Békés Megyei Népújság, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-17 / 40. szám
Megyeszerte elkezdődött a tavaszi munka Versenyben az" idővel — Időt nyer, aki korán kezd A februári tavaszba» me> gyeszerfee elkezdődött a tél végi, kora tavasza munka az adatni gazdaságod és a termelőszövetkezetek: határában. A viszonylag kötött talajú Gyulai Állami Gazdaságban pénteken ég szombaton szellőztették a lucerna táblákat, fogassal járatták; Az őszi mélyszántásokat szaknyelven mondva lezárták, fogatolták, simítózták, hogy azt a kevés csapadékot, melyet a rögök őriznek megvédjék az ^párolgástól A gabonatáblákra nagy teljesítményű műtráj gya-szőróktea! juttatták a I műtrágyát. Újkígyóson, Magyarbánhe- gyesem, Mezőkavácsházán, Kunágotan, Dombegyházán, Orosháza környékén, Csórva- son, Kamuton és Békéscsabán a Gyulai Állami Gazdasághoz hasonlóan használják ki a jő időt az őszről maradt szántások folytatására, & gabonák fejtrágyázására és a mélyszántások vetéselőkétsá- tésére, De nemcsak a határban szorgoskodnak az emberek, hanem a Sarkad—Méhkerék környéki fóliaházakban, a primőr termesztéséről híres Gyulán és a megye paprikafővárosában, Medgyesegyhá- zám. A fóliavázakra több helyen már felhúzták a sátrakat, kicserélték a termőtalajt, sőt nem is egy házikerti fóliasátor alatt már százával virágoznak a paprikapaláin- ták. Az emberek versenyben vannak az idővel. A nagyon ■ kellemes februári napfényt szeretnék hasznosítani. Tavaly is hasonlóan törekedtek, azzal a különbséggel, hogy akkor februárban nem volt annyi napfényes óra, mint eddig összesen, Korszerű vetőmagfajták igényes tessék választani alapon Vetőmag Vállalat orosházi központjában * Sajtótájékoztató a Tulajdonképpen arra a kérdésre kaptupk választ a minap Orosházán a Vetőmag Vállalat területi központjában Schmidt János igazgatótól és Lestyán Mihály főmérnöktől, hogy az itt dolgozók mi mindent tettek Békés és Csongrád megye tsz-eint ek 1974. évi vetőmagellátásáért. Elöljáróban: a két héttel korábban beköszöntött tavasziam időjárás miatt megélénkült üze-' mi érdeklődéseket tárták fel a sajtó képviselőinek. Mióta „tavaszban” élünk, naponta érkeznek a levelek, telexek, telefonok, vetőmag-kiszállítás iránt érdeklődnek az állami gazdaságok & a termelőszövetkezetek szakvezetői. Szeretnének már a tatárban nyüzsögni, s amit csak lehet, elvetni. A korábbi évekhez képest megfelelőnek mondható a vetőmag-kiszállítás, mivel a termelőüzemek az igényelt vetőmagvak 40 százalékát már megkapták. A vállalat úgy állítja össze a kiszállításra váró tételeket, hogy elsőnek m k&rai vetéshes szükséges magvak jussanak el a rendeltetési helyre. Volt már rá példa, hogy néhány üzemben ilyenkor februárban elvetették a különben hidegre érzékeny növények magját. Jött egy fagy, s elvitte a zsenge növényeket. Ma, amikor igen jelentős külföldi céltermesztést szervez a vállalat, természetesen külföldi fajtával, egyik üzem sem teheti kockára A békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalat MEGGYFA-CSEMETE VÄSÄRT hirdet, Békéscsaba, Szarvasi út 139. sz. telephelyén. (TV-reléál- iomássai szemben»)) Kapható: Pándi üvegmeggy (6 000 db) Érdi nagy gyümölcsű (2 000 db) Egységár: I. osztály: 18,— Ft/db H. osztály 15,— Ft/db Nagyobb tétel esetén árengedményt adunk* A szállítási és csomagolási költséget külön felszámítjuk. "Levélcím: Kertészeti és Köztisztasági Vállalat 5601 Békéscsaba, Pí.2 3J6„ a kapott vetőmagot azzal, hogy három-négy héttel korábban veti el. Ezt a nagyon kellemes februári időt a vetés helyett inkább a jó előkészítésre fordítsák az üzemekben — mondotta a főmérnök—, meglátják, a gondos előkészítés meghozza a jövedelmet. Különben vasúton naponta 4—500 mázsa árut küldenek a megye üzemeibe, vontatókkal és tehergépkocsikkal kétszer-há- ramszor ennyit szállítanak el Orosházáról, szinte mindennap, így minden remény megvan arra, hogy a kukorica-vetőmag kiszállításának befejezésével, amely március közepére várha- vtó — 1100 vagon vetőmag hagyja el az orosházi központot. A jó vetőmagellátás alapja a vetőmag-szaporítás. Tulajdon- 1 képpen ebben az esztendőben, a tavaszi vetéseknél alapoznák meg az üzemek a jövő évet. A vállalat ugyanis szerződéses termesztésre úgynevezett anyamagvakat bocsátott ki, melyek különböző szaporulati fokúak, tehát nemesítvények. Etekből lesz jövőre az a vetőmag, amelyért most oly sokara érdeklődnek. A vállalat területi központja korábban kötelezéttség ^nélküli vetőmagigénylésí lapokat bocsátott ki ipari, kereskedelmi és takarmánynövények vetőmagszükségletének jelzésére. Ezek alapján üsnxeátiították a várható megyei igényeket beszerezték az országos központtól a hiányzó tételeket, majd ezt követően szerződést ajánlottak az igényelt vetőmag átvételére. Magunk is meggyőződhettünk arról, hogy több üzemben nem megfelelő felelősségérzettel töltötték ki az igényléseket, időközben elálltak több tételtől, sőt újabb igényekkel álltak elő. A területi központ ezeket az újabb igényeket is kielégíti, természetesen a jelentkezés sorrendjében. Elsősorban azoknak az ügyét intézik el leggyorsabban, ahol az, igényfélmérési lapon szereplő tételeken nem változtattak. Ezután kerül sor a többire. Napraforgóból ötfajta, ta- karmányborsóból négyféle, ezenkívül iucemamag, vöröshe- remag, baltacimmag (a sovány talajokon nagy zöldtöme-' get ad, kiválóan alkalmas tejelő szarvasmarhák takarmányozására), takarmányrépa, mo’nar, köles, hibridcirkok, fűmagvak, íűmagkeverékék, pázsit és sport- keverékek, az árvízvédelmi töltések füvesítéséhez szükséges magvak jöhetnek számításba a pótlólagos tételeknél. Sajnos nincs megfelelő készlet étkezési borsófajtákból, de m sxersSdoti területeket jól ellátják? mivei. innen 1975-re nyernek vetőmagot. Szójababot csak azok a gazdaságok kaphatnak,, amelyek csatlakoztak a Bolyi Állami Gazdasághoz a fehérjetermelési programban. Zöldségmagvakból, babból, fajtaborsóból kis tételben jó ellátást ígérnek, akárcsak hibridkukoricából, melynek többségét a bábolnai, a bajai, a szekszárdi és a nádudvari zárt termelési rendszerek igényelték, de válogathatnak jugoszláv, martonvásári, szegedi és keszthelyi fajták közül -azok is, akik nem csatlakoztak az előbb említett gesztargazdákhoz. D. K, 1111 . ................. .. . 11T'" ' A z Orosházi ÁFÉSZ élelmiszer-vegyesbolt: szakmába , azonnali belépéssel szakképzett boltvezetőt és boltvezető- helyettest, továbbá élelmiszer- és iparcikk szakmába szakképzett és képesítés nélküli eladókat keres. Jelentkezés az ÁFÉSZ Áruforgalmi Főosztályáé. (Orosháza, Táncsics u. 20. sz.) Munkabér: kollektív szerződés, illetőleg megegyezés szerint, ____________________________ 58498 M ár esek tosss emlék ae lifÖ»es ár- és feeMs Kifizette adósságait a mezőberényi Petőfi Tsz Ä tavalyi, 1973-as esztendő baljós előjelekkel köszöntött be <a mezőberényi Petőfi Tsz-be. Ellentétek támadtak a szakvezetők között és „elnökválság” volt kialakulóban. Közben a száj- és körömfájás az állat- állományt tizedelte, s mine a gondok elrendeződtek, jött a tavaszi szélvihar, mely megtépázta a kelésben lévő árpát és a cukorrépát Az állattenyésztésben az elhullások, illetve az elmaradó szaporulat csaknem 3 millió forintos veszteséget okozott a közösnek és a cukorrépa-termesz- tésÍDen is le kellett mondani az eredetileg tervezett eredmény. rőL Szerencsére a tagság időben felismerte, hogy milyen helyzetbe került a szövetkezet és erejét nem kiméire látott feladatai! elvégzéséhez. Végül is a növény-1 termesztés ágazatai együttesen' csaknem 2 millió forinttal nagyobb árbevételt érteik el a tervezettnél. Mindehhez nagyban hozzájárult néhány növénynek a vártnál jóval nagyobb hozama. A búza 40. a kukorica 54, a borsó 24 mázsát termett hektáronként. Az eredmények további növelésére a mezőberényi Petőfi Tsz azt tervezi, hogy áttér a kukorica és a napraforgó zárt 'rendszerű termesztésére. Erre — a termelés komplex gépesítésére — egyébként a dolgozó tagok számának állandó csökkenés*, miatt is szükség van. A gépesítés fokozásával egyidőben a tsz igyekszik növelni a közösben dolgozók képzettségét is. Tavaly —/kiindulva abból, hogy a gépek csak akkor sokszorozhatják meg az ember teljesítményét, ha hozzáértéssel kezelik őket — 86 ezer forintot fordítottak iskoláztatásra. Év végéig a növénytermesztésben foglalkoztatottakhoz hasonlóan az állattenyésztők is „ledolgozták” az év elején keletkezett 3 millió, forintnyi hátrányt. Ebben a munkában elsősorban a juhászat jeleskedett, ahol egy A Gyulai Kötőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz 20 fő bedolgozó munkakörbé hfmzőnőket ■— teljesítménybérezéssel, — 1 fő idő- elemzőt — bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Gyula, Kossuth u. 7. Munkaügyi vezetőnél. ________ 97733 e mber egy év alatt 200 ezer forint árbevételhez juttatta a tsz-t. Nem kisebb a sertesgöndozók érdeme sem. A tenyészállomány a 'ragadós állatbetegségekben teljesen tönkrement, az ágazatot sikerült mégis talpra állítani, illetve a zárt rendszerű kukorica-termesztéshez kapcsolódó továbbfejlesztést előkészíteni A mezőberényi Petőfi Tsz-ben egyedül csak a szarvasmarha- tenyésztést nem. tudták a holtpontról kimozdítani. Ez a . jövő feladata marad. Mindenesetre a tsz-ben a kö- * aös erőfeszítés eredményeként ma már nyoma sincs az 1970-es természeti katasztrófa következményeinek. A közös gazdaság visszafizette a felvett hiteleket, fel töltötte alapjait, és az eléri, jövedelemből biztonsági tartalékra is tekintélyes összeget hasítottak ki. Eredményeik értekeit csak növeli, hogy a dolgozó tagokat lagos évi jövedelme az elmúlt esztendőben meghaladta a 32 ezer forintot. Pedig közben üzemi utat építettek, bevezették a szabad szombatot, a munkaruha-juttatást és az üzemi étkeztetést. Kultúrtermet alakítottak kJ 100 ezer forintos költséggel, 120 ezer forintot fordítottak az öregek támogatására, 150 ezret tették a lakásépítési alapba, 46 ezer forintot pedig közös kirándulásokra költöttek. A kedvezőtlen előjelek tehát a mezőberényi Petőfi Tsz-ben tavaly egy igazán kedvező évet vezettek be. Reméljük, a tsz tagjainak 1974-ben sem kell majd a záráskor önmagukba® csalódniuk K. E. V. Hétfőn esté KörnYezetvédelmi előadás a essisai Értelmiségi fCfubbait Február 18-án, hétfőn este 7 órakor a MTESZ és a TIT megyei szervezeteinek rendezésében Békéscsabán, az Értelmiségi Klubban az érdeklődök dr. Lányi Györgynek, a Búvár főszerkesztőjének előadását hallgathatják meg. A környezetvédelemmel, foglalkozó ismeretterjesztő előadás címe: A levegő- és vízszennyeződés biológiai ösz- szefüggései. FIGYELEM! ÁRAMSZÜNET! t A DEMÄSZ Békéscsabai Kirendeltsége értesíti kedves Fogyasztóit, hogy Békéscsabán az alábbi helyeken és időpontokban _ ÁRAMSZÜNETET TART 1974. február 18-án: A Ligeti sor — Gyulai üt — Körgát — Nádas sor . által határolt területen 1974. február 19-én: A Deák u. — Árpád sor —- Erdélyi sor — Körgát sor által határolt területen. 1974. február 20-án: A Bánszkí utcai lakótelepen, a Szabadság tér páros oldalán — valamint a Bartók Béla u. — Kun Béla u. — Tanácsköztársaság u — Munkácsy u. által határolt területen. 1974. február 21-én: A Bartók B. u. —- Temető sor —■ Vécsey u. ■— Szigligeti u. által határolt területen, a Kun B. u. — Bartók B u. — Gábor Áron u. — Tanácsköztársaság u. páros oldala ‘által határolt területéken, A Tanácsköztársaság u. 41—57. sz. közötti szakaszán, valamint a Vasútállomáson. 1974= február 22-én; A Vécsey a, — Szigligeti u. — Treíort u. — ör a. — Szabolcs n. — Temető sor által határolt területen. Az áramszünet 7.00 árától 16.00 óráig tart. A berendezések fent jelzett időpontokban is feszültség alatt * állónak tekintendők. 97737 r