Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-27 / 122. szám
Recenzió KÖR ÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Erőfeszítések és közhelyek színházi vitája Nincsenek kiválasztottak és nincsenek tanítványok Szekulity Péter: Hány nap a világ? könyv első írása 1945-re emlékezik a „Tüzes tavaszra”, az utolsóban egy pillanatra a fiatalok az ezredfordulóról tekintenek vissza ránk, , régiekre. Közben jellemek, sorsok százai vonulnak el előttünk, emberek. akik a négy égtáj felől érkeztek napjainkba, abba a korszakba, amit» a történelem majd így fog számon tartani : a szocializmust építő Magyarország. Az ötveneg évek lélektelen sematizmusa két részre osztotta az embereket, körülbelül úgy, ahogy középkori festők utolsó ítéletein csoportosul a világ: À télen ismét nálunk járt a Royal Shakespeare Company és három színházi estével vitát robbantott a szakmai közönségben, amelynek hullámai most, hónapok múltán sem_ mivel sem szelídebbek az első reagálásoknál. Peter Brook, a rendező ezúttal nem jött el, a kérdés mégis az: mit hozott felfogásban, darabértelmezésben, látásban? Valahogyan az az érzésünk, hogy ez a színházi vita már régen parázslóit és a Shakespeare színház látogatása inkább csak felgyújtott, semmint tüzet rakott. Ismertetése nem a mi dolgunk, itt csupán arra vállalkozhatunk, hogy az egyik hozzászólásból — Hermann István: Az elvi kérdések és a viták légköre — idézzünk abból is kényszerűen csonkítva. Herman» a többi között ezeket írja: „A politika a mi színházművészetünkben — gondolok itt a Thália színház néhány produkciójára — jelen van. de csak mint fekete-fehér, csak mint örök helyes és helyEmlékezés Mucsi József A kemények füstje — jóanyám ezüstje. A hó fehér színe — a jóságos szíve. A fák kopasz ága — a szomorúsága. Én, életlen kése, utolsó termése: Őrizem az arcát. gyár politikai múlt kísértését látjuk abban, ahogyan kínlódunk, amikor elszakadni próbálunk az orákulum-szereptől, a kinyilatkoztatásoktól. az egyszerűsítésektől és ezekben a kínlódásainkban egyfelől ott van egy olyan progresszió sürgető követelménye, mint amilyet a párt képvisel ebben az országban: másfelől pedig egy sor rossz beidegződés, emlékhagyatkozás, ha úgy tetszik: rutin. ‘Úgy tűnik, az érvek és ellenérvek összecsapásához, az érzelmek és ellenérzelmek konfliktusainak felmutatásához éppen annyira nem elegendő a keret, a politikai intézményrendszer, mint ahogyan egyetlen színházi intézményrendszer sem biztosíthatja ezt a fajta , sikert minden e'őadás alkalmával. Szükség van még valamire: arra a felfogásra, látásmódra, életértelmezésre. amely nem csupán steril végeredményekkel akar szolgálni az embereknek, megfosztva őket az igazi és nagy felismerések minden szépségétől, katartikus erejétől, hanem beavat a megoldás, a megoldódás fázisaiba. Sőt: nemcsak beavat, hanem együttgondolkodásra, érzelmi, akarati reakciókra, ingerek Nem árért nehér ilyen színházat csinálni, mert valaki is tiltja azt nálunk. Nem litizálni, mert leintéstől azért nehéz így po- kellene tartani. Éppen ellenkezőleg: soha a magyar történelemben gyakrabban és komolyabban el nem hangzott a társadalomirányítás legkülönbözőbb pontjairól. hogy az igazságokra csak együtt lehet rálelni; hogy nincsenek kiválasztottak, akiknek az a dolguk* hogy rámutassanak az igazgatartásokban, programéiban, magán- és közviselkedésekben. A közhelyeknek semmi közük eszményeinkhez, a közhelyek sohasem szolgálhatták a forradalmi gondolkodást és cselekvést, mert erre mindig is alkalmatlanok voltak, már attól a pillanattól fogva, hogy megszülettek. A fentebb idézet vita is tulajdonképpen azt a nagy. társadalmi méretű csatározást érzékelteti, ami az igazi erőfeszítések és a közhelyek viaskodásából alakult ki, távolról sem egy angol rendező jóvoltából. Senki sem akarja tagadni a Royal Shakespeare Company bravúrját, Brook személyes érdemeit de talán könnyű belátni: nehéz ott három előadással vitát provokálni, ahol nincsenek hozzá előfeltételek, ahol nem feszít már régóta a mondanivaló igénye, ahol hiányzik a konstruktív viták talaja, légköre, igénye. A jeles vendégművészek valószínűleg számunkra sok idegent, átvehetetlent képviseltek itt, a Vígszínházban, de bizonyos tekintetben kétségtelenül beletaláltak valamibe. Azt mon- danók, hogy korántsem annyira szelet kavarták, mint amennyire szélirányban hatottak azzal, hogy egy szakterületen gondolkozásra, önvizsgálatra késztettek. A gondolkozás, a? önvizsgálat egy ideje tö- megjelensége a mai magyar társadalomnak, méghozzá nem olyan körülmények között, amikor are drámai helyzetek kényszerítenek. Rendkívüli nyugalmat biztosíthat ez az egészséges nyugtalanság, olyan szituációt amelyben mellesleg a színjátszás is továbbiéi lődhet. Fodor Gábor Magány Katona Judit A tárgyak rendje felborult, éjszaka mind fél s lopni indul. Kezed ívét, a lépteid. Tüdőd melegét az ablak vízcseppé rántja lásd, megint. A tárgyak élnek. Létezők. Arcod kézről-kézre adják. Tekintetedet pók viszi. Hangod hallom múlt-falba zárva és nem tudok kiáltani. Kardoskút Győri László Vödröt húz föl ostornyäen, gém esküiből A kútágag megnyikordul, olyan száraz. Vödröt húz egy csontos ember. Szikár, inas, csontos, éppen olyan, mint a kútgém és az ostornyél és vékony, száraz. Kút nyikordul, ő pedig peng, •»int a kasza, ha az ujjhegy megpendíti. így a válasz. Jobb kéz. Bal kéz. Egyre lejjebb váltódik az ostomyélen, a vödör meg egyre följebb száll a nyélen, a kűtgémen. szépen intő szavát —> holtomig őrizem. télén kategóriák politikai vízválasztója. S nem úgy, mint élő probléma, ahol az érvek és ellenérvek összecsapásából az érzelmek és ellenérze'.mek konfliktusából bontakozik ki, nem közvetlenül, hanem végső soron, az igazság... legtöbbször még a politikai színház is — az eldöntött és átlátható problémákról ad számot. A számot ad kifejezés itt egyáltalán nem véletlen. S ezen a szellemi attitűdön be’ül azután előfordulnak csodálatosan szép színpadi megoldások, de nem érvényesülnek színészi erőfeszítések, nem teljesedik ki értelmük és jelentőségük”. Nem egyszerűen a magyar ff uhám Ta.ana.ro a wa Ságokra és nincsenek tanítványok, akiknek csak egyszerűen követniük kell az igahirdetőket, hanem emberek vagyunk mindannyian, vezetők és vezetettek egyaránt. Csakhogy ezek a követelmények roppant tehertételt is jelenthetnek, kivált azok számára, akik nem készültek fel érvekből: akik sokszor azért próbálják elkerülni a nyíltabb levezetéseket. nehogy logikai tévedésen érjék őket; akik számára a meggyőzés túlságosan is fárasztó, ezért sokkal üdvözítőbbnek mortd_ ják a fekete-fehér világot, minden mást igyekezvén tisztátalannak feltüntetni, elvtelennek vagy megalkuvónak. Valljuk, hogy erőfeszítések nélkül nincsen barátság, szerelem, művészi befogadás, politika. Erőfeszítések nélkül egyáltalán semmi sincsen, legfeljebb közhelyek gyűjteménye ■wrioritmirfiay: m,a_ egyik oldalon állnak a szentek, akik tökéletesen egyformák. a másik oldalon a mindenre elszánt gonoszok, akikre csak rá kell nézni, s tudjuk, nincs olyan alávalósájg, ami ki ne telnék tőlük. Szekulity Péter ábrázolóművészetétől mi sem áll távolabb ennél, hősei árnyaltak, nem hordják homlokukon az eleve kárhozatra ítéltek, vagy meg- dicsőülték bélyegét. Szekulity Péter munkájának talán legfontosabb érdeme, hogy hiányzik belőle a doktrinerség, az okoskodás. A tanulságot nem az író mondja el, ott van a jellemek, sorsok mélyén. irAz ötvenes években köny- nyú volt. Porig ég az istálló, akadozik a beszolgáltatás, gümőkóros teheneket küld az Áilatfcxrgalmi, nem kel ki a mák? Azonnal tudtuk, honnan fúj a szék Akkor is tudtuk, ha más- hormét fújt” — olvassuk a Hova lettek? című írásoanj Azokban a bizonyos években az emberi sorsok a nagy sémák mögött lapultak titokban, eknondhatat- lanul. Szekulityt a valóság érdekű csupán, egyetlen mondatában regényre vak* sorsot villant fiöl: „Galambos sógor rosszabb, mini egy skót, a pályamester özvegye pletykás, a baromft- gondozó né intrikus és rugdossa a brigádvezefcőt, de barátja a papnak, a kárbecslőnek. továbbá a szociális otthon gondnokának* aki hetenként kétszer mogyorós tejcsokoládét vess neki a telepre.’' Szekulity számára a adat a fontos, amit a kötet egyik legszebb írásának (Félúton) kavargó gazdagságában vetít élénk: a munkahelyükre utazó munkások hada jelkép is. Hogy „legyen tartás”, nemcsak az utazó munkásokban, mert mindenki számára az igazi kötelesség, hogy „megtanulja emberszamba venni saját magát”. A Hány nap a világ? riportjai ezt akarják segíteni. A műfaj az elmúlt évtizedekben devalválódott, a klasszikus értelmében vett riport tulajdonképpen nagyon ritka, s az is lehet, hogy ideje lejárt Szekulity sem ezt akarja föltámasztani, inkább új műfajt teremt magának, melynek alapvető jellemzője, ereje, igazságtartalma és költőisége. A mindent tudó francia Larousse lexikon kétféle riportert különböztet meg: le petit reporter, aki apró- cseprő feladatokat óid meg, míg a grand reporter országos ügyekkel foglalkozik. Szekulity Pétert ilyen grand reportemek ismerjük meg szép könyvéből. Csányi László
