Békés Megyei Népújság, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-28 / 175. szám

ШЗ. Hí LJ US 38,, SZOMBAT Лея: h— Pt XXVIII, ÉVFOLYAM, П5. SZÁM A világ Berlinre figyel KGST-együttműködés Nia nyílik Berlinben я Világifjúsági Találkozó. Kö­zel harmincezer külföldi és — két-háromnapos turnusok­ban egymást váltó — 300 ezer NDK-beli fiatal részvételével ae ifjúság eddigi legnagyobb nemzetközi megmozdulásának ad mától kezdve otthont ж NDK fővárosa. A szóra, hogy fesztivál, az ember azt a szót \ asszociálja-: virág. Nemcsak a jelképes embléma-virágok miatt. Bár ezek is megtalál­hatók — a szivárvány színei­ben pompázva — az NDK vá­rosainak. nagyobb községei­nek utcáin, terein. Berlin szi­vében nyílik a leghatalma­sabb: 13 méter magas, 26 tonna súlyú, éjszaka kivilágí­tott jelvény. De valódi virá­gok is színesítik most a par­kokat, utcákat. Újonnan ül­tetett virágok. Csak Berlin lakói palánták százezreit ül­tették el — társadalmi mun­kában. Ez a „virágos vendég­látás'’ kicsit jellemző lehet arra a fogadtatásra, amely­ben a világ minden részéből idegyülekezett fiatalok ré­szesülnek. A Berliner Zeitung szerint „minden család úgy gondoskodik vendégeiről, hogy azok „otthon, szüleik­nél” érezzék magukat. Némi túlzással azt mondhatjuk, nincs Beiiinnek olyan család­ja, amely ne adna otthont egy-két vendégnek. Foglaltak a diákotthonok, az új lakóte­lepek újonnan épült hazái is. Berlin a mai megnyitót fél­készülten, méltóképp fogad­ja. A hivatalos program szerint számtalan lehétöség lesк a sportolásra, a szórakozásra — nagy utcabálakra készülnek országszerte —, a kultúra minden területét képviselő fi­atalok műsorainak megtekin­tésére. A VIT persze nem­csak virágos-énekes hatalmas karnevál. 1947 óta — amikor Prágában megnyilt az első nagy találkozó — a fesztivál elsősorban politikai esemény. A fiatalság hatalmas politi­kai vitafóruma. Így lesz ez most Ebből a szempontból — a politikai párbeszéd szempont­jából — a tizedik Világifjú­sági Találkozó gyökeresen más légkörben kezdődhet, mint bármely korábbi. A fesztivál szervező irodája például az utolsó hetekben valóságos ostrom alatt állott. Egyre másra jelentkeztek olyan országok, olyan szer­vezetek. amelyek korábban semmiféle kapcsolatra sem voltak hajlandók a szocialis­ta országokkal, azok ifjúsági mozgalmaival. Most távirati úton, vagy küldöttek útján kérték: hadd lehessenek je­len Berlinben. Minden kérés teljesült. Egyébként, ha már Berlinről esik szó : a fesztivál olyan ország fővárosában nyílt meg, amely államot — annyi eV politikai harcai után — a nemzetközi jog alapján végre szuverénnek ismerte el — a másik oldal is. A program szerint 1500 po­litikai rendezvény zajlik majd a VIT napjaiban. Sok­féle ifjúsági szervezet — leg­különbözőbb világnézetet val­ló — képviselője lesz jelen. Konzervatívok. katolikusok, szocialisták, evangélikusok, mohamedánok — és termé­szetesen a kommunista fia­talok is. Régi VIT-hagyo- mány az élénk, pezsgő vita, a politikai véleménycsere. A különbség idén az, hogy — szerencsére — a Világifjúsági Találkozó nem számit majd rendhagyó kivételnek, ahol józanul, értelmesen lehet tisztázni az álláspontokat: azt ami elválaszt, s azt, ami ösz- szeköt. 1973. júliusában ez már a nemzetközi politika fó­rumaira jellemző. Mától kezdve nyolc napon át megfiatalodik az NDK fő­városa. A fiatalok városa lesz Berlin: külső képe is meg­változik. Miként a VIT-eken szokás, ilyenkor szinte az ut­cára költözik mindenki, a fő- események itt zajlanak. A közlekedés megkönnyítésére például ezeri a nyolc napon a fesztiváligazolványokkal ren_ delkezök számára ingyenes lesz az autóbusz, a metró, a gyorsvasút. A világ ifjúságá­nak tizedik nagy találkozója: ünnep, látványosság, fiatalos karnevál •— ugyanakkor pe­dig tükrözője is azoknak a nagy politikai változásoknak, amelyek napjainkban végbe mennek. A televízió segítsé­gével valamennyien jelen le­hetünk a fesztiválon, s erre a nyolc napra igazán joggal mondhatjuk: a világ — Ber­linre figyel. К. A Moszkva, július 2Ï. A KGST Szóéi ai ista Világ- gazdasági Intézete és a Szov­jetunió Tudományos Akadémi­ájának központi gazdasági-ma­tematikai intézete között együttműködési megállapodást írtak alá. A megállapodás információi. cserei, továbbá olyan kérdések közös megoldását, irányozza elő. amelyek a tudományos-műszaki és gazdasági együttműködés to­vábbi elmélyítésére és tökélete- sílesere vonatkoznak, s előmoz­dítják a KGST-tagországok szo­cialista gazdasági integrációját. fl brigádmozgalom eredményeit értékelte az Ifjúmunkás Tanács Pénteken délelőtt Békéscsa- f bán, az ifjúsági és úttörőház-1 ban tartotta üLését a KISZ Bé­kés megyei Bizottságának Ifjú­munkás Tanácsa. Kolarovszki ] Mária, a tanács tagja a terme- : lési munkabizottság nevében1 értékelte az elmúlt évi KISZ megyei munkaverseny-mozgal- makat. Többek között elmond-1 ta: a fiatalok egyre nagyobb ! számban vesznek részt a terme­lőmunkában, nagymértékben ! hozzájárulnak az üzemek, vál­lalatok gazdasági célkitűzései­nek megvalósításához. A brigádmozgalmakról szólva adatokkal jellemezte az elmúlt évi eredményeket: 125 ifjúsági szocialista brigádban 1972-ben mintegy ezer fiatal dolgozott Az általuk teljesített kommu­nista műszakok óraszáma megközelítőleg 13 ezer. a tár- j sadalmi munkaórák száma pe­dig mintegy 37 ezer óra volt. Az elmúlt évekhez viszonyítva az I ifjúsági brigádok létszámában, munkájában jelentős fejlődés tapasztalható. Ezután Vagyon Ferenc, az Ifjúmunkás Tanács elnöke adott tájékoztatást a megyei KISZ-védnökség operatív bi­zottságának munkájáról, az Orosházi Síküveggyár beruhá­zónak jelenlegi állásáról. АЛ MA ENSZ FŐTITKÁRA HAZÁNKBAN (%■ oWai) KrY LETT NEVEZETES A SZIRÉN te, oM»>) EGÉSZ ÉLETÉBEN JÓT CSELEKSZIK (4. oldal) SZABAD SZOMBAT, SZABAD SZOMBAT.., <H. oldal» A NAGYDÍJ ÉS TARTOZÉKAI <5. oldal) JÖVŐ HETI RÁDIÓ- ÉS TV-MŰSOR №. oMw» SZERKESSZEN VELÜNK ff- oldali Befejeződött a munka a megyei építőtáborokban Mintegy ezerkétszáz közép- iskolás dolgozott átlagosan két hetet, összesen csaknem tizen­ötezer napot a KISZ megyei építőtáboraiban. Bakucon, Csór- I daszáHason, Orosházán, Mező- j hegyesen. Telekgerendáson az j elmúlt héten fejezték be a hib­rid kukorica címerezését, a Úton Berlin leié szarvasi tábor hasonló munkája is befejezéshez közeledik. A gazdasági egységek, ame­lyeknek födjem a fiatalok dol­goztak, a diákok jelentős nép- gazdasági hasznot hozó tevé­kenységének elismeréseként — a táborok fenntartása és a munkabérek kifizetése mellett —. összesen töibb mint fél­százezer forintot ajánlottak fel a létesítendő tanyai kollégium építésére. Több tízezer forintot ajánlottak fel ugyanerre a cél­ra a táborokban dolgozó KISZ; tagok is. A magyar VIT-delegáció busz karaván ja úton Berlin felé MTI-idto) Laboratóriumi asszisztenseket avattak A békéscsabai városi kój*ház kultúrtermében július 27-én, tegnap délelőtt bensőséges ün­nepséget tartottak azoknak a kórházi laboratóriumi asszisz­tenseknek a tiszteletére, akik háromévi kemény munka, ta­nulás után most végeztek. Az ünnepségen dr. Sonkoly Kálmán, a kórház igazgató- főorvosa búcsúzott a végzős hallgatóktól, aki egyben az idén jubilál is, hiszen már 25 éve vezet ilyen tanfolyamat Bé­késcsabán. A hároméves to­vábbképzésen az idén 28-an végeztek mégpedig az eddigiek során a legkiválóbb eredmény­nyel. A vizsgákat hétfőn, ked­den és szerdán tartották s a tegnapi ünnepségen dr. Kiss Endre, a megyei tanács egész­ségügyi osztályának helyettes vezetője adta át az oklevele­ket. Összesen tizen kaptak vö­rösdiplomát — ami a tanfo­lyamok történetében egyedül­álló —, ezenkívül heten végez­ték jeles, nyolcán pedig jó eredménnyel. A tanfolyamon a Békés megyeieken kívül a me­zőtúri kórház dolgozói közül is részt vettek többen. A most végzett hallgatók Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Békésen és I Mezőtúron fognak dolgozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom