Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
1953. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP Ara: 1,20 forint XXVIII. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM MA AZ ÉLET NÉHA FÜGÉT MUTAT (3 oldal) VÎIERT KULCSKÉRDÉS? <7. oldal) MINI MAGAZIN (8. oldal) ^iagy siker Tolt Amikor ezeket a sorokat írom, nyitva vannak még az AGROMASEXPO ’73 kapui. Azonban már most megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy az első magyar szakosított mezőgazdasági és élelmiszeripari gépkiállítás a vártnál nagyobb sikert hozott. A rendezők például arra számítottak, hogy az üzemi bemutatóknak 5—600 látogatójuk lesz majd. Végül minden erőt meg kellett feszíteni, hogy a valóságban, saját pénzén jelentkező öt-hatezer (!) látogató szakmai kíváncsiságát kielégítsék. Az a száz- ötvenezer ember is, aki előre jegyet váltott, túlnyomó részében szövetkezeti, illetve állami gazdasági vezető vagy szövetkezeti gazda volt. Kevés kivételtől elekintve, a valóságos érdekeltek tekintették meg a gépeket és a valóságos vevők kértek a kiállított tárgyakról ismertetőket. A legnagyobb siker a MEZŐGÉP Tröszt átütő erejű bemutatkozása volt. Hajlamosak vagyunk ugyanis arra, hogy ezt a hajdani gépállomásokból kifejlődött céget afféle nagyméretű kisüzemnek tekintsük. A tröszt azonban a kiállításon bemutatott százhatvan terméke közül negyvenháromra érmet kas pott. Bebizonyította — nemcsak az arany-, ezüst- és bronzérmek gyűjtésével —< hogy évi tizenkétmilliárdos termelési értékével ma már a magyar mezőgazdaság legnagyobb gépipari támasza. Az emberek viselkedése ezen a kiállításon tökéletes mérőműszer volt, hiszen a látogatók egyben a leendő vevők, a gépek majdani használói voltak. Hogyan viselkedtek a látogatók? Lehetetlen volt észre nem venni, hogy a vendégek a szóló gépekre rátekintettek és ballag- tak tovább. Csak ott álltak meg, ahol egy-egy termelési folyamat komplex lebonyolítására, például egy növény minden munkájának elvégzésére alkalmas gépsorokat láttak. Ez egyik bizonyítéka annak is, hogy a magyar mező- gazdaság fejlődése az utóbbi időben hatalmas utat tett meg. Mert a komplex gépsorok alkalmazása már egy „felsőbb osztály” a szakmában. A kiállítók ezt az igényt előre megérezték. Például az AGROTRÖSZT is, ahol csak lehetett, komplex gépsorokat mutatott be. Mégpedig pártatlan fórum előtt levizsgáztatott, kipróbált gépeket. A prospektus tehát nem afféle üzleti fogás volt, hanem olyan adatok gyűjteménye, amelyből a leendő vevő nemcsak az árakat tudta meg, de azt is, hogy egy-egy eszköz vagy gépsor milyen viszonyok között, mire és milyen várható eredménnyel alkalmazható. Bár követnék ezt a módszert a fogyasztási cikkeket bemutató kiállítások is! Volt a kiállításnak egy riasztó vagy ha úgy tetszik, mozgósító erejű tanulsága. Ezt a kiállítást óriástraktorok és nagy teljesítményű kombájnok körül lehetett tapasztalni. Ahol száz lóerősnél erősebb traktor vagy igazán. korszerű kombájn volt látható, oda reggeltől estig sereglett a vevőnek való szakemberek tömege. Nézegették, tapogatták a gépeket és mérgelődtek. A kiállítás ugyanis különösen szemléletessé tette azt a tényt, hogy ilyen gépekhez nem vagy alig lehet hozzájutni. Igazán nagy teljesítményű kombájn a szocialista táborban gyakorlatilag nem készül. Ha óriástraktor készül, az vagy nem kapható, vagy csak részben elégíti ki az igényeket. Ami után a látogatók már praktikus igénynyel vágyakoztak, az rendszerint nyugati termék volt, iszonyú áron. Ha szupermodern kombájn, akkor egy-kétmillió forint, ha 200 lóerő körüli ti'aktor, akkor 3—4 millió forint. Persze ennyiért se köny- nyű megszerezni és ennyi pénzt csak annak érdemes érte adni, aki úgynevezett zárt termelési rendszerben alkalmazza. Ilyen esetben a gépért kiadott egy vagy többmillió forint 2—3 év alatt megtérül. A tapasztalat azért riasztó, mert megmutatta: ha a mező- gazdasági nehézgép-problé- mát egy-két év • alatt nem oldjuk meg, akkor megtorpanhat a hazai mezőgazdasági termelés szép ívű fejlődése. Viszont reméljük, hogy inkább a kiállítás mozgósító hatása érvényesül majd, illetékesek gondoskodnak arról, hogy ezekhez a gépekhez a földek népe hozzájuthasson. Földeáki Béla Д népi erőket nem lehet legyőzni A világ elítéli a chilei fasiszta terrort SZÓFIA „A chilei dráma a reakció erkölcsi kapitulációja a Népi j Egység előtt. A puccsisták felrúgták az alkotmányt, s a chilei fordulatot a nép nélkül és a nép ellen hajtották végre” — írja A demokrácia inkvizítorai című cikkében a szófiai Ote- csesztven Front. — A chilei osztály harciján azonban még nem hangzott el j az utolsó szó. A junta valamennyi támogatójával együtt konjunkturális, időleges és ingatag jelenség. Meggyőződésünk, hogy a chilei népi erők, bár ideiglenesen vereséget szenvedtek, véglegesen nem győzhetők le. — írja a lap. VARSÓ Lengyelországban folytatódnak a tiltakozó gyűlések a chilei államcsíny és a katonai junta törvényellenes lépései ellen. Tiltakozó nyilatkozatot adott ki számos tömegszervezet, köztük a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az ifjúsági szervezetek föderációja, a nő- liga, az országos békebizott- ság. BRÜSSZEL A belga kormány felfüggesztette a Chilének folyósított gazdasági segítséget. Leburton miniszterelnök a kormány döntését bejelentve hangoztatta: kormánya határozottan elítéli a demokratikus intézmények működésének felfüggesztését. „Mélységes részvétet tanúsítunk az erőszak áldozatai és különösen Allende elnök iránt” — mondotta a belga miniszterelnök. A kormány a későbbiekben dönt véglegesen a chilei helyzet megítéléséről. A jelenleg Brüsszelben tartózkodó chilei belga nagykövet a kormány utasítására nem tér vissza Santiagóija. ROMA Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt elnöke, Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára, Alessandro Natta, a PB tagja, az OKP képviselőházi csoportjának elnöke és más kommunista képviselők interpellációt intéztek az olasz .kormányhoz: milyen lépéseket tesz a Chilében zajló drámai események láttán azért, hogy kifejezze az olasz nép mélységes megrendülését és felháborodását Chile törvényes elnökének, Salvador Al- lendének meggyilkolása miatt. „Allende hősies áldozata jelképezi a chilei nép elszántságát, hogy nem hajt fejet a fasiszta reakció előtt” — hanKodály Zoltán útján A Békés megyei Röpülj Páva Körök megyei találkozója Vésztőn A megyei tanács művelődésügyi osztálya és Vészió nagyközség Tanácsa saept. 16-án, vasárnap Vésztőn rendezi meg megyénk „Röpülj páva’’ körei, век találkozóját. A nagyszabású program délután 14 órakor a gyermekcsoportok bemutatójával kezdődik. Komáromi Gábor tanácselnök megnyitója után a sarkad, kisdobosok együttese, az okányi művelődési ház gyermekkórusa, a dé- vaványai gyermek-citerazenekar, a békéscsabai szlovák iskola Röpülj páva köre lép színpadra, majd szünet után a vésztői általános iskola, a kétsopronyi gyermek tánccsoport, a sarkadi ál ta. lánoe iskola és a vésztői művelődési ház csoportja következik. Délután öt órakor a felnőtt együttesek műsorát Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese nyitja meg. A műsorban a kevermesi, a békéscsabai (vasutas művelődési ház), a csabaszabadi; az orrnény- kúti, békéscsabai (Arany János Művelődési Ház), a vésztői, a sarkadi, az okányi, a szarvasi, a hunyai, a dévaványai. a békéssámsoni és a körösújfalui páva kör, valamint a csorváísá és a dobozi citerazenekar mutatkozik be. Az egesz napos programban j közreműködik Fasang Árpád, a ■ Bartók Bela Zeneművészeti { Szakiskola nyugalmazott igazgatója éjs Vass Lajos karnagy. A csoportok a találkozó befejezésekor néhány népdalt közösen énekelnek el. j goztatják az OKP képviselői, majd rámutatnak: a Népi Egységfront kormánya a demokrati- ! kde társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség útjára vezette Chilét, s ezt az utat a belső és a nemzetközi imperializmus most erőszakkal szakította félbe. Az interpelláció felszólítja a kormányt, hogy megfelelő nemzetközi fórumokon adjon kifejezést az olasz nép együttérzésének, amelyet a chilei dolgozók, a demokratikus erők iránt tanúsít a szabadságért és demokráciáért vívott harcukban. Más képviselőcsoportok ugyancsak interpellációt intéztek a kormányhoz a chilei katonai államcsíny ügyében. (MTI) Megkezdődött a rizsaratás A tartósan meleg időjárás kedvezett a magas hőigényű rizsnek, s megyénk különböző tájain meggyorsult az érés. A rizs aratása megkezdődött. Elsőnek — évek óta ismételten — a csárdaszállást Petőfi Tsz rizs- földjén láttak munkához a rizskombájnok. A Petőfi Tsz- ben 500 holdon termelnek rizst. Kizárólag a nálunk jól bevált Kákád—203-as rizsfajtát termelik. Az idén jó termést ígér ez a fontos ipari növény: az első napon learatott terület 20 mázsa fölötti termést hozott holdanként. Ennél jobb táblák is várnak aratásra a csárdaszállási Petőfi Tsz rizsföldjén. «■HMmHinnMHiniiufuiiuiiuiiiiiiiimiiBHsstuiiininuiiaiiaiauiuNHnaa Sorakoznak a késztermékek A MEZ CG ÉP orosházi gyárában készülné^ a felvételünkön látható kukoric:. betakarító adapterek, amelyek egyre keresettebbek, a termelő zövetkezctek, áll'mi gazdaságok részére évente több száz adaptert készítenek a gyárba«,