Békés Megyei Népújság, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-23 / 93. szám
A Szakszervezetek Országos Tanácsának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és a KISZ Központi Bizottságának felhívása A Magyar Szocialista Munkáspárt a Jövő év márciusában tartja XI. kongresszusát. 19*5. április 4-én ünnepeljük hazánk rfelszabadulásá- nak 30. évfordulóját. A kongresszus társadalmi életünk kiemelkedő eseménye, felszabadulásunk évfordulója nagy nemzeti ünnepünk. Munkások, szövetkezeti parasztok, értelmiségiek, szocialista brigádok országszerte kifejezték azt a szándékukat, hogy a pártkongresszust és a jubileumi évfordulót eredményesebb munkával a szocializmus építésében elért újabb munkasikerekkel kívánjak megünnepelni. Köszöntjük és támogatjuk a dolgozó kollektívák, a Csepel Vas- és Fémművek, a Magyar Vagon- és Gépgyár, az Egyesült Izzó, a Dunai Vasmű, a Tatabányai Szénbányák Vállalat, a Du- namenti Hőerőmű, a Tiszai Vegyikombinát, a Kőbányai Gyógyszerárú gyár. a Fejér megyei Állami Építőipari Vallalat, a Cement- és Mészművek, a Pamutnyomóipari Vállalat, a Május 1. Ruhagyár, a Kossuth Nyomda, a Távközlési Kutató Intézet, a Nagykőrösi Konzervgyár, a Bó- lyi Állami Gazdaság, a Pankotai Állami Gazdaság, a tompái „Kossuth” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet és a Híradástechnikai Szövetkezet kezdeményezését. Az üzemek öntudatos dolgozóinak ez a nemes kezdeményezése szocialista céljainkat, a haza, a nép érdekeit szolgálja. Ezért a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága javasolja, hogy széles körű, országos munkaverseny induljon a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, és folytassuk azt a IV. ötéves terv befejezéséig. Hajtsuk végre a X. pártkongresszus határozatait, sikeresen fejezzük be a IV. ötéves tervünket. E célt mindenekelőtt a munka termelékenységének növelésével, az önköltség csökkentésével, a termelés '-tervezettségének és gazdaságosságának javításával, jó minőségű termékek előállításával és a dolgozó emberről való fokozottabb gondoskodással érjük el. Felhívjuk a munkásokat, a termelőszövetkezeti parasztokat, az értelmiségieket, hazánk minden dolgozóját, csatlakozzanak e nemes kezdeményezéshez. A szocialista brigádmozgalom másfél millió tagsága, az újítók és feltalálók több százezres tábora, az ifjúsági brigádok a kitűzött célok megvalósításában járjanak élen. Mutassanak példát a fegyelmezett és felelősségteljes munkában, a munkaidő jobb kihasználásában, a műveltség gyarapításában, a szocialista emberi magatartás formálásában, az aktív közéleti tevékenységben. SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANACSA Legyen jól megalapozott, tartalmas, önálló munkaprogramja minden dolgozónak, brigádnak és nagyobb kollektívának. Az ipari, kereskedelmi, közlekedési és hírközlő vállalatok, mezőgazdasági üzemek, valamint a szövetkezetek vezetői gondoskodjanak arról, hogy a dolgozók jól ismerjek a népgazdasági és helyi terveket, s azok eredményes teljesítésére javaslatokat, kezdeményezéseket, felajánlásokat tehessenek. Teremtsék meg a munkaversenyfel- ajánlások, kezdeményezések teljesítéséhez szükséges feltételeket. Negyedévenként folyamatosan értékeljék a munkaverseny tapasztalatait, jutalmazzák az adott időszakban legkiemelkedőbb eredményt elért egyéneket és kollektívákat, serkentsenek újabb sikerekre. A lelkesítő célokért egvütt munkálkodva erősödjék tovább a vezetők és dolgozók alkotó együttműködése. A munkahelyek szakszervezeti és ifjúsági szervezetei, a Hazafias Népfront területi szervei politikai felelősségük tudatában támogassák és segítsék a dolgozók munkaaktivitásának kibontakozását. Őrködjenek, hogy a kongresszusi és fel- szabadulási munkaversenyben minden alkotó kezdeményezés megvalósuljon. Javasoljuk, hogy a kongresszusi és felszabadulási verseny helyi konkrét céljait és feladatait az üzemi dolgozók közvetlen fórumain határozzák meg. A kongresszusi, s felszabadulási munkaverseny első szakasza 1974. december 31-ig tart. Az eredmények értékelése után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága által adományozott ..kongresszusi zászló” és „kongresszusi oklevél” átadására 1975. május 1-i ünnepségek alkalmával kerül sor. A munkaverseny második szakasza a IV. ötéves terv befejezéséig, 1975. végéig tart. Értékelése a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászló 1976. évi adományozásakor történik. KEDVES ELVTÄRSAK! BARÁTAINK! Meggyőződésünk, hogy a dolgozók tehetségének, alkotó képességének kibontakozása új lendületet ad a szocialista társadalom építésének, növeli hazánk gazdasági erejét, és további lehetőségeket teremt népünk jólétének növeléséhez, boldogulásához. Bízunk abban, hogy munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk, értelmiségünk a kongresz- szusi és a felszabadulási versenyben kiemelkedő munkasikerekkel újabb hitet tesz pártunk politikájával való egyetértéséről, hazaszeretetéről, a szocializmus ügyének áldozatos szolgálatáról. BUDAPEST, 1974. ÁPRILIS 22. HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANACSA MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Az országgyűlés külügyi bizottságának ülése Fehér Péter, az MTI tudósítója jelenti: Nagy Miklós elnökletével hétfőn a Parlamentben ülést tartott az országgyűlés külügyi bizottsága. A tanácskozáson részt vett Kállai Gyula, az MSZMP Poltikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Péter János, az országgyűlés alelnöke és Marjai József külügyminisztériumi államtitkár. A bizottság tagjai meg. hallgatták Púja Frigyes külügyminiszter tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről, illetve a Magyar Népköz^ társaság külpolitikájáról. A külügyi bizottság ezután — írásos tájékoztató alapján — az országgyűlés nemzetközi kapcsolatait elemezte. A magyar országgyűlés nemzetközi kapcsolatai 1955-ig csupán az Interparlamentáris Unió munkájában való részvételre korlátozódtak. Abban az észtén, dobén a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa felhívást intézett a világ népeihez és parlamentjeihez, javasolva, hogy a népek közötti baráti kapcsolatok és együttműködés fejlesztése, a béke megszilárdítása érdekében teremtsek meg a parlamentek közötti közvetlen kontaktusokat, kölcsönösen küldjenek, illetve fogadjanak parlamenti delegációkat. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és az országgyűlés elnöksége magáévá tette a javaslatot, s ugyanilyen kedvezően fogadták a felhívást a többi szocialista ország. a fejlődő országok és jó néhány kapitalista áüam törvényhozó szervei is. Az országgyűlés nemzetközi kapcsolatai tulajdonképpen ettől a felhívástól datálódnak, s fejlődnek — ciklusról ciklusra — azóta is. 1955 óta — beleszámítva az Interparlamentáris Unió tevékenységét is — 25 országból 51 parlamenti' küldöttség látogatott hazánkba, s ugyanez alatt az idő alatt országgyűlési képviselőink 46 küldöttséggel jártak 27 államban. Tizennyolc olyan országból is i fogadtunk — nem hivatalos látogatásra — parlamenti csoportokat, képviselőket, amelyek, nek parlamentjeivel hivatalos kapcsolat, hivatalos küldöttségcsere még nem jött létre. Országgyűlésünk nemzetközi kapcsolatai természetesen a testvéri szocialista országokkal a legerősebbek. A kapcsolatok élénkülése örvendetes — foglalt állást a bizottság —, hiszen azok a hazánk iránti érdeklődést, eredményeink megbecsülését is jelzik. Az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának tagjai, vezetői rendszeresen részt vesznek az Unió tanácsülésein, konferenciáin. Ennek a fórumnak a tevékenységében a legutóbbi években megerősödött a szocialista országok pozíciója, több esztendős harc után felvették az Unióba a Német Demokratikus Köztársaságot és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. Nemzetközi kapcsolataink fejlődésének ugyancsak fontos tényezője a bilaterális tagozatok kölcsönös megalakítása: jelenleg nyolc ilyen, magyar—angol, magyar—olasz, magyar—francia, magyar—belga, magyar—török, magyar—finn, magyar—osztrák, és magyar—japán tagozat működik. A két napirendi pont vitájában felszólalt Nánási László, Bencsik István, Ognyenovics Milán, D. Káldy Zoltán, Barcs Sándor és Darvasi István országgyűlési képviselő. A tanácskozás Nagy Miklós zárszavával ért véget. (MTI) A Szakszervezetek Országos Tanácsának Illése A Szakszervezetek Országos Tanácsa hétfőn ülést tartott, amelyen az elnökség nevében Herczeg Károly, a SZOT titkára a SZOT múlt'évi munkájáról és a további feladatokról számolt be. Rámutatott, hogy a szakszervezetek mind fokozottabban segítik a termelés, a gazdálkodás eredményességét, s egyben következetesebben képviselik választóik, a dolgozók érdekeit. A gazdasági életben általában kedvező tendenciák alakultak ki, s ezek az idén is folytatódnak. Az idei első negyedév adatai szerint az ipari termelés továbbra is dinamikusan nő, s kedvező a termelékenység javulásának üteme is. Mint mondotta, most az egyik legfontosabb feladat, hogy minden szinten tovább erősödjék a tervszerűség. — Gazdaság- irányításunk rendszere — folytatta —•, ha azt jól alkalmazzuk, a követelményeknek megfelel. A különböző központi határozatok és rendelkezések döntő többsége jó, nagyobb segítség, fokozott ellenőrzés szükséges azonban ahhoz, hogy a központi intézkedéseket tervszerűbben, céltudatosabban alkalmazzák a gyakorlatban. Az előadó hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitikai célok következetesebb végrehajtása a különböző szintű szakszervezeti szervek munkastílusának javítását is igényli. El kell érniük, hogy a gazdasági vezetés minden szinten a jelenleginél gyorsabban reagáljon a munkások, a dolgozók jelzéseire, javaslataira. A szakszervezeteknek a jövőben még nagyobb feladatokat kell vállalntok abban a törekvésben, hogy a munkáskáder-után- pótlás fázisai legyenek. További erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a választott vezető szervekben, így a függetlenített apparátusokban is növekedjék a kiváló, rátermett munkások, fiatalok, nők aránya, fokozódjék részvételük a közéletben. Jó felkészültségű, rétermett munkásokból kell meríteni a mozgalom káderutánpótlását, elő kell segíteni, hogy az arra alkalmas munkások közül minél többen állami és gazdasági vezető tisztségbe kerüljenek. A továbbiakban az üzemi demokrácia bővítésének kérdéseiről és a szocialista munkaverseny kibontakoztatásának jelentőségéről szólt az előadó. (MTI) Audiovizuális nyelvoktatás mezőgazdasági dolgozóknak A Bábolnai Kck^ricatermeszta CPS Közös Vállalat dolgozói részére Nagyigmándon audiovizuális nyelvlabo: atvriumot rendeztek be (MTI Fotó — Bajkor József felvétele — KB) Látogatás a patronálőknál A tavaszi szünetben a batto- nyai nevelőotthonos gyermekeket két patronáló szövetkezet látta vendégül. Április 7-én a Békéscsabai Textilfeldolgozó Szövetkezet hívta meg a gyerekeket. Saját autóbusszal szállította Békéscsabára, s elvitte őket üzletlátogatásra, városnézésre. Az ellátásukról a brigádok gondoskodtak. 6 nagy szeretettel fogadták a fiúkat. Április 12-én ugyancsak a textilfeldolgozó szövetkezet gépkocsiján Gyulára látogattak a szabók szövetkezetéhez. Itt is szeretettel fogadták őket. A pajtások megtekintették a város nevezetességeit, a vármúzeumot és a fürdőt is. Délben a Park Szállóban adtak ebédet részükre, délután pedig az üzemet mutatták be a szövetkezet dolgozói. A nevelőotthon veze- tőtestülete és a fiúk hálás szívvel gondolnak a patronálókra, akik ilyen kedves élményt nyújtottak nekik. Bárány Mária