Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-30 / 280. szám
Tv-színház A MEGYEIPÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Miele havazás Várható időjárás jna estig;: Erősen felhős idő, sokfelé, először a Dunántúlon, ké- % sőbb keleten is havazással. Megélénkülő, átmenetileg megerősödő déli, délnyugati szél. Elsősorban a Dunántúlon többfelé hófúvás. Hideg marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér. séklet: mínusz 3, mínusz 8, leg magasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 3 fok között Tanácskoztak az újítók November 27-én, a Kötöttárugyár újítói ankétet rendeztek. A megjelenteket Király Sándor fejlesztési technikus üdvözölte, majd Szuchy LászÉvforduló Tizenöt évvel ezelőtt, 1958. no. vem bér 30_án halt meg. 67 éves korában Egerváry Jenő akadémikus, kétszeres Kossuth-díjaa matematikus. Debrecenben született, 1891 áprilisában. Egyetemi tanulmányait a budapesti Tudomány., egyetemen végezte. Csaknem félévszázadom munkássága idején mintegy 80, önálló kutatási eredményeket közlő tanulmánya jelent meg. Közülük különösen jelentős König Dénes gráfelméleti tételéneik ál talánosítása, amely az ökono- metriában nyert alkalmazást. Eljárását a nemzetközi szakíró, dalom „magyar módszerként” tartja számon. Asztalra is csaphatok... yjteresse, kérje, követelje” — ezekkel a szavaklcal hirdeti új termékét, a homogenizált iskolatejet a Hajdú megyei Tejipari Vállalat gyulai gyára. Mivel engem némely dologra könnyen rá lehet beszélni, megígérem, mától kezdve keresem, kérem, követelem, sőt akár az asztalra is csapok, bizonyítva: meghallgattatásra került az ige. Ha ezt megtettem, akkor majd időt szakítok arra is, hogy fellapozzam az idegen szavak szótárát: mit is jelent a „homogenizált” szó. Mert mit lehet tudni? Hátha valami turpisság van a dolog mögött. Máskülönben bizto- tosau magyarul írták vol(Vitaszek) — KIÁLLÍTÁS AZ MHS7- KLEBBAN Eleken a/t, MHSZ 25. évfordulója all almából kiállítás nyílt az ifjú-ági ha-bau Ezen fényképek, dokumentumok ismertetik meg a látogatókkal a, szövet ;éjr 25 éves tevékenységét. Érdekessége, hogy az MH3Z- klub titkára a helyszínen adta. jékoztatást a kiállítással kapcsolatos kérdésekre. — NÉVADÓ ÜNNEPSÉG GYO MÁN. December elsején, szombaton délután üzemi névadó ünnepséget rendez a Gyomai Háziipari Szövetkezet nőtamácsa és Ho Si Minh szocialista brigádja a nagyközségi tanács házasságkötő termében, — ÜJ áfész-áruház épül. Mezőberényben, a Kossuth téren új áruházat épít az A FÉSZ, ame lyet előreláthatóan 1974 januárjában adnak át a vásárlóközönségnek. Az 1 600 négyzetméter alapterületű áruházzal lényegesen javul a nagyközség kereskedelmi ellátása. — HATSZÁZEZER vendég. Ebben az esztendőb.'n rekordforgalmat bonyolított le a Gyulai Várfürdő. Az eltelt tíz hónap alatt több mint 600 ezer vei dig kereste fel. A fürdőt folyamatosan bővítik és csaknem 3 millió forintos költséggel téli pihenőt építenek, ahol fürdés után olvashatnak, társasjátékokkal szórakozhatnak a vendégek. Mai névnap: András András nevünk görög eredetű, amely nyelvben az „andra” „férfi”-t jelent. Szerepel már Homérosz Odüsszeiájában is. E görög alapszóból az Androsz- thenész, Andromachosz és ezek leegyszerűsített formája, az Andreiasz keletkezett. Ebből fejlődött ki az orosz nyelvben ma is népszerű „Andrej” közvetítésével mai formája, amely egyébként az Endrével és Andorral azonos jelentésű. Egy remek tipp a Békés megyei autósoknak: Keressék fel BÉKÉSCS ABÁN az Szabolcs u. 12. szám alatti szaküzleféH Autóápolási, általános félsz ere’ési és kényelmi cikkek gazdag választékával várjuk önöket. ló főmérnök ismertette az 1973- as gazdasági év eddigi újításait és azok gazdasági eredményeit. Beszámolójában összehasonlítást tett a tavalyi és az idei esztendő újításai között. 1972-ben 42 újítást nyújtottak be a vállalathoz, melyből 30- at még ebben az évben elbíráltak. A gazdasági eredmény 1 millió 55 ezer Ft-ot tesz ki. Újítási díjra 51 ezer forintot, jutalmakra 12 ezer 200 forintot fizettek ki. Ebben az évben eddig benyújtott újítások számszerűleg azonosak a tavalyival. A gazdasági eredmény megközelíti a 84 ezer 600 Ft-ot. ami még jelentősen fog emelkedni, mert több újítás bevezetése folyamatban van. Az eddig kifizetett újítási díjak összege 52 ezer 154 forint. A főmérnök beszámolója után négy újítónak jutalmat adott át a vállalat termékei- j bői, hét dolgozó pedig pénzjutalomban részesült. A beszámoló után élénk vita alakult ki, s egyben javaslatok hangzottak el a jövő év újítási tervezetéhez és az újítómozga- lom kiszélesítéséhez. Sz. A. • November 30-án, pénteken 20.55 órakor a Zenés Tv Színház ■ sorozat keretében Pergő lesi: Úrhatnám szolgáló című vígope5 raját láthatja a tv közönsége. Képünkön Vörös Esztert és Sinkó Lászlót láthatjuk az egyik jelenetben. Tanácstagi fogadóéra Békéscsabán a Máriássy úti iskolában az 56-os számú városi választókerül ;tben Anc.in Pálné december J-é„ Is órakor tartja fogadóóráját AZ ÂFOK NAGYSZÉNASI III. GÉPKOCSIJA VlTÖ ÜZEMÉBE sz felveszünk autószerelő szakmával, technikumi végzettséggel és tehergépkocsi vezetői jogosítvánnyal rendelkező dolgozót, művezetői munkakörbe. A jelentkezéseket az ÂFOK gépkocsi főosztálya. 1751 Budapest. Pí. 94. Csepel. XXI., Petróleumkikötő út címre kérjük küldeni. A Pioneer—10 a Jnpiter fölött — DIAKÉPEK. OLASZOK. SZAGBÓL. Szép olasz városok múzeumai, műemlékei címmel tart Nápolyi é& Szicíliát bemu tató vetített képes előadást héti főn este 7 órakor a TIT békéscsabai értelmiségi klubjában dr. Dávid Katalin, a Nemzeti Galé^ ria művészettörténésze. — SZÁZÖTVENEZER KARÁCSONYFA. A Borsodi Erdő. és Fafeldolgozó Gazdaság bükki és zempléni erdőségében megkezdték a karácsonyfák kivágását. A gazdaság az Idén a korábbi éveknél több, összesen 150 ezer karácsonyfát ad, a kereskedelemnek. — ifjú gárda-klub. Gyulán az ifjúsági és úttörőházban szombaton, december elsején ünnepélyes keretek között avatják fel az Ifjú Gárda klubját. Ekkor kerül sor a KISZ-ita@sá« gi könyvek átadására. A Pioneer—10 amerikai űrszonda szerdán megkezdte a Jupiter rejtelmeinek felderítését, miután kedden a délutáni órákban behatolt a bolygó mágneses terébe. A Pioneer-program igazgatóhelyettese szerdán közölte, hogy az űrszonda már az első napon „fantasztikus felvételeket” ké— GRAFIKAI SOROZAT készül Gyuláról a felszabadulás harmincadik évfordulója tiszteletére. Szerdán délelőtt a művelődésügyi osztályon megbeszélést tartott, Havasi István népművelési felügyelő a sorozat készítésében részt vevő alkotásokkal: Koszta Rozália, Kiss György és Székely- ltidy Attila festőművészekkel. — SZAKÁCS-, CUKRÁSZ-, FELSZOLGÁLÓ-VETÉLKEDŐ De cember 6-án, csütörtökön a békéscsabai MÁV-pályaudvar éttermében rendezik meg az Utasellátónál dolgozó szakács, cukrász. felszolgáló szakmunkásai, nak igazgatósági döntőjét — HÁROM jól sikerült hangversenyt adott a Gyulai Kamarazenekar november 26-án Her- bály András karnagy dirigálásával Mezőkovácsházán, Kondoroson és Békéscsabán az Országos Filharmónia által rendezett ifjúsági hangverseny-sorozat keretében. szított. A színes fotok, amelyek 44 perc alatt érkeztek a földi központba, a Jupiter déli féltekéjének hatalmas vörös „szemét”, valamint a bolygót körülölelő felhőrétegek sárga, vörös, narancs és szürkés csíkjait ábrázolják. A Pioneer—10 a tervek szerint december 3-án mintegy 130 000 kilométer távolságban repül majd el a rejtélyes bolygó mellett. Houston A houstoni földj irányítók öz_ pont szakemberei megállapított ták, hogy a Skylab fedélzetén kedden keletkezett kisebb „energiaválság” nem veszélyezteti a 84 napra tervezett kutatási program végrehajtását Mint ismeretes, az egyik stabilizáló giroszkóp meghibásodása miatt az űrlaboratórium pályájának korrigálásához és a rutin- műveletek elvégzéséhez a meg- engedettnó’ több üzemanyagot kellett felhasználni. Az űrhajósok folytathatják Földünk és a Kohouték-üstökös tanulmányozását. A Földről készített fényképfelvételek feldolgozása csütörtökön megkezdődik. Értéke: 1 millió forint Utat avattak Dévaványán Tegnap, csütörtökön új utat adtak át a forgalomnak Dévaványán. A kövesúttól a nevelőotthonig vezető hétszáz méteres szakaszon indulhatott meg a forgalom. Az útépítést a helyi tanács és a nevelőotthon kezdeményezte, a tanács koordinálta és segítette kétszázezer forinttal. A munkát a debreceni Közúti Építő Vállalat és a KPM Békés megyei Közúti Igazgatóság szocialista brigádjai végezték társadalmi munkában. Jó munkájukat a korsz-»-" n • -'fozott út dicséri, melyen ezentúl zavartalanul lehet esős időben is lejutni a nevelőotthonhoz. békés mm 8SSZMP megyei bizottság* a meeveü tanács lapja FŐSZERKESZTŐ* CSEREI PA L FŐSZERE ESZTÖHELYKTTES« Beák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Bézsé, Varga Tibor SHLPOLÏTTKA1 ROVATVEZETŐ* Roeskár János GAZDASAGPOUTTKAJ ROVATVEZETŐtPodina Pét«» MOVELODESPOLÏTIXAI ROVATVEZETŐ: Sass Ery» SPOí TROVATVEZETŐb Kiaehalek István Szerkesztőség: as» Békéscsaba. Postóööt wW. Telefon: IS-198. is—236 Kiadja a Békés megyei Lapkiad* Vállalat Békéscsaba. Posta fiók Ils, Telefon: tí—OSI. U—0SJ FELELŐS RIADÓ: Lehoezky Mihály Sterleszts s Magyar Posta Befizethető a oosta hivataloknál és a kézbesítőknél, föfifizefési dit egy tira index? 25 051