Békés Megyei Népújság, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-07 / 55. szám
j Kiállítás Mezőberényben a megyei pártbizottság (s a megyei tanács lap)a Ködös idő Nőket ünnepeltek Endrődön Várható idő. járás ma estig: Nyugat felől növekvő felhő, zet, elsősorban a Dunántúlon szórványos esőkkel. Haj. dalban és reggel többfelé köd. Kissé megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legala. csonyabb éjszakai hőmérséklet általában plusz 2—mínusz 3 fok között, keleten mínusz 5 fűk körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—10 fok között. (MTI) Évforduló Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1848. március 7-én született és 68 éves korában halt meg Zsigmondi Béla gépészmérnök, kútfúró és hídépítő szakember, aki tömeges artézikútfúrásaivaí tette ismertté nevét itthon és külföldön egyaránt. A legtöbb alföldi város artézi kútját Zsigmondy Béla vezetésével fúrták. Fontos tudományos-gyakorlati jelentőségű vollt, hogy az 500 méternél mélyebben végzett fúrásoknál fellépő geológiai nehézségeket új technikával leküzdötte. Sorozatos kútfúrásai után, 1894-től főképp hídépítéssel foglalkozott. E téren is maradandót alkotott: a budapesti Szabadság híd (a volt Ferenc József híd), a margitszigeti Duna-híd, a komáromi Kis-Duna-híd, a csongrádi Tisza-híd építése az 6 irányításával történt. Hirdetmény Az 1973 szeptemberében első osztályba lépő tanulók beíratása valamennyi békéscsabai általános iskolában 1973. március 9- én, pénteken 8—18 óráig, valamint március 10-én. szombaton 8—14 óráig bonyolítják le. A 2_es számú általános iskolában ének. és testnevelés tagozatos első osztály indul. A beiratkozáshoz szükséges a gyermek iskolaorvosi vizsgálatának eredményét igazoló irat, a szülő, illetve a gondviselő személyi igazolványa, valamint a gyermek születési anyakönyvi kivonata. A gyermeket a lakóhelyi kör. zetükhöz tartozó iskolában kell beíratni. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága — ÜLÉST TART A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG. Vésztőn március 8_án tartja soron következő ülését a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága. Ezen többek között beszámoló hangzik el a községi könyvtár és művelődési ház elmúlt évi tevékenységéről. Már hagyomány az Endrődi Cipész Ktsz-ben, ahol igen sok asszony és leány dolgozik, hogy a Nemzetközi Nőnap alkalmából tiszteletükre nagyszabású ünnepséget rendeznek. Az idei Nőnapot már vasárnap megünnepelték a helyi művelődési házban, ahol mintegy 450—500 nődolgozó vett részt. A lányokat és asszonyokat Sárhegyi András, a szövetkezet elnöke köszöntötte, a férfi dolgozók pedig felszolgálták a hűsítő italokat, édességeket. Kellemes meglepetés volt az ünnepeiteknek, hogy a rendezők fővárosi művészeket hívtak meg, akik a nőnaphoz illő műsorral kedveskedtek, s három órán át szórakoztatták a résztvevőket. Többek között fellépett Lelkes Agnes, Lelkes Péter, : Cencsi Sári, Kovács Ferenc, ; Puskás Sándor és mások. Az | ünnepély felejthetetlen élmény ! volt a szövetkezet nődolgozói- : nak. ■ Ma Tamásokat köszöntünk Kétféle magyarázat van a mai Tamás nevünk eredetére: az egyik szerint a görög „Thomas” névből ered, melynek „csodálatos” a jelentése, míg a másik az arémius „Teomo”-t tartja a név alapjának, melynek viszont „iker” a jelentése. — BÉKÉSCSABÁN, a Bajza és j Puskin utcai szennyvízcsatornák j korszerűsítésére erre az észtén- j dőre több mint kétmillió forintot l irányzott elő a városi tanács, j — ÓVODAÉPÍTÉS. Gerlán ez f évben óvoda, és járdaépítésre, | valamiht az újtelepi vízvezeték- | hálózat bővítésére több mint 1 | millió 200 ezer forintot fordíta. nak. — TÁRSADALMI MUNKÁBAN. Nagykamaráson az eb múlt évben 50 ezer forint értékű társadalmi munkát terveztek. Ezt az összeget jelentősen túlszárnyalták, ugyanis az elvégzett társadalmi munka értéke meghaladta a 210 ezer forintot. — JAVULÓ ÉLELMEZÉS. Az idén 16 és fél százalékkal növeli Mezőberény nagyközségi tanács a hatáskörébe tartozó intézmények élelmezési normáit. Összesen 132 ezer forinttal fordíthatnak többet élelmiszer-beszerzésre, mint az elmúlt évben. Az elmúlt héten nyitotta meg Nagy Ferenc, a mezőherényi 2. sz. általános iskola igazgatója Várkonyi János olajképeinek kiállítását. A kiállítást —■ melyet az Ifjúsági Ház nagytermében rendeztek kintették. be — az elmúlt napokban sokan megte(Fotó: Gál E.). Lakberendezési-kiállítás Medgyesegyházán (Tudósítónktól) Március 9-ig lakberendezési kiállítást rendez a Mezőkovács- házi ÁFÉSZ Medgyesegyházán. Ez alkalommal a hat lakószoba bútor mellett két konyha- és gyermekszoba berendezése, valamint számos egyéb bútordarab látható és vásárolható meg a helyszínen. Mindezek mellett az impozáns bemutató sok ötlettel — INGYENES JOGI TANÁCSADÁS. Március 10-én. szombaton délelőtt ingyenes jogi tanácsadást tart Békéscsabán, a Szabadság tér 17.. П1., emelet, 12-es szobában a Békés megyei Népújság jogtanácsosa. — A DOHÁNYZÁS és az alkohol káros hatása az emberi szervezetre címmel előadást tartottak Battonyán a délszláv klubban. Szilágyi Tiborné tanítónő szerb nyelven szólt erről a fontos kérdésről. Az előadást filmvetítés, majd vita követte. — ELŐADÁS KLUBTAGOKNAK. A napokban Kétegyházán az ifjúsági klubban nagy érdeklődéssel kísért előadás volt a családszociológia időszerű kutatásairól és helyzetéről. Az elhangzott kérdésekre az előadó, Szigeti Zoltán, a párt gyulai járási bizottságának osztályvezetője válaszolt. szolgál, mellyel az érdeklődők otthonaikat barátságosabbá, lakályosabbá varázsolhatják. Az ízléses és modem lakberendezési tárgyaknak — a korábbi három év tapasztalatai alapján — remélhetőleg most is nagy sikere lesz, nemcsak a vásárlók, hanem az egyszerű érdeklődők körében is. A kiállítás célja magába foglalja azt a tényt, hogy Medgyes- egvházának nincs bútorüzlete, s így a lakosság lakberendezési gondjain valamelyest könnyíteni igyekszik. (Zalai) Eredményes véradónapok Az elmúlt napokban Sarkadon községi véradó-napot rendeztek, amelyen 93-an 28 liter vért adtak. Különösen kiemelkedő a helyi gimnázium tanulóinaik a részvétele, akik 43-an 11 liter vért adtak. A helyi Vörösikeresztes szervezeten kívül dicséretesen működött közre a szervező munkában Csausz Vilmos, a gimnázium igazgatója. Újkígyóson a község és a termelőszövetkezet együttesen szervezte és bonyolította le a véradást. Az elmúlt évekhez viszonyítva itt is kiemelkedő eredmény született — amelyért dicséret illeti Lőrincsik Jánost is — hiszen a véradásra jelentkezett 123 véradó 42 liter vért adott. Dicséret illeti a termelő- szövetkezet varrodájának dolgozóit, akik közül csak hárman nem vettek részt a véradásban. — Á NAGYSZÉNÁST PARK- FÜRDŐ vezetősége értesíti kedves vendégeit, hogy felújítási és karbantartási munkák miatt márcus 12-tő’ 22-ig a fürdő zárva tart. Nyitás: március 22-én, csütörtökön. 88238 — KÉZIMUNKA-KIÁLLÍTÁS. Március 8_án este a kamuti kul- túrházban kézimunka-kiállítás nyílik, amelyet március 14-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. — LAKÓHÁZAK FELÚJÍTÁSÁRA 600 EZER FORINT. Szarvason ebben az évben a városi tanács 600 ezer forint felújítási kerettel rendelkezik. Ebből az összegből felújítják a Lenin út 71. a Szabadság u 55, és a Jókai út 6 számú épületeket. Ezenkívül a Szabadság n. 13., és 24. szám alatti épületek szennyvíz-rendszerét is felújítják. ^gyelefes^ríporferifnli Megváltozott a Szovjetunióba induló barálsági vonat időpontja A Megyei Nemzetközi Béke és Barátsági Munkabizottság korábbi terve szerint a Szovjetunióba induló Béke- és Barátsági Vonat időpontja április 12—18 között szerepelt. Erről tájékoztattuk olvasóinkat is. Most értesítést kaptunk, hogy az időpont módosul, mivel a tanácsválasztások ideje egybeesik (ápr. 15.) a kiutazással. Hogy a választók eleget tehessenek állampolgári kötelességüknek, s zavartalanul leszavazhassanak, a Szovjetunióba tervezett első csoportos Béke- és Barátsági Vonat indulásának időpontja: április 19—25 között. A tervezett program változatlan marad. SIKERES VOLT A NYOMOZÁS Már közel egy hónapja, hogy a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen aki február 12-én éjjel a békéscsabai MÁV-állomás elől ellopta a repülőgépes növényvédőállomás GAZ típusú lezárt szeméíygép- kocsiját. A gépkocsival a tolvaj Vizesfásig autókázott, majd ott a’hagyta. A nyomozás eredményre vezetett, és előzetes letartóztatásba helyezték a tettest, Faragó Zoltán 22 éves, Bélmegyer, Petőfi u. 51 szám alatti lakost, aki a 8_as számú Volán Vállalatnál volt gépkocsivezető. Faragó lelkiismeretét a gépkocsilopáson kívül még más bűntettek is terhelik. Vállalatától ellopott egy segédmotorkerékpárt és egyik munkatársának a rádióját MARKECOLT A RESZELŐ Az előzőhöz hasonlóan ez ;s egy régi ügy. melynek végére most tett pontot a békéscsabai városi rendőrkapitányság Február 6-én éjjel történt, hogy egy erősen ittas férfitől Békéscsabán. a Rózsafa-vendéglő környékén elloptak 10 ezer forint készpénzt. Nehezítette a nyomozók munkáját hogy fa1 jelentést csak jóval később, február 19- én tett a károsult. A nyomozást azonnal megindították, és az eredményre vezetett. Előzetes letartóztatásba helyezték a tetteseket. Reszelő Mihály 23 éves, büntetett előéletű. Békéscsaba. Kulich Gyula 23 szám alatti lakost és társát, Horváth József 23 éves, többszörösen büntetett előéletű Békéscsaba Ságvári u. 31 szám alatti lakost. Reszelő és Horváth beismerték a bűncselekmény elkövetését. — ÜNNEPI TANÁCSKOZÁS. Békésszentandráeon, a községi tanácsházán ünnepi tanácskozást rendez a szarvasi járási és a községi Népi Ellenőrzési Bizottság. A NEB megalakulásán nak 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen jutalmakat osztanak ki a legjobb munkát végzett aktivisták között. Tanácstagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán március 8-án. 18—29 óráig a 27_es választókerületben Körösi Béla a gyógypedagógiai iskolában. Március 9-én 18—20 óráig tartják fogadóórájukat a 37-es és 35-ös kerületben Hricsovínyl Lajosné és Gyebnár Mihály a Czuczor u. 4. Ш. kér. pártházban. Március 10-én, 10—18 óráig Sándor István a Partizán n. 10 szám alatt várja választóit. Humor Férj és feleség egy előkelő étteremben vacsoráznak. Hirtelen belép a társaság egy ismén szépasszonya. A férj felsóhajt: — Micsoda nagyszerű női Vajon hány éves lehet? — Fogalmam sincs — vágja rá a felesége — de többnek néz ki!" mm мест NÉPÚJSÁGA Az MSZMP megyei bizottsága ég a megyei tanács lapja. rOSZERKESZTOí CSEREI PÁL FÖSZERKESZTÖHELYETTES: Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK : Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Rocskár János OAZDASAGPOL1TIKAI ROVATVEZETŐ tPodina Pétét MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin SPORTROVATVEZETOs Machalek István Szerkesztőség: 8601 Békéscsaba. Posta fiók Ш. Telefon: 12-196. 12—298 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 960i Békéscsaba. Postaflók 111. Telefon: U—021. 11—051 FELELŐS KIADÓ: Lehoczki ' Mihály \ Terlesztl a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 39.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Mez: 22 «и