Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-01 / 77. szám
Philippinél találkozunk Tóth Lajos novellája Utolsó Órára csengettek a gimnáziumban. A negyedik A osztály a megszokott csendben várta az osztályfőnöki órát. Máskor sincs különösebb panasz a tanárok körében az osztály fegyelmére, hiszen köztudott. hogy Szalontai kollégájuk, vagy ahogy a diákok hívják ,a Caesar’’, vasfegyelmet tart. A csengő elhallgatott. Még harminc másodperc es Caesar megjelenik a teremben. Éppen ennyi idő kell neki, míg a tanári szobából felérkezik az első emeletre. Szokása szerint most is jó erősen becsapta az ajtót. ,,Nagy baj nem lehet!’’ — villant végig a tanulókban, hiszen az ajtóbecsapás erejéből szoktak következtetni osztályfőnökük hangulatára. Ez a mostani semmi vészt nem sejtetett. Az osztály katonás vigyázzba merevedett. Még a lányok is feszesen, mozdulatlanul álltak. „Karok oldalt, fej, tekintet előre!’’ Caesar néhány másodperc alatt szúrós tekintetével végigpásztázta az osztályt. — Ne mozogj! — hangzott a sztereotip mondat Erre mégjobban kihúzták magukat a tanulók. A hetes felé fordult. Varga Dzsimi kissé ének- lős, elnyújtott hangon jelentett.i _ Tanár úr. tisztelettel j elentem, osztálylétszám harmincegy, nem hiányzik senki „Na?” — néztek) a tanulók lopva Dzsimire. Megnyugodtak. Caesar « régi. — Nem énekóra ez! Tanulj már meg férfiasán beszélni! Még a lányok is kinevetnek, ha ilyen nyim- nyám hangon csapod nekik a szelet. Valóban, a lányok most is mosolyogtak. Nem Dzsi- min. A tanárnak mutatott szokványmosoly volt ez a jóindulat megnyeréséért. — Ülj le! — hangzott. — Helyre mehetsz! Beírta az osztálynaplót. — Parancs, kérelem, óhaj, sóhaj? Senki sem jelentkezett, csak Bakos Jutka pillantott hátra az első pádból az osztály KISZ-titkár, Ko- >om Feri felé. — Akkor... — kezdte volna Caesar, amikor Feri lelnyújtotta az ujját. — Jó napot! Alszol? Mi a baj? Feri röviden elmondta, hogy a harmincas körzet jelölő-gyűlésén az alapszervezet műsorral szerepel. Énekbrigádot szerveztek. Ez lesz az első fellépés. — Mikor lesz? — Ma este fél hétkor. — Rendben van. Én is ott leszek1 Az osztály összenézett. „Én is ott leszek!” Egy mondat csupán. De Caesar szájából elhangozva mi mindent jelentett ez! Rend,, fegyelem,, színvonal, miegyéb. Mindent bele kell adni. Nincs mese! Az osztályfőnöki órán a választások jelentőségéről volt szó. Különösen az első választók felelősségéről magyarázott hosszasabban Caesar. A fejmosás ez alkalommal sem maradt el. — Kérem, maguk közül már majdnem mindenki választójoggal bír. Mindig magozza őket, ha az egész osztályhoz szól. — Fel tudják mérni ennek a jelentőségét? Dehogy tudják! Túlságosan elkényeztetett nemzedék ez a mostani! Ám én büszke vagyok arra, hogy ebben a kényeztetésben nincs semmi részem. Kérem, csak a spártai keménység az. ami az ifjúból embert farag... S így ment egészen az óra végéig. Este háromnegyed hatkor már az iskola előtti parkban volt az osztály jó része. Varga Dzsimi divatos slágereket játszott harmonikáján, s csak akitor hagyta abba amikor észrevette, hogy a Caesar közeledik. — Aztán estére semmi fals, művész! — jegyezte meg az osztályfőnök, — Folytasd! Pontosan hatkor órájára nézett — Mindenki itt van? Feri és Jutka kivételével együtt volt az osztály. „Most mi lesz?” — Hát igen! — húzta el gúnyosan a szája szélét Caesar. — Ah!.,. Indulás! Az osztály kettes sorokban haladt a járdán. A hátulsö párok a eipökopo- gások közben is hallották — Philippinél találkozunk! Ez volt Caesar szavajárá- sa, ha valamelyik tanítványára megneheztelt. Tálán ezért is ragasztották rá ezt a nevet a korábbi évjáratok. Megszeppent önbizalommal ment az osztály, pedig most meg akarják mutatni Caesarnak, A mai osztály- főnöki óra felborzolta őket. Fenékre is haragudtak. Miért éppen ők rontották el Caesar kedvét? Néha-néha egyikük-másikuk hátrapll- lantott, amikor egy-egy villanylámpa alá értek. Caesar haragos tekintettel egyedül követte őket. Nagyon mérges lehet. Ha máskor elmegy velük valahova, valakit mindig maga mellé szólít. Mire megérkeztek a kültelki olvasókörbe, már gyülekeztek a választók. Feriék itt sem csatlakoztak hozzájuk. Szappanos elvtárs, a választási körzet felelőse fogadta őket. Caesar nem ment be a terembe a diákok után, hanem kint beszélgetett néhány ismerősével. Közben a műsorra is fülelt. A fet- felcsattanó taps valamelyest megnyugtatta. Hiába kémlelt azonban többször is végig az utcán, nyoma se volt a két „mákvirágnak”. — Persze, most ki lehet jönni a kollégiumból! Egy kis romantika! — bosszankodott magában. — Majd adok én nekik romantikát! Ilyen ez a mai fiatalság! Hét óra közeledett, s az előadó még sehol. Szappanos elvtárs izgatottan járkált az udvaron Caesarnak is feltűnt a másik nyugtalansága. — Hét óra! Nem várhatunk tovább. A tanár úr nem vállalná el? Ha jól tudom, tegnap a huszonha- fosban maga tartotta a tájékoztatót? Caesar Összehúzta a szemöldökéi. — Kérem, ha nincs más... — jelentette ki Szappanos megkönnyebbülésére. Éppen hozzá akart kezdeni, amikor belépett egy szemüveges nénike. Mögötte kipirult arccal Jutka és Feri. Leültették a nénikét, a hátsó sorba, majd ők is mellette foglaltak helyet. A tájékoztató közben Caesar többször is szigorúan a „mákvirágok” felé nézétt. Bosszantotta, hogy semmi megbánást nem vesz észre az arcukon. Ellenkezőleg! össze-összemo- solyognak, mint akiknek semmi sem nyomja a lelkét. Majd egy órahosszáig beszélt. Mintha csak az iskolában történelemórát tartana. Verseket idézett, tényeket, adatokat sorolt fel a város,• u kerület gyarapodásáról. Ismertette a terveket. Társadalmi munkára szólította a megjelenteket. Még Szappanost is meglepte, mennyire feltüzelte az embereket. Felajánlották, hogy a város szélétől kezdve kiássák az árkot, ha megkapjak a vizet. Mikor befejezte megtapsolták, A negyedik A ..szalontapsa” miatt azonban berzenkedett. Szappanos elvtárs a gyűlés végén hosszasan szorongatta a kezét, de ő a két ..mákvirágot” kisérte szemmel. Melegében akarta tisztázni a történteket. A résztvevők elindultak hazafelé. Jutkáék is karon- fogták a nénikét. Caesarral az ajtóban találkoztak ösz- sze. — Nagyon derék tanítványai vannak, tanár úr! Köszönöm, hogy ilyen emberségre nevelte őket! — mondta a nénike, s kicsoszogott a teremből. Feri lemaradt, — Bocsánatot kérünk a késésért, tanár úr! — magyarázta Feri. — Délután még egyszer végigjártuk a körzetet, s a néni azt mondta, hogy eljönne, de rosz- szul lát, $ egyedül nem mer elindulni. Megígértük neki, hogy elmegyünk érte. és haza is kísérjük. Caesar beleharapott a már félig elszitt cigarettába, — No... No, — dünnydg- te. — Menj! — mutatott a csoszogó nénike után. Csak akkor ocsúdott fel, amikor már az osztály sorakozott. — Elvárom, hogy illő komolyságot tanúsítson mindenki. Mehetnek! A negyedik A osztály szétszéledt, Caesar megvárta amíg jó messze eltávolodtak tőle azok, akik arra laktak, amerre ő. Egyedül akart lenni. Elgondolkozva ballagott a latyakos időben hazafelé. A.nnyira elmélyedt, hogy még a tócsákat sem kerülte ki. — Hát mégis? — motyogta hitetlenkedve, valahányszor maga elé képzelte a két tanulót, amint kísérik a kis töpörödött öregasszonyt. A másnapi történelem óra előtt igazgatói hirdetés hallatszott a mikrofonból. — Bakos Judit és Korom Ferenc negyedik A osztályos tanulókat igazgatói dicséretben részesítem. A nevezett tanulók... Jutka és Feri egymásra néztek. Az osztály is büszkén pillantott hol egyikre, hol másikra. De mit szól ehhez Caesar? Caesar keze megmerevedett a naplón. Nem, ezt a napot nem lehet feleltetésr sei elrontani. — Tovább haladunk! Felállt, s a térképhez lepett. Az osztály felsóhajtott. — Azért Philippinél találkozunk! Nem a régi fenyegetés volt már ez! Egyesek szemében úgy tűnt, mintha Caesar arcán megjelent volna a ritkán látható mosoly. Talán, mintha ici-pi- cit oda is kacsintott volna a kipirult arcú Jutkára és Ferire. Illusztráció Negyven sor három évtizedről Prókai Ferenc Honnan az erő. hogy mindig újra kezdjük? Verhetetlen hitünk újra gyűjti! Honnan a hit, mely mindig talpra állít? Az eszménk, a szent, igaz, nagy Eszme tuti! Az egyetlen, mit kikerestünk rögök közül a nemesei — rátalálni nem talmi fény. latba dőlt súlya vezetett; és dédelgettük és hinni kezdtünk és harcossá kérgesük szívünk, mert meleg reményünk, hol világok utunkban sárkány torka lángolt mérges varangyhad pöitögöíl De elindultunk. Cudar göröngyök botladoztak lábunk elé — még gyenge volt a bukások tettek konokul erőssé iinnepeletlen hétköznapi hőssé míg az Eszme sejtünkig hatolt kudarcok hóhérmáglyáinak parazsából szított újraakarással feszült a tettünk makacsul, vadul századok, világok, istenek maradtak alul már visszalépni nem lehet — ha tekintetünk csak célra nézett lábunk néha lábunkba botolt de mindegy volt már, a múlt enyészett — s mi lángot fújunk rá ma Is hogy mindent elérjen a semmi-végzet ami önző volt. gőgös és hamis csak az érték marad égetetlen nem emészti — megedzi tűzünk eszménk, hitünk vele verhetetlen s mi glóriátlan szentjei leszünk bár érdemünk különb — mint vetett mag, míg a fényre sarjad minden sejtje építi halálig — el kell jutnunk a botnló virágig ez önként vállalt tiszta küldetésünk visszalépni nem lehel ! Tavasz van Ssudy Gó*c Fagylaló, dacos némaságom, gégém már nem szorongatod: Erőd megszűnt! Enyhülő számon már ti szóljatok, új napok! Ahogy széttöri jégbilincsét a víz és szabadon szakad, úgy áradok most szertelen szét hömpölygetve víg szavakat. Mert tavasz van, mégis tavasz van! Szél hajszol futó felleget, tavaszi kedv villog a vasban, mely cseng a szántások felett. Hej, konok föld. minden hiába, meghajol gőgös derekad! Fényes rögöd ma azt szolgálja, ki szolgád volt, de már urad Rezzen a táj, benne az ember sietve lép és boldogan, mint aki most jön rá s örömmel látja, hogy mennyi dolga van ... Mozdul a rét, sietős formán indul az erdő, a liget, sietve pattannak ki sorban, mint szelíd szikrák, a rügyek.
