Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

NULL — NULL

Imre Gábor novellája

lighogy a bíró a sípjába fújt, hogy kezdjük el a játékot, kisodródtam a labdával az alapvonalra. Ilyen, szögből nem lehet betenni a hosszú sarokba, pedig a nézők már gólt üvöltenek. Azt hiszik, miniden, ami a kapu előtt történik, már gólhelyzet. A labdát már le is tették az ötösre, ezt a gonosz fehér gömböt a fekete macska- szemekkel.

Köpök. A pályán köpni szabad, ha nem a bírót találom el. Kocogok vissza a felezővonalhoz, nehogy azt mondják, megint miattam volt a les, Elmélázok, remélem ma jó napom lesz, a bőr messze elkerül. Aztán mégis felém száll a labda. Ügy teszek, mintha fejjel akarnám elérni. A mozdulat csak azért volt, hogy azt higgyék, mutatok valamit. A védők különben is vigyáznak rám, az egyik mindig szemmel tart

I Sok idő van még. Az lenne jó, ha minden így maradna. Null—null. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Van egy pont, meg a prémium tele, a szak ősz táLyvezető is csak moroghat, az edzőnek •e lehet sok szava. Jut is, marad is, nem kell mindent egyszerre elhappolni.

A védelmünk hülyéskedik. A kaputól húsz méterre felvágják az ipsét. Persze, a bíró rögtön lefújja, a srác már válogatott is volt, az ilyen hamarabb kap szabadrúgást, mint a magamfajta. Kerettag már én is voltam, jó három éve, de ki emlékszik már arra_

Szerencsére semmi. A labdát csúnyán elvágták a kapu fölé. Más se hiányzik, mint hogy most az elején rúgjanak egyet, máris rá kellene kapcsolni, hogy legalább döntetlen legyen.

Ahogy elnézem ezt a játékvezetőt, tizenegyest fog adni ellenünk. A bírók is megérik a pénzüket. Az a legkönnyebb, tizenegyest ítélni idegenben játszó csapat ellen. Ez meg egy link pali. Legutóbb is balhém volt vele. Mondtam is neki valamit, de szerencsére nem hallotta. Tudom, hogy ezért mi jár. Hátha ma olyan a kedve, hogy benne van egy null—nullban és nem ad ellenünk büntetőt. És persze, ha beválik a kabalám. Péntek óta nem káromkodtam, könyvet, újságot nem olvastam, csak kártyáztam és vesztettem.

Elpattan tólem egy labda, kintről valaki már oe is ordít, hogy azt a hülyét le kell cserélni. Ordít. Hol ordíthat még? Otthon nem. a munkahelyén se, az utcán se. Tíz-húsz forintért itt azt ordít, amit akar. Sérteget. A bíróságon becsületsértésért legalább háromszázat fizet, itt csak tízhúsz forint a belépő. Már elgondolkoztam azon, hogyan lehetne megszabadulni ezektől a szurkolóktól. Egyre kevesebben vannak, de még mindig elég sókan járnak ki. Közülük is főleg azok, akik hamar begurulnak, A francba kívánom

őket, mennének szurkolni egy másik csapathoz. De a szurkoló nem megy. A szurkoló nem olyan mint a játékos, hogy fogja magát, aztán lakásért, dohányért odébbáll. Életemben még nem hallottam, hogy egy szurkoló átment volna egyik csapattól a másikhoz. Sőt, azt mondják, mennél rosszabbul játszik a csapat, rá annál nagyobb szükség van. Még idegenbe is elkísérnek. És itt a baj. Ezek kérem, szívósak, mint a macska.«

Már jó tíz perce úgy elkerül a játék, mintha a labda félne tőlem. De most itt van, a védők elvétették és úgy tálalták elém a helyzetet, mintha rám játszanának. Tíz méterre vagyok a kaputól, ha most a hálóba vágom, kész, a játék elvadul A kapus rám rohan, csak el kellene húznom mellette, de én a kapu mellé kanalazom.

Régi szalbály, idegen pályáin ne rúgj gólt először, mert a játék elvadul. Ezek a piros-sárgák meg ráadásul kemény fiúk is. Acélból a csülök, meg valahogy nem is bírjuk egymást. Ügy hat- rag nincs, de ellenük mindig szikrázik a pálya. Bunda velük kizárva. Ha ezt most berúgom, már látom magam, tíz percen belül ölben visznek le a pályáról.

A kapus vigyorog. Ha véletlenül kapunk egyet, nehéz lesz egyenlíteni. Az ilyen feldobott kapusnak jók a reflexei. Lehet, hogy valami dopping is van benne.

Űjra nálam a labda, csinálok egy cselt. Máris betartanak. A bíró egy szót sem szólhat, mert elfektetem magam és szenvedő arcot vágok. A pályán is érvényes, előbb szenvedni kell. csak aztán sajnálnak. Lógatom a bokámat, pedig sípcsonton rúgtak. A síp- csontrúgás nagyon fáj, de ha nem törik el, csak rá kell toppantani, mehet minden tovább. A boka az más. Ott nincs mese. De hát arra vigyázunk.

Mindenesetre fekszem a fúvón, a játékvezető, int, hogy nem kell hozzám bejönni, tapasztalt pali, látja, ha meg is rúgtak, nincs nagyobb baj. Hallom, hogy kint zajonganak, a jobb ér- zésűek még sajnálnak is. Nem egy hátrány.

Majdnem a félpályán történt az eset, a mi térfelünkön. Pedig az edző megmondta, hogy elöl tartsam magam a söprögető mellett, még akkor is, ha egy Ötöst kapunk. _De hát' kit érdekel az edző. Meg aztán ismerem ezt a söp- rögetőt, ha nincs ott a labda, akkor is rugdal, belekönyököl az oldalamba, hogy vegyem észre, ő is itt van.

Feltápászkodom, nézek a játékvezetőre, persze úgy. hogy ha már ezért se jár kiállítás, akkor miért? Csak egy mozdulattal jelzi, hogy nem érdekli a véleményem. Nem baj. a szur" kólóknak is adni kell valamit. A játékvezetőre egyébként ne számíts, nem azért van, hogy sajnáljon valakit.

Nem foglalkozom tovább a bíróval. Köpök egyet, aztán kihúzódom a partvonalra. most megtehetem. Ezen az oldalon ül az a

kékruhás nő. akit már akkor észrevettem, ahogy kijöttünk a pályára. Azt hiszem, ő is nézett engem, labdába most úgysem rúghatok, a védelmünk kapkod, csak ezt a nyomást kibírjuk gól nélkül.

Péntektől nem káromkodtam, könyvet, újságot nem olvastam, csak kártyáztam és vesztettem.«.

Mégis odaállok a söprögető mellé. Zsinóron jön hozzám a labda, állva hagyom az ürgét, ha most meglövöm, nincs kapus, a világon... Belesípol a bíró!

Mutatja, hogy lesen álltam. Szavalókórus ordítja: hülye! Futkos a pályán, mint, aki bedilizett, elönti az izzadság és dühösen mutat arra a pontra, ahonnan a les miatt el kell végezni a szabadrúgást. Rálépek a labdára, a képébe bámulok, én tudom csak igazán, hogy milyen hülyeséget csinált. Csak arra vár, hogy mondják valamit és máris leküld a pályáról. Valamit mondanom kell, ha nem akarom, hogy megegyen a méreg. Azt mondom neki: magának van igaza, rájuk se rántson... Hátha az ilyen duma később kamatozik nála. Már el is végezték a szabadrúgást. Köpök. A pályán szabad köpni, ha nem a bíró a célpont.

Visszakocog ók a félpályára, az a lényeg, hogy holnap nincs edzés, csak fürdő. Este vár a lány, színházba megyünk, utána két korsó sör, egy korttyal se több. Azzal a kékruhássál még konyakot is innék.«

A hátvédünk az ötösön cselez, nagy zsugás, azt hiszi, tizenkilencre mindig alsót húz. Most azt húzott. Kihozta a bőrt, előrevágja a szélsőnknek, az a vakegér elfut, kapura lövi, a hátvédről lepattan, pont elém. Kapásból rálövöm, kifliszerűen a léc alá. A kapus ujjheggyel kinyomja. Aztán felugrik és int nekem, hogy jól van fiú, értjük egymást.

Csak az edzőm nem ért. A szünetben átnéz rajtam, mintha a pályán se lettem volna. Ez akkor van, ha valaki egymaga megnyerhette volna a mérkőzést. Gondolom lecserél, de, egy szava sincs hozzám; a játékvezető pedig már sürgeti a csapatokat.

Nézem a pálya óráját, a második félidőiből is eltelt már húsz perc, pedig mintha most kezdődött volna. Egy szusszanásnyi megállásom nem volt, a bőr úgy járt vissza hozzám, mintha én lennék a mágnes a pályán. A labdának nincs esze, rá semmiféle szabály nem vonatkozik, szabadon mozog, nem úgy, mint mi játékosok, akiket állandóan valami kalickába akarnak bekényszeríteni. Taktika így, taktika úgy, aztán ha kikapunk, nem tartottuk be a taktikát. A labdának mindent szabad, történhet bármi, a labdát senki nem szidja. Csak én. Ma úgy látszik, engem szúrt ki. Nehéz pillanataink voltak együtt, de most már túl vagyok rajta. A helyzet stabilizálódik, már nem a pálya hosszában, hanem keresztben megy a játék, a döntetlen még áll és a szurkoló unja magát. Unalmában fütyül.

A két edző sápadtan, merev orrcimpákkal fújja a füstöt. Igazság szerint még bármelyik fél veszíthet Ilyenkor kellene a játékvezetőnek a sípjába fújni, magához inteni a csapatokat és beszédet intézni hozzájuk: sporttársak, kár a gőzért, itt már úgyse történik semmi, mindenki igyon meg egy korsó sört és menjünk haza. Sajnos nem teheti. Ügy kell tennie, mintha érdekelné a játék. Pedig unatkozik. Unalmában aztán ő is fütyöl, rohangál össze-vissza, mindenféle hülyeséget csinál. Ezzel legalább elszórakoztatja a szurkolót. Állítom, ha bíró nem lenne, ennek a játéknap máj régen befellegzett volna.

Most már nyugalom van, a labda is észhez tért, csak pillanatokig van nálunk, aztán rögtön átkerül az ellenfélhez. Engem végleg megunt, meg aztán el is fáradtam. Nem lehet kilencven percig hajtani. Már nem is vigyáznak rám. Így kerülök szembe a kapussal. Csak hárman vagyunk: a labda, ő, meg én. A kapussal persze nem jó ütközni. Átemelem fölötte a labdát, az meg csak néz utána, mintha a leszálló Holdat követné, ahogy a Hold lágyan ráesik a léc felső lapjára és onnan a kapu mögé.

Különben is az utolsó percben járunk és van, amit nem lehet megtenni a pályán. Magam részéről például utálom a győzelmet az utolsó percben. Egyébként sem rajongok már érte, de az utolsó percben utálom. Az olyan csatárt, aki az utolsó pillanatban rúg gólt, különben is meggyűlölik és biztos, hogy előbb vagy utóbb, de valaki végrehajtja rajta az ítéletet. Ilyenkor már a döntetlen a legjobb, senki nem szólhat egy szót se.

A labdaszedők visszarúgják a bőrt. Figyelem a kapuit, a játékvezető már lefújta a mérkőzést, de ó még most is görcsösen tartja karjában a labdát, és úgy szorítja magához, mintha egy lány fejét tartaná.

VOLLMVTH FRIGYES RAJZA

NOVEMBER

Pardi Anna

A tarlók borotválatlan férfiarcán nyári káprázatok kilőtt félszemét takarja sár, fekete banditakötés.

S mit rövid napsütésben árnyék kiformált;

elhagyott dobokat, hegedűt, trombitát összegyűjti az alkony öreg keresető asszonya, összegyűjti kóbor fia, a szél. s holt lovak farához ütődik, eseng, zenél az egész vidék.

ÚJ KÖNYV:

Kertész Ákos: Névnap

tart, „tettét" csak addig

A közismert író új műve nagy feltűnést keltett. Már azt is olvastam róla. hogy ez az év legjobb könyve. Ezt a véleményt nem merem osztani, mert nem olvastam az év minden új könyvét, az azonban kétségtelen, hogy az új Kertész-kötet: kitűnő.

Két kisregényt, öt elbeszélést és egy hangjátékot gyűjtött egybe Kertész Ákos. A címadó kisregény az azt megelőző, nagy sikert aratott, több kiadást és feldolgozás-változatot megért Makra c. regényhez hasonlóan ostorozza munkáshősét. Pontosabban szólva azt az egyéniséget ítéli el, melynek nincs ereje, mersze kiválni, nem bírja vá’lalni még egy átmeneti, afféle mini-lázadás után sem a különbözőséget, a saját tehetsége, egyéni útkeresése súlyát. A Névnap hőse. Víg Gusztáv, névnapja alkalmából pár órára megváltoztatja megszokott életritmusát, magyarán, kitör a hámból, kicsit kibújik saját bőréből s ezzel nem csökkenti, hanem növeli önmagát, hozzájárul önformálásához, önmaga megvalósításához. Ez a merészség azonban csak addig

vállalja, míg az összeütkÖL. zésbe nem kerül a mindennapok erkölcseit hirdető közvéleménnyel. Visszavonul, s meghunyászkodása annál fonákabb, mert a „lázadásban” szövetségese, támasza is van : a felesége.

Az Üvegkalitka c. kisregény hősnője, Zsuzsa (vagy barátai körében. Zsu) rámenős asszony. Benzinkút- kezedő. Annyit és úgy keres, amennyit akar és amennyit nem szégyell. EL veszíti férjét. S épp azáltal veszíti el. mert a túlzott hajtással belenőtt amannak az életébe. Megfosztotta saját egyéniségétől, a döntések lehetőségeitől, az élet edző terheitől. Ez a férfi elindul. Lehet, hogy ő lesz az a kertészi alak, aki már vállalja önmagát?

Az e'beszélések — kis életképek. Egy-egy zárt helyen — égy folyosón (helyesebben: gangon), egy irodában játszódnak le. A kép, amit kapunk, mégsem állókép. Néhány jellemző vonással felvázolt portrék tűnnek fel előttünk, s mindig történik valami. S ez folyamatot; tételez fel.

A fiatalok sokszor oktalanul éles, nemzedékváltást sürgető, a felnőttek élet.

módját, erkölcseit eleve lesújtó kritikával illető nézeteinek ad hangot a nemzetközi sikert elért Autók és utak c. hangjáték.

Az ifjú hős autóstoppal utazik és autóról autóra szállva számos úr_ és egy hölgyvezetővel találkozik. Eközben több életfilozófiát isméi -, meg s mindezeket élesen bírálja, ami nagyon meggyőzően is hat addig, míg ő maga nem ülhet volán. illetve A VOLÁN mellé. Kezébe kaphatja a kormánykereket. Autót vezet, de szimbo'ikusan vezető pozícióba kerül. Ez a helyzet az ő életfilozófiáját is alaposan átalakítja.

Hangjáték, de mint oL vasmány is nagyon izgalmas.

Ez a jelző illik a kötetre és az. hogy mai.

Érdeklődésünket részben csökkenti, részben fokozza, hogy pl. a Névnap már folyóiratból, színházból, te!e- vízióból ismert. Hasonlóképp. előzőleg olvashattuk már az Üvegkalitkát is. Tény azonban, hogy jóleső érzéssel üdvözöltük újra Kertész Ákos húsból-vérből gyúrt alakjait, a szinte legendás Makra új testvéreit.

Uj könyv a Névnap. Lehet hogy ez lesz az év legjobb könyve — azt azonban nem merészség megjósolni. hogy olvasott — talán az év legolvasottabb könyve — lesz. (Szépirodalmi).

Szabad Olga