Békés Megyei Népújság, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-20 / 66. szám

Atomerőmüvek KGST-együttmükődéssel A VILÁG energiagondjainak megoldásában mind nagyobb fi­gyelmet kapnak az atomerőmű­vek. A hosszú távra szóló szá­mítások szerint az ezredfoduló, tehát a 2000. év táján már a vi­lág elektromosenergia-termelé- 6ének több mint a felét adják majd. Gyors ütemű fejlődés bontakozik ki a KGST-országok- ban. A Szovjetunióban, Cseh­szlovákiában és a Német De­mokratikus Köztársaságban már dolgoznak atomerőművek, s most készülnek ilyen korszerű ener­giatermelő létesítmény üzembe helyezésére Bulgáriában. Ma­gyarországon is megkezdődött egy atomerőmű építésének elő­készítése. Az előzetes elgondolá­sok szerint 1990-ig a KGST-oi- szágok több mint 150 atomerő- művi reaktor építését tervezik. E korszerű energiaforrások lét­rehozásában felvetődő rendkí­vül sokrétű gazdasági, műszaki es tudományos problémák meg­oldásához, az összefogáshoz -nyújt nagy segítséget a KGST Villamosenergia Állandó Bi­zottság 5. és egyben legfiatalabb munkacsoportja, az 1967-ben megalakított Atomerőmű Szek­ció. A KÖZÖS munkához a már működő atomerőműveknél szer­zett tapasztalatok átadásával kü­lönösen sok segítséget nyújt a Szovjetunió, emellett a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia, de akad még jó néhány olyan feladat is amelynek megoldásával éppen a szocialista nemzetközi munkamegosztás jellegéből fakadóan az atomerő­művel még nem rendelkező KGST-tagállamok is értékes partnerként vesznek részt a szekció munkájában. Többek között Magyarország előzetesen vállalta, hogy Bulgáriával és Lengyelországgal együtt meg­vizsgálja, milyen módon lehet kidolgozni a folyékony radioak­tív hulladékot besűrítő berende­zések terveit. Bulgáriával közö­sen méri fel a szekció magyar tagozata a speciális víztisztító berendezések megtervezésének lehetőségeit is. E feladatok megoldása már az 1980 utáni időszakra előirányzott úgyneve­zett víz-vizes típusú és 1000 me- gawattt villamos teljesítményű reaktorokkal ellátott atomerő­művek közös tervezési, kivitele­zési munkáit gyorsítja. Az atom- energetikai fejlesztésben ugyanis *z atomerőművi blokkok tel­jesítményének növelése — a je­lenlegi 440-ről 1000 megawattra — különösen sok lehetőséget nyújt a műszaki és gazdaságos- sági mutatók javítására. A SZOVJET tagozat részletes előterjesztése alapján a KGST- tagállamok delegációi már rög­zítették e nagy teljesítményű, WER—1000 típusú reaktorokkal ellátott blokkok műszaki meg­oldásának alapvető útjait, meg­határozták a legfontosabb ener­getikai berendezéseket és kidol­gozták a főépület alaprajzi be­osztásának változatait. Magyar javaslat alapján fogadták el e téma munkamegosztási prog­ramját, amely szerint a tag­államok a nagy teljesítményű blokk egyes komplett részeire külön műszaki terveket készíte­nek, majd a generálterve­zést irányító szovjet szakembe­rek illesztik össze e tervrészeket az egységes műszaki tervdoku­mentációban. Magyarországon az Erőmű- és Hálózattervező Válla­lat (ERŐTERV) dolgozza ki — a Szovjet féltől kapott műszaki feladatterv alapján — az előze­tesen vállalt atomerőművi egysé­gek műszaki terveit. Nagyon szo­ros kapcsolatot tartanak a szov­jet szakemberekkel. Ez a baráti együttműködés nyújt lehetőséget arra, hogy megszerezzék a ha­zai igények kielégítésére épülő komplett atomerőművek ter­vezéséihez szükséges tapasztala­tokat. Egyúttal módot nyújt ar­ra is, hogy a magyar tervezésű berendezések hazai gyártására is bérén dezkedjénék, s így Magyar- ország eredményesen oldjá meg ; az Interatomenergo nemzetközi gazdálkodó szervezetben vállalt feladatait. AZ ATOMERŐMÜVEK ter­vezésekor különösen nagy teret szentelnek a biztonságtechnikai feladatoknak és a környezet­szennyeződés csökkentésének. A sugár balestek megelőzését cél­zó biztonságtechnikai intézkedé­sek kidolgozását az NDK koor­dinálja. s javaslatára elsősorban azokat a műszaki megoldásokat keresik, amelyekkel magában a berendezésben csökkentik a ve­szélyt. Korábban ugyanis világ- viszonylatban az a gyakorlat ér­vényesült, hogy főként az atom­erőművek kapacitásának és kör­nyezetének megválasztására, meghatározására szorítkozott a biztonsági előírások túlnyomó része, s most e passzív védekezés helyett kerül előtérbe a közvet­len veszélyforrást lényegesen csökkentő és aktív műszaki, mér­nöki beavatkozás. A környezeti szennyeződés tekintetében egyébként is sok tudomá­nyos vizsgálat igazolja már, hogy az atomenergia békés felhaszná- , lása jóval Veszélytelenebb, mint számos iparág mellékter­méke. Egy széntüzelésű 350 megawattos erőmű naponta 75 tonna kéndioxidot és 16 tonna nitrogénoxidot bocsát a levegő­be, az atomerőmű viszont nem szabadít fel káros vegyiterméket. A vízierőművek után tehát az atomerőművek a „legtisztább” energiatermelők. A már műkö­dő atomerőművek környékén élő emberek szervezetét pedig már ma is kevesebb sugárzás éri évente, mint amennyit egy lé­giutas kap egyetlen szuperszoni­kus repülőd ton Európa és Ame­rika között. Ennek ellenére a KGST-tagországok nagy figyel­met fordítanak a környezeti szennyeződés csökkentésére, s a KGST komplex programjának megfelelően részletes tervet ál- , lítaíiak össze a sugárzás ellen­őrzésére, a folyékony, a szilárd és a gáznemű radioaktív anyagok biztonságos ártalmatlanítására, a sugárvédelem valamennyi te­rületének fejlesztésére. A SZEKCIÓ magyar tagozata aktívan részt vesz a sugárvéde­lem fejlesztésében is. Az atom­erőművek ionizáló sugárzása el­leni védelem tervezési, számí­tási módszerének kidolgozását koordináló NDK-nak már elkül­dött egy fontos számítógépes programot, amelyet a Központi Fizikai • Kutató Intézet dolgozott ki. s újabb adalékot nyújt majd a Budapesti Műszalki Egyetem atomreaktoránál végzett bonyo­lult sugárzásvizsgálatok ered­ményeiről is. Magyar javaslatra a szekció munkatervébe iktatta a KGST atomenergetikai adatbankjának létrehozását, s Magyarország vállalta az e témakörben végzett közös munka koordinálását is. Az adatbank gyűjti össze és tá­rolja majd á már*híűködő és a most tervezett vagy épüiő atom­erőművek összes fontos adatát, s ebből a bőséges forrásból me­ríthetnek majd a tagállamok ku­tatói és tervezői, amikor újabb tudományos-műszaki fejlesztési és tervezési feladatokra készül­nek. A gyors információszerzést a legkorszerűbb számítástechnikai berendezésekkel teszik lehetővé. A programtervezet kidolgozását már megkezdte a Villamosener­giaipari Kutató Intézet, amely már rendelkezik — hár egy­előre kevés információt tartalmaz — adatbankkal, de a tagállamok szoros együttműködésével mégis ebből a „csírából” terebélyesed­het nagy fává a közös atomener­getikai adatbank. AZ IDEI munkatervébe felvett újabb együttműködési témák alapján a Szovjetunió kidolgoz­za az atomerőművek üzemviteli szakembereinek szakoktatási programját. A Szovjetunió már átadta a tagországoknak a no- vovoronyezsi atomerőmű üzem­be helyezéséről összeállított rész­letes szakmai beszámolóját, s az idén ugyanilyen tájékoztatást kapnak a partnerek Csehszlová­kiától a bohunicei A—1 atom­erőműnél szerzett tapasztalatok­ról. Az NDK koordinálja az együttműködést jelentősen meg­könnyítő üzemviteli napló kidolgozását, s Lengyelország egy dokumentumban foglalja ' össze a megbízható sugárvédel­met nyújtó betonszerkezetek ter­vezésének és építésének követel­ményeit. Az idén végeredmény­ben 14 fontos témacsoportban megjelölt feladatok megoldását segíti a KGST-országok össze­fogása az atomerőmű-szekció­ban. (MTI) ■ * * * Képünkön: a paksi atomerőmű szomszédságában. Csámpán épí­tik azt a vízkivételi művet, amely az erőmű vízszükségletét fedezi majd. A vízműben fertőt­lenítik és vastalanítják a kutak­ból nyert vizet. Az építés még az idén befejeződik. (MTI fotó: Bajkor József felvé­tele). Nem egyhangú az arab országok véleménye az olaiembargó eltörléséről Az Egyesült Államokkal szem_ ben októberben elrendelt olaj­szállítóéi tilalom hétfői meg­szüntetését az arab országok lapjai más-más hangnemben és viszonylag szűk terjedelemben tárgyalták. A stíriai lapok kedden kom­mentár nélkül közölték az em­bargó feloldásának hírét. Az Ai Baath és az A1 Thaura című la­pok a bécsi konferenciáról szóló közleményt ismertetve hangsú­lyoztak, hogy Szíria és Líbia el­lenzi a döntést. Bejrutból származó jelentés szerint a líbiai rádió kedden árulásnak minősítette az embar­gó eltörlését- t Az Al-Ltva című bejrúti napi­lap felteszi a kérdést: „Elfelej­tettük-e mór, hogy az Egyesült Államok, akárcsak a múltban, jelenleg is Izrael legfőbb fegy­verszállítója?”. Újabb fegyveres harc a Golan-magaslaton A Golan-fennsiTkan kedden hajnalban kezdődött tüzérségi és páncéloscsata öt óra hosz- szat tartott — jelentette a Da­maszkusziján délben kiadott második katonai közlemény. A harcokban, mint már korábban közöltük, megsebesült egy dán és egy svéd ENSZ-megfigyelő, valamint egy stíriai összekötő- tiszt is. Állapotukról újabb hí­reik egyelőre nem állnak ren­delkezésre. A keddi páncélos' ütközetet a damaszkuszi katonai szóvivő az egy hete napról napra ki­újuló stíriai—izraeli fegyveres összecsapások legsúlyosabbiká- nak minősítette, és közölte, hogy a harcok során a 6ziriai erők öt ellenséges hardkocsit, tíz izraeli üteget és négy akna­vetőt semmisítettek meg, ezen kívül leromboltak egy ellensé­ges állást és egy hadianyagralt- tárt. A harcokról és az ENSZ- megfigyelök megsebesüléséről Izrael is jelentést adott ki, Stí riára hárítva a felelősséget az eseményekért. Saigont provokáció Saigonból érkező jelentések szerint a Thieu-rezsim napok óta körmönfont és rendkívül agresszív propagandahadjára­tot folytat a Dél-vietnami Ideig­lenes Forradalmi Kormány, a népi felszabadító erők, továbbá a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar és lengyel tagozata ellen, s e had­járatot a párizsi megállapodás aláírása óta példátlanul ke­gyetlen provokációkkal indítot­ta eL Március 9-én a hírügynöksé­gek azt jelentették, hogy a tűz­szünetsértések mindennapossá vált sorozata közepette akna csapódott be a Dinn Tuong tar­tományban levő Cai Lay falu elemi iskolájába, és megölt 23 gyereket, valamint egyik ta­nárnőjüket, a sebesülitek szá­ma pedig 43. A saigomi hatósá­gok feltűnő gyorsasággal szá­moltak be a szörnyű pusztítás­ról, és siettek a népi felszaba­dító erőket vádolni a gyerme­kek meggyilkolásával. A Nem­zetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottsághoz intézett levelük­ben meg sem próbálták tények­kel alátámasztani vádjukat, hanem képmutatóan a NEFB vizsgálatát kérték az ügyben. Ugyancsak javasolták, hogy az incidenst tűzzék a dél-vietna­mi felek kétoldalú katonai bi­zottsága március 12-i ülésének napirendjére. Az ülésen azon­ban egyszerűen nem jelentek meg. Különöst magatartásuk és a provokáció hátterét a DIFK képviselője szokásos szombati sajtóértekezletén így világítot­ta meg: A saigoni hadsereg március 9-et megelőzően a 4. számú fő­útvonaltól északra és délre rendszeresen lőtte tüzérségével a népi felszabadító erők bázisa­it. Minden jel szerint e tüzér­ségi tevékenység során találták él március 9-én Cai Lay falu iskoláját. A vérengzés után egy órával már a helyszí­nen volt a saigoni rendőr­ség, azt állította, hogy a DIFK erői lőtték az iskolát és arra kényszerítette a helyi lakossá­got, hogy ugyanezt mondja. Az­óta is megakadályozzák viszont, hogy újságírók utazzanak a helyszínre. A DIFK szóvivője elismerte, hogy az incidenssel kapcsolatban jó néhány kérdés tisztázásra szorul még, így az, hogy a saigoni fél véletlenül vagy szándékosan találta el az iskolát. A helyszíni vélemények és a DIFK eddigi saját vizsgá­lata egyértelműen ugyanis arra mutatnak, hogy a vérengzést a saigoni hadsereg követte él: Már­cius 15-én a DIFK jegyzékben kérte a NEFB-től az ügy kivizs­gálását. Ugyanezen a napon Saigon is kérte a vizsgálatot. Az incidens után a Thieu-re­zsim példátlan prppagandakam - pányt indított a DIFK beiekefí- tésére és nyomás aha helyezte a NEFB-et is. Március 12-tol kezdve egyre-másra rendeztem meg a tüntetéseket a NEFB sai- goni épülete előtt, M.y Tho tar­tományi székhelyen pedig mint­egy tízezer iskolásgyereket te­reltek az utcára. A NEFB soros elnökéhez intézett jegyzékben Saigon passzivitással és elfogult­sággal vádolta a NEFB magyar és lengyel tagozatát. Megkísérel­te ketté osztani a NEFB-ét, fel­használná saját érdekében az iráni és az indonéz tagozatot, a kormányzat hivatalos szóvivője pedig egy sajtóértekezletén egé­szen útszéli hangnemben vissz­hangozta a vádaskodást. A saigoni adminisztráció a mesterséges és az erőszakkal szervezett kampányt folytatta annak ellenére, hogy a NEFB egyhangú határozatot hozott a két dél-vietnami fél panaszának kivizsgálásáról. A nemzetközi el­lenőrző és felügyelő bizottság­ban erősödnek az aggályok, hogy a saigoni adminisztráció által kialakított légkörben a NEFB képes lesz-e a párizsi egyezményben előírt módon e kivizsgálási kérelmekkel kapcso­latos feladatait elvégezni, s ha ez a légkör fennmarad, Hitetve a szervezett propagandakampány tovább folytatódik, a NEFB egy­általán képes-e az egyezmény­ben meghatározott tevékenysé­gét ellátni. Mint rámutatnak, ez a kampány szervesen beleillesz­kedik a saigoni adminisztráció­nak abba a tevékenységébe, amelyet az egyezmény aláírása óta folytat és amely arra irá­nyul, hogy megakadályozza párizsi egyezmény politikai és katonai rendelkezéseinek végre­hajtását, a két dél-vietnami fél közös katonai bizottsága helyi szerveinek kiépülését, s ezzel lehetetlenné tegye a NEFB he­lyi szerveinek tevékenységét. A DIFK képviselője a szom­bati sajtókonferencián erélye­sen elítélte a saigoni propagan­da-hadjáratot, hangoztatva hogy annak egyetlen célja a világ- közvélexneny megtévesztése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom