Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-09 / 106. szám
A győzelem tavaszán Î945. május 9-én, 28 esztendővel ezelőtt a hitleri Németország feltétel nélkül kapitulált. Véget ért az emberiség történetének legvéresebb háborúja. Volt azonban olyan fasiszta egység, amely még a fegyverletétel után is folytatta a harcot. Villámként járta be a hír a csapatokat: a fasiszta Németország kapitulált. Boldogságunk, örömünk határtalan volt, hiszen négy hosszú éven át mentünk tűzben és száz halál között, hogy végleg felmorzsoljuk az ellenség erőit. Vártuk az órát, a perbet, hogy megszűnjék a csatazaj. És végre elérkezett. Csodálatosan derűs idő fogadta 57. hadseregünket a Keleti-Alpokban. Lent a völgyben minden zöldellt, virágzott. A hegyoldalak tele voltak alpesi rózsával. Körös körül nyugalom honolt S nekünk ismét fegyvert kellett ragadnunk, mável e frontszakaszon a németek nem szüntették be az ellenállást. 1945. május 9-én reggel kilenc órakor, mintha csak a győzelem napját ünnepelte volna, megszólalt a tüzérségünk. Katonáink, tisztjeink újra harcba szálltak. A német csoportok maradványait két nap alatt felszámoltuk. S reánk csak ezt követően, két nappal később köszöntött be a várva várt béke. Az 57. hadsereg Magyarország felszabadításában is részt vett. Sok bajtársunk hullott el mellőlünk, de teljesítettük kötelességünket. A magyar lakossággal hamarosan jó kapcsolatokat teremtettünk. Ügyes-bajos dolgaikban bizalommal fordultak hozzánk, s a harcokban sokszor segítségünkre voltak. Hadseregünk a Balaton déli partján védelmi állásokba vonult. Kaposvár, Dombóvár. Szigetvár lakossága segített a. védelmi vo- nálak építésében. Azóta 28 év telt el. A lövész- árkokat beszántották. A városok és a falvak megszépültek. Személyesen győződhettem meg erről, amikor egy küldöttséggel vendégként jártam Magyarországon. Két éve történt, hogy veteránok különvonatával Magyar- országra érkeztünk. A háborús emlékek felelevenítése már a vonaton megkezdődött. A határra érkezve, nagyon meleg fogadtatásban volt részünk. Sokan vették körül Dmitrij Kravcov tábornokot, a Szovjetunió Hősét, az egykori hadipilótát, aki Budapest felett négy ellenséges gépet lőtt le légiharcban. Igaz, megrongálódott a gépe, ő maga tizenhat sebből vérzett. A pilótát magyar parasztok mentették meg, a legközelebbi házba vitték és elsősegélyben részesítették. Most, amikor a győzelem 28. évfordulójára emlékezünk, nemcsak a második világháború utolsó csatáira, s a győzelemig megtett nehéz útra gondolunk, hanem arra is, hogy mi mindent alkotott a két nép. a ma_ gyár és a szovjet nép az eltelt évek alatt, s arra. hogy a szovjet es a magyar népet ma szoros barátság és harci szövetség köti össze. Vlagyimir Petruhín ezredes 1973. MÄJUS 9., SZERDA Ara: 80 fillér XXVIII. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM Világ proletárját? egyesüljetek ! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TÁN ÁC SLAP JA Ülést tartott az MSZMP megyei bizottsága Az MSZMP megyei bizottsága tegnap, 1973. május 8-án kibővített ülést tartott, amelyen a Központi Bizottság 1973. április IS-i állásfoglalása alapján Enye. di G. Sándor elvtárs, a pártbizottság titkára beszámolt a nemzetközi helyzetről. Frank Ferenc elvtárs, a pártbizottság első titkára pedig a belpolitikai kérdésekről, valamint a Központi Bizottság 1972. novemberi állásfoglalásában megjelölt gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásának helyzetéről. A pártbizottság a beszámolókat jóváhagyólag tudomásul vette, majd egyéb ügyeket tárgyalt JEzután az elnöklő Gyulavári Pál elvtárs, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja berekesztette az ülést. SZM T-jutalmak ifjúsági kluboknak A kiváló ifjúsági kluboknak alapított oklevelet és pénzjutalmat kapott szombaton az SZMT békéscsabai székházában három ifjúsági klub: a Szarvasi Állami Gazdaság Rózsás kerületi fiataljaié, a Sarkadí Cukorgyáré és gyulai harisnyagyári „Ötök” tagjaié. Mindhárom klub tevékenysége kapcsolódik a szakszervezeti mozgalomhoz. Bocskai Mihályné, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára értékelte a klubok elmúlt időszakban végzett tevékenységét. Szólt a szakszervezet szerepéről a kulturális nevelőmunkában, amely szerep egyre ' szorosabb egységben van a művelődési intézmények, a KISZ kulturális feladataival. Mindegyiknek célja, hogy az egyes munkahelyek, rétegek sajátosságainak megfelelően készítse fel a fiatalokat a szocializmus építésére. A jutalmazott klubokban különösen eredményes volt a művészeti, politikai munka. A fiatalok természettudományos és szakmai előadásokon gyarapították ismereteiket, politikai vitafórumokon szilárdult politikai meggyőződésük. A szarvasiak mindezek mellett a honvédelmi nevelésben is kiemelkedő sikert értek el. Az ünnepségen a klubok képviselőin kívül részt vettek a MEDOSZ, az ÉDOSZ és az SZMT vezető munkatársai. :—áko— Folytatódik az Akadémia közgyűlése Tegnap délelőtt folytatta munkáját a Magyar Tudományos Akadémia 1973. évi közgyűlése. A hétfői ünnepélyes megnyitó és a főtitkári beszámoló után megkezdődtek a tudományos osztályok beszámolói, ülései. A délután programjából kiemelkedett Ortutay Gyula akadémikus osztályelnök beszámolója a nyelv- és irodalomtudományok osztályának ülésén. Elindult é sok ezer Bizakodó, szép ballagás a békéscsabai Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában Ballag mar a Korán keltek tegnap a virág- , árusok és több virágot vittek piacra, mint bármikor. Szerte az országban, Békés megyében is ballagtak a középiskolás diákok. Utoljára szólította őket a csengőszó. hogy elinduljanak a ' sok örömöt és izgalmat őrző folyosókon, az osztályokon át. a szülők, a tanárok, a diáktársak, a rokonok és barátok sorfala között. Vállukon tarisznyával, karjukon tulipánnal, rózsával és orgonavirággal, szemükben, sokféle könnyel búcsúztak. A békéscsabai Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában 11 órakor kezdődött a 189 negyedéves ballagása, de sokan már a kora reggeli órákban megérkeztek. Az ünnepelt lányok és fiúk teli izgalommal készültek a nagy eseményre, hiszen az iskolákban olyan ez a májusi ünnep, mint egy nagy lakodalom. Csakhogy itt még nem az életük párjával, hanem a felnőtt élettel, a munkáshétköznapokkal, az egyetemi előadókkal, a honvédségi gyakorló, pályákkal tartják mennyegző jüket a 'végzős diákok. Hazánk ban a most ballagok közül lf ezren elvetőmre, főiskolára ke. rülhetnek, hétezren tanulhatnál szakmát. A csabai közgazdaságiból negyvenegyen akarnak- továbbtanulni. Hogy sikerül-e. az később derül ki, hiszen hátra var* még az érettségi, a matúra vén diák.-. megszerzése és a felvételi vizsga... A ballagok arcan ott ülnek ezek a gondolatok. Érthető. Vannak életünkben egyszeri dolgok, amelyek sohasem térnek vissza. Ilyen az Alma Matertől vett búcsú is. Várjuk, végre eljön. aztán visszasírjuk és a leg- szebb emlékeink között őrizzük , niég öreg napjainkban is. Érthetői hát a számvetés az ar- cokoip: mi is történt itt a négy esztehdő alatt, mi volt a jó, mi a rossz, hogyan lesz ezután?. Mennyi kérdés, ki nem mondott • félszavas válaszokkal. A közgazdasági tagozaton végzők könyvelők, statisztikusok, pénzügyi szakemberek, a kereskedelmi szakosok áruforgalmi előadók, vagy boltvezetők lesznek. Tanulmányi éveik alatt bizonyították, hogy alkalmasak e feladatokra. Nagy zsibongás, orgonaillat tölti be a hamarosan 50 éves iskola udvarát. A boltíves ablakok előtt fejkendős nagymarr\ák. itt-ott már őszülő hajú szülők. Megszólal a jól ismert csengő. Először bátortalanul, lágy morajlással, majd egyre erőteljesebben felhangzik a véndiák- induló. Fényképezőgépek kattognak, kék-fehér ünneplőbe öltözött lányok és fiúk sora kígyózik osztályról osztályra. Tekintetük egy-egv pillanatra találkozik à szülőkkel, a kedves tanárokkal. Próbálnak köszönetét mondani, de ezt a négy évet szava’ ' al nem lehet megköszönni. Csak viszonozni lehet. Azzal, hogv megfogadják az örök intelmet: „Hass, alkoss, gyarapíts!” Találomra szólítom meg az egyik ballagó diáklányt, Vrbovszki Ilonát, aki most már hazamegy Mezpberénybe. A sírással küzdve mondja, úgy érzi most, mintha mindennek vége lenne. Pedig nincs vége! Most kezdődik. Most. hogy ismét elindult életútján sok ezer diák. Réthy István Piller Sándor igazgató búcsúzik diákjaitól. (Fotó: Demény Gyula) I