. Gazdája nem akadt enyém lett Cipőt kaptam érte. Szege­den ötszáz forintot leltem, amikor az SZTK-ban jártunk anyával. Azt is pocsolyában. Idegeskedtünk, mit csináljunk véle, de senki nem kereste. Szilveszter délutánján hoztuk haza. Sokol rádiót vettünk, ke­vés pótlékkal, érte, napokig néztük az újságot, hátha kere­si a gazdája és vissza kell ad­ni. A fiú szemüveges, barna ha­jú, kék melegítőben jár-kél a szobában. Sovány, mozgékony. Tizenkét éves. Egészséges. — Nem zavar, hogy nyomo­rékok a szüleid? — kérdezem. — Nem, megszoktam. — Hol érzed jól magad? — Kint a szabadban. — Mit szeretsz legjobban? — A kakaót és a csirkehúst — Hogy hívnak? — Imre. — Nem Imrus? Nem Imris­ke? — Nem. Én így szeretem. Kék tavasz van. A kertek már nem zörögnék, nedves le­velek fény lenek a földön. Is­kolás csapat érkezik, jókedvű fiatalok ássák az udvart. Előttem Ida levele. Pár sor. Mióta nem jártam náluk, már kapja a rokkantsági nyugdíjat, köszöni a segítségemet kicsi­vel könnyebb ismét az életük. Kedves Idái Félreértés tör­tént Mi tartozunk köszönettel. Sz. Lukács Imre Megkezdődött a KISZ­Ismét benépesült fiatalokkal a békéscsabai Lencsési úti KISZ-tábor. Megkezdődött a KISZ megyei bizottságának ren­dezésében az 1974. évi nyári veze­tőképzés, melyen 1220 alapszer­vezeti titkár és vezetőségi tag vesz részt egyhetes, illetve tíz­napos tanfolyamon. A képzés alapvető célja, hogy a résztvevők megismerjék a KISZ KB április 17-18-i hatá­rozatát elsajátítsák azokat a módszereket és vezetési isme­reteket amelyek birtokában — a határozatnak megfelelően — tovább javítják alapszervezetük munkáját A táborban előadás és cso­portos beszélgetés, konzultáció keretében szó lesz a KISZ né­hány időszerű feladatáról, a KISZ-tagok elé állított négyes követelményről — példamutató munka és tanulás, a párt politL vezetők továbbképzése kájának követése és hirdetése, közéleti aktivitás, a szabad idő hasznos és célszerű eltöltése, A résztvevők módszertani foglalkozáson minta akcióprog­ramot készítenek és megbeszélik a felszabadulásunk tiszteletére tett egyéni feladatvállalásokat, a gyakorlati tudnivalókat. Természetesen a változatos szabadidős program is (tábori sportbajnokságok, klubestek, ve­télkedők, honvédelmi verse­nyek) egyben segítséget is nyújt a hasonló alapszervezeti ren­dezvények szervezéséhez. Május 26-án, vasárnap kéz- dődött a szervezőtitkári tanfo­lyam. Hétfőn a jelenlevő 100 KISZ-vezetőnek Szabó Miklós, a KISZ megyei bizottság első titkára tartott előadást „A KISZ tevékenységének időszerű kér­dései, további feladataink” cím­mel. Kiállítóterem nyílt Medgyesegyházán A medgyesegyhátí művelődési ház közös fenntartásában részt vevő Bőr- és Textilruházati Szö­vetkezet önálló kiállítótermet biztosított a művelődési ház kiállításainak. Itt nyitották meg a közelmúltban a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum sa­ját anyagából összeállított „Csa. bai festők” című kiállítást, LÁSZLÓ LAJOSs URÁNBÁNYÁSZOK nak és a céllövésnek. Pecázik, csatornákból szedi a zsákmányt, menteim már vele, de nem pro­dukáltam. Az indiános köny­veket sikerült megkedveltet- nünk vele. Talán megtartjuk magunknak, bizalommal van irántunk. Ida: — Nem lesz vele sok baj. Imrus : —- A házasság szeren­csejáték. És a pálya is. Köny- nyebb, egészséges foglalkozás­hoz terelgetnénk, ahol szabad levegőn tartózkodhat, erdész, tanyasi tanító nagyon megfe­lelne. Ezt a környezetet szereti, társai se gúnyolják. Régen kia­bálták; úgy megy anyád, mint a kecske. Nemigen fordul most már elő. A harmadik Gyerek: — Nem csúfolnak. Megverném őket. (Pirosodik a füle, megrándul a szemöldök­vonal, arca megfeszül. Nem akar ilyenre emlékezni.) A KNER NYOMDA felvesz férli segédmunkásokat 1 i Jelentkezni: Békéscsaba, Lenin u. 9. j Terv- és munkaügyi osztály. 84520 L mmsm 1974. MÁJUS 38. 19. «— Meddő — mustrálja körül az „oltárt”- az üzemvezető. — Itt marad. A templomhoz ha­sonló hatalmas terem pedig több feltörés eredménye, Miután ki­termelték innen az ércet, a mú_ velőssel berogyasztották a vá­laszfalakat. nincs más hátra, minthogy elszállítsuk, „darabol­juk” a még értékes nyersanya­got. támberendezéseket. A töb­bit a sorsára hagyjuk. Nem ez az első, és nem is az utolsó föld alatti terem, amely a mi bá­nyászkodásunk eredményéként alakult ki, s ki tudja, néhány évezred múlva nem lesz-e ré­gészeti szenzáció az eljövendő korok emberének. Állok és bámulok a munka templomában, csodálom az em­beri akarat és technika erejét, amely ebben az üveg kemény­ségű sziklában. a föld méhében is megtalálta a XX. század kin­csét. És még állnék, csodálkoz­nék. ha nem bődülne fél a templom orgonája: a fúró és a féjtőkalapáes meg a szállítósza­lag motorja. Aki tanácselnök volt Fürdünk a bányajárás után. Ömlik a víz a zuhanyozóból, a gőz felhője eltakarja a mezte­len testeket, csak kontúrok vagy foltok látszanak. Izmos, fiatal test, csomós inú, petyhüdt öre­gedő test. mind egyformán él­vezi a meleg víz csiklamdozását, a szappan sikamlós ' habzását.. Ilyen alapos fürdést még nem láttam, hosszú ideig tart, tető­től talpig leszedik a bánya szennyét, ártalmait az emberről. Főtt rákként ugranak a törülkö­zőkért, én a legénységiben akar­• Részletek a Gondolat Kiadónál az Idei könyvhétre megjelenő riport- könyvből. tam fürödni, ég nem hiába, is­merősöm akadt. — Elvtársam, csak nem maga is — és a magas hang irányá­ba fordulok. A b-i tanácselnök. Akivel néhány éve nem éppen barátságos szavakat váltottunk. — Sikálja csak gyorsan meg magát a törülközővel — nevet a képembe —, meghívom az asztalomhoz. Ebéd fizetve. Az étkezde ideiglenes. Vagyis egy felvonulási épület, mert az építőipari vállalat nem fejezte még be a végleges ebédlő mun­kálatait. így mondja a főmér­nök. Valójában még csak az ala­pokat rakták le. Étlap. Csirkeaprőlék-leves, csirkeporkölt, savanyú paprika; zöldségleves, kelkáposzta-főzelék vagdalttal, túrós bukta; vagy magyaros burgonyaleves, rántott szelet, cékla. — Márpedig szentül hittem, hogy maga is — szopogatja a volt elnök a csontot. — Nem kell azt szégyellni — néz rám szem­rehányóan —, vannak itt ma­gánál nagyobb emberek is. Tehát: tanácselnökök, papok, katonatisztek a Horthy-had- seregből csakúgy, mint a néphadseregből, jehovások és filmszínészek, falusi parasz­tok és városi vagányok... Én például már untam a sok ülést, a kofa agitációt, a nagy önállóságot, a kis fizetést. Itt nem pofázunk, hanem dolgo­zunk és van pénz. Negyvenhat éves vagyok, és jó nyugdíjjal él­degélek majd a szőlőhegyen. Szép mese, mi? Nem érem meg én a nyugdíjat, uram. — Nem változott Mikor ösz- szevesztünk, akkor se tudtam, mikor tréfál, és mikor mondja komolyan. Azt hiszem, ez volt az oka, igaz? Legyint. — Énbennem él van temet­ve, elvtársam, legyen magában is. Amiatt, hogy én akkor kiren­deltem a falut közmunkára, máig se szégyenkezem. Elkészült a bekötő út, és büszkén jelen­tettük: teljesítettük felajánlá­sunkat augusztus húszadikára. Ha látta volna, mennyire ra­gyogott a járási tanácselnök ar­ca a kenyérszegéskor. Nem tud­ta a barom, hogy átejtettük. Egyrészt,1 hogy mennyire nem volt önkéntes az a társadalmi munka, és hogy mennyi pénzt csoportosítottunk át innen-on_ nan, a feketeíhizlalástól az en­gedély nélküli hentesüzemig. És ha megtudta volna ? Akkor a po­fájába vágom, bányásznyelven, a híg velőt! ö is tőlünk kapta a friss húst minden hét végén. A kezemben volt, uram! Azért mondom, nagy emberek vannak ftt. Sokait Keresünk, hamar meg­halunk, de előtte jól élünk. Hát nem ez a cél? — Ezért jött? — Fenét. Nem voltam már al­kalmas. Leléptem, mielőtt be­léptetnek. Nyolc éve, mikor el­kezdték a közös tanácsok szer­vezését, jó kádernek számítot­tam, mégis azt ajánlották, hogy legyek adóügyes. Pitiáner beoszi- tás, én, aki külföldi küldöttsége, két fogadtam, aki a megyei ve­zetőkkel ittam, aki megyei ta­nácstag voltam, lajstromoika* készítsek? Szolgai munka, nem lett volna türelmem hozzá. Pénz se volt benne, én pedig már megszoktam a jólétet. Az uránbánya akkor aranybánya volt. Igaz, nem adták Ingyen a pénzt. Erőm még volt, össze­szedtem magam. Persze, hiába. No de: nekem is át kellett meet nem a „kezdeti nehézségeken”, sok megaláztatás ért, mert a bányász szeret viccelni azokkal, akikről tudja, hogy valaha jobb napokat láttak. Én egy olyan brigádba jutottam, ahol a vá­jár a szénbányából került át az érchez. A szenesek szívlapáit- tal dolgoznak, ott nem nehéz belelökni az anyagba, nálunk viszont lehetetlen. Mégis, a disz_ nó, eldugta a kapát, amivel a lapátra túrják a kő apraját. Azt kívánta, lökjem bele a lapátot a robbantott kőbe. Erőlködtem, a gyomrom majd kiszakadt, ró- káztam, mégse mentem semmi­re. Kiabált velem, rontom a bri­gád eredményeit, tönkreteszem a családját, mert nem keres, így ment ez, három műszak alatt. A negyediken odajön az aknász, nézi amint piszkálgatom a követ: „Maga mit csinál?” — mordul rám. (Folytatjuk),

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom