Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-19 / 219. szám

•a megyei pártbizottság is a megyei tanács lapír Élénkülő szél Várható idő­járás ma estig: Délnyugaton több, máshol kevesebb felhő, elszórtan esővel. Megélénkülő északkeleti, ke­leti szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet ál­talában 10—14, északkeleten 6— 10 fok között, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 17—гг fok kö. *ött„ Évforduló Kilencven évvel ezelőtt, 1883. szeptember 19-én szülei tett — és 1931-ben, 48 éves korában halt meg — Hjalmar Bergman svéd próza- és drá­maíró. Prózaíró volt, igen összetett egyéniség, aki a realizmus, fő­ként olyan nagy klasszikus al­kotók, mint Dosztojevszkij és . Dickens művészi eszközeivel ^ élve, témáját, cselekményét többnyire tragédiák formájá­ban ragadta meg. Főbb regé­nyei: Őkegyelmessége végren­delete, Anya Sutrében, Mar- kuréllék Wadköpingben, Nagy­anya és я jóisten, Ingeborg íőnökasszony, Jac, a bohóc. — A FIATALOK ÉS NŐK HELYZETE. Az Állami Biztosí­tó mezőkovácsházi járási fiók­jánál szeptember 21-én délelőtt fiókvezető ülést tartanak. Ezen többek között beszámoló hang­zik cl a fióknál dolgozó fiatalok é* nők helyzetéről. — DUNÁNTÚLI KIRÁNDU­LÁS. A Közalkalmazottak Szak. szervezetének mezőkovácsházi járási bizottsága ma, szeptember 19-én négynapos dunántúli autóbusz-kirándulásra indul. A 40 résztvevő többek között Szombathely, Kőszeg, Sopron ne­vezetességeivel ismerkedik. KÖZGAZDASÁGI techniku. mot végzett, szakvizsgával ren­delkező szeszfőzde-vezető, 10 éve, gyakorlattal állást változr tatna. „Megegyezés 201 268” jel­igére a békéscsabai Hirdetőbe. 201 263 NŐI FODRÄSZNÖT felveszek. Janosek József, 5 600. Békéscsa­ba. Rózsa F. u. 1. 201 265 KÖNYVKÖTÉSZETEMBEN lapösszehordást, lapszámozást, könyvkötési vállalok. 16 óra után Békéscsaba, Kulich ltp. ló. ép. 1. l'h. 201186 Kevermesen a helyi Lenin Termelőszövetkezetben 865-en dolgoznak, n köztük 251 nő. Sajnos a termelőszövetkezet­nek nincs olyan üzemága, amely­ben a nőknek rendszeresen tud­nának esés* évben munkát biz­Hai névnap : Vilhelmina Ennek a nem is ritkán hasz­nált névnek magyaros alakja is van, a Vilma. Mindkettő eredeti formája a Vilmos női megfelelői voltak, a Wilhel- mina vagy Wilheima. Ezek je­lentése a német „Wille”: „aka­rat” és „Helm”: „sisak” ré­vén: „erősen védő” lenne. Nem kimondottan német eredetű azonban a név, mert az an­gol „will" és a ..halme” sza­vak szintén a fenti jelentésn­ek és a középkorban az angol­szászoknál is gyakori név volt. — EGYRE NÉPSZERŰBB A TÁRSADALMI ÜNNEPSÉG. Vésztőn az elmúlt évben 48 új­szülöttnek rendeztek névadó ün­nepséget. Ezenkívül 78 ifjú pár tartott esküvőt és 14 esetben rendezték meg a temetést, tár­sadalmi úton. tosítaní. Legtöbbén a növényter­melésben és a kertészetben dol­goznak. ahol havonta 1700—1800 forintot tudnak keresni. A szövetkezetben a vezetők nagy gondot fordítanak a nők megbecsülésére. Biztosítják szá­mukra 180 ledolgozott munka­nap után a pótszabadságot, az egyholdas háztájit és 55 éves kortól kezdve minden nődolgozó egy kategóriával magasabb be­sorolást kap a háztáji elosztásá­nál!. A vezetőségben is szép számmal tevékenykednek nők. Mindezeken felül különböző juttatásokkal is segítik a nőket. Az elmúlt évben szülési szabadj ságra több mint 75, házassági segélyre 13 ezer forintot fizet­tek ki. A szociális juttatásokon kívül я kulturális programokból kirándulásból, üdülésből sem maradnak ki a lányok, asszo­nyok. Tavaly 36 nő egész napos kiránduláson vett részt Szege­den. Egy cseh—lengyel társas- utazáson 35-en vettek részt, s köztük 18 nő. Ez évben a Szov­jetunióba utazott 25 tagú cso­port. közülük nyolc nő, 32-en pedig egész napos gyulai strando­láson vettek részt, s másik 31 tagú kiránduló csoport pedig Tótkom­lósra látogatott. A költségeket a termelőszövetkezet vállalta ma. gáira. A szövetkezetben jól működik a 15 tagú nőbizottság, amely rendszeresen tart ülést é|s eze­ken mindig fontos, főleg a nő­ket érintő ügyéket beszélik, meg. N épesedéspolitikai kérdések, feladatok A-Hazafias Népfront Békés megyei Nöbizottsága holnap, szeptember 20-án csütörtökön Gyulán tartja soron következő ülését, a városi tanács vb-terme ben. Az ülés napirendjén több fon- toK téma szerepel. Elsőként Nagy Imréné, a megyei nőbizottság tit­kára számol be a népesedéspo­litikai kérdésekről, feladatokról és arról, hogyan támogatja ezt a nőbizottság. Gyula városban folyó nővédel­mi munkáról, az állami intézmé­nyek és a mozgalmi szenek együttműködéséről dr. Horváth Éva főorvos, a népfront városi nőbizottságának titkára ad szá­mot. Ezenkívül elhangzik egy tájé­koztató a Népfront Gyula városi Nőbizottsága munkájáról, majd a résztvevők ezt kővetően megte­kintik a nővédelmi tanácsadót, és ellátogatnak a Gyulai Állami Tangazdaságba. Sivatagi gyíkot kapott az állatkert Dr. Dely Olivér és Zilahi Ferenc, a Természettudományi Mú­zeum Allattárának munkatársai algériai gyűjtőútjukról haza­térve többek között egy pusztai varánuszgyíkot ajándékoztak a Budapesti Állatkert hüllőházának. A sivatagban élő hüllő másfél méterre megnő. HHWHHHWHWIW—МИНМИШИМНИ — NAIV FESTÉSZET. Szarva­son a Vajda Péter Művelődési Központban szeptember 23-án, vasárnap nyitja meg Dauda Mi­hály, a művelődésügyi osztály vezetője a szarvasi származású Juraj Lauko naiv festő kiállítá­sát. Elgondolkoztató adatok Vésztőn az elmúlt. évben 172 családnál kellett helyszíni el­lenőrzést tartani a gyámható­ságnak, mivel a gyermekek vagy erkölcsi, vagy anyagi vo­natkozásban veszélyeztetett körülmények között éltek. Az ellenőrzések során a gyámhatóság 77 kiskorút vett nyilvántartásba. Közülük meg­döbbentően sok — 17 — a szülők alkoholizmusa, 44 pe­dig a rossz lakáshelyzet. Ugyancsak az elmúlt évben hat kiskorút vettek állami gondozásba, s velük összesen már 43 az állami gondozottak száma. Kitüntetés Az Országos Béketanács El­nöksége több éves ifjúságnevelé­si, pedagógiai munkájának elis­meréseképpen я békéscsabai Ku­lich Gyula Ifjúsági és Űttörő- háznak a békemozgalom kitün­tető jelvényét adományozta. A kitüntetést hétfőn, szeptember 17-én adták át. f*gydetes riporterünk A DÉMASZ Békéscsabai üzemigazgatóság szerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy a z alábbi helyeken épült létesít­ményeket 1973. szeptember 20-án feszültség alá helyezi Eleken: A Lenin Tsz gépműhelyénél épített 20 kV-os leága­zást. transzformátorállomást és kisfeszültségű kábel­hálózatot. Pusztaföldváron: A Hold u. és Ságvári u. épített 20 kV-ös vonalat és transzformátorállomást. A létesítményeken elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes! ERŐSZAKOS NEMI KÖZÖSÜLÉS A szeghalmi járási rendőrka­pitányság előzetes letartózta­tásba helyezte Furka Sándor 23 éves, büntetett előéletű, Dévavá- nya, Árpád utca 8 szám alatti lakost, aki alaposan gyanúsít­ható azzal, hogy szeptember 16- án az éjszakai órákban Dévavá- nyán ablakbetörés útján beha­tolt az egyik házba s erőszakot követett el a lakásban egyedül tartózkodó asszonyon. CSERBENHAGYTA ALDOZATÄT Szeptember 16-án Vésztő terü­letén, a Kossuth Lajos utcában Marhás Zsigmond 44 éves, Vész. tő, Arany János utca 41 szám alatti lakos motorkerékpárjával figyelmetlen vezetés következ­tében elütötte Szikszai Margit 55 éves, Vésztő, Akácos út 9 szám alatti lakost. Marhás a gázolás után elhaj­tott a helyszínről anélkül, hogy meggyőződött volna arról, tör­tént-e sérülés. A baleset kö­vetkeztében Çzikszai Margit súlyos sérüléseket szenvedett. Az áldozatát cserbenhagyó mo­torkerékpáros ellen a rendőrség eljárást indított. — ÜLÉST TART X VÉGRE­HAJTÓ BIZOTTSÁG. Ma, szép. tember 19-én délután tartja ülé­sét Kevernie» község Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Ezen töb­bek között szó lesz az iskolában folyó hazafias és honvédelmi ne­velésről. békés Ac MSZMP megyei bizottsága 63 a megyei tanács lapja. rOSZERKESZTOt CSEREI PAb FOSZERKESZTOHEt,YETTE3l Deák Gyula OLVASOSZERKESZTOKS Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐI Rocskár János GAZDASAGPOLITIKAÏ ROVATVEZETO:Podina Péter MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin SPORTROV ÁTVEZETŐ» Marhalét István 8*erkes*tőeégs МП Békéscsaba. Postaflőfc na. Telefoni 13—нм, (З—гэв Kiadja a Békés megyei Lapldadd Vállalat teoi Békéscsaba. Postaflók Hl. Telefon: 11—021. 11—051 FELELŐS KIADÓ: Leboczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a oostahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dfl egy hőra ?n.— Pt Dürer Nyomda Telepe. Békéscsaba. Index: 25 051 Váltson bérletet a Bérlet-presszóban! !! Nyitva: T—7 óra között a Jókai Színházban Vasárnap szünnap A Csaba Szálló hidegkonyhai különlegességekkel, kitűnő italokkal várja a közönséget Megszűnt a távolság! A Jókai Színház összes esti előadása után a 8-as Volán autóbuszai szállítják haza a közönséget! Színházi járatoks 2-es járat: Erzsébeti körj árat 10_es járat: Kulich Gvila lakótelepre (Fehér Galambig) 6-os járat: Achim lakótelepre (Mokri utca felé) 17-es járat: KlSZ-táborig (Dózsa György úton át) BUSZBÉRLET ÉRVÉNYES! ! a '1s£S£e5.£££es>ss£SSBBBS£saasaBS£SKaB5saaeae9e39sgeaassasxs9e£3S3SSSssssesssscsssea9ss=seessessss9eeaseesBaa8e9e9 ssaaaB9«&e9aaaaseasisass9fiSBssiaaasBS9Bae99assaaaeaBeaaeeaaaaaaaaBaaseaa8aaa9saesae8eeaaaeeeaaeaaeeaaaeasaaaaissesi Kevermesen megbecsülik a dolgosó nőket

Next

/
Oldalképek
Tartalom