Békés Megyei Népújság, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-06 / 285. szám
BÉKÉS MR á megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja í ágréti János kiállítása Szeles idő Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, többféle futó esővel, ha. vas esővel, hózáporral, egy-két helyen zivatarral. Megélénkülő, időnként megero. södö északnyugati, északi szél. Enyhe idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 1, —1, legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 3, plusz 8 fok között (MTI) Évforduló Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1888. december 6-án született és 77 éves korában, 1965 májusában halt meg Szakasits Árpád, az MSZMP KB és az Elnöki Tanács tagja, a magyar munkásmozgalom régi harcosa. A’ig tizenöt éves korában kezdte el mozgalmi tevékenységét: 1903-ban lépett be a Szabadság Munkásképző Egyletbe és a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Néhány év múlva pedig a MÉMOSZ tagja és könyvtárosa lett Húszévesen a szakszervezet vezetőségi tagiává s az angyalföldi szociáldemokra. ta pártszervezet titkárává választották. A Tanácsköztársaság idején a budapesti VII. kerületi, majd a budapesti központi forradalmi munkás- és katonatanács tagja volt, s a Belügyi Népbiztosság közigazgatási osztá’yát vezette. Az ellenforradalom fe_ lülkerekedése után a Tanácsköztársaság idején végzett tevékenységéért egyévi börtönre, majd 1922-ben nemzet gya lázás címén két esztendei börtönbüntetésre ítélték. Az MSZDP XXIII. kongresszusán, 1925-ben beválasztották a pártvezetőségbe. A felszabadulás után 1948-ig, a két munkáspárt egyesüléséig a párt főtitkára. A felszabadulás e'őtt négy évig már szintén betöltötte ezt a funkciót, de pártja jobboldali vezetői 1942 augusztusában elmozdították főtitkári tisztségéből. 1944 őszén Kállai Gyulával ő írta alá a két munkáspárt együttműködéséről és későbbi egyesüléséről szóló egyezményt. igssüissasæeasssesassssessseï u Egy pillanatra § a Szakács-, cukrász-, jelszol- : gálóvetélkedőt is rendeznek. Vannak, akik nyernek rajta, j És vannak, akik veszítenek. : Ám, hogyha a vetélkedő : Egész éven át tartana, Akkor nem lenne vesztes ; S a vendég is nyerne rajta. 8 -—or, • — FIATAL SZÖVETKEZET. Sarkadon az építőipari szövetkezet tagjainak több mint fele 30 éven aluli, ezért elhatározták, hogy Jövőre pinceklubot építenek a MEZŐGÉP, a Lenin Tsz és a1 ÁFÉSZ fiataljaival közösen A szövetkezet 25 ezer forinttal és a dolgozók társadalmi mu-kajával járul hozzá a« építkezéshez. __ VÉRES VITA Az indonéz f ővároc közelében levő Bantam vidéké-, véres tömegvere'-edés. 6é fajult esy földvita. Hatan vesztették életüket, a rendőrség letartóztatott 20 késekkel felfegyverkezett embert. Óvodások köszöntötték a nyugdíjasokat Nagy izgalommal várta december 4-ét Békéscsabán, az erzsébethelyi öregek napközi otthonának 19 gondozottja. Kedves vendégek jelentették be érkezésüket erre a napra. A téglagyár párt- és szakszervezete. valamint a nőtanács szervezésében a téglagyári óvoda csaknem 50 aprósága keresCseles... A dél-afrikai Durbanban a helyi lovasklub értesítője közölte, hogy egyik klubtag parkoló autójának szélvédő üvegén az alábbi levélkét találta az ablaktörlő alá illesztvei „Uraim! Éppen most rohantam bele az ön kocsijába. Az esetnek több tanúja volt, s most látják, amint levelet írok önnek. Azt hiszik. hogy meghagyom a nevemet és a címemet. Tévednek”. te fél az idős embereket, hogy átadja apró mikuláscsomagjait. Csilingelő gyermekkacagással, kedves dalocskákkal, versikékkel tették az óvodások emlékezetessé ezt a délelőttöt. Nemcsak a gondozottak, de még az óvónők és a gondozónők is meghatódtak, amikor az apróságok szétosztották a csomagokat a munkában megfáradt néniknek, bácsiknak. A kicsik távozása után még sokáig megille- tődve nézegették a kedves ajándékot. N. A. Kutassátok a helytörténeti anyagokat! (Tudósítónktól) A SarKadi Ady Endre Gimnázium tanulói december 3-án, gyűlésen emlékeztek meg a község nagy szülöttének, Veres Sándor születésének 145. évfordulójáról. A megemlékezésen részt vettek a Hazafias Népfront helyi vezetői is. Ünnepi beszédet saját kutatásait felhasználva Patócs Ilona negyedik osztályos tanuló tartott. Veres Sándor az 1843— 49-es magyar szabadságharc hőse volt. példamutatóan harcolt Bem erdélyi hadseregében. A szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült, Olaszország függetlenségéért harcolt Garibaldi hadseregében, később a bukaresti emigránsok vezére lett A megemlékezés után a Hazafias Népfront felhívással fordult a gimnazistákhoz. .Ápoljátok, kutassátok a község nagy szülötteinek hagyományait, keressétek a róluk fennmaradt emlékeket, gyarapítsétok a hely- történeti kiállítás anyagát. Csak az lehet igaz hazafi, aki ismeri hazája, s azon belül szűkebb közössége történetét, kiemelkedő személyiségeinek életét, munkásságát” — hangsúlyozza a felhívás. A gyűjtőmunka annál inkább időszerű mivel az idő múlásával egyre nehezebb lesz hagyományaink felkutatása. A gyűlés után a Népfront és a gimnázium KISZ-szervezete kö- zöc koszorút helyezett el Veres Sándor emléktábláiénál. Hajdú Antal — gyászos eredménnyel j vészidö.t JapánLau a nov,mber 8 26 és december 2-a között tar- * tett tűzvédelmi hét. A kampíny hetében is 140 ember vesztette életét különböző tűzesetekben, közülük 102 a kumanotói áruházi tűzben. Hivatalos kimutatás szerint az év eleje óta 1586-an haltak tűzhalált. — BAJBAN A MINISZTER. Bajba került kedden Lopez Ro- do spanyol külügyminiszter. Kü- lönrepülőgépének egvik motorja elromlott, röviddel azután, hogy Bonnból felszállt és Madrid felé indult. A gépnek vissza kellett fordulnia, a kényszerleszállás azonban sikeres volt. Vágréti János legújabb festményeit és grafikáit mutatta be szerdán délután 4 órakor Békéscsabán, az Ipari Szövetkezetek „Gyopár’’ klubjában. A kiállítást Gaburek Károly festőművész nyitotta meg. (Fotó: Demény) ■BBBBHaBCaOfflOOOOBOBOeoaOOaiSBBOOBOBQOODaOBOOBOOBOOOBOBOOiSOOaaeSO Előrejelzés Az ausztrál meteorológiai intézet minapi előrejelzésében a következő módon világosította jel a főváros lakosait a várható időről: „Canberra számíthat arra, hogy az esőzés folytatódik, erősödik vagy enyhül egy kicsit. esetleg változatlan erősségű marad". (U»?ícska> György kiállítása a Tízek Klubjában Ma, csütörtökön este 7 órakor a békéscsabai ifjúsági és úttörőház Tizek Ifjúsági Klubjának rendezésében nyílik meg Ru- zicskay György Munkácsy-díjas szarvasi festőművész kiállítása az ód ül et első emeleti tanácstermében. A tárlatot Szíj Rezső művészettörténész nyitja meg, az est házigazdája Hevesi József klubtitkár lesz. — IFIVFZETÖK KLUBJA. Me. zőkovácsházán 1972 őszén alal kult meg az ifivezetők klubja. Az üzemek, hivatalok fiatal dolgozói és a gimnázium tanulói kéthetenként találkoznak egymással. ^gjjeíefes/íporferMnb Vizsgálják a gázrobbanás okát — ,-.4z Állatni Biztosító ma kezdi a károk kifizetését — MÚZEUMBA RÁTOK KÖRE. A békési Jantyik Mátyás Múzeum a- idén 14 különböző kiállítást rendezett. Az ősszel alakult meg a Múzeumbarátok Köre 30 érdeklődővel akik rendszeresen látogatják a kiállításokat. — EGY NAP AZ ÓVODÁÉRT. Holnap, pénteken ünnepélyesen adiái, át Szarvasom a vásártéri óvodát, melyet az Egy nap az óvodáért és bölcsődéért mozgalom keretében összegyűlt pénzből építettek, Mint arról tegnapi számunkban már beszámoltunk, Békéscsabán súlyos gázrobbanás történt. A Lencsési úti lakótelepen hat lakás megrongálódott. A tűzoltóparancsnokságon elmondták, hogy szakértő bizottság vizsgálja a gázrobbanás okát. Megérkeztek Szolnokról az Országos Bányaműszaki Felügyelőség szakemberei is. akik bekapcsolódtak a vizsgálatba. Eredményéről olvasóinkat tájékoztatjuk majd. Az Ai’ami Biztosító arról tájékoztatta lapunkat, hogv már a robbanás napján megkezdték a kárbejelentéseik felvételét. A biztosító békéscsabai fiókjának valamennyi kárbecslője kint dolgozik a Lencsési úton, hogy minél előbb elkészü’jenek a károk felmérésével. Mától, azaz Fogadóóra a megyei tanácsnál December 8-áis, szombaton 9—12 óráig tartja szokásos havi fogadóóráját Klaukó Mátyás tanácselnök. hivatali helyiségében, Békéscsabán; Felsőkörös sor, Irodaház, csütörtöktől kezdik meg az ingóságokat ért károk megtérítését. Az épületkárok végleges megállapítása és az azokért járó kártérítések kifizetése valamivel később történik majd meg. AZ ORSZÁGBAN VALAMENNYI ÜT JÁRHATÓ A KPM útügyeletének szerdai tájékoztatója szerint az országban va'amennyi út járható, azonban az ónos eső és az olvadás következtében néhány megyében rendkívül csúszósak az utak. különösen Vas és Borsod megyében. Síkos a Nyíregyháza, Kecskemét és Tatabánya körüli bekötőutak többsége is. Több helyen viszont már kezdenek felszáradni az utak, mint például Békés megyében. A KPM és a megyei közúti igazgatóságok között állandó telex. és rádióösszeköttetés van, s ha bármelyik területre különösen sok hó esik, azonna1 átcsoportosítják az erőket más megyékből. Üjabban több hómarót is elláttak már adó-vevőkészülékkel. hogv a nemegyszer több méternyi magas hóban dolgozó gép vezetője állandóan ősz- szeköttetésben álljon a központtal, — HALÁLOS VESZEKEDÉS A dél-koreai Pusa„ kikötővárosában szerdára virradóan kigyulladt egy pinccvendégla és » vészkijárat felé igyekvő vendégek kezűi 11-en megégtek, illetve halálra taposták egymást. A tüzet egy 29 éves sofőr okozta veszekedett a barátnőjével majd düh ben mrg:yúj ott egy köteg szalmát a vendéglő bejáratánál, — ÜLÉST TART A MEGYEI KISZ VB Ma. csütörtököm délelőtt 9 órakor tartja ülését a KISZ megyei végrehajtó bizottsága. Szó lesz a megyei bizottság nemzetközi tevékenységéről., az orosházi városi KISZ-bizottság tanintézetekben végzett munkájáról és közoktatáspolitikai határozat végrehajtásának tapasztalatairól. Kösxontjuk Miklós nevű olrasóinkat A görög „Nikolaosz”-ból ered a mai Miklós, amely név első tagja, a „nike” „győzelmet” a második: laos: „népet” jelent, és így értelme: a népnek győzelmet hozó Nicola, Niccolo, Nyikolaj, Nikolaus. Klaus, Niels. Niklas formában az egész világon elterjedt. As MSZMP megyei bizottsága fis a megyei tanács lapja, (TOS ZERKES ZTÖ8 CSERES PÁL ÍTÖSZERK ES ZTOH El, YETTESt Deák Gyula olvasöszerkesztYHCs Varsa Dezső. Varga Tibor BELPOLITIKA! ROVATVEZETŐI Rocsfeár János GAZDASAGPOUTIKAÏ SaOVATVEZETft:PodlOa Pété* MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: @ass Enta SPOT TROVA TVEZETÖg Ma tbs leB tstvàts Sserkesrífiségs M Békéscsaba. Postafldk WA Telefon : 12-19«. 12—23« Kiadja a Békés megyét La pldadd Vállalat §6®i Békéscsaba Postaflők ttt. Telefon: 11—021. 11-353 FELELPS KYADOs E,eboc7ky Mihály Yenesztl e Magyar Posta Előfizethető a oostanivataloknáí és a kézbesítőknél. ESSteetéss du “et ■’Va 8%' jades a 3S0SJ