Békés Megyei Népújság, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
Világ proletárjai, «fluornJUtAlr I ^ A A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPjA 1973. JÜNIUS 3., VASÄRNAP Ara: 1,30 forint XXVIII. ÉVFOLYAM. 128. SZÁM Az iskolák államosításának 25. évfordulójára emlékeztek a megye pedagógusai Kiváló Tsz-avató közgyűlés Mezőmegyeren A kis területű termelőszövetkezetek kategóriájában 1971- ben is kimagaslóan jó eredményekkel zárta az esztendőt a mezőmegyeri Béke Tsz. Akikor a tsz-szövetségen belül, kategóriájukban az első helyre kerültek győztesként. Tavaly' javítottak korábbi gazdasági eredményeiken, s ezzel kiérdemelték a TOT ajánlására a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elismerését a Kiváló Termelőszövet- kezet-i címet. Ennek átvételét tegnap, szombaton délelőtt tartották Békéscsabán, a VII. kerületi. mezőmegyeri kultúr- házban. Gubis Pál, a párt- szervezet titkára köszöntötte a megjelenteket. a szövetkezet szorgalmas tagságát, s a- vendégeket, dr. Egri Antalt, a MÉM főosztályvezetőjét. Fajó Károlyt, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetőjét, Kovács Ferencet, a városi tanács osztályvezetőjét. Blaskovits Pétert, a tsz-szövetség politikai munkatársát, a vállalatok és intézmények képviselőit. Dr. Egri Antal az oklevél átadásakor méltatta a mezőme- gyeriek egyre javuló gazdaság- szervező munkáját, majd Som- lyai Gergely tsz-elnök Kiváló Szövetkezeti Tag-jelvenyt adott át Fodor István ácsnak, Pocsai Mátyás szerelőnek, Kokavecz András és Nagy Árpád állat- tenyésztőnek, Lenhardt Jánas- né és özv. Jelenka Jánosné kertésznek, Marik András növény- termesztőnek. Szpisják Ádám, Bíró István és Petrovszki János traktorosnak, Diós József növénytermesztői ágazatvezetőnek, valamint Ledzényi Jánosné főkönyvelő-helyettesnek. A megyei tanács nagytermében gyülekeztek tegnap délelőtt a békési pedagógustársadalom képviselői, azok a kiváló óvónők. tanítók, tanárok, technikai dolgozók, akik munkájukkal megérdemelték a társadalom megszokottnál nagyobb elismerését. Mayer Andrásné, a Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei Bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, köztük Enyedi G. Sándort, az MSZMP Békés megyei Bizottságának titkárát, dr. Széc$i Évát, a Művelődésügyi Minisztérium pártbizottságának titkárát, Bocskai Mihálynét, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa titkárát és Nyári Sándort, a Hazafias Népfront Békés megyei Bizottságának titkárát a nemes hagyományokra visszatekintő, immár j huszonkettedik Pedagógusnapon, amelynek ebben az esztendő- ! ben megkülönböztetett fontosságot ad, hogy most ünnepeljük az iskolák államosításának negyedszázados évfordulóját. A huszonkettedik Pedagógusnap méltatásával kezdte beszédét Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese is. Egye- j bek mellett szólt az MSZMP Központi Bizottsága 1972. júniusi oktatáspolitikai határozatáról, amely egyértelműen leszögezte, hogy az ifjúságot „olyanná kell nevelni, hogy természetévé váljék az érdeklődés és tanuljon meg tanulni, éljen benne a felelősség- és kötelességtudat.” Ezt követően az iskolák 25 évvel ezelőtti államosításáról beszélt az ünnepi szónok: „Békés megyében is nagy azoknak a tehetséges munkás- és parasztfiataloknak a száma, akiknek a továbbtanulási lehetőséget éppen az egységes közoktatási rendszer, a népi demokratikus kormányzat biztosította. Az iskolák államosítása a magyar forradalmi munkásmozgalom, a haladó szocialista pedagógusmozgalom régi, már a századforduló idején széles körben ismert célkitűzése, követelése volt. Békés megye múltjának egyik kiemelkedően értékes mozzanata, hogy amikor Cza- bán Samu és harcostársai 1913 elején országos mozgalmat indítottak a pedagógusok körében az egyházi iskolák államosítássá érdekében, a Viharsarok tanítóinak többsége bátran támogatta ezt a küzdelmet. Hat esztendővel később, 1919-ben — mint mindenütt az országban — Békés megyében is megtörtént az egyház és az iskola különválasztása, megkezdődött a felkészülés az új szellemű, a szocialista emberformálást szolgáló oktató-nevelő munkára. * A gyakorlati megvalósítás azonban csak a felszabadulás után következhetett be. 1948 tavaszára megjelent az MKP programnyilatkozat-tervezete, amely az iskolák államosítását követelte, amely után 1948. június 16-án az országgyűlés elfogadta az iskolák államosításának törvényét, a nevezetes 33. , törvényt. Ezzel egyidőben a Viharsarok városaiban, községeiben széles körű mozgalom bontakozott ki a kommunisták és a velük együttműködő, közös célokért dolgozó baloldali erők kezdeményezésére az államosítás politikai előkészítése érdekében. E munkában nagy szerepet vállalt a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete. Az iskolák államosítása óta eltelt huszonöt év elteltével megállapíthatjuk, hogy különösen tartalmában sokat fejlődött a megye közoktatásügye. És eredményes befejezéséhez közeledik a tanyai gyerekek sorsának rendeződése is, amelyet negyedszázada oly nagy lelkesedéssel kezdett meg társadalmunk. Ügy véljük, a tanyai ' diákkotthoni hálózat kiépítésével — amihez rendkívül fontos társadalmi akciót indítottak a párt-, állami és tömegszervek — 1977-re minden felső tagozatos gyereket osztott iskolában taníthatnak majd tanáraik.” Beszéde második felében az államosítás időszakában > végzett munkájukért, s azóta folytatott tevékenységükért mondott köszönetét Nagy János a már nyugdíjas és még ma is dolgozó óvónőknek, tanítóknak, tanároknak, a közoktatásügy irányításában részt vállalóknak. Köztük Csete Józsefnek, aki pénteken a Parlamentben vette át — megyénk pedagógustársadalmából elsőként — a Munka Érdemrend arany fokozatát, s Asztalos Gyulánét, aki az idén első- ízben kiosztott tíz Apáczai Csere János-díj egyikének birtokosa lett. Ezt követően vették át kitüntetéseiket, jutalmaikat a jelenlevők — sokan közölük fehér hajjal, évtizedek kemény munkájának fáradságával, de nagyon boldogan hallgatva a pedagóguskollégák tapsait, fogadva gratulációikat. Dr. Szécsi Éva a Művelődésügyi Minisztérium, a központi párt- és társadalmi szervek üdvözletét tolmácsolta a jelenlevőknek és rajtuk keresztül a megye valamennyi pedagógusának, óvodai, iskolai technikai dolgozójának, a közművelődés irányításában tevékenykedőknek. Hajdani békéscsabai diákként személyes emlékként elevenítette fel az államosítás körüli esztendők korát, a „fényes szellők” időszakát, melynek sikeréért olyan sokat tettek Békés megye pedagógusai is. A kitüntetettek nevében Nagyselmeczy István, a mezőkovácsházi 2. számú Általános Iskola igazgatója mondott köszönetét, majd a résztvevők a Lencsési úti KISZ-táborba mentek, ahol a megyei tanács és a Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei Bizottsága ebéden látta vendégül a megye pedagógustársadalmának képviselőit. Tegnap Budapesten volt az, idei Ünnepi Könyvhét országos megnyitója, ma délelőtt 10 órakor az orosházi művelődési központban kezdődnek a megyei események. A megnyitó ünnepség író-vendégei: Darvas József, Féja Géza és Fekete Gyula, akik kívánságra dedikálják a helyszínen js megvásárolható könyveiket. A megye több városában, községében lesz könyvvásár, a könyvtárakban az 500 esztendős magyar nyomdászat AZ ÉLETNEK TANULUNK, TANÍTUNK (3. oldal) • VfZMÜÉPÍTÖK KEVERMESEN (5. oldal) * MINI MAGAZIN <8. oldal) • HESS ANDRÁSRÓL, KNERRÖL, KÖNYVEKRŐL (9. oldal) Megkezdődött m Ifjú Gárda megyei szemléje Tegnap, június 2-án Szarvason ünnepélyes keretek között nyitották meg az Ifjú Gárda IV. megyei szemléjét. A főutcán felállított tribünön ott voltak a város párt-, tanácsi vezetői, ott volt Katona Sándor, az Ifjú Gárda országos parancsnok-helyettese, aki a szemle parancsnoki tisztségét is elvállalta. Megnyitó beszédet Irházi Lajosné, a KISZ Békés megyei titkára mondott. Ezt követően megkezdődött a vetélkedő. Elsőként az alaki és menetdal. szemlére került sor. Ennek befejezése után a fiatalok — a tíz szakasz, mintegy 250 tagja — a strandon kulturális programon vettek részt, majd este tábortűzzel fejeződött be a nap. Ma, vasárnap a kora reggeli órákban harci túrát rendeznek a város környékéin Ennek egyik látványos száma lesz a Körösön való átkelés. Az eredményhirdetésre és záróünnepségre a déli órákban kerül sor. A megyei szemle megnyerésére több szakasz esélyes, többek között a szarvasiak, akik eddig már háromszor bizonyultak a legjobbnak. Titkos esélyesként tartják számon a békéscsabaiakat, az elekieket. Persze lehet meglepetés is, és ezúttal olyanok is megszerezhetik a győzelmet, akikre nem számítanak. A megyei szemle győztes szakasza képviseli majd Békés megyét, a Vácon augusztus 14. és 20. között megrendezésre kerülő országos Ifjú Gárda szemlén. hiányoznak a programból a hagyományos író-olvasó találkozók « sem. Vasárnap este 7 órakor az új- kígyósi könyvtár vendége lesz Féja Géza. holnap, hétfőn délután 4 órakor a Békés megyei tanács, este 7 órakor a békési könyvtár olvasóival találkozik Fekete Gyula, Ugyancsak holnap este 7 órakor látogat az dkányi könyvtárba Dér Endre és Filadelfi Mihály, a gyulai könyvtárba pedig Pardt Anna Pedagógusnap Tizenhat éve tanít elsőosztályosokat az írás—olvasás—számolás alapjaira Juhász Lászlóné, a békéscsabai 10. számú általános iskola pedagógusa. Vele együtt sok tízezer óvónő, tanító. tanár ünnepel ezen a napon. (Fotó: Demény) •ifiriwóhan £rkg,ranmi g rw>m ! ÜNNEPI KÖNYVHÉT, 1973 író-olvasó találkozók Orosházától Okányig