Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
mm *» W KO ROSTA J KULTURÁLIS MELLÉKLET » Vásárhelyi sétatéren Béla cigány m A Pasa-versre Irt. fenti kezdősorú Dankő-nóta talán sehol máshol, más körülmények között nem andalítja az embert úgy az élet, a szerelem szenvedélyes lobogásának és múlandóságának túlfűtött hangulatába, mint itt. Hódmezővásárhelyen, a BÉKE SZÁLLÓ. a hajdani FEKETE SAS teraszán, az egykori vásárhelyi híres „pro- menád” fái alatt. Főleg egy nyárvégi délutánon. amikor még nem hullanak ugyan a falevelek, de a napsütés már bágyadt és fátylas alkonyaihoz vezet a naplemente. A szálló falán elhelyezett emléktábla szűkszavúságával csupán utal az egykori vásárhelyi cigány- prímás, Béla cigány életének két végállomására — születése és halála dátumával —. még akkor is, ha ez a megemlékezés a fenti dal első sorának zeneileg lekottázott szövegével kezdődik és hitelesíti a legendás hírű cigányprímásnak a muzsikához, a zenekedvelő társadalomhoz fűződő viszonyát. OZÜTOR BÉLA 1863—1909. Emelte a város közönsége és a zenemúv. szoksz, helyi csoportja. A Béla cigány utca 9. szám alatti telken levő egykori Czutor-ház helyén a környék miliőjéből kiemelkedve, űj, modern családi ház áll. Ez már napjaink levegőjét árasztja maga körül, amikor azonban előkerül egy, a háziak által őrzött Czutor-fény- kép, ez csak segít abban, hogy kialakuljon, összeálljon előttem Hódmezővásárhely egykori híres cigány- prímásának emberi és muzsikusportréja. Vérbeli muzsikus családból származott. Vásárhely Csúcs elnevezésű negyedéből. Apja vezérprímás, anyai nagyapja klarinétos volt. Három elemit végzett, csak annyit, ami nem ártott meg egy cigánygyereknek. De azért írni, olvasni jól megtanult. Először apja bandájában muzsikált, 1876-ban, tizenhárom éves korában fedezte fel egy pesti cigányprímás, Balázs Kálmán. Magával akarta vinni Pestre, a szülők azonban semmi pénzért nem voltak hajlandók megválni a gyermektől. Utána másfél esztendeig Fehér Poldi bandájában Makón muzsikált, ott tekintett bele a kottaolvasás rejtelmeibe is. Utolsó mestere már a rangos nevű Giovanni Ferenc volt. Apja halála után Vásárhelyen alakít bandát és Oláh Miksa vendéglősnél kezd muzsikálni. Hamarosan a város kedvence lesz. Később pályája csúcsán is megmarad vásárhelyinek és csak a nyári hónapokban vállal szereplést más városban, néhány fürdőhelyen, mint pl. Brassó, Buziás, Herkulesfürdő, Tátrafüred. 1883-tól' a FEKETE SAS-ban játszik és minden este felhangzik muzsikája a vásárhelyi sétatéren. A FEKETE SAS jelenlegi architektúráját 1906-ban nyerte, átépítés előtt a helyén egy földszintes, nád- fedeles vendégfogadó, az ÖREG SAS volt, amely Rózsa Sándor vonatkozással is bírt. Ebben az időben Czutor Béla muzsikus patrónusa a Dankót is barátilag támogató Erdélyi Náci szegedi cigányprímás. Ennek következtében Nagyváradon. Ba- latonfüreden kívül, Czutor Szegeden is több hangversenyt ad a Stefánián, 1903 után a Dankó-szobor javára is. Kortársai közül ő volt Dankő dalszerzeményeinek legavatottabb tolmácsolója. Játékának hangszíne, átlátszó tisztasága különösen a hallgató nóták előadásában érvényesült. Méltatói véleménye abban sommázható, hogy meg tudta magát értetni a közönséggel... Sorsa azonban cigánysors volt, végzete Dankó Pistáéval azonos; cigányvégzet. Mindketten tűdőba- josak voltak. Czutor Marillavölgy fürdőjén próbált sorsával szembeszállni, de hiábavaló volt a fuga mortis, a halál elől való futás. 1909-ben adta meg magát fátumának Vásárhelyen, negyvenhat éves korában. A sors véletlenje, hogy halála idejének hónapja és napja; február másodika megegyezik születési dátumának azonos adataival. Az akkori hírlapi tudósítások szerint koporsóját tízezer ember kísérte ki a vásárhelyi temetőbe. Az Ady-barát Békés megyei lapszerkesztő Gonda József, A JÖVENDŐ főszerkesztője nekrológjában többek között így emlékszik meg a nagy cigányprímás temetéséről: „Csak fejedelmeket temethetnek úgy. mint Béla cigányt temették...” Surányi Sándor Oravec János: i Virág az Angarának Mostanában;,^ fokos, egészségesen száraz szibériai téli napokról álmodom. Pontosan emlékszem arra a délutánra, amikor hétezer kilométerre és hét órára otthonomtól — ennyi az időeltolódás — a Kínába, Mongóliába vezető út mentén épült legnevezetesebb orosz város. Irkutszk egyik terén ültem a pádon, mint a város többi pihenni vágyó szi- birjákja. Hideg, csendes délután volt. A Szibéria meghódítóinak tiszteletére emelt magas márvány obe- liszk körül, a Gagarin- sétányon sokan töltötték szabad szombatjukat olvasással, sétával, csendes beszélgetéssel. Legalább annyi gyerekkocsi volt a hótól megtakarított aszfaltjárdán, mint ahány kényelmes pad, amelynek négy öntött med- vetalpa mélyen belenyomódott a park porhavába. Kelet felől, a ritkán befagyó, csodálatos Angara folyón túl már sötétszürkére vált az ég. Nyugaton élénkpiros csíkokat, foltokat festett a felhők között az égre a lenyugvó nap. Fáradtnak és álmosnak éreztem magam. Legszívesebben ledőltem volna a pad egyik hullámos ülőkéjére, mint valami bölcsőbe. Az Angarára gondoltam. a Bajkál-tő legendába illő engedelmességű, egyetlen leányára. Az Angarára gondoltam, amely a monda szerint megszökött az öreg Bajkáltól. atyjától, hogy távoli ifjú daliájával, a Jenviszejjél öss2jeölelkez- zen. Az Angarára gondoltam, amiről legelőször vagy harmincöt esztendeje hallottam első világháborút, és szibériai hadifogságot szenvedett magyar hadifoglyoktól. Az Angarára gondoltam. amelyen megépült az első szibériai vízi erőmű, s amelynek zabolátlan gazdagságát most már az ember használja fel. nemcsak Irkutszkban és Bratszkban, hanem nemsokára Uszty- Ilimszkben is. Ezek az erőművek Szibéria elektromos Napjai. Az erő, a gazdagság, a civilizált élet, a beláthatatlan. űrutazásszerű emberi ugrás forrásai. És ekkor hirtelen feldíszített autósor törte darabokra a szabad szombat délutánjának díszes jégvirágait. Az első Volga tetején két virággal koszorúzott kör — mint két jegygyűrű — fonódott egymásba. Felette színes luftballonok sokasága vitorlázott a nagy folyó felől fújó szélben. Ifjú pár szállt ki belőle. A lány szibériai hónál fehérebb menyasszonyi ruhában és körömdpőben, a fiú alkalmi feketében és esokornvakkendőben, A többi kocsiból a násznép, rokonok, hozzátartozók, munkatársak özönlöttek nyomukban. De ekkor már életre kelt a park és a sétány csendesen pihenő közönsége is. Mindenki odatódult a lépcsőhöz, amely majdnem egy teljes körívet leírva fut le a folyóhoz. Ott tolongtunk j£ jú pár mögött, akik egymáshoz igazított vállakkal és léptekkel haladtak le a folyóhoz. A legalsó lépcsőfokon megálltak. A vőlegény lehúzta a celofán borítót a vörös szegfűcsokor- róL A halálosan néma csendben csak a nagyritkán befagyó Angara állandó vándorlásának suso- gása, egy éltévelyedett sirály furcsa rikoltása hallatszott. Én a hidegtől reszketve hallani véltem, hogy a celofán-burkától megfosztott élővirág sisteregve megpörkölődik a fagytól. Az alkalmi feketébe öltözött ifjú a talpig hófehérbe öltözött menyasszonynak nyújtotta a csokrot. A lány az arcához emelte. Jól láttam, nem megszagolta, hanem megcsókolta a meleg virágszirmokat, aztán határozott mozdulattal a folyóba vetette. A sebes Angara azonnal magával ragadta. Szürkéskék vizétől rövidesen mélyvörös színt kaptak a piros szegfűk. A ceremóniát mindenki szótlanul nézte végig. Csak akkor mozdultak el helyükről az emberek, amikor az ifjú pár ismét felért a lép. esősoron. Itt aztán ünnepi fogadtatásban volt részük. Gratuláltak, sok boldogságot és sok gyereket kívántak nekik. Kivétel nélkül mindenki. Az egyszerű járókelők. sétálók, parkban pihenők, s mi, külföldiéi is. Szertartásos és tisztelet- teljes, kölcsönös hajlongás után az ifjú pár és a násznép visszabújt a fűtött személygépkocsikba, aztán elhajtattak. Ismét csendes lett a tér és a sétány. Keleten, a folyón túl, már teljesen sötét volt az égbolt. Nyugaton színt nem. csak valami kevés világosságot adott a nap. Szibéria első meghódítóinak obeliszk-tűje mozdulatlanul mutatott az égre, ahol Gagarin, az űr első hódítója járt. Mellettem •-“£ kért egy ősz szakállú, hosz. szú, fekete kabátos, prémsapkás, halinacsizmás öreg Gyufát gyújtottam és odatartottam. Megköszönte, aztán a füsttel kifújva csendesen ezt mondta: — Azt út a boldogsághoz nem mindig felfelé vezet. A tisztességes és tiszteletteljes emlékezés lépcsőfokai még akkor is a magasba emelnek, ha lefelé lépkedünk rajtuk. Ismerem a lányt, azaz a menyasszonyt Valamikor. gyerekkorában a tér. demen ült Most végezte el a főiskolát Ismerem az apját is, munkatársam volt Az Ansarában lelte halálát amikor az erőművet építettük. Nem is találtuk meg. Helyes, hogy a fiatalok megnézték a folyót, amely atyjukat örökre elrabolta. És helyes, hogy a fiatalok megmutatták magukat az ősi folvónak. Ha sok pénzem lenne, pezsgővel köszönteném őket.. „ A hetedik átkínlódott napon ' Szehokjf Zoltán Kés ez a hét, de tompa élű szerszám. Nehezen vágod el vele a léted. Ezerszám pattannak szét a buborékok. De téged nem szüntet meg a napok lassú [menetelése. Csak Összesebez és véredben hagy. Alszol, s ekkor az emberek — látván álmod — nagy léptekkel átgyalogolnák rajtad. Várod a halált, de még élő, pici pont vagy a földön. Ebből kell föltámadnod viharra. Szigorúbb szerszámmá kell lenned a hétnél. Törvényt alkoss: hogy mindig győz az ember. Ërdë MoIöóí Antal