Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-07 / 261. szám
iiMiiiiiiBiiiiinimHiiiiiiiMiiiiiiiiiHHfMimiHiiMiiHafiiniiiftnHimn ; 't§#s«*«c.as»ft a s*5*»«i «ata«» \ 4 * * - * * «-ï -Vé * 'í-5«a^at^ GS—35-ös traktor muzeális értéket képvisel. A 20 éves Jubileum keretében emlékeztető nek helyezték alapköre Me- zőberénybcn. Ilyen típusú gépekkel kezdődött az élet a gépállomást) kon. SÉ/t inth^ tegnap történt /E/Ê volna a íelszabadu- /» 3 lás A nyugatra me- nel ülők elhajtották az igavonó jósáig nagy részét, a traktorokból, teherautókból, vontatókból is csak az maradt idehaza, amely hadászati célokra nem volt álkal- mas. S jött a földreform. Megyénkben 172 ezer hold került 39 ezer család kezébe, olyan emberek birtokába, akiknek a két kezükön kívül más földművelő felszerelésűk, berendezésük, eszközük egyáltalán nem volt Nagyon sok helyen még azon az őszön, 1944-ben kapával keverték a földbe a búzát, hogy 1945- ben teremjen valami kenyérnek való, A Duna—Tipza közén és a Dunántúlon még javában folytak a felszabadító harcok, amikor az élet Békésben mái- pez&gett. A gyárak romokban hevertek, a használható gépek nagy része szintén nyugatra került. Éppen ezért az ország gazdasági élete csak nehezen bontakozott, de elindult, mert a bunkerekből, az óvóhelyekről előjött munkások tíz körmükkel kaparták ki az esztergagépeket, a különböző szerszámgépeket a romok alól. S ahogyan beszívta a tavasz friss levegőjét az ország érezte, hogy milyen nagy feladat előtt áll. Újjá kell mindent építeni ahhoz, hogy a mezőgazdaság gépet, gazdasági felszerelést kap_ jón, mert csak így teremhet búza, kukorica, rizs, napraforgó, csakis így juthat az ipari munkás sok nélkülözés után élelmiszerekhez. Az újonnan földhöz juttaxottaik és a kis-, valamint szegényparasztok élete ezekben az években nem volt olyan egyértelmű, mint szerették volna. A tehetősebb gazdák igauzsorája nyomta a váltókat, hiszen egyszer- kétszer meg lehetett azt csinálni, hogy -, földet kapával műveljék meg, de huzamosan ez még sem mehetett. Szántani kellett ahhoz, hogy a talaj mélyebb termőréte. geiben is folytatódhasson az élet, betárolódjon a lápanyag és a téli csapadék, melyen alapul a termelés. Akinek ióva volt, vagy jármos tehene, vagy ökre, élt az BÉKÉS MEGYEL MPUJSAC, 1073. NOVEMBER 7 igauzsora lehetőségével. Egy-egy hold felszántásáért négy-öt munkanapot, robotot követelt, Így azután nem volt véletlen, hogy az újonnan földhöz juttatottak, a szegény- és kisparasztok egész tömege a módosabb gazdáknak termelte a jövedelmet Helyenként a cselédsors is visszaállt, mert a föld műveléséhez nem volt elegendő a férfiak és nők két karja, munkája, oda más is kellett Vetőmag és olyan gépelt, melÿek az akkori kor követelményeinek jól megfeleltek és legalább a közepes hozamot búzából, kukoricából, árpából biztosították. Mindez a körülmény arra ösztönözte az ország vezetését, hogy az újonnan földhöz juttatotta- kon, a szegényparasztokon és a kisparasztokon segítsen. Valamilyen módon hozzá kellene juttatni őket az önálló gazdálkodáshoz. Ennek egyik feltétele és módja volt a gépállomások szervezése. Amikor az igauzsora virágkorát élte és a traktortulajdonosok. akik üzembe tudták helyezni gépüket, jól megszedték magukat, mások viszont elszegényedtek, menekültek a földtől, amit éppen az imént kaptak, született meg a határozat a trak-i torok és a cséplőgépek elkobzására, a gépállomási hálózat szervezésére. Békésben az első gépállomások Ö-kigyóson, a mai Szabadkígyóson és a Békéshez tartozó Tarhoson jöttek létre. Ezt követte azután hónapról hónapra, évről évre újak létrehozásával, régiek összevonásával összesen harminc. gykori feljegyzések nin- csenek a gépállomásról. f j Csak az emlékek eleve- ^^ nednek fel 25 év távlatából azok ajkáról, akik végígélték a kezdet nehézségeit, örömeit. Mert nehéz volt az az élet, amikor a módos gazda udvarába elmentek és elvitték a traktort, nemegyszer szembenéztek a halálos fenyegetéssel, agyafúrt módon támadták ezeket az embereket, a falu többsége azonban örült, mert néhány ember talpraesettsége megmentette az iga- és traktor- uzsorától. Az újdonsült gépállomásokon Ford, Cormík, MAVAG és HSCS típusú traktorokat üzemeltettek. Orosházán — itt is 1949-ben alakult meg a gépállomás Zámbori Ferenc vezető és Benkó Mihály főgépész szervezésével. Az első traktorosok Gajdán József, Bakos Imre, Tarján János, Gyulai József. Komóczd Sándor és Darabos Janos volt Körösladányban ugyancsak ebben az esztendőben a Csáky- féle kastély adott szállást a gep_ állomásnak. Bíró József, Szatmári János, Talpalló Ferenc és Szegedi Sándor nevét őrizte meg az emlékezet az alapítók közül. Dobozon a Wenckheim uradalom gépműhelyét és környékét vették igénybe gépállomásnak. Békéscsabán a vásártéren, a jelenlegi Kulich Gyula lakótelepen állt a városi mázsaház. Ennek a padlásán volt a gépállomás irodája, a műhely a mázsaházzal szemközti barakk-sor egyikében állt. Mezőkovácshá- zán ma a Ságvári úti iskola épülete őrzi az egykori gépállomás emlékét. Dévaványán a rizshántoló szomszédságában alakították ki a központot Sarkadon a Magyar Föld Részvénytársaság kúriáját rendezték be gépállomásnak. Mezőberényben a Wág- ner-féle téglagyárban ültek ösz_ sze elsőnek a traktorosok, hogy meghányják-vessék hogyan formálják életüket miként tegyenek eleget önként vállalt kötelezettségüknek. Az első traktorok megjelenése falun egyrészt örömet, másrészt kétkedést váltott ki. Az emberek jó része kedvezően fogadta a traktorosokat igényt tartott a munkájukra, mások úgy vélekedtek, hogy ha traktor szántja a barázdát, olaj. és vasízű lesz a kenyér. Ezt a felfogást főleg azok terjesztették, akik elestek az iga uzsoráért járó robottól. Helyenként ez az előítélet olyan erős volt, és annyira hatott az emberekre, hogy a traktoros munkájára nem igen tartottak igényt. Akinek a földjét traktor művelte meg, annak „ búzáját a malomban külön őrölték és amikor először sütöttek belőle kenyeret, többen ízlelték, keresték, kutatták benne az olaj és a vas ízét. Miután sehol sem találták ezt az ízt, a gépek előtt szinte egyik napról a másikra megnyíltak * keskeny nadrágszíj parcellák és annyi munkájuk lett a traktorosoknak, hogy alig bírtak a végére járni. zabban az időben az ad—JB minisztrációs munka (y/# nem volt olyan fej- lett mint manapság. A traktorosnak önmagának kellett munkát keresnie, be_ szedni a munkadíjat és elszámolni a vezetőségnek. Egy-egy traktoron három traktoros ült és egy munkagépkezelő. A gépet éjjel-nappal hajtották. Talán éppen ezért tudtak évente egy- gyel-eggyel teljesíteni 1290—1600 normálholdnak megfelelő talajmunkát Somogyi Ferenc, aki ebben az esztendőben ünnepli megszakítás nélküli 25 éves munkakapcsolatát a gépállomás, sál Dévaványán, az akkori munkakörülményekkel kapcsolatban a következőket említette. — 1948 őszén ahogyan munkára jelentkeztem, kaptam egy R—22-es motort. Ezzel mentem szántani. Hogy kinek? Arra már nem emlékszem. Az viszont fri&i sen él emlékezetemben, hogy ne_ kém nem volt váltótársam, hosz- szú időn át egyedül dolgoztam. Volt olyan nap, hogy 16—20 órán át ültem a traktor nyergében. Sokszor annyira rázott a motor, hogy elaludtam, csak a dűlő végén ébredtem fel, amikor a kemény dűlőúton a kerék nagyot rázott. Amikor már teljesen el voltam fáradva, leállítottam a traktort és szárkúp tövébe húzódtam, ott aludtam. A november végi és a decemberi éjszakáik farkasordító hidegét nehezen viseltem el, pedig 25 évvel ezelőtt fiatal, élettől duzzadó voltam. Nem is egyszer a járó traktor elé heveredtem le s az Izzó kúp melegében kerestem pihenő menedéket. Szunyókáltam néhány órát s aztán folytattam a munkát. A hőskorban bizony nehéz élete volt a traktorosnak, mert az étkezése, a pihenése és a tisztálkodási lehetősége nem volt olyan jól szervezett, mint manapság. Amikor egy-egy traktorhoz traktorosbódét is tudtak adni, igen nagy volt az öröm. Ebben lemezkályha ontotta a meleget Egymás fölött két priccset helyeztek el fekvőhelynek, A bódé peronján volt az üzemanyagtárőló hordó és a szivattyú. ' A traktoros szakma akkoriban divatos volt. Divatos volt nemcsak azért, mert a traktoristák jól kerestek, hanem társadalmi rangot is jelentett a faluközösségben. Becsvágyból, de talán inkább az embereken való segítőszándékból vállalták a nők is a traktoros életét, a traktoros sorsot. Volt olyan család, nem is egy. ahonnan a férj, a feleség és még valamelyik nagyobb gyerek is nyergélte a gépet Női traktorosbrigádok is dolgoztak egy-egy állomáson, Békéscsabán, Mezőberényben, Orosházán, Csorváson és máshol. A megyében működő gépállomások központi szervezés alapján működtek. Volt egy megyei igazgatóság. Ez Békéscsabán székelt. Alá tartoztak az állomások: Békéscsaba. Csorvás, Orosháza, Nagyszénás, Szarvas, Kondoros. Gyoma. Mezőberény, Békés, Dévaványa, Ecsegfalva, Körösladány, Füzesgyarmat, Bucsa. Vésztő, Sarkad. Nagy- gyanté, Gyula, Gyulavári, DoTraktorjavito brigád 1955-ből a mezöb erenyi gépállomáson. boz, Szabadkígyós, Kétegyháza, Kunágota, Battonya, Mezőko- vácsháza, Kaszaper, Tótkomlós, Békéssámson és Mezőhegyes. Egy-egy állomás berendezése az akkori állapotoknak megfelelően jó voit ma azt mondanánk, hogy igen szegényes. Legtöbb helyen csak egyetlen iroda állt a gépállomást vezető, a bérelszámoló. az írnok, „ mezőgazdász a politikai helyettes és a bri- gádvezetö részére. Itt folyt az élet. A műhelyben lényegében a legszükségesebb kovácsszerszámok voltak. Fújtató, kohó, ülő, kalapács és egy fúrógép. A fújtatót mindenhol kézi erővel hajtottáík. A kalapács mérete másfél kilótól 5 kilóig terjedt Az ekevasakat kézi ráverésse! élezték. Kocsis Lajos, a gyomai gépállomás egykori kovácsa mondotta: — Volt olyan nap, hogy 120 ekevasat éleztünk kettesben. Hol én vertem rá, hol a társam. Reggeltől estig vertük a vasat három és fél-négy kilós kalapáccsal. Nagyon nehéz volt Este már csukladozott a lábunk, a karunkat pedig nem éreztük. A gépállomás akkori \ vezetősége úgy javított a helyzetünkön, hogy még egy harmadik dolgozót adott mellénk. A munkát úgy szerveztük meg, hogy váltottuk egymást a ráverésnéL Egyikőnk fújtatott és melegítette a kohóban a vasakat, a másik vezette az élezést, a harmadik pedig rávert. Ezzel a szervezéssel már 150—160 ekevasat éleztünk naponta. Belőlem a ráverés kihozta a betegséget Az ellátásunk sem voit valami jó, gyomorfekélyes lettem. Amikor kidőltem a műhelyből s valamennyire felépültem látta az iroda vezetője, hogy kecsesen szép számokat írok. Azt mondta, hogy jó leszek írnoknak. Bekerültem az irodába, azután visszakerültem a raktárba, rámbízták a gyomai gépállomás anyagkészletének a kezelését, majd elvégeztem egy könyvelői tanfolyamot, s így 1953 óta könyvelek. 1963-tól a megyei igazgatóság revizoraként dolgoztam, 1968-tól pedig a megyei vállalat osztályvezetőjeként, -majd a békéscsabai gyáregység főkönyvelőiéként látom el feladatom. - z 50-es évek elején na.. /Ê gyobb beruházások (_/ M valósulnak meg a Bé_ k és megyei gépállomásokon. Szerelőcsarnokokat építenek azért, hogy a műhelymunkások ne a szabadban és a fedett színek alatt javítsák a gépeket, hanem védett helyen. Ebben az időben már egy-egy esztergapad és elektromos árammal működtetett fúró. gép is megtalálható a gépállomásokon. Ekkor kezd kibontakozni a korszerű állomás. Valahány helyen traktoros-pihenőket alakítanak ki külön a nők, külön a férfiak részére s a központi épületeket úgy formálják, hogy abban külön irodát kap az igazgató, a főmezőgazdász, a könyvelés, a bérelszámolás. A műhelymunkások a szerelőcsar_ nők egyik szögletében rendeznek be maguknak öltözőt Több helyen üzemi konyhát hoznak létre és napi egyszeri étkezést biztosítanak. Az ipar az 50-es évek elejétől valósággal ontja a traktorosokat Az államosított Koffer gyárból G—35, és GS—35 izzófejes traktorokat kapnak a gépállomások. Ezeket fellobogozott utcákon virággal díszítve vezették végig a falun az emberek százainak kíséretében, sorfala között Ezek már modernebb gépek voltak, »3*®®3s«s9*BMaBBSftHea5S5aaeRS3a«BM*eseoM»MM«*«wai»«aeaaeaaBBeBBSB3«3S3 OBaBBsaaaM»aa*aaa«»»a»aaBMoe55eaBaeaBaaBaaBBaBasBsoa»aaaiaaaasBS®aaaBaaeaa8oa •• WW 0LT0L A MIKRONIG