Békés Megyei Népújság, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-16 / 139. szám

Cselgáncs Programváltozás miatt csak ebben a hónapban rendezte, il­letve rendezi meg két korábbi I. osztályú cselgáncsversenyét a Szalvai SE egyesülete. Az elmúlt hét végén került sor az egyik viadalra 7 szakosz­tály (KSC, SZEOL, Debreceni Dózsa, MVSC, Bp. Honvéd, Köz- gazdasági Egyetem és a házigaz­da Szalvai SE), melyen 20 ifjú­sági és 47 felnőtt judós küzdött a magasabb minősítés elérésé­hez a pontokért A közönség színvonalas, iz­galmas mérkőzéseket láthatott. Külön is figyelmet érdemel a Szalvai SE 70 kg-« súlycsoport­ban induló versenyzője, Döme Géza. Győzött Pulai Já­nos KSC ellen, aki több­szörös magyar bajnok, il­letve helyezett, két Európa- bajnokságon 5. lett és hasonló­an szerepelt az 1971. évi VB-n is. A szalvaisok közül a most szerzett pontokkal Kovács Zol­tán elérte az I. osztályú minősí­tést; így ő is .felzárkózott’’ Kristóf és Román mellé, akik már korábban teljesítették a | szintet. Minden esélye megvan erre (és csaknem biztosra vehe­tő) Petrovszkinak és Dömének is, de nem lesz meglepetés, ha év végére L osztályú versenyző lesz Nedrro Vazul, Németh László, Bánki Lajos, Nagy Aladár és Benkő Pál is. A csapat eddigi erőssége; Magyar Pál most már a 63 kg-ból eggyel magasabb súlycsoportba lép, mert katonai bevonulása után nem tudja *hozni” súlyát. Így ez az év a tehetséges, szorgalmas cselgán- csozó számára az erősödés idő­szaka lesz. Eredmények. Ifjúságiak: 58 kg (6 induló) 1. Cselovszky Pál (Szalvai), Z. Szimcsák László (BHSE), 3. Pálvölgyi Attila (Szalvai), 4. Ferenczi János (Szalvai). 65 kg. (7). 1. Máthé Sándor (Debreceni Dózsa), 2. Barta János (Szalvai), 3. Hor­váth Sándor (Szalvai), 4. Bátho- ri Károly (Szalvai). 75 kg (4). 1. Bajkó Gyula (SZEOL), 2. Ban- csa György (D. Dózsa), 3. Tóth István (Szalvai). 85 kg. (4) . 1. István Béla (SZEOL), 2^ Tóth András (D. Dózsa), 3. Krizsán András (Szalvai SE). Felnőttek. 63 kg. (II). 1. Né­meth .László (Szalvai) 2. Nedro Vazul (Szalvai), 3. Bánki Lajos (Szalvai) 4. Nagy Aladár (Szal­vai). 70 kg. (11) 1. Deli Imre (KSC), 2. Döme Géza (Szalvai), 3. Kerekes Sándor (KSC). 4. Pu­lai János (KSO. 80 kg. (12) 1. Kovács Zoltán (Szalvai), 2. Ti­rana Tibor (BHSE), 3. Szabó Miklós (SZEOL), 4. Nagy BHSE. 93 kg. (6). 1. Nagy Sándor (KSO, 2. Vass Barna (D. Dózsa), 3. Nagy József (D. Dózsa), 4. Vé­kony Tamás (D. Dózsa), Nehéz­súly. (4). 1. Román Zoltán (Szal­vai). 2. Körmöczi Lajos (SZEOL), 3. Fürtös Sándor (D. Dózsa). NIIB. FÉRFIAK I. TFSF, 12 8 — 4 288—214 « 2. Dunáké*« 19 7 1 2 209—177 15 3. Pécsi Be 19 7 — 3 192—168 14 4. VM Egyetért. n ff 1 4 221—212 13 5. Békéscsaba 19 5 1 4 159—158 11 ff. Szfv. MÁV 10 4 2 4 171—167 19 7. Cegléd 11 4 1 € 166—192 9 2- Szegedi V, 19 3 2 5 157—153 8 9. Miskolc 19 4 — ff 189—189 8 W. Komló 19 3 2 5 175—179 8 11. T. Volán 10 4 — ff 1«9—184 8 12. Budakalász 10 2 — 8 154—297 4 NB ÜL NOS 1. Szent. VSC 10 19 — — 196—W 29 2. H. METRIPOND 19 9 — 1 139—67 18 S. S«. Textil 10 7 — 3 130.—65 14 4. Ob. Kinizsi 19 ff — 4 119—98 12 5. Dévaványa 19 ff — 4 199—101 12 ff. Jánoshalma 19 5 — 5 8«—85 19 7. Baja 19 4 r­6 81—69 8 8. J. boldog háza 19 4 — « 84—111 8 9. Békés 10 3 1 ff 76—94 7 19. Szolnoki Sp. 19 2 1 7 52—69 5 11. Sz. Traktor 19 2 — 8 81—13« 4 12. Városföld 19 1 L — 9 51—134 2 Eredmények : Szolnoki TnaJktor— r>évaványa 9—1®, S zemtee—METRT- POND l®—8, Orosháza—Békés 11—5, Szolnoki Sfp.—Baja 6—10 Jánoshal­ma—Sz. Textfll 4—13, Jászt) oMog- házar—Városföld 4. NB m. Férfiak 1. Szolnoki Olaj 2. MEZŐGÉP 3. SZEOL 4. H. Hunyadi 5- Baja 6. Tûrkove 7. Kiskőrös 8. Kiskunhalas 9. Kondoros 10. Sz. MÁV 11. B. MÁV 12. Békési Sp. 10 9 10 7 10 « 10 ff 10 5 9 5 9 4 10 3 10 3 10 3 10 3 10 2 — 1 227—177 18 2 1 203—176 16 2 2 176—157 14 — 4 181—178 12 — 5 186—173 10 — 4 an—207 io — 5 140—166 1 € 177—190 — 7 185—187 — 7 151—174 — 7 183—207 1 7 Iff«—193 Eredmények: Saolnokl MÁV— Békéscsaba 24—19, KlsdomhaiLao— H. Himyadfi 21.—28, Kondoros—Bér­lőés 21—Dff, Szolnoki Olaj—Baja 22—20, MEZŐGÉP—SZKOT- 10—18, Tú/rtoe'V'S—Kiskőrös mérkőzés ered­ménye nem érkezett meg! Körzeti bajnokság Békéscsaba Férfiak 1. Vésztő RSK 7 7 — » 149—72 14 2. *.f. TSZSK 6 ff------­1 94—«9 12 3. K.t. TSZSK 6 4—2 99—98 8 4. Kondoros 7 4—3 127—127 8 5. HL TSZSK ff 2—4 122—124 4 ff. B. Sp. Ifi. ff 2 — 4 10«-444 4 7. Boa. Volán ff 2—4 82—129 4 8. Endrödf Sp. ff 1—5 81—144 2 9 Bcs. MÁV SE in. ff-------« 53—115 — 1. Közg Tech. 8 7—1 111—33 14 S. Bcs. MÁV 6 ff------­7 8—16 12 3. HUNGAVIS SK 6 3—3 63—41 6 4. B. Sp. Ifi. 5 3—2 41—35 6 5. Sz^zovö € 3—3 35—19 ff 6. Volán SC 1 2 13 32—41 5 7. Konzerv ifi. IL « 114 37—51 3 ». Ruhagyár ff 1—5 7—101 2 9. Konzerv ifi. 1. 4-------4 1 2—53 — Vass Gyula és Lsgsza Péter ragyogóan úszott Budapesten Az úszóknál is beköszöntött a nyári szezon, „ a minden hé­ten verseny” időszaka. A kor­osztályok országoa seregszemléi közül június 10-én a H—13 éve­sek álltak startkőre. A területi seregszemlék alapján a Gyulai MEDOSZ-tól két fiú, Vass Gyula és Legeza Péter vehetett részt Két versenyszám között, a me­dence partján: Vas« Gyula és Legeza Péter korosztálya legjobbja.: között az országos bajnokságokat meg­előző orezágos seregszemlén. És mindketten nagyszerűen megáll­tak helyüket! Vass Gyula a 100 m mellúszásban nyert 1:24,1 perccel és olyan fölénnyel, amire már nagyon régen nem volt példa e korosztályban mell- úszó versenyen. Ugyanő a neki egészen új 200 m vegyesúszás­ban 2:52,l-es „elegáns” időt ért el és így — kellemes meglepe­tésre — bronzérmet szerzett. Ha háton is jobban fog úszni, könnyen elérhet ennél fényesebb érmet is! Legeza Péter volt a másik gyulai fiú, aki kiérde­melte a jelenlevő szakemberek és versenytársaik elismerését, ugyanis a 200 m vegyesúszás­ban 2:51,0 perccel második lett, a 100 m pillangóban pedig szoros küzdelemben harmadik. Hz úttörőolimpia területi döntőjén Miloszrodni Erzsébet és a mezőhegyesi nagypályás labdarúgó-csapat nyert aranyérmet Befejeződtek Kecskeméten a IX. Nyári Úttörőolimpia területi döntőjének versenyei. Az aláb­biakban a Békés megyei pai lá­sok eredményeit ismertetjük. Atlétikában egy arany-, három ezüst-, s három bronzérmet nyertek versenyzőink. Fiúk. 1000 m: 2. Koch Gábor. 4X100 váltó: 2. Békés megye. Magasug­rás. 3. Övári Péter. Négy tusa. I. kcs. 3. Hevesi. Lányok. 500 m. 1. Miloszrodni Erzsébet. 4X100 váltó. 3. Békés megye. Kislabda- hajítás. 2. Bohus Judit. Kosárlabdában a fiúcsapat 40:34 arányú vereséget szenve­dett Bács megyétől, majd 47:40 arányban legyőzte Csongrád me­gye gárdáját és végeredményben a harmadik helyen végzett. A lányom meglehetősen képzetlen mezőnyében csapatunk két győ­zelemmel fejezte be szereplését. Csongrád ellen 35:22, Bács ellen 37:36-ra nyert és az ezüstérmet hozta haza. örvendetes, hogy a mezőberényi Povázsai kivételt jelentett a játékosok közül és kitűnt képessegével. Röplabdában a házigadák ket­tős sikerét egyik csapat sem tud­ta megakadályozni. A Békés megyei fiú- és leánycsapat egy­aránt a harmadik helyet szerez­te meg, miután a lányok 2:0-ra Bácstól, a fiúk ugyanilyen arányban Szolnoktól szenvedtek vereséget a második napon. Labdarúgásban több babér termett fiaink számára, akik különösen a nagypályás bajnok­ságban tettek ki magukért: megszerezték a harmadik Bé­kés megyei aranyérmet. Ered­ményeik ezek voltak: Békés— Bács 4-—1, Békés—Csongrád 6—0, Békés—Szolnok 3—0. (Me­gyénket a mezőhegyesi általános iskola együttese képviselte.) A kispályások 5^-0-ra nyertek Csongrád, 3—1-re Bács megye (ellen, majd 2—1-es vereséget szenvedték Szolnok megye gár­dájától és végül másodikok let­tek. HÍREK m&m «***<•** «s»**1**** r**a***: . íiÚSWWcU,«! 4 ó$****»**! i : tm sist<sif.' Tornában az I. osztályú csapa­tok versenyében a békéscsabai lányok második, a fiúk harma­dik helyezést értek éL Leány egyéniben Rat E. második, Hu- gyik A. negyedik helyen fejezte be a területi döntőt. Kézilabdában a négy-négy résztvevő közül a lányok szere- peltek jobban, az ezüstérmet nyerték meg (a második napon 8—6-ra - kikaptak a bajnok Bács megyétől). A fiúk Csongrádtól szenvedtek 26—9-es vereséget, ez viszont azt jelentette, hogy csak a negyedik helyet sikerült megszerezni. ! Holnap: SZÚR Mint ismeretes, „esőnap” mi­att június 10-én elmaradt Bé­késcsabán a Színészek—Űjság- ! írók Rangadója. Az utolsó Î percig vártunk vasárnap déle- j lőtt 10.00 órakor, remélve, hogy • eláll az eső, de sajnos az idő- ■ járás konok volt hozzánk. A ! szervező bizottság két fontos ok j miatt jelentette be, hogy elma- : rád a SZŰR és 17-én. vasárnap : délelőtt, ugyanebben az időiben, ! tehát 10,00 órakor rendezi meg a ; népstadioni visszavágót. A szín- S pádon felállított technikai fel- j szerelések az átlagosnál nagyobb feszültséggel voltak ellátva és egy zárlat esetén tragédia is il történhetett volna; ismeretes az j is, hogy éppen az esőnap meg- ! hirdetése miatt, a jegytulajdo- 5 nosoknak csak mintegy fele je- ; lent meg a nézőtéren. Ez esetben ■ becsapottnak érezték volna a* ■ emberek magukat! ! Tehált akkor, június 17-én dél. : előtt 10.00 órakor: SZŰR! ; Megkérdeztük a főrendezőt, ; Molnár Máriát az ŐRI munka­■ társát hogy az eredeti szereplők S közül holnap kik maradnak tá- 3 vol? 3 — Nagy változás nincs — vá­I laszolta Molnár Mária. — Két színész mégis hiányozni fog a színpadról, Almássy Éva ás Emyei Béla. Mindkét művész 17-re, már korábban szerződést kötött. És egy bizonytalan sze­replő van: Rónaszéky András. I A hét közepén még kórházban volt, amennyiben meggyógyul, úgy ő vállalja a szereplést. — Mit kér a főrendező? — Változatlanul szeretnénk* ha a korábban meghirdetett ! nyitott sportszemélygépkocsi tu­• lajdonosok rendelkezésünkre * bocsátanak gépjárművüket. Ég ■ egv másik: A megyei MUOSZ- [ titkártól pedig azt, hogy vasár­■ napr3 rendeljen jó időjárást — ■ napsütéssel. 3 — A rendelés meglesz, köszö­j nőm a beszélgetést. : va — ti— EauttM bemutatjuk Csont., bői ée 1 blokkból aUL Megjelent; I tekben. tv~.au. a Magyar Posta váry Koez*ka Tivadar folyó | 40 fillér. 1.- forint, 1JB forint, «0 szokásos mennyiségben fogazva hó W-fc megjelenő legújabb fw* , fillér. Î.50. 4.- Ft és 5 forint ér- vágva, menysorozatat. A sorozat g értéit, j tétekben, összesen «r­a és Iparvállalat daruskocsi-kezelőt keres felvételre Jelentkezés csak levélben, „Megbízható” jeligére, a gyulai hirdetőbe. 173769 Vass Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom