Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-24 / 249. szám
Nőtt a mélyhűtött árak választéka Hunyán Wroclawtól Moszkváig A falusi lakosság ellátásának javításáért sokat tesznek az általános fogyasztási szövetkezetek. így van ez Hunyán is, ahol az elmúlt éviién jelentős változás történt, elsősorban a mélyhűtött áruk választékában. Lényegesen több mirelit készítményből válogathatnak a helybeliek, mint az előző években. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy megfelelő hűtőpultok állnak a boltok rendelkezésére. Az ÁFÉSZ hunyai boltjában az elmúlt év szeptemberétől ez év szeptember 30-ig 13 millió 591 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le. Ez azt jelenti, hogy az előző év hasonló időszakához viszonyítva 10,5 százalékkal volt nagyobb a forgalom. Több alkalommal rendeztek engedményes vásárt is, elsősorban ruházati cikkekből, melyeknek nagy sikerük volt. Az ÁFÉSZ arra is törekszik, hogy új cikkek forgalomba hozatalával növelje a választékot, s ezért a megyén kívüli nagykereskedelmi vállalatokkal is tart kapcsolatot, valamint a környező ktsz-ekkei, mezőgazdasági termelőszövetke- zetekkeL A háztáji gazdaságokat a különböző táptakarmányok értékesítésével segítik. Az ÁFÉSZ terményboltjában maximálisan ki tudják elégíteni az ilyen igényeket. Az év hátralevő időszakában pedig újabb tápfajtákkal bővítik * választékot. Az igények kielégítésért szolgálja, hogy a Búzavirág vendéglőt átalakítják, különválasztják a presszót, s új berendezéssel látják eL Az így korszerűsített étteremben bevezetik — a jelenlegi ebédfőaés mellett — a reggelikészítést és lehetővé teszik, hogy vacsorázni is lehessen. „A ml békekövetelésünk nem passzív, nem a beletörődők pacifizmusa. Akik még nem látják a háborús veszélyt, azokat felvilágosítjuk. Akik készek ve'ünk együtt megvédeni a békét, azok megkapják tőlünk az eszközöket. Akik tudják, miről van szó és mégis háborút akarnak. azoknak nyíltan, de határozottan kijelentjük, számolniuk kell velünk!-’ Joliot-Curie- nak, a világhírű Nobel-díjas tudósnak a szavai ezek, aki kiemelkedő szerepet vállalt a világ békemozgaímának megteremtésében. Éppen huszonöt évvel ezelőtt hangzottak el a fenti monda teái és mögöttük olyan felismerések húzódtak meg. amelyek a béke megóvása érdekében szükségesnek látták mozgósítani a világ népeit. Először a szovjet, a francia és a lengyel értelmiség kiemelkedő személyiségei mozdultak meg és kezdeményezésükre 1948 szeptemberében Wroclawbam összegyűlt ötszáz európai értelmiségi, hogy megvizsgálja. mit lehet és mit kell tenni az új háború veszélye ellen. Határozatuk, majd tevékenységük nyomán 1949 áprilisában megindult a nemzetközi békemozgalom szervezése. hiszékeny embert távol tartani a szervezettől. Később az 1956- os magyarországi ellenforradalom, majd a kínai vezetők szovjetet1 enes, nacionalista pál- fordulása akadályozta a munkát. Jelentkezett a mozgalomban egy jobboldali irányzat is,- amely a béke-világmozgalom úgynevezett el nem kötelezettségét követelte. A világ békemozgalmát bizonyos elszigetel ő- dési veszély fenyegette Ezt azonban 1966-ban, a Béke-vi- lágtanács genfi ülésén sikerült felszámolni és az 1968-as csehszlovákiai reményeket követő rövid stagnálás után ismét töretlen a fejlődés. A Béke-világtanácsnak ma már státusza van számos kormányközi, nemzetközi szervezet mellett. Az 1969-es berlini vi- ’ágtalálkozón 101 ország több mint 300 békeszervezete és 55 nemzetközi szerkezet képviselője volt jelen. Az 1971. évi budapesti közgyűlésen pedig — amely a tanács eddigi legnagyobb rendezvénye volt — 174 ország békemozgaima, több mint 200, a B éke-vi ■'főtanácshoz nem tartozó mozgalom és 33 nemzetköz! szervezet, köztük az ENSZ két bizottsága képviseltette magát. A magyar békemozgalom már kezdetekor csatlakozott a Békevilágtanácshoz és azóta is annak keretében működik. Céljai megegyeznek a világtanáas által meghirdetett alapelvekkel. A magyar békemozgalom e mellett fontos feladatának tekinti, hogy következetesen tájékoztassa hazánk népét azokról a fontos nemzetközi kérdés sekről, amelyek a békés irányzat fennmaradását hosszú távra megszabják vagy gátolni akarják. Tevékenységét az a felismerés vezeti — mint ahogy ezt a közelmúltban megtartott Vili. magyar békekongresszus is leszögezte —, hogy a békés egymás mellett élés megvalósítása egyidejűleg jelent nemzetközi együttműködést és harcot is. Mindez nyilvánvalóan kifejezésre jut majd az október 25-én kezdődő moszkvai világtalálkozón is, amely — ez már előre látható — nagyobb, népesebb és összetételét tekintve sokrétűbb lesz minden eddiginél. (összeállította: Tolnay László) Békésszentandrási mozaik Új áruház épül Békésszentandráson a nagyközségi tanács, valamint a Szarvas és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet közös határozata alapján a növekvő vásárlási igények kielégítésére új, korszerű és az eddigieknél nagyobb áruházat építenek, amely felveheti majd a versenyt a megyében található ABC-áru házakkal. Korszerű felszereléseket is biztosítanak, elsősorban az élelmiszerosztályon új nagybefogadóképességű hűtőpultot.I Ezzel lehetővé teszik, hogy ja- ! vul a mirelit áruk, a hús és j tejtermékek ellátása. Ezekből | mostanában fennakadás van, I különösen hús- és töltelékáru-1 bői. Az új áruház létrehozása- J val várhatóan ez megszűnik. AI lázadó kormány hadügyminisztere lett, kevéssel a kossuthi hatalom összeomlása előtt A kormánnyal menekülhetett volna török földre, de visszatért a kombattáns katonák közé. önként, biztos megfontolással vállalta a sorsközösséget. Megkérdezték tőle a világosi finálé idején, miért nem csatlakozott a császáriakhoz, mielőtt még fegyveresen összecsaptak volna. Kijelentette: — Mert nem voltam hajlandó elárulni az eskümet. Mert nem voltam hajlandó vállalni a baj társaim megvetését Mert nem voltam hajlandó vállalni olyan büntetést, amelyre nem szolgáltam rá. Így kergetett eilenünlc igazi hősiességgel oly sok nagyszerű katonát Windischgraetz ostobasága, gőgje, kegyetlensége. Aulich Lajos szavaival a józan ész, az emberség vádol bennünket. nem a magyarok. S ezek a vádak olyan csatavesztéseket okoznak nekünk, amelyeket Paskievies hadserege sem képes ellensúlyozni. Lovag Pölten berg Ernő nemcsak anyanyelve szerint német de állampolgársága is osztrák. Született bécsi. Ugyanitt tényleges katona volt már tizenhét éves korában őfelsége egyik elit alakulatánál, a Hardegg vértesezrednél. Aztán egy másik elit alakulatban, a Sándor orosz nagyhercegről elnevezett huszárezredben vitte a kapitányi rangig. Mindezek alapján nehezen képzelhető el róla, hogy ilyen környezetben forradalmárrá változhatott s eleve eltökélt szándékkal lépett a magyar rebellió szolgálatába. tervek szerint 1974 őszén átadhatják a forgalomnak Be- késszentandrás új ABC-áruhá- zát. Szőnyeg a Parlamentnek A világhírű békésszentandrá- si Háziipari Szövetkezet új, hatalmas szőnyeget készített, amelyhez hasonlót Magyarországon eddig még sehol sem szőttek. A szőnyeg a Parlament részére készült és 157 négyzet- méter alapterületű. Egy 10 méteres szövőszéken 14 ember nyolc hónapon át dolgozott a szőnyegen. Az új perzsaszőnyeget néhány nappal ezelőtt vitték a fővárosba, ahol még az utolsó simításokat végzik el, s elhelyezik a Parlament egyik legszebb szőnyegét (Ambrus) Bécsi ezredével felsőbb pa- | rancsra érkezett Magyarorszag- * ra tavaly augusztusban és j ugyancsak felsőbb parancsra a : Drávánál tett esküt a magyar ; alkotmányra. Mindent elköve- ■ tett annak érdekében, hogy ne ! kelljen Magyarországra követ- \ nie ezredét. Betartva a szolga- : lati utat makacsul kilincselt a ; mind magasabb és magasabb ( elöljáróinál, kérvén, vezényel- ! jék inkább Itáliába. Hasztalan. : Legvégül Latour osztrák had- : ügyminiszterhez juttatta el kér- * vényét. Mivel itt is elutasítás- ; ra talált kénytelen-kelletlen ! engedelmeskedett a felsőbb aka- ! tatnak. A kibontakozásnak azonban már kezdetben is megvoltak az ellenzői. Az erősödő hidegháborús légkörben a francia kormány a küldöttek egy részétől megtagadta a beutazási vízumot így a konferencia párhuzamosan ülésezett Párizsban és Prágában. Az ott született határozatok még ma is változatlanul egyik alapelvét képezik a . világ békemozgalmának. Elítél- t ték a katonai egyezményeket, a fegyverkezési hajszát, követelték a? atomfegyverek és a tömegpusztító eszközök betiltását. síkra szálltak a népek nemzeti függetlenségéért és önrendelkezési jogáért, a demokratikus szabadságjogokért, felléptek a háborús propaganda ellen és élesen elítélték a háborús hisztériát. Párizsban ugyanekkor állandó nemzetközi bizottság alakult, i amely 1950-ben Varsóban Bé-1 ke-világtanáccsá bővült és azóta is ezen a néven működik. Ezt követően megalakultak a békebizottságok és béketanácsok az egyes országokban. így hazánkban is. A mozgalom egyre terebé'yesedett, mind nagyobb tömegeket mozgatott meg a párizsi kiáltványban megfogalmazott általános célkitűzéseken belül a mindenkori politikai helyzetnek megfelelő konkrét feladatok végrehajtására is. A nemes célok ellenére sem volt akadálymentes a nemzetközi békemozga'om tevékenysége. A hidegháborús hisztéria apostolai kezdetben kizárólag kom- ! munista célokat szolgáló törek- I véseknek igyekeztek beállítani : a mozgalmat. Ezzel sikerült sok S ha már ilyen ridegen szőri- : tották bele nem kívánt hely- ; zetébe, teljes joggal hitte, hogy ■ legmagasabb elöljárói helyeslé- S sével került a magyar hadügy- : miniszter hatáskörébe. Mint en- | fedelemmel tartozó hivatásos ■ tiszt, tudomásul vette az új ! helyzetet és akként viselkedett, ! ahogy a katonai becsületet ér- : telmezte. Sorsdöntő próbatétele Pá- ■ kozdnál következett be. Minden ; külső jel szerint, a királyi nyi- ! latkozat szerint is arról kel- Î lett meggyőződnie, hogy Jella- j sics önszántából indított had- : járatot Magyarország ellen. A ■ törvényes király és annak tőr- ■ vényes kormánya ellen. Hiába ■ parancsolta meg a király mind- ! két félnem az ütközet elkerü- ; lését, Jellasics mégis támadott | Pöltenberg Ernő küzdött elle- ; ne, s a győzők oldalán örvend- | hetett • bán vereségének. (Folytatjuk) i Iskolaszépítés - társadalmi munkában A békéscsa bai Kemény Gábor Écakközépi&kola mintegy száz diákja október 13—14-én hét végi pihenőnapjukat ajánlották fel iskolájuk szépítésére. A , munkák során a tantermek, Parkettjének lakkozását, a padok és az olajlábazat lefestését, az udvar és az iskolát körülvevő park gyomtalanítását végezték | el. Szakipari munkával a ko_ j rabban megkötött szocialista szerződés értelmében a vasipari ktsz segített A társadalmi mun. ka összértéké 11 ezer form tot tesz ki. A megtakarított forintokon írásvetítőt vásároltak, amellyel az oktatás szemlé'.tété. set segítik. Az T. Béke_vliâ"'kongre««rns Párizsban (1949). A képen Joli- ot-Curie (bal oldalon), Eugenie botion asszony cs Dubois amerikai küldött A Béke-világtanács nagygyűlése 1953-ban Budapesten, a Kossuth Lajos téren. A« amerikaiak vietnami háborújának befejezését követelő bé- keharcosok felvonulása New Yorkban 1972-ben. (MTI Külföldi Képszolgalat » KS)