Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-11 / 108. szám
Hol vagytok, régi diákok? A történet 45 évvel ezelőtt, 1929-ben kezdődik. Buda egyik legszebb részén, a mai Sashegyen apácazárda épült. Igen előkelő rend, a Notre Dame de Sion nevelt itt úri lányokat Az egyházi iskolák államosítása után, 1948-ban általános iskola költözött az épületbe, hogy újabb egy év elteltével az intőiét helyet adjon a népi demokrácia új, saját értelmiségét megteremtő iskolájának. Oleg Kosevojról, az Ifjú Gárda parancsnokáról nevezték el az ösztöndíjasok iskoláját. Ez az oktatási forma 1954-ig, öt éven át élt. Ekkor jött létre az épület falai között az Arany János 12 évfolyamos iskola: .egyszerre tizenkét korosztályt — az első elemitől a negyedik gimnáziumig — hoztak az intézetbe. A többi tulajdonképpen már a ma történelme: 1961-től az addigi fiúiskolába beléptek az első hatesztendős kislányok, 1963-ban neveléslélektani kísérletek kezdődtek, négy évvel később felépült az akkor Kö- zép-Európa legmodernebb iskolalaboratóriuma. Június 1-én és 2-án a jelenleg itt tanuló csaknem ezer di_ ák és az itt dolgozó 75 tanár várja elődeit: diákokat, előadókat. A kétnapos ünnepség programjában úttörőavatástól leállításig, sportbemutatóktól tanár— diák futballmeccsig, közös vacsorától táncos búcsúestig minden lesz. De hogy jól sikerüljön, még sok szervezés és kutatás szükséges. Az 1949—54 közötti időszak iratanyaga ugyanis részben eltűnt, részben pedig nem pontos. Ezért az iskola kéri mindazokat, akik tudnak valamit az Oleg Kose- voj intézet ösztöndíjasainak további sorsáról — netán maguk is ebbe az intézetbe jártak — jelentkezzenek, hogy legyenek ott az ünnepségen. (Arany János Iskola és Nevelőotthon, 1124 Bu-| dapest, XXI. Meredek u. 1.) A Jelenkor májusi száma Gazdag, változatos tartalommal, értékes szépirodalmi és tanulmányanyaggal jelentkezik a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új száma. A rangos lírai rovatban többek között Juhász Ferenc, Pécsi Gabriella, Simon István, Szécsi Margit és Takáts Gyula költeményeit olvashatjuk. A prózai írások sorában Lázár Ervin meséje, Mészöly Miklós egyfelvonásosa, Thiery Árpád dunaújvárosi riportja és Vámos Miklós elbeszélése kapott helyet. A művészeti rovatban Rom- váry Ferenc, a Zala megyei képzőművészek pécsi kiállításáról, Székelyhídi Ágoston pedig két jugoszláviai magyar festő magyarországi bemutatkozásáról számol be. Futaky Hajna a Pécsi Nemzeti Színház prózai előadásait, Taxner Ernő pedig a fővárosi színházak új magyar bemutatóit elemzi. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Eg? házaspár díváit és kétszobás lakásukat a bíróság megosztotta közöttük. Később az exférj újból megnősült és házastársát — volt felesége hozzájárulása nélkül — lakásába befogadta. Emiatt az asszony volt férje lakásbérleti jogviszonyának megszüntetéséért pert indított. A járásbíróság, majd fellebbezésre a megyei bíróság a keresetiét azzal az indokolással utasította el, hogy az asszony több mint egy év eltelte után indította perét, tehát keresetével elkésett. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság az alsófokú ítéleteket hatályon kívül helyezte, a férfi bérlőtársi jogviszonyát megszüntette, kimondta, hogy jogcím nélkül lakó rosszhiszemű személynek minősül és kötelezte, hogy a lakást 15 nap alatt hagyja el. A határozat indoklása szerint, amennyiben a társbérlő vagy a. bérlőtárs a másik fél hozzájárulása nélkül lakrészébe valakit befogad, a kifogásolt magatartás megszüntetésére fel kell hívni. Ha ez eredménytelen marad, jogvesztés terhével, 30 nap alatt pert kell indítani ellene. — A rendelet azonban csak azt írja elő, hogy a kereset megindítása előtt a bérlőtársat a kifogásolt magatartás megszüntetésére fel kell hívni — mutatott rá elvi éllel a Legfelsőbb Bíróság. Azonban a felhívásra a jogszabály határidőt nem ír elő. Tehát a cselekmény elkövetésétől számított 30 napom túl is fel lehet szólítani. Csak ha a felhívás megtörtént, akkor kell 30 napon belül pert indítani. Ezek szerint az asszony nem késett. A határozat indoklása kifejtette, hogy a felek házasságuk felbontása után is bérlőtársak maradtak és így a férj a lakásrendelet intézkedéseit megsértette. Ezért az asszony keresetének helyt kellett adni. Egy gyári munkást halálos üzemi baleset ért. Felesége özvegyi járadék megállapításáért pert indított a vállalat ellen. A járásbíróság helyt adott a keresetnek, azonban le akarta vonni azt a 2 százalékot, amivel a Társadalombiztosítási Igazgatóság által megállapított özvegyi nyugdíj évente emelkedik. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság ezt az álláspontot elutasította. — A nyugdíjak emelésével a kormány a nyugdíjasok szociális helyzetének javítását és életszínvonalának emelését kívánta elősegíteni — hangzik a határozat. — Ha az évi 2 százalékos nyugdíjemelés összegét a vállalat által fizetendő járadék számításánál figyelembe vennék, akkor a járadék fokozatosan addig csökkenne, amíg teljesem el nem fogyna. Az évi 2 százalékos nyugdíjemelés az életszínvonal-politikai intézkedések közé tartozik, ezért járadékcsökkentő tényezőként nem vehető figyelembe, mert \a jogszabályok által elérni kívánt szociálpolitikai célokkal szemben áll. Egy nyugdíjas házaspár szerelő foglalkozású fiuk nevére a községben telket vásárolt, s azon családi kivitelezésben házat épített, hogyha gyermekük megnősül, oda költözzék. A fiatalember azonban olyan menyasz- szomyt választott, aki a szülőknek nem tetszett s ezt még súlyosbította, hogy azt hallották: leendő menyük a házat el akarja adni. Ennek megakadályozására gyermeküktől holtig tartó haszonélvezeti jog megadását kérték, amit az teljesített is. A családi háborúskodás vége az lett, hogy a szerelő megházasodott, viszont a szülők — haszonélvezeti jogukra hivatkozva — nem engedték meg, hogy az ifjú pár a házba beköltözzön, sőt azt bérbe adták. Ilyen előzmények után a szerelő a haszonélvezeti jogot biztosító szerződés érvénytelenségének megállapításáért és telekkönyvi törléséért szülei ellen pert Indított. Arra hivatkozott: a családi béke érdekében járult csak hozzá a szülők kéréséhez, továbbá a ház építésében azért vett részt, hogy saját otthona legyen. Egyébként is, a szülőknek nincs szükségük a házra, mert a sajátjukban laknak. A járásbíróság és a megyei bíróság a keresetet, mint alaptalant, elutasította. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság az alsófokú ítéleteket hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította. — A döntés indoklása szerint a haszonélvezeti jogot biztosító szerződés uzsorás jellegéről nem lehet szó. Épp így arról sem, hogy fenyegetés hatására jött volna létre. A szerelő tulajdonképpen tévedésre, illetve megtévesztésre alapítja keresetét. Az alsófokú bíróságoknak tehát vizsgálniuk kellett volna, hogy ezek az okok fennállanak-e, továbbá azt is, hogy a ház építéséhez a szemben álló felek milyen anyagi eszközökkel járultak hozzá. Ennek megállapítása Igen I fontos, mert esetleg kiderülhet, hogy a szülők ellenszolgáltatás nélkül jutottak a haszonélvezeti joghoz, de arról is szó lehet, hogy bár a tulajdonjogot átruházták gyermekükre, de a haszonélvezeti joggal a maguk törvényes érdekeit akarták biztosítani. Mindezeket az új eljárásban tisztázni kell. Hajdú Endre Textil- és papírgyűjtő tietek május 31-íg Mindazoknak a magánszemélyeknek, akik esetenként 10 kg papírhulladékot vagy 10,— Ft értékű háztartási textilhulladékot adnak át a kijelölt átvevőhelyeken, a vételáron felül ajándéksorsjegyet ad a MÉR Főnyeremény: ZSIGULI személygépkocsi További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, ORION 60-as televíziók vásárlási utalványok TÖBB MINT 2 400 ÉRTÉKES NYEREMÉNY! „Részeg éjszaka” a békéscsabai Jókai Színházban Gádor—Görgey—Fényes, Részeg éjszaka című zenés komédiáját az évad utolsó darabját mutatja be hamarosan a Jókai Színház. A lázadó kispolgárról szóló előadást Balogh C >za rendezi. (Képünkön.) (Fotó: Demény) Megnyílt a ni a & nagyszénás! sfr Park-fürdő slrand- részlege f ytll»*! májusban 9—17 óráig júniustól 7—19 óráig 28 *C vizű uszoda 37 *C gyógymedence gyermeklubickoló reumatológiai szakrendelés mozgásszervi gyógy szolgáltatásé* VÁRJUK A PIHENÉST ÉS GYÓGYULÁST KERESŐ LÁTOGATÓINKAT. A NAGYSZÉNASI ÁFÉSZ strandbfifél szeretettel várják vendégeiket bográcsgulyás, marhapörkölt, birkapörkölt, hurka, kolbász, lángos, Bővebb étel- és italválaszték előzékeny kiszolgálással cukrászsütemények, fagylalt, kávé, üdítő italok, strandcikkek, IV. oszt árak PARK-ét terem ben! A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár békési gyára, Békés, felvételre keres TECHNOLÓGUS!, SZERKESZTŐI ES SZERSZÁMSZERKESZTOl munkakör betöltésére alkalmas dolgozókat,, Iskolai végzettségi követelmény: technikusi oklevél, illetve üzemmérnöki diploma. Fizetés: megegyezés szerint Munkarend: heti 44 órás munkahét, minden második héten szabad szombat. Jelentkezni lehet: a gyár személyzeti vezetőjénél, minden munkanapon 3 órától 14 óráig 176962 esas3K»aH8i«flC3aaa»«saaűaBiis»sas8Bi£aasaaaasa8EafiEfiaaQSSS5a6>saaasGtiada9sesádaiaaBaiasaa335BiEsia5isassiES9£S2ü«'5ebijBa3sasiEStiBGsai