Békés Megyei Népújság, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-21 / 298. szám

^Aitaráaaal m ï&heteiiem is eierhetot" Évzáró ünnepély' a Gyulai SE úszószakosztályánál A Gyulai Vízmű Vállalat köz­ponti klubjában évzáró ünnep­séget rendezett a Gyulai SE úszószakosztálya, melyen meg­jelent Szecsey György, a Ma­gyar Üsző Szövetség titkára is. Nádházi András, a Gyulai Víz­mű Vállalat igazgatója üdvözöl­te a kiváló eredményeket elért szakosztály versenyzőit és ve­zetőit, Nagy Sándor szakosztályveze­tő és Molnár Lajos szakedző részletesen elemezték 1973. ki­emelkedő úszóeredményeit és vázolták a jövő év feladatait. Kiemelték, hogy a jó eredmé­nyek elérésében a szakosztályt patronáló Gyulai Vízmű Vállm- lat és a Várfürdő vezetői, s dol­gozói naponta érezhető segítő tevékenységgel járultak hozzá. Az edzések végzéséhez szükséges feltételek megteremtésén túl­menően —■ a nemzetközi, vala­mint az egyéb úszórendezvények; lebonyolításálhoz is igen nagy segítséget adtak. A szülők ál­IBS December 22 23- áa: Kosarasok a Vili. Péter Dmlrás Kupáért A bérfc vegén rendezi meg a Szeg­halmi Péter András Gimnázium és Szalckö zepiokola hagyományos ko­sárlabda-tornáját — a Péter And­rás Kupáért. Ebben az esztendőben nyolcadszor kerül sor a tornára, A résztvevő csapatok a követke­zők; Nők; Debreceni VSC, Szarva­si FSsSC, Szeghalmi Gimnázium. Férfiak; Debreceni ASE, Miskolci EAFC, Szarvasi FSSC, Nyíregyházi Petőfi Spartacus, Gyulai SE, Me- zőberényi Spartacus^ Szeghalmi ! öregdiákok,, £ A torna részletes műsora a követte kezd; December 22, szombat; 12.30 Szeghalom—Nyíregyháza férfi, 13.30 Mczőberény—Szarvas ifi, 14.50 Szarvas—Szeghalom női, 15.50 DASE —Gyula fő., 16.50 MEAFC—Mezőbe- rény ifi, 17.50 DVSC—Szeghalam női, 16.50 Edzők—Játékvezetők. Decemiber 23.s vasárnap; 7.30: DASE—Szeghalom ffi, 8.30 Nyíregy­háza-Gyula ffi, 9,30 Szarvas— MEAFC ffi, 10.30: Szarvas—DVSC női, 11.30: DASE—Nyíregyháza ffi, 12.30: Gyula—Szeghalom ffi, 13.30: Döntő az 5. helyért, ffi, 14.30: Dön­tő a 3. helyért, ffi, 15.30: Döntő az, 1. helyért, ffi. 16.50: Ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás. doEafkéstzen vették ki neszüket nemcsak a saját gyermekeik, hanem a szakosztály egész kol­lektívájának támogatásából Vass Gyula, Legeza Péter, Nagy Sándor, Kertész Gyöngyi és még sokan mások, a versenye­ken. elért jó eredményeikkel nemcsak a sportkör, hanem Gyula városának jó hírnevét is öregbítették. Szögi Antal, a Gyulai SE elnö­ke sok értékes jutalomtárgyat adott át a bensőséges ünnepség végén a legjobbaknak, majd Szecsey György a Magyar Üsző Szövetség díszplakettjeit adta át Nádházi Andrásnak, a. víz­művek igazgatójának, Farkas Sándornak, a Várfürdő vezető- jérek, Lovász Sándornak, a já­rási, Szilágyi Béla városi sport- felügyelőnek, Nagy Sándornak, az úszószakosztály vezetőjének és Molnár Lajos szakedzőnek. Az ünnepségre szóló meghí­vón Csifc Ferenc úszó, olimpiai bajnoktól vett idézet volt ol­vasható: „Akarással a lehetet­len is elérhető!” És a GYSE úszói, a berlini olimpia feled­hetetlen bajnokát tekintik pél­daképüknek. Lelkesedésük, szor­galmuk és az egyre szebb ered­mények azt bizonyítják — jó úton haladnak. A résztvevők azzal a szilárd elhatározással kívántak kelle­mes ünnepeket és boldog új évet egymásnak, hogy egy év múlva — még szebb és fényesebb úszósikerekről számolnak be. Jenei Kálmán Ez az ív is jó! kezdidik  Békés megyei Népújság és s Centrum Áruház karácsonyi—szilveszteri rejtvény pályázata 4» rejtvényünk A testnevelés - társadalmi feladat A tatai sportkonf&pemeia ajá,miatta* Az Országos Testnevelési és Sporthivatal, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága a múlt hét vé­gén tudományos konferenciát rendezett Tatán, melynek té­mája a szabad idő és a tested­zés kapcsolata volt. A konfe­rencián sok, neves szakember, nagy tapasztalattal rendelkező sportvezető szólalt fel. A tapasztalatokat Borbély Gá­bor. a KISZ KB titkára foglal­ta össze Szocialista társadalmunkban a testnevelés és a sport egyre je­lentősebb szerepet tölt be az emberek életében, Hatással van a politikára, a gazdasági élet­re, a nemzetközi kapcsolatokra, a művészetre, a jogra, a tö­megkommunikációra; helyet kér a nevelés intézményeiben, az emberek egészségvédelmében, a szabad idő kereteiben, így va­lamilyen módon szinte minden ember kapcsolatban áll vele. A társadalmi viszonyok fejlődésé­vel, a munka jellegének meg­változásával növekvő szabad idő mennyisége, valamint az előző tényezők összessége köte­lezően írja elő a társadalom szá­mára a testedzés és sportolás tömegméretű fejlesztését. Ezért a konferencia megvaló­sításra ajánlja: — Az QTSH-nak, valamint a testnevelés és sport szakigazga­tási szerveinek, hogy koordi­nálják a testnevelésben és sport­ban érdekeltek tömegsport-te­vékenységét; dolgozzanak ki és terjesszenek el a tömegek fog­lalkoztatására alkalmas módsze­reket és formákat; a sportegye­sületekkel, a szakszervezetek­kel, a KISZ-szel, a szövetkezeti szervekkel, az MHSZ-szel. a fegyveres testületekkel együtt gondoskodjanak a különböző korosztályok és rétegek igénye­ihez igazodó, sok színű, válto­zatos és rendszeres testedzési ■ alkalmak sokaságáról, az ifjú- : ság, a dolgozók, a lakosság mi- S aél nagyobb tömegei számára. ■ ■ — A Művelődésügyi Minisz- ! tóriumnak és más iskolafenntar- ; tó hatóságoknak, a tanácsoknak, ! hogy a tanulóifjúság testneve- jj lése és sportja fejlesztése, le- : hetőségeik arányában fokozot- : tabban biztosítsák a személyi • és tárgyi feltételeket, építsenek ! megfelelő méretű tornatermeket, j szabadtéri sportpályákat, úszó- : tanmedencéket; gondoskodjanak : a tanulók korszerű tanórai és ■ önkéntes testnevelésének, illet- ! ve sportjának hatásos megszer- ! véséséről, : ■ — Az iskolák igazgatóinak, £ tantestületeinek, testnevelő ta- : nárainak: neveljék még jobban ; a tanulóifjúságot a testnevelés ■ és sport szeretetére, hogy a ! testedzés váljék egész életre £ szóló igényükké. •— Valamennyi gazdasági ve- ! zeíőnek (az ipari, a kereskedel- ä mi vállalatok, a szövetkezetek, * a hivatalok és intézmények ve- ! zetőinek), hogy gondoskodjanak ! fokozottabban dolgozóik test.- : edzési és sportolási lehetősége- ï iről, illetve azok fejlesztéséről. • — A Mezőgazdasági és Élei- jj mezésügyi Minisztériumnak, az erdőgazdaságoknak, hogy fej­lesszék tovább a park-erdőháló- zatot, s azokban testedzés célú objektumok létesítésével járul­janak hozzá a lakosság aktív pihenéséhez, a szabad idő hasz­nos eltöltéséhez. — A televíziónak, a rádiónak, a sajtónak, valamennyi hírköz­lő szervnek, az egészségügyi fel­világosítási tanácsnak, a testne­velésiben és sportban érdekel­teknek, hogy az agitáció és propagandaeszközök felhaszná­lásával ismertessék a testedzés modern kor támasztotta szüksé­gességét; ösztönözzék a lakossá­got az aktív részvételre. Vízszintes: 1. Jelmondatunk, foly­tatás a függőleges 16 alatt. 8. Visz- eæa: lám. 9. Női becenév. 10. Sza- márhang. 11. Zenés, táncos műsor. 12. A hét vezérek egyike. 13. TOtó szó. 15. sa.Lis® 17. Ránc.». Veszteség, H. 105. római számmal. 23. Szárnyas házi állat. z5. SU. 28. Helyhatározó szó. 28. Zúzza. 30. Színvonal 32. Szoros ellentéte. 34. Tollat forgató. 36. Ilyen szalonna is van. 38. A tetejére. 40. Helyhatá­rozó szó. 42, A sav tulajdonsága. 43. Svájci kanton. 45. Szakít. 47. Orosz helyeslés. 48 NX.. 50. Épület­maradvány. 52. Üvegek után fizet­jük. Sí. Róma németül. 56. Orosz férfinév. 58. Vízinövény. 59. Vissza; -ral párja, e®, Mező, 61. Téli sport ­Függőleges: 1. Bírósági ügy. S. úgy legyen! 3. Folyó angolul. 4. Megszólítás. 5. 102 római számmal. 6. Mindig ez van. 7. Balatoni jelen­ség. X2. Tartó. 14. Frissít. 16. A víz­szintes 1. folytatása. 18. Tova. 19. Lagúna. 22. Női becenév. 24. Me­zőgazdasági munkát végez. 27 Hyen tervidőszak is van. 29. Erőt fejtünk ki vele. 31. Országos Ren­dező Iroda. 33. Előfordul. 35. Hely- határozó szó. 37. Tó a Szovjetunió­ban 39. Érték. 41. Közterület. 44. ... urban, távolsági telefonbeszél­getés. 46. Talajrészecske. 49. Leve­gő. 51. Háztartási munkát végez. 53, Ütő ellentéte. 55. Nem azonos. Beküldendő a vízszintes i, va­lamint, » függőleges 16, Cselgáncs-híradó A műit hét végén Miskolcon és Tatabányán szerepeltek a Szalvai SE cselgáncsozói. Azok léptek a taitamira, akik még versenyben voltak és vannak az aranyjelvényes minősítésért. Bátori Károly harmadik, Pál- völgyi Attila második helyével megszerezte az aranyjelvényes minősítést. Súlycsoportjában Deák Attila nyert, Ferenczi Já­nos és Mengyál Pál a harmadik helyen végzett Szombaton és vasárnap Szol­nokon kerül sorra az élső. or­szágos középfokú iskolás, jűdó- bajnokság, amelyen a csabai szí­neket a 611. sz. Ipari Sziakmun- kásképző Intézet tizenegy fia­talja képviseli. Jó eredményeket várunk a fiúktól a csapat- és egyéni mérkőzéseken, hiszen Kovarszki és Deák, valamint Gyáni és Nagy személyében or­szágos serdülő bajnokok és he­lyezettek szerepelnek az ITSK együttesében ! VDÛE0TON

Next

/
Oldalképek
Tartalom