Békés Megyei Népújság, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-21 / 169. szám

Ä tömegsport legyében: Mezőberényben a KPVDSZ — Sarkadon az EDOSZ rendezi hagyományos sportnapját Július a tömegsport-verse­nyek, a szakszervezeti sportna­pok hónapja. Vasárnap Mező- berényben kerül sor a KPVDSZ második sportnapjára. A meg­nyitón, a községi sporttelepen Rákóczi Ferenc MB-titkár mond beszédet, majd 9 órától bonyolítják le az atlétikai ver­senyszámokat, a női, férfi­kézilabda és kispályás labdarú­gó-mérkőzéseket. A délutáni műsor „slágere” a Mezőberé­nyi ÁFÉSZ VM és a Békési Vörös Meteor nói kosarasainak bemutatója. Az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával — 16 óraikor — adják át a leg­jobban szerepelt sportolóknak az igen értékes tiszteletdíjakat. Az ÉDOSZ egy héttel később, július 29-én Sarkadon, a Kini­zsi Sporttelepen rendezi meg hagyományos sportnapját. Reg­gel 8 órakor Szabó Sándor, MB titkárhelyettes ad jelt a versenyek megkezdésére. A programból nem hiányzik a férfi és női (kispályás labdarú­gótorna, a kézila/bdások mér­kőzés-sorozata és természete­sen az atléták versengése sem. örvendetes, hogy a rendezők úszóversenyt is iktattak a mű­sorba. Még színesebbé teszi a rendezvénysorozatot a mezőhe­gyes! modellezó-szalkkör bemu­tatója. A sportnap 17 órakor, a díjkiosztással zárul­Kellemetlen meglepetés sporliskolásaink gyenge szereplése A múlt hét Igen Jelentős atléti­kai eseménye Báca, Békée, Caong­rád, Szolnok megyei serdüld В-ka­tegóriájú atlétáinak területi baj­noksága volt. A Gyulán aorrakerült verseny kellemetlen meglep«, lést hozott Feltűn den gyen. gén szerepeltek a Gyulai SE sportiskolásai, s a B es End­re Sp. sportiskolásainak teljes! tm 6. nyét is csak közepesre értékelhet­jük, Fiataljaink nem tudták ki. használni a „hazai pálya” előnyét, Rövid számszerű összehasonlítás; a szolnoki sportiskola lg győzelmet aratott, míg a csabaiak közül csak hárman kaptak aranyérmet A gyulaiak győzelem nélkül maradtak. Erre még az sem mentség, hogy I— 3 tehetséges versenyző hiányzott, — mert a tatai serdiilőtáborhan van. A helyzet ugyanis az, hogy a többi sportiskola legjobbjai Ja — ott tar­tózkodnak! Es hol maradtak a trtaMnoe ta­kolásokT Az úttörőolimpián szere­peitek? Csupán Szeghalomba és Elekről indultak néhányan. (Ez mutatja sportéletünk egyik nagy hiányosságát, közelebbről azt, hogy az általános iskolákban nem bizto­sítják a feltételeket a rendszeres, folyamatos, a nyári szünetben is megfelelő sportmunkához !) A fentieknek ellentmond — яве­rencsére — a szarvasiak szereplései Bár győzelmet nem arattak, de sok helyezést értek «Ц A Szarvason nemrég megindult tervszerű mun. ka eredménye: kilenc versenyzővel indultak Gyulán és ezek közül nyolc továbbjutott a vidékbajnokságra 1 Egyébként a fiúk eredményei kű. zött találunk néhány biztatót, a leá­nyoknál már kevesebb ilyen akadt, A benevezett versenyzők 50 százalé­ka állt rajthoz és ez nagyon el­gondolkoztató. Az alábbiakban közöljük a győz. test к nevét, eredményét, a Békés megyeiek eredményeit, azokét, akik jogot szereztek az augusztus 26—28. án Szombathelyen sorrakerülö vi. dékbajnokságon való szerepléshez. 1959-es születésűek. Kik. 100 m: 1. Bálya (Szolnoki Sí) 12.3 mp. 8. Hevesi (Gy. SE) 13.4 mp, Зое ni: 1. Bolya (Sz, Sí) 38.9 mp. 1 500 m : l. Pataki (Hódiköt) 4:45.S p. 4. Medvegy (Szarvas) 5:33.1 p. 80 m gát: 1. Tóth (SZEOL) 12.9 mp. 5. Pribolyszki (Gy. SE) 13.8 mp. S km gyaloglás: . 1. Pataki (Sz. SÍ) 30:26.4 p. Magasugrás: l, Kozák (Sz. SÍ) 170 cm. 4. Övári (Gy. SE) 160 cm. 5. Hevesi (Gy SE) 160 cm. Távolugrás: 1. Kozák (Sz. Sí) 564 cm. 4. Óvári (Gy. SE) 521 cm. Súlylökés: 1. Tarsoly (Sz. Sí) 13.60 m. Diszkosz: 1. Tóth (SZEOL) 42.14 m. Gerely: j. Térjék (Sz. Sí) 40.58 m. — 1960-as fiúk: 1. Kácsor (Sz. Sí) 12.9 mp. 4. Miklya (Bes. E.) 14.6 mp. 300 m: l. Gyebnár (Bcs, E.) 50.8 mp 3. Budai (Gy. SE) 54.4 mp. 1 500 m : 1. Laczó (Bcs. E.) 5:10.6 p. 3. Tóth (Bcs. E.) 5:24.3 p. 5. Buzi (Bcs E.) 5:50.8 p. 5 km gyaloglás: 1 Fazekas (Sz. SÍ) 30:55.2 p. 80 gát: 4. Laczó (Bcs. E.) 16.7 mp. e. Miklya (Bcs. E.) 17 mp Magas: 1. Kereszti (Sz. Sí) 14o cm. 2. Antal (Szarvas) 140 cm. Távol: 1. Kácsor (Sz. Sí) 529 cm. 3. Tóth (Bcs. E.) 466 cm. Súly: í. Tukarcs (Fegyver­nek) 10.49 m. 2. Skerl (Gy. SE) 8.27 m Diszkosz: 1. Tukarcs 29.94 m. Gerely: 1. Tukarcs 28.30 m. — 1959-es leányok: Mo m: i. Szántó (Mezőtúr) 13.5 mp. 2. Kies (Bea: E.) 13.7 mp. 600 m; 1. Mizsei (Jászberény) 1:43 p. 2. Miloszrodnl (Szarvas) 1:52.3 p. 4. Lestár (Szarvas) 1:56.4 P- 5. Roszlk (Szarvas) 2:01.3 p. 80 gát: 1. Ada. mik (Kecs. Sí) 13.3 mp. Magas: 1. Győré (Jászberény) 135 cm. 4. Kiss (Bes. E.) 130 cm. Távol: 1, Szűcs (Kiskunfélegyháza) 45« cm. 4. Kiss (Bcs. E.) 432 cm. Súly: 1. Adamik (KS1) 9.54 m. Diszkosz: 1. Turbicz (Sz. VSE) 24-76 m. 1960.a* leányok: MO m: L Papp (K. SÍ) 13,9 mp. 2. Csatlós (Elek) 14.22 mp. 6. Tóth (Szeghalom) 14.5 mp, 600 ,ni* 1. Sztankó (Bcs. E.) 1:52.8 p. 2. Gom­bár (Szarvas) 1:53.6 p. 4 Medgyesi (Bcs. E.) 1:55.2 p. 80 gát: 1. Hamar (Jászberény) 16.1 mp. 3. Bezzeg (Szarvas) ,16.6 mp. 4. Hudák (Szarvas) 16.8 mp 5. Csipkés (Gy. SE) 17.4 mp. 6. Musltz (Gy. SE) 17Л mp. Magas: 1 Zsalvai (Sz. VSE) 145 cm. 3. Musltz (Gy. SE) 145 cm. 4. Csipkés (Gy. SE) 135 cm. 5. Orvos (Gy. SE) 135 cm. Távoli 1. Papp (Ke. Sí) 46» cm, 4. Csipkés (Gy. SE) 434 cm. Súly: 1. Szabó (Sz. Sí) 9.29 m. 3 Csipkés (Gy. SE) 779 cm; 4. Szarka (Bcs. E.) 773 cm. Diszkosz: 1. Szabó (Se. Sí) 26.20 m. 4. Szarka (Bcs. E.) 16.40 m. Gerely: 1. Török (Sz. Sí) 38.15 in, 000 Kecskeméten bonyolították le a területi serdülő A. kategóriájú baj. nokaágot, ahol két első helyet sze. reztek a Békés megyeiek. A Gyu­lai SE 13, a Bee. Előre Spartacus 1* versenyzője szerzett jogot a vi­dékbajnokságon való indulásra. Az alábbiakban csak azoknak a Bé­kés megyei fiataloknak az eredmé­nyeit közöljük, akik továbbjutottak. Flük, 1957-ben születettek: too m: 3. Kimer (Gy. SE) 11.5 mp. 400 m: 3. Kerner (Gy. SE) 56.7 mp. 1500 m: 5. Argyelán (Gy. SE) 4:52.3 p. 3 000 m: 4 Ágoston (Gy. SE) 11:31.6 p. U0 gát: 2. Skultéü (Gy. SE) 16.6 mp. 4. Jász (Gy. SE) 17.0 mp. 1000 akadály: 3 .Tokai (Gy. SE) 3:03.7 p. Magasugrás: 3. Skultéti (Gy. SE) 175 cm. 4. Gulyás (Gy. SE) 175 cm. 6. Jász (Gy. SE) 170 cm. Távolugrás: 3. Kemer (Gy. SE) 597 cm, 6. Skultéti (Gy. SE) 592 cm. Diszkosz: 4. Tóth (Gy. SE) 29.42 m. Gerely: 4 Zuba (Bcs. E.) 36.74 m. Kalapács: 6. Szegedi (Gy. SE) 32.08 m. Fiúk, 1958-ban születtek: 100 m; 4. Gajdács (Bcs. E.) 12.4 mp. 1500 m; 2. Zsóri (Bcs. E.) 4:48.7 p. 100 gát: L Papp (Gy. SE) ie.4 mp 3. Gajdács (Bcs. E.) 21 mp. Távolug- rás: 4. Lovász (Gy. SE) 520 cm. Diszkosz: 2. Erdei (Bcs. E.) 28.88 m. s. Csepregi (Bcs E.) 26.84 m. Kalapács: 2, Erdei (Bcs. E.) 39.58 m. Leányok, 1957-ben születtek: 100 m: 5, Hegyesi 13.7 mp. 300 m; 3. Peltsárszky (Bcs. E.) 43.0 mp. 5. Hegyesi (Beg E.) 48.8 mp 0. Tóth (Bes. E.) 46.2 mp. 600 m: 2. Tóth (Bcs. E.) 1:44.4 p. Magas: 4. Hegyesi (Bcs. E.) 145 cm. Diszkosz: 6. Kas­nyik (Bcs E.j 24.20 m. Leányok, 1958-ban születtek: 100 m: « Kulcsár (Bcs. E.) 14.6 mp. 300 m: 6. Csepregi (Bcs. E.) 52.1 mp. 80 gát: 6. Kulcsár (Bcs. E.) 15.1 mp. Magas: 2. Kulcsár (Bcs. E.) 140 cm. Diszkosz: 1. Gabriel (Bcs. E.) 26.92 m. 3. Bloch (Bcs E.) 23.60 m. 4. Csuvarszky (Gy, SE) 23.00 m. 5. Sárártszky (Bcs. E.) 21.47 m. Gerely: 8. Rozsnyai (Gy. SE) 24.68 tn, 4. Csuvarszky (Gy. SE) 20.71. Kispályás labdarúgás PETŐFI KUPA SZARVAS 1. Gépjavító 14 15 1 3 n-12 M 2. Ruházati 12 » 2 1 29—8 20 3. Luft Club 10 9 — 1 30—4 18 4. Zöldpazsit 11 8 1 2 41—12 17 5. Előre 10 7 3 — 31—7 17 4. Oxford 15 8 1 8 36—30 17 7. Építők 12 5 5 1 12—7 17 8. Dózsa Tsz 10 1 2 30—13 15 9. Vasipari U « 3 4 11—14 И 10. Volán 12 4 3 8 19—22 11 11. Uni verzál 10 5 1 4 14—20 11 12. Műanyag. К tsz 11 5 — 8 24—á8 10 13. Szerviz 11 8 T­8 22-22 8 14. Háziipari 15 8— 13 10-33 4 15. OKI 12 l 1 10 7-«* 3 16. Ipartelep 8 1 1 8 8—27 3 17. TTTV i 1 — 8 7—38 2 18. Faipari 11 T 1 18 8-3* 1 A Békéscsabai Városi Bélyeggyűj­tő kör vezetősége értesíti a tagságot, hogy július 26-án csütörtökön 17— 19 óra között is lesz újdonságbe­fizetés. Ez a csütörtöki újdonság- befizetés és anyagátvétel még az augusztus hónapra Is vonatkozik, s kéri a kör vezetősége a tagságot, hogy a bélyegátvételeket mielőbb eszközöljék, mert azok összeraga- dásáért felelősséget nem vállal. Vé­gül kéri a kör vezetősége azokat, akik a második félévi tagd'lijkat még nem fizették be, hogy mielőbb tegyenek eleget ezen kötelezettsé­güknek.1 A Magyar Posta terven felül adta ki 10 forintos névértékű kisívben a harmadik negyedév első bélyegét a július 3-án megnyílt és július 7-én befejeződött Helsinkiben tartott kon­ferenciája alkalmából. A kislv négy 2.50 forint névértékű bélyeget és két szelvényt foglal magában. A bélye­gek Lakner László grafikusművész plakátját ábrázolják, amelyen Euró­pa térképe látható két kézben tart­va, védetten. A szelvények a kon­ferencia színhelyét a Dipolit és 8 Finlandia épületét ábrázolják ma­dártávlatból A szelvényen a kon­ferencia elnevezésének, angol, fran­cia, német, orosz, olasz, spanyol és finn nyelvű rövidítése olvasható. A kisiv és a bélyegek felirata; Euró­pai biztonsági és együttműködési konferencia Helsinki 1978. A bélye­gek tervezője: Vagyóczki Károly gra­fikusművész. A budapesti Állami Nyomdában készült 360.000 fogazott és 7000 ezer vágott példányban, rasz­teres mélynyomással. A bélyegek színe barnásvörös, míg a szelvénye­ké kék. A kislv július 3-án Jelent meg a tervezett éves mennyiségen felül. Az Osztrák Posta előjelzése sze­rint ősszel kezdik meg az ÚJ for­galmi sorozat kiadását: a legszebb osztrák tájak lesznek az egyes bé­lyegek témái. Lichtenstein is tájké­pet választott az idei új forgalmi so­rozat témáiul. Augusztus végére a svájci posta ugyancsak tájképbé­lyegek megjelenését jelzi. Mi 1* csak örülhetünk annak, hogy a ma­gyar forgalmi sorozatban folyama­tosan ismerkedhetünk meg város és tájrészletekkel. Gasdag nyári vála®%téh a hét moziműsorán Sok-sok valóságos elemből íródott Feuchtwanger regénye $ az ebből készült koprodukcióé film. Az ötvenes években játszódó texasi krónika (Az utolsó mo­zielőadás), színes, magyarul be­szélő jugoszláv ifjúsági törté­net (A magányos farkaskutya), szélesvásznú, magyarul beszélő szovjet krimi (A titokzatos rendszám), kétrészes, színes, magyarul beszélő NDK—szov­jet—bolgár koprodukciós élet- rajzfilm (Goya) — ennél szé­lesebb, gazdagabb választékot talán már nem is nyújthat egyetlen nyári hét moziműsora. Az utolsó mozielőadás ame­rikai fiatalokról szól, akik ne­hezen találják meg helyüket az életben. Megpróbálják a szerelemben keresni minden­napjaik tartalmát, ez azonban nem is olyan egyszerű dolog. Nem igazi vonzódásból s rész­ben emiatt félszegen, ügyetle­nül közelednek egymáshoz a fő­hősök, érzelmeik nem is mé­lyülhetnek el igazán. így aztán a sikertelenség Sem vezet tra­gédiához, a film végének alap­hangulata a csendes szomorú­ság. Érdekes története van A ma­gányos farkaskutyának. A „címszreplő” valamikor a ná­cik tulajdona volt, partizánok felkutatására idomították. A háború után is gyűlöli ezért a gazdáit vesztett kutyát a falu népe. Csak egy kisfiú, Ranko köt vele barátságot —, ami után a kutya egy alkalom­mal megmenti őt a farkasok támadásától. így aztán nincs akadálya, hogy a felnőttek is „kibéküljenek” Ranko négylá­bú barátjával. A titokzatos rendszám szok­ványos bűnügyi történet, bűn­ténnyel, nyomozással, igazság­szolgáltatással — és valami többlettel. A többlet, hogy a nyomozás során a főszereplők végigjárják a Szovjetunió né­hány nagyvárosát, Tallint, Moszkvát, Rigát, Lvovot, s Grú­zia gyönyörű tájait. Lion Feuchtwanger regényé­ből született az eredeti teljes­ségét visszaadni igyekvő Goya. Bemutatja a régi Spanyolország nagy festőjének kalandos éle­tét, páratlanul gazdag munkás­ságát, s azt az utat, ahogy el­jut az igazság — az inkvizíció koréban nem is veszedelmek nélküli — vállalásához. Ami az­tán festészetében is űj csúcsok elérésére ösztönözte. A film ér­tékét fokozzák a főszereplő, Donatasz Banioniez kitűnő ké­pességei. Ingatlankezelő Vállalat a lakosság szolgálatában VÁLLALUNK FESTÉST, MÁZOLÁSI MUNKÁT, PARKETTA BURKOLAT KÉSZÍTÉSÉT, CSISZOLÁSÁT. LAKKOZÁSÁT. FÜRDŐSZOBA KIALAKÍTÁSÁT, TELJES FELSZERELÉSSEL ÉS CSEMPÉZÉSSEL. Lakatosmunkák : KERÍTÉS. KIS- ÉS NAGYKAPUK készítését. Ezenkívül vállaljuk: egész» égügyileg káros rovarok, és rágcsálók (légy, szúnyog, sváb, csótány, moly, patkány, stb.) irtása t GYORS. PONTOS MUNKA. HATÁRIDŐBETARTÁSI tű. Christian László Vas Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom