Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-26 / 225. szám
Iskolaorvosok felelőssége : A gyermekszervezet jelentőségéről és feladatairól tanácskozott a megyei úttörőelnökség A pe Iya választási tanácsadó munka, javítása érdekében az iskolaorvosok pályaegészségügyi tevékenységéhez adott ki útmutatót a három érdekelt tárca: a Munkaügyi-, az Egészségügyi és a Művelődésügyi Minisztérium. A dokumentum egyebek között aláhúzza: jelentősen mognövekedett az iákolaorvo_ sok felelőssége, miivel minden általános iskolát befejező tanulóról orvosi alkalmassági javaslatot kell készíteni, Az egészség szempontjából történő alkalmasság elbírálásának szükeég- szerű feltétele: a pályaegéezségügyi szempontok figyelembevétele az iskolaorvosi tevékenységben. A tanulók pályaválasztásában nagy segítségét nyújthat az iskolaorvos a szülők körében végzett felvilágosító munkával ie. A megyei úttörőelnökség tegnap délelőtt tárgyalta meg Békéscsabán a gyermekszervezet elmúlt évben végzett munkáját. Dankó Pál, a KISZ megyei bizottságának titkára beszámolójában elmondta, hogy a párt ifjúságpolitikai határozatának megjelenése óta négy esztendő telt el, mely idő alatt megyénk j úttörőszervezetei jól teljesítet- ! ték a határozatból rájuk vonatkozó feladatokat Az úttörőmozgalom munkája tovább gazdagodott. Erősödött a KISZ-tagságra, a közéleti-politikai tevékenységre való felkészítés. A kisdobosok és az úttörők nagyobb lehetőséget, önállóságot kaptak a j próbakövetelmények meghatá- j rozásához. A,, úttörőcsapatok programjaik össaeállítáeánáj figyelembe veszik a kiemelkedő helyi és országos eseményeket, az időszerű évfordulókat és ezáltal aktívan bekapcsolódnak a társadalom alkotómunkájába. A napirend előadója hangsúlyozta: a gyermekvezetők és a felnőtt úttörővezetők csak akkor tudnak eleget tenni feladatuknak, ha munkájukhoz rendszeres segítséget kapnak a veze_ tő testületektől. Ezt a célt szolgálják a nyári vezetőképző táborok. az évközi továbbképzések. Tovább kell folytatni a Pedagógus raj vezetők és az ifi- vezetők nyári képzősét; el kell érni. hogy valamennyi csapatve^ zető részt vegyien az egyhónapos csillebérci csapatvezető képzésben. . Az úttörőcsapatok propagan• damunkájáról szólva az előadó ■ megállapította, hogy az jelenleg j még nem kielégítő, több mód- ! szertani kiadvány szükséges és ; az eseményekről rendszeresen ■ tájékoztatni kell az országos út- : törő-, illetve a megyei sajtó j munkatársait. ■ Végezetül részletesen szólt a ■ KISZ és az úttörőcsapatok : együttműködéséről; az úttöró• csapatok nevelőmunkájának fon• tos célkitűzése, hogy a KI3Z- j életre készítsék fel tagjaikat. Az : egységes kommunista ifjúsági ■ mozealom szükségszerű feltétele ■ a KISZ és az úttörőszövetség ! kapcsolatának további erősí- : tése. TEL£',PTIÓ BUDAPEST: ».» Műsorismertetés. 9.41 Delta. M. ló—И .45 Mindent George miatt. NSZK tévéfilm. «50 Hamu és gyémánt. Lengyel film. 17.« Műsorismertetés. 17.30 Hírek 17.35 Zsebtévé. «.0« Reklámműsor 18.10 Jugoszlávia—Magyarország Válogatott labdarúgó-mérkőzés. A szünetben : Esti mese. 20 00 Tvhíradó. 20.30 A föld szive. Az Ama. zonas-vidék tói északkeletre. Olasz filmsorozat. Ш. rész. 21.20 Leonard Bernstein a muzslkáróL 22.30 Tv- hiradó — 2. kiadás. BUKAREST: 16.30 Orosz nyelvoktatás. 17.05 Népi énekek és játékok. 17.25 NDK—Bománia labdarúgó-mérkőzés közvetítése Lipcséből. 20.30 Napjaink rendezői. Ciklus, tilmarehivum. A Román Televízió szerkesztősége s müsorvaitoztatás jogát fenntartja! BELGRAD : 16.45 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Poli, a lovacska. 18.30 Reggeltől takar odóig. 19.00 Rajzfilm, 19.15 Szórakoztató zene. 19.45 Kozmetikai tükör. 20.30 Az ágakon át az égbolt — jugoszláv játékfilm 22.20 Előtérben. MÁSODIK MŰSOR: 20.30 Szórakoztató, humoros műsor. Vendégségben a zenekarnál. 21.30 Szabadegyetem. 22.00 Zenei műsor: Lakodalmak. 22.1» Huszonnégy óra. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.00 Hírek. Időjárás, 8.05 Műsorismertetés8.15 Budapest és vidék kulturális programjából. 8.20 Dunamentl folklór fesztivál. 8.15 Magabiztos Ella . 8.5* Rossini: Alkalom szüli a tolvajt. Vigopera. 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 „Nyitnikék”. 10.40 Bl- gar : Hegedűverseny. 11.30 A Szabd család. 12 00 Déli Krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.3* Tánczenei koktél. 13.20 Borosé Lajos népi zenekara játszik, Talabér Erzsébet énekel. 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05 Budapesti művészeti hetek. Budapesti muzsika. 14.41 Hilde Güden operettdalokat énekel. 15.00 Hírek. Időjárás, 15.10 Harsan a kürtszó! 15.45 Debussy! mébe! 16.00 A világgazdaság hírei. » 16 05 Diák tarisznya. 16.35 Lendvay ! Kamiim—Ady Endre : Kocsiút az ; éjszakában — dalciklus. 16.47 At- ; lasz. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 ; Käipolitikai ílgyelő. 17.20 Budapes- S ti művészeti hetek Bemutatjuk új S felvételeinket. 18.04 Közvetítés a * Jugoszlávia—Magyarország váloga- ; tott-mérkőzésről. Közben: 18.58 » Hallgatóink figyelmébe. 18Л0—19.10 ! Hírek, időjárás. 20.01 Budapesti ; művészeti hetek. Csongor és Tűn- j de. 20.50 A könnyűzene gitárvirtu- | ozaí. 21.00 Hírek. 21.О3 Svéd Sán- ! dór nótafelvételeiből. 21.14 Gondo- ! lat. 22.00 Hírek. Sport. Időjárás. : 22.20 Egy éra dzsessz 23.20 Elektra. ; 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—0.25 ; Filmzene. ■ PETŐFI RADIO: 8.00 Hírek. Idő- Î járás. 8.05 Domenico Scarlatti és ■ Mozart müveiből. 9.00 Hírek 9.03 J Cigány dalok, csárdások. 9.30 Mi » van a varázsdobozban? 10.00 A ze- * ■ ne hullámhosszán. 11.55 Néhány ; perc tudomány. 12.00 Kórusok, ■ hangszerszólók. 12.30 A 04, 05, 07 ■ jelenti. 13.00' Hírek időjárás. 13.03 ! Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás- ! és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ■ hatig. .. 18.00 Hírek Időjárás. 18.05 \ Külpolitikai figyelő. 18.20 Üj köny- ■ vek. 18.23 Fiatalok hullámhosszán. ■ 19.23 Jó estét, gyerekek! 19.30 Kis * magyar néprajz. 19.35 A Camerata 5 Hun g ári ca együttes hanngversenye. J Közben: Kb. 2Ü.20—20.40 Esti króni- • ka. Kb. 21.26 Peter Nero zongerá- 2 zik. 21.40 A közoktatás fóruma. 2 22.00 Kodály Zoltán a világhír út- ■ ján. 22.40 Herbert von Karajan két ; operettnyitányt vezényel. 23.00 Ш- l rek. időjárás. 23.1» Verbunkosok, j nóták. 24.00—0.10 Hírek. Időjárás. \ MOZI ■ ■ • Békési Bástya : fé( 4, fél 6, fél ■ 8-kor: A betörés Békéscsaba) Sza- ! badság: 2 és 4-kör : A tizedes meg ! a többiek. * és 8-kor : Brancaieone ; ármádiája. Békéscsabai Terv: A ä magányos farkaskutya. Gyulád Er- ; kel: tt\ 4, fél ». lél 8-kor: Joe jj НШ balladája. Gyulai Petőfi: 3- ; kor: A nagy korallzátony, 5 óra- j kor: Rómeó és Júlia. Orosházi ; Partizán: fél 4-kor: Harminckét ; nevem volt. Fél 8. fél 8-kor: Zab- ; Sikeres szakkiállításon mutatkozott be az NDK-beli Pentacon cég az ELEKTRO- ШРЕХ Üllői úti bemutatótermében. Egy hát alatt csaknem ezer szakember tekintette meg a Pentacon cég néhány hónapja forgalomba hozott új berendezését: a mikrofilmes rendszert. A drezdai' vállalat többéves kísérlet után oldotta meg az adatok mikrofilmes rendszerrel való tárolását Az ELEKTROIMPEX felkészült arra. hogy a hazai vállalatoknál gyorsan tért hódít a mikrofilmes adattárolás és továbbra is nagy számban érkeznek majd a rendelések Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság nemrég megalakult mikrofilm albizottsága is feladatául tűzte ki a mikrofilm-rendszerek hazai elterjesztését, a megfelelő szakembergárda képzésének megszervezését. Penza testvérmegyei óragyári, édesség, és húsipari dolgozók 40 tagú csoportja is_ merkedett 11 napon keresztül hazánkkal. Az utolsó három napot megyénkben töltötték és kedden ellátogattak Gyulára is. Itt felkeresték a húsüzemet, a Vérfürdőt és a várat, majd Kis szvit. 15.59 Hallgatóink figyelrtelde Point. visszatértek Békéscsabára. Lapunk 10 fordulós rejtvénypályázata szovjetunióbeli testvérmegyénkről 3. Hármas számú rejtvényünk fényképfelvételén a várost átszelő folyó partján álló emlékművet látjuk, melyet a Nagy Honvédő Háború penzai hőseinek tiszteletére emeltek. Mondják, hogy alapkövében elrejtettek egy magnótekercset is, melyen Levitán, a Moszkva; Rádió háború alatti híres bemondója beszéli el Penza történetét, helytállását a haza védelmében. A gyönyörű emlékmű a város büszkesége. Vízszintes: 1. Perizában. a Sru- ra parton áll ez a különös szépségű emlékmű. Hogyan nevezik ezt a penzaiak? 8. Egyszerű gép. 9. Hegység Bulgáriában. 10. Létezik. 11. Vissza: kiejtett betű. 12. Személynélvmés. 13. Arany francául. 14. Adu (+’). 17. Lángol. 18. 6 római számmal. 22. A Ferencváros játékosa. 23 Közterület. 25. Érték. 26. Kiejtett betű. 27. Spanyol cigánylány. 33. Mfl már ritka hangszer. Függőleges: 1. A babona szerint ártó szellem. 2 Ilyen telefon is van. 3. őrző. 4. Télj sporteszköz. 5. Vissza: folyadék. 6 lábahang (+’). 7. Görög betű. 15 Fa része. 16. Időegység. 17. Hibátlan. 19. Német -ban 20. Elvisel. 21. Vízszolgáltató 22. Veszteség 24. Közterület. 27. Ugyana^ mint a függőleges 6. 28. Balzsam 29. Álló víz. 30. A közmondás szerint a szegényt még az is húzza. 31. Nógató szócska 32. AT. Beküldendő a vízszintes t. PENZAI KÉPEK 3. A kitűnő minőségű tápokat termelósfcövetkezetek KONDOROSl takarmánykeverő üzeme készíti. a Sertés-, Marha*, Nyúl-, Baromfi Beszerezhetők я Békés megyei VFÉSZ-ek takarmánytápárusító helyein, X KERESSE! - nagy hatásfoka KÉRJE! - prs [ejlödcs KÖVETELJE! - magas jövetem