Békés Megyei Népújság, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-18 / 193. szám

Ma kezdődik a XVII. Tiszántúli Kerékpáros Körverseny Az egyik korábbi tiszántúli késcsabai rajtot várja. Minden évben pangás viadaü- nak számít a kerékpárosoknál a tiszántúli körverseny, me­lyet az idén tizenhetedik alka­lommal rendeznek meg. A háromnapos viadal négy szaka­szán összesen 450 km-t kere­keznek a résztvevők. Az út­irány : Szolnok—Szarvas—Bé­késcsaba — Orosháza — Sze­ged—Szentes—Szolnok. A rajt ma, szombaton dél­előtt 9 órakor lesz a szolnoki városi tanács előtt. A mezőny innen Martfű—Oserkeszöllő— Kunszentmárton—Szarvas útvo­nalon át hajt Békéscsabára, a Lenin úti szakmunkásképző in­tézet előtti célig. Előrelátható­lag fél 12 és 12 óra között ér­keznek a megyeszékhelyre a versenyzők. Holnap délelőtt 8 órakor a minősítő szakasszál folytatódik a körverseny. Ezt a Kígyósi úton rendezik meg, a rajt és a cél a Kenderföldek, a 6-os busz végállomása. Dél­után 14 órakor a Szabadság téren, a szokásos tiszteletkör után következik a harmadik szakasz. A mezőny 14 órakor rajtol Békéscsabáról és Oros­házán, Hódmezővásárhelyen keresztül a szegedi postásott- hon előtt felállított célig hajt, ahová előreláthatólag öt óra körül érkezik meg. Az utolsó napon, reggel 8 órakor a szegedi Tjárosi tanács elől folytatódik a küzdelem. Az útvonal: Hódmezővásárhely — Szentes — Kunszentmárton — Oserkeszöllő — Martfű — körverseny mezőnye a bé- (Fotó: Demény Gyula) Szolnok. A beérkezés fél 12, 12 órára várható, ez egyben a verseny befejezését is jelenti. Az előzetes nevezések alap­ján 75—80 kerékpáros részvé­telére számítanak, am; pedig a színvonalat illeti, az most is igen jónak ígérkezik. A XVII. Tiszántúli Kerékpáros Körver­senyre már jelezte részvételét Debrecen, Miskolc, Székesfe­hérvár, Győr, Sopron, Moson­magyaróvár, Tatabánya, Olaj­bányász SE (Nagykanizsa), Szeged, Szolnok, Békéscsaba szakosztálya a fővárosiak kö­zül a Vasas, Tipográfia, Cse­pel, Û. Dózsa és a BKV Elő­re. Feltehetően indul a válo­gatott keret is, hiszen a világ­bajnokság előtt ez az utolsó hazai versenylehetőségük. En­nek a viadalnak egyébként az is érdekessége, hogy az út- és terepviszonyok miatt a szoká­sosnál gyorsabb átlagot tud­nak elérni a kerekesek, mint más hasonló jellegű versenye­ken. A Békéscsabai Előre Sparta­cus versenyzői is igen szorgal­masan készültek az utóbbi he­tekben. Nagy, Andó, Viszkók és Todola alkotja a csabai csapatot. Tavaly igen jól sze­repeltek a lila-fehérek és az idén is szeretnék megismételni tavalyi teljesítményüket. Andó1 János célja az I. osztályú szint elérése, Viszkók pedig azt sze­retné bebizonyítani, hogy az idén elért I. osztályú szintje nem volt a véletlen műve. Tíz év után ismét e mérvéi II. osztályban A Mezőmegyeri TSZSK la)b- darúgó-csapata a békési körze­ti csoportban megnyerte a bajnokságot, és így tíz év után ismét jogot szerzett a megyei II. osztályban való részvételre. Az együttest felkészítő Szósz j István edző és Liptóié György j szakosztályvezető nagy öröm- | mel beszélt a sikerről. A csa­pat a felszabadulás óta har­madszor jutott el a megye} И. osztályig. Most három pont előnnyel kerültek az első hely­re, mindössze egy vereséget szenvedtek (Tarhos ellen 3—2). Az alábbi 15 játékos vívta ki a bajnokságot: Túrái, Kurucz, Frisnyicz, Galisz, Albert, Éli­ás, Drienyovszki, Sipos, Diós, Lipták, Nagy, Dér, Andó, Su- sánszki és Csomós. Kitűnt a többiek közül kiemelkedő át- > lagteljesítményével Sipos. Fris­nyicz, Galisz, Drienyovszki és Diós. Bár a helyi szervek igyekez­tek elősegítem a csapat jobb szereplését, gond is akad a szakosztály házatáján. így pél­R вЩШШШ 1973. AUGUSZTUS 18, dául nincs megfelelő tisztálko­dási lehetőség, az öltözőben kémény hiányában nem lehet fűteni a helyiségeket. A pálya sem éppen eszményi. Nincs körülkerítve, ezért teherképko- csik közlekednek rajta és ne­héz egy-egy mérkőzés alkalmá­val a belépődíjat beszedni. — A játékosok hozzáállásá­ról, a kollektív szellemről vi­szont csak a legjobbakat ' mondhatom — újságolta Szabó István nyugdíjas tanácstag, aki szintén sokat segít a csapat­nak. — Ügy gondolom elsősor­ban ez, no és kiegyensúlyozott teljesítményünk az ok, amiért sikerült megelőzni a riváliso­kat. Megtudtuk még Mezőmegye- ren azt is, hogy a közelmúlt­ban a nőj labdarúgó-csapatot szerveztek, melynek tagjai nagy kedvvel végzik az edzéseket. A lányokat a helybeli tsz vet­te pártfogásba Most azonban egyelőre a férfi labdarúgó-csapatot kíséri nagyobb figyelem: hogyan si­kerül helytállni a magasabb osztályban. Holnap idegenben, a szintén újonc Sarkadi KSK ellen kezd a mezőjnegyeri gár­da, majd a következő forduló­ban otthonában fogadja a jó játékerejű Bcs. Kinizsit. Uhrin János Rajt előtti körséta három NB-s csapatunk házatáján Ezen a hét végén már vala­mennyi szinten beindul a baj­noki labdarúgó gépezet. Pályára lépnek az NB I-es, NB Il-es, NB III-as csapatok és megkez­dődnek a megyei II. osztályú bajnokság őszi küzdelmei is. A rajt előtti körsétánkon ezúttal három NB-s csapatot keres­tünk fel. Az egyetlen megyei NB Il-es gárdát, a Bcs. VTSK-t, az NB III-as Gyulai SE-t: és az 1972—73. évi baj­nokságban remekül szerepelt Bcs. Agyagipar MTE csapatát. A szakvezetőknek négy kérdést tettünk fel, a következőket: О Hogy an sikerült a csapat megerősítése, a felkészü­lés az őszi szezonra? О Milyen edzőmérkőzéseket játszottak? Mik a szakosztály célki­tűzései? О Kialakult-e a kezdő csa­pat, vannak-e sérültek, kérdőjelek az összeállításban? Vasvári Péter. íme a válaszok: GYÓCSI LÁSZLÓ, a Bcs. VTSK szakosztályvezetője: 1. Úgy, gondolom, azok a játéko­sok, akik hozzánk kerültek, te­hetségesék, fejlődésüknek nincs akadálya. Hogy velük erősö­dik-e a csapat, az rajtuk is múlik. Reméljük, valamennyien beváltják a hozzájuk fűzött re­ményeket. Egyébként a felké­szülés sikerült. Elsősorban a Nyári Totó Kupa volt hivatva segíteni a bajnokságra való fel­készülést, bár különböző prob­lémák közbejöttek. Sérülések, szabadságok is gátolták a mun­kát. Itt említem meg Bunda Béla „Ügyét”, aki az MGM Deb_ récén elleni mérkőzés óta csak ezen a héten kezdte el az edzé­seket, így játékától az első csa­patnál egyelőre eltekintünk. 2. Váltakozó erősségű csapatok voltak ellenfeleink az előkészü­letek során. A SZEOL-tój és a Szalvai SE-től vereséget szen­vedtünk, a Dózsa SE, Gyoma és az Endréd gárdájával szem­ben győzelmet arattunk. 3. Cél­kitűzésünk ebben az esztendő­ben is az, hogy kiharcoljuk a bentmaradást, de nem olyan iz­galmas körülmények között, mint az 1972—73-as szezonban. A tanács sportköri és pártveze­tése minden támogatást megad a munkához, most már a fiú- I kon a sor, hogy bizonyítsanak. Szakosztályunkban egyébként sok tehetséges fiatal található, számukra időt adunk, hogy kel­lően beilleszkedjenek a csapat­ba. Egyébként örvendetesen jó a kapcsolatunk az Előre Sparta_ cus-szal, az gyümölcsözött az át­igazolások során is. Szurkoló­inktól pedig további türelmet várunk, mert egy igazán egy­séges ütőképes csapat kialakítá_ sán még sokat kell dolgozni azért, hogy komoly sikert ér­jen el. 4. A holnapi bajnoki rajtra a csapat Gyomén készül fel Sülé István edző és Mol­nár János intéző vezetésével. Kezdő csapatot nem tudok mondani, de egy biztos, együt­tesünk azokra épül, akik az ed­zéseken szorgalmasan dolgoz­nak. Keretünk így fest: Kapu­sok: Kovács, Széplaki. Hátvé­dek, középpályások : Harmati, Csicsely, Laezó, Bodó (sérülése miatt hiányzik a holnapi együttesből), Lukoviczki, Má­zán, Palotai. Sarkadi. Csatárok: Szász, Kolarovszki, Varga B., Varga M., Zahorán, Lipták, Kal- csó, Viczián. VASVÁRI PÉTER, a Gyulai SE edzője: 1. Szakosztályveze­tésünk az elmúlt időszakban széles körű szervező munkát végzett annak érdekében, hogy erősen megcsappant '/játékosál­lományunkat megfelelően megerősítsük. Ügy gondolom, ez sikerült is. Hozzánk került: Szerb (Bcs. MÁV), Fábián (Bcs. VTSK), Vasvári (Sarkad), Gúti, J Lovász, Sass (Gyulavári), Gu­lyás, Szentesi (Szeghalom), Cső- mos (Mezőberény), Szőke | (Dombiratos). Távozott: Arató (Gyulavári), Juhász (Bcs. VTSK). Keretünk július 1 óta mindennapos edzésekkel készül \ az NB III-ra. Bízom abban, ] hogy a másfél hónapos munka gyümölcsözik majd. Ügy alakí­tottam ki a felkészülés prog- I ramját, hogy abba a Nyári Totó j Kupa szervesen beil’eszkedjék. i 2. Az előkészületek során 5—0- J ás vereséget szenvedtünk az NB I В-s Bcs. Előre Spartacustól, hazai pályán 3—3 volt a Békés, 2— 0 a Központi Sportiskola, 1—0 a Gyulavári ellen az ered­mény. A Totó Kupa mérlege: MGM: 2—0, 0—4, Bcs. VTSK: 3— 1, 2—3, DEAC: 1—2, 3—7. 3. Tisztában vagyunk vele, hogy ebben az osztályban is kemény összecsapások várnak ránk. Igyekszünk meglevő játékosál­lományunkat a labdarúgás sze- retetére nevelni, arra, hogy a sportpályán kívül is megállják helyüket. Célunk, hogy sport­szerű, élvezetes küzdelemben az 1—6. hely valamelyikét meg­szerezzük. Ez nem lesz köny- nyű. hisz a sorsolásunk sem a legkedvezőbb. Jómagámnak sze­mély szerint sem, hisz holnap, a Sarkadi Kinizsi éllen kez­dünk, amelynek legutóbb szak­vezetője voltam. Aztán pedig Szarvas következik, idegenben. 4. Nincs még kezdő tizenegyünk, többen sérüléssel bajlódnak. Az S. Kinizsi ellen a következő ke^ rétből jelölöm ki a csapatot: Szerb — Somos, Fábián, Lo­vász, Reinhardt, Szabó, Gúti, Szentesi, Gulyás, Vasvári, Túri, Kádár, Sass, Megyesi, Mészáros, Tóth II., Csomós, Vörös. Ha már a neveknél tartunk, még megemlítem, hogy Tóth János, aki katonai szolgálatát tölti és a Szabó Lajos SE játékosa, ősszel visszatér hozzánk. LITAUSZKI PÄL, a Bcs. Agyagipar edzője: 1. Azokat a játékosokat, akikről úgy gon­doltuk, hogy erősíthetik a ja- minai gárdát, sikerült leigazol­ni, De, hogy lesz-e „nevük”, azt most még nehéz lenne meg­mondani. Hogy ki, hogyan vá­lik be s mennyire jelent erősí­tést, a sorozat-mérkőzéseken dől el. 2. Az előkészületek során leginkább megyei csapatokkal találkoztunk, összesen kilenc barátságos mérkőzést játszot­tunk, ami jól szolgálta előre­haladásunkat. Az utolsó két hét­ben már szűkített keret jutott szóhoz, és külön örömömre szol­gál, hogy senki sem sérült meg, és mindenkinek kitűnő az erőn­léte. Az elnökség és a szakosz­tályvezetőség minden szempont­ból mérlegelte a tavalyi bajnok­ságot, és csapatunk elé az új szezonban előrelépést tűzött ki célul. Konkrétabban, az első há­rom helyen végezni, tehát a „dobogón”. Egyesületünk bázis­szerve a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat biztosí­Litauszki Pál. ja az erkö’csi és anyagi támo­gatást. Bízom abban, hogy a si­ker édekében a fiúk is mindent megtesznek fegyelmezett játé­kukkal és magatartásukkal. Eb­ben az esetben nem maradhat el a már hangoztatott előrelé­pés. 4. A Gyomai TK ellen, ez a keret készül: Unyatinszkí — Köves — Majoros, Laezó, Jan- csó, Urda, Szaffián — Kékesi, Seregi, Kúti I. — Timár, Rét­laki, Kúti II., Karadi I. Ezen­kívül rendelkezésemre áll még: Papp kapus, Pataj, Zentai, Vi­czián, Sipos, Koszna, Szűcs, Ka. radi II., Petrina saját kérésére egyelőre távolmarad az edzések­től és csak a szezon közepétől játszik. A játékos ugyanis há­zat épít, emiatt hiányzik. A Bcs. VTSK együttese, az NB П. egyedüli Békés megyei résztvevője lesz az 1973—74-es szezonban. Álló sor balról: Gyócsi László szakosztályvezető, Harmati, Lukoviczki, Mázán, La- czö, Palotai, Csicsely, Félix, Sülé István edző. Elöl: Sarkadi, Kolarovszki, Szász, Széplaki, Varga B., Kovács, Lipták, Kalcso, Hátai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom