Békés Megyei Népújság, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
* KOROST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET 99&ső a esetehvényhes.,. 99 A televízió drámatoríéneti sorozatának margójára sző eredeti ér- jaräg telmében: „lát. StíjÉs hatóan” köz- művelődési kultúránk átlag- színvonalához szelídült, közoktatásügyi célkitűzéseinkkel összeegyeztethetőbbé vált a elmúlt hónapokban a televízió műsorpolitikája. Olyan sorozatok bizonyítják ezt, mint a rendkívül jó arányérzékü Leonardo da Vinci művészettörténeti ismertetés, vagy az orosz klasszikusoknak több adaptációs film feldolgozása. A közoktatásügy célkitűzéseivel való legjobb szövetséget mégis a drámairodalom kétezer éves történetében tett kalandozás ígéri. A tervezett tíz adásból három vetítése után indokoltnak látszik erről véleményt nyilvánítani, annál is inkább, mert a sorozat készítői erre a . közvéleményt kifejezetten inspirálták. Messzemenően egyetértünk abban, hogy kétezer év drámatermése az emberi kultúra példátlanul gazdag kincsesháza, ahonnan korunk emberei bőséges szellemi táplálékot kaphatnak. Természetesen ebből adódik a sorozat szerkesztésének legnagyobb dilemmája, a válogatás kényszerhelyzete A bőség gondja tudniillik nemcsak előnyökkel jár, hanem a szelektálás elkerülhetetlenségével is. A drámatörténeti sorozat készítői ezért pusztán arra vállalkozhattak, hogy a legjelentékenyebb korszakokról és alkotókról keresztmetszeteket mutatnak be. Gyárfás Miklósnak kitűnő partnerei vannak eb- •ben a törekvésben, vezető színházi szakemberek, rendezők, a magyar színészet színe-java, akik nagy művészi felelősséggel, s érezhető hivatástudattal segítenek e nemes cél gyakorlati megvalósításában. Gyárfás rendkívül egyszerű, keresetlen pedagógiai eszközökkel szinte az egész országnak tart „órát”, magyarázataiban kitűnően ötvöződnek az író hipotézisei a drámairodalom igazolt történeti tényeivel. Az is szerencsés, hogy a magyarázatokkal párhuzamos szemléltetés megelőzi a bemutatott részleteket, kórhű atmoszférát igyekszik teremteni. S hogy most mégsem az eddig látottak erényeiről, hanem inkább problémáiról szólunk, annak nem a nehézségeket figyelmen kívül hagyó szenvtelenség az oka, hanem az aggódáson alapuló tisztelet, melyet a szándék és megvalósulás összhangjánaík hiányában esetenként érzünk. Elsősorban szerkesztési problémákra hívnánk fel a figyelmet. A mrco£& összeállítói assza! a szándékkal indították útjára a műsort, »hogy széles tömegeket kívánnak megnyerni és tevékeny részeseivé tenni a drámairodalom remekeinek. Nehéz "feladat, hiszen az esztétikai élmény többszörösen közvetett úton jut el a nézőkhöz, s mindem szükségszerűen csökkenti az „együtt játszó közönség” befogadóképességének intenzitását. A problémát vamazásának bármilyen ügyes bemutatása sem pótolhatja. Azért is feltűnő jelenség ez, mert a sorozat az egyes adások között is elmulasztja a természetesen következő kapcsolatokra ráirányítani a figyelmet. Egyetlen mondat sem hangzott el arra vonatkozóan, hogy a XVI. század egyre inkább erőteljesen polgárosodó angol társadalma Shakespeare munSEÍtóWő&ban is jelentkező társadalmi probléma. Szerkesztési szempontból érezhetően legtöbb gondot a bőség zavara, a válogatás, szelektálás, a műsoridő korlátozottsága és a hatalmas anyag között levő ellentmondás okoz. Talán ezeket is szerencsésebben lehetett volna áthidalni. Ami az ókor drámairodalmát illeti, a nagyon ügyes bevezető gondolatok után műfaji egyoldalúságot éreztünk. * Az ókor drámairodalmán nak mitológiai vonatkozású kezdetei talán közelebb álltak a vígjáték műfajához, mint a tragédiáihoz. Színházi közvéleményünk formálását mégis hosszú idők óta tragédiaközpontú szemlélet jellemzi. Ha a korszak kereszt- metszetének bemutatására vállalkozunk, akikor talán a jobban ismert Szophok- lész-részlet rovására sem lett volna érdektelen mondjuk Ariszbophanész- hez fordulni bő humorért. Nem is beszélve arról, ho»v a korszak irodalmához a római is hozzátartozik. Nem ártott volna egy „kalandozó szabadcsapatnak” Plautus irányában is tájékozódni. A mi korunk emberéhez nagyon közel álló, megoldható problémákhoz juthattunk volna. A műfaji teljességre való törekvés pedig jó láncszemet képezhetne nemcsak Shakespeare, hanem Mo- liére felé is. Annáik ellenére, hogy Szegedi Lő- rintz: Theopánia című iskolajátéka valóban megkapó naivsággal, esetenként érezhető konfliiktus nélküli primitívségével ősbemutató volt, nem tarthatjuk szerencsés választásnak. Valóban szegényes XVI. századi drámairodalmunkban azért a refonná- ció jobb, hitvitázó drámát is kikényszerített Sztáraí Mihály tollából, Bornemissza Péter Magyar Elektrája pedig szintén kitűnő belső koncentrációt teremthetett volna az adások között. Vagy a vitathatóan ugyancsak Bornemissza Péternek tulajdonított „Balassi Menyhárt áruitatása” éppúgy földi színpadot teremthetett volna, mint az ismeretlen szerzőtől származó „Debreceni disputa”. S ha a szerkesztők mégis ragaszkodni kívántak a morális tartalmat tükröző iskolajáték műfajához, nem lett volna érdektelen néhány évtizedet átugorva Csokonaihoz eljutni. Csurgói iskolamestersége idején írja ugyanis az „Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak” című is- kolajátéikát, amelyben olyan „extemátusi humor” rejlik, aminek a mi korunk ifjúsága is joggal örülhetne. (És mellesleg Csokonai-évfordulót is • ünnepeltünk!) Elképzelhetőnek 'tartottuk volna annak a bemutatását is, hogy a XVI. század jellegzetesen epikus anyaga hogyan ösztönözte a magyar reformkor nagy alkotóit témaválasztásra és modem adaptációra. (Gyergyai Albert: Argirus királyfi — Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde.) S végezetül a kérdés kapcsán a nívós bemutatás ellenére is le kell írnunk: Shakespeare megszerettetését "»nem lehet a III. Bichárddal kezdeni! Akkor sem, ha olyan kitűnő rendező fáradozik ezen, mint Vámos László, s olyan ragyogó alakítást láthatunk, Gábof Miklósé„ A * PesdSS H srsts őrséig Elárasztja... Elárasztja az egész szervezetet az idő. A fény kapujában hitehagyott utakon fúj a szél, s mint komor fénykép-előhívó szoba vetít az ég tragikus képeket; tiltott találkozásokat azzal, ami valaha fájt a pokol s egy bérház ötödik emelete között, meg varázst, meg fogadkozást, \ * — hogy soha nem hagyjátok el egymást, — meg a skizofrén sietséggel múló időt a fákkal átszögelt, ácsorgó tereken át. Társtalanul hullnak semmibe ' is társak. S közben élnek valakivel együtt elfojtva magukban annyi lázadást io II n o Szimultán A lehetetten, gyöngéd ivén, — egy nő profilján — végigsimít kezed, szineffektusok, sene.i titkolózások, kimondhatatlan, eredendő és soha el nem vesző magányosságok tündöklése benned; júniusi vizek csillogáséi egy múló pillanat előtt és után, és s napfény árvizétől elöntött rétek mint árasztották el arcod gyermekkortól az ifjúságig. QV Őrségben WLl®» ®ésa@s Gyermeteg lobogóm alatt magam vonulok fegyvertelen sereg Magamtól vedlettem le pajzsot és fegyverzetet Szívem fölött már semmi sincs csak az ember bőns eget érintik puhán a szívverések lábam nyugodni jár füves mezőkre s kezem virágok egek őre Bpv Antigoné-jelenet: Nagy Attila, Szirtes Adám és s Kozák András, lameíyest áthidalna csak a dialektikai eljárások módszeres alkalmazásával lehetne, azonban úgy tűnik, az első három adás ezeket figyelmen kívül hagyta. A nehezebben megközelíthető „dramaturgiai aspektust” állította a vizsgálódások középpontjába, ezzel szinte teljesen kiszakította a bemutatott drámarészleteket azokból a korokból, melyekben keletkeztek. Pedig az ókori görög drámát a Periklész korabeli demokrácia, az elmaradottságában is felzárkózni kívánó XVI. századi magyar drámatörekvéseket a reformáció, és különösen Shakespeare munkásságát Erzsébet királynő korának fő jellemzői nélkül egyszerűen nem lehet értelmezni. A történeti-társadalmi háttér megrajzolásának hiányát a dramaturgiai módszerek a&kalkásságát a drámairodalom csúcsára emeli, g ugyanez a század a magyar drámatörekvéseknek a szűk értő közösségek miatt pusztán kezdetét adja. III. Richárd torz egyéniségét sem lehet kifejezetten csak dramaturgiai-lélektani indítékokkal megmagyarázni, ha nem utalunk a feudális anarchiának emberi jellemet torzzá formáló zűrzavaros hatására, a hatalom mindenáron történő megszerzésének macchiavellista kényszerére. Aiszkhülosz és Szophoklész tragédiáinak szereplői is a ' kor erkölcsi felfogásának megtestesítői, és éppen azért válhatott az a drámairodalom klasszikus értékűvé, maradandóvá, mert az Igazság és Zsarnokság (Antigoné — Kreon) konfliktusa más tocténeimi neti kellékeiről, a maszkok alkalmazásának szükségességéről. Ezek tulajdonképpen gesztusokat, mimikát helyettesítettek. Néhány mondat erejéig nem lett volna felesleges arról beszélni, hogy a televíziós adások során miért nincs szükség ezekre. Ennek segítségével köny- nyen megmagyarázhatnánk, hogy a képernyő ugyan nem helyettesítheti a hatalmas amfiteátrumok, vagy a Shakespeare feorabeli „gömbszínházak” atmoszféráját, de hihetetlenül közel hozhatja az előadóművészt a nézőhöz, mégpedig úgy, hogy tulajdonképpen egyik sem „zavarja”* a másikat. Gábor MiMós például a III. Ri~ chárdban úgy jelent meg a képernyőn, mint eg; mozdulatlan fénykép. Aztán hirtelen „élni kezdett”. Ez az a többlet, ami valamennyiünket feljogosíthat arra, hogy valóban „együtt játsszunk” a szereplőkkel, s a színpad hatására a technikai közvetettség ellenére is aktív élményekben részesüljünk. A felvetett problémái» mellett ezért néztük tisztelettel a sorozat eddigi adásait, ezért várjuk megkülönböztetett érdeklődéssel a következőket. , ®ff„ Tatám László t sorozat eredeti célkitűzései szerint ez az egyébként hatalmas alkotás iskolai kifejezéssel élve csak „tájékoztató", vagy „kiegészítő” anyagrész lehet Shakespeare egyéb műveiben bőségesen található „kötelező törzsanyag” elsajátítása után. Szeretnénk még a drá- matörténeíi sorozat alkotóinak figyelmét egy megítélésünk szerint igen fontos tényező jobb kihasználására felhívni. Bá kellene irányítani a nézők figyelmét arra, hogy az egyes korok és korszakok dramaturgiai eljárásai ösz- szeegyeztethetők a televíziós műfaj adta új lehetőségekkel. Az első és a harmadik adás kapcsán láttunk erre jó lehetőségeket A televíziónak kétségtelenül az az elsődleges feladata, hogy eredeti színházi élményeik befogadására, vagy színpadi művek olvasására neveljen, ösztönözzön. De a* tömegkommunikáció modem eszköze a technika közvetlenségével maga is esztétikai élményt nyújt, sok- »or pedig éppen az elmúlt korok megoldatlan dramaturgiai problémáira talál helyes választ. Szó folt as; ókor dránaatörtés
