Békés Megyei Népújság, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-25 / 71. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Az ihlet tiszta forrása: Mezőberény Tisztelt Tárlatlatogatok! Régi mindennapjaink elfedésre ítélt tárgyait látjuk itt, e kiállítás képein. Megtisztulva a kor rátele. pedett porától villan elénk a forma, a szín, ébresztve megannyi emléket öreg házakról, időkről, halkuló dallamokról, egvkor használt s akkor kevés figyelemre méltatott holmikról. Az ihlet tiszta forrása, népi eredete ragadja meg a nézőt Bartóki József pedagógus festőművész munkái láttán. Az egyszerű ember igénye volt, hogy díszítse otthonát, eszközeit, A népművészet reneszánszát éli, de míg ma többnyire beérik az emberek annak tudatával, hogy ezek az eszközök díszei környezetüknek, vagy sznobok módjára gyűjtik azokat, addig a festő felfedezi ezek új értékét: témát lel bennük. Az egyszeri! ember szemével egykor látott szín, a kezével kialakított forma, a természet által alkotott tárgy az építészeti stílus új értelmezést nyer és képekben fogalmazódik meg. Így akarja és így tudja Bartóki József megállítani azt a folyamatot, amely a mai modern világ rohanásában sokszor csak annyi időt enged az embernek, hogy meglásson valamit, de megnézni figyelemmel már nem ér rá. Az ihlet tiszta forrása a művész szűkebb hazája, Mezőberény. Itt született és vált felnőtté s itt vállalta a fiatal nemzedék „megnézni” tudóvá, értővé nevelését. A próbálkozások, a tanulás útját végigjárta. Az indíttatást a népi kincsek féltése adta. Az alsó lépéseket Vén Emil festőművész kísérte figyelemmel. A szegedi főiskolán szerezte oklevelét. A pécsi, a balatonfüredi művésztelepeken csiszolta érlelte kifejezésmódját, kereste műveinek témáját, mígnem a hazai földön megtalálta azt. Eközben fáradhatatlanul gyűjtötte a mezőberényi népművészet tárgyi emlékeit — lakása valóságos tájmúzeum: főként a népi fazekasok munkáit menti az enyészettől és rendszerezi azokat. Elmélyültebb tanulmányok írására is vállalkozik: főiskolai szákdolgoza- taban. a község monográfiájának egy részében foglalkozik ezzel a Mezőbe- rényben kihalófélben levő népművészeti ággal. De a parasztbútor és a bérényi építészet legalább annyira izgatja, mint azt képein is láthatjuk. Korábbi munkáival kollektív kiállításokon mutatkozott be. Rajzait, kisebb munkáit gyakran láthatjuk a megyei újságban, a Békési Élet című folyóirat lapjain, önálló kiállítással most jelentkezik először, e kamaratárlat alkalmával. A gyűjtés szenvedélye a népművészet, e tiszta forrás iránti tiszteletből, az el- feledéstől való félelemből • • Elhangzott Bartóld József szerkesztőségi kamarabemu- tatójának 1973. március 15J megnyitóján. adódik. Ez a féltés kelti az alkotás vágyát, az eredet kutatását tanulmányozását. Ebben kereshetjük és találjuk meg munkáinak lényegét. Mindenekelőtt legszembetűnőbb a „Szuszék” című nagyméretű olajkép. Egyszerűségét. csaknem rusztikus lapolását, karcolt geometrikus díszítését nézve a festő egész hitvallását láthatjuk egyetlen képben megfogalmazva. Mindenről beszél a kép: az egykor fontos használati eszközt alkalmasnak találta Bartóki József arra, hogy kifejezze készítője, az egyszerű kézműves iránti tiszteletét. megosztva vele e kései korban a díszítés örömét; hogy kifejezze, azt a csodálatos harmóniát, ami a forma és az ornamentika utánozhatatlan egységét je_ lenti; azt a mesterkéltségtől mentes módot, ahogyan a tárgy valamikor készülhetett. S mindezt olyan színvilágban közli, ami éppen egyszerűségével, sallangmentességével megkapó és rendkívül tiszta. Többször is visszatérő motívum az agyagedény, bár különböző formában és funkcióban, valamint a mákgubó és a napraforgók. Itt a rokon formák és az eredet a téma, túl az emberi mondanivalón tartalmon. Az ősanyag — a föld — adja az agyagot az edényhez és a talajt a nöi- vényhez. Ezzel az ősanyaggal volt szoros kaœsolat- Ьвщ a herényi ember, ennek szelleteiét örökölte a festő, ez jelentette az elődök számára az életet, s adott a művésznek díszítő elemeket. A föld népének eszközei és a természet alkotta formák alkotnak egységet a „Csendélet kan csóvál”, a „Mákgubók”, a „Napraforgók” és a „Naplemente” című kepeken bár ez utóbbi az alkony! táj színbeli játékainak tanulmányozását inkább szolgá'ja s kifejezi az alkotó honi tájak iránti szeretetét. ragaszkodását. Az elmúló világ, a feledésbe merülő tárgyak és életformák, emberi sorsok m°',íe!enít'ne az ..Ablak’ című festmény. A sötét ablakszemek szomorúságát a kihunvóban levő petróleumlámpa, a kisszéken levő csatos biblia formája a személytelenség el’enére is beszédessé teszi. Elmúlik a kor. elporlad az ember, de az alkotás marad — hirdetve fennen az ősök szellemét. munkájúk eredményeit. a sötétség feletti győzni tudást. Az épületeket ábrázoló képek is ezt sugározzák: a teremtő ember nagyságát, az egyszerűségben is szépet kereső ember tulajdonságát, az alkotások iránti szeretetet. Az „Erza ládája” dekoratív mintái vidámságukkal. szélességükkel lepik meg a nézőt, bemutatva azt a népi díszítő vágyat, ame’yből Bartóki József művészete ered és táplálkozik. Nagy örömünkre szolgál ez a kiállítás. Bemutat, régi kort, érzel emvilágot, s ezzel egyszersmind újat ad: érdeklődést kelt, érzelmeket, gondolatokat fakaszt az egyszerű szépről, a népművészetről. A régi tartalom nyer itt formát: Bartóki József munkáinak tiszta forrása képi megjelenítésben, tudatos kompozíciókban szólal meg. Egyben figye1- meztet: őrizzétek meg a művészet tisztaságát! Nagy Ferenc Sámán ének Horváth Péter Sátán, sa tan hív a sámán, jelenj meg elém. Szarvas, patás artás — rontás megidézlek én. Hét fejemnek hét torka van, mind a hétben tűz terem. Hét torkú tűz elpusztítja hatalmadat, szerelem. Hét fejemnek hét mélyében álmok laknak, iszonyúk. Éjjelente emberészben ütnek tanyát, szomorút. Hét fejemnek hét szarván űI Nap, a Hold, a csillagok. Oda kötve, megkötözve egész világ ott vacog. A magyar ugaron Kovács András új filmje urva különítményesek szállják meg az egyik budapesti kórházat, s a betegágyból valósággal kiragadják a sebesült kommunistákat és vörös katonákat. Egy ember tiltakozik: Zilahy Kálmán magyar-irodalom szakos középiskolai tanár... így kezdődik Kovács András morális kérdéseket feszegető, töprengő filmje A magyar ugaron. Olyan mű ez, amely izgalmas kérdések kereszttűzében vizsgálja a közéleti magatartás különböző formáit. Akik ismerik a szókimondó írórendező eddigi alkotásait jól tudják, hogy voltaképpen ezeket a gondolatokat feszegette korábbi filmjeiben is. Most a Tanácsköztársaság bukását követő napokat választotta történelmi színtérül, s e háttér előtt vizsgálja hőseit, kérdez, vitázik, sok miértre keres feleletet. A film címét Adytól kölcsönözte az író. Az ismert vers ugyan nem szerepel a filmben, de elejétől végig jelen van Ady szelleme. A hős, Zilahy Kálmán ugyanis Ady forradalmi szellemében nevelte középiskolás diákjait. A Tanácsköztársaság bukása után azonban azt kell tapasztalnia, hogy nem mindenkinél talált megfelelő talajra az elpa- lántált gondolat. A tobzódó ellenforradalom szellemi rontása bizony hidat vert a diákok közé. Voltak, akik Ady eszméjét feledve átkerültek a másik oldalra, s eljutottak a nacionalista akciókig. A tanár döbbenten és értetlenül szemléli ezeket a változásokat. Különös helyzetbe kerül a tantestületben is, ahol éppen ezekben a napokban végzik nacionalista jelszavak kíséretében a tisztogatást. Zilahyt ugyan nem támadják, sőt elismeréssel nyugtázzák bátor magatartását, mert a Tanácsköztársaság napjaiban szót emelt egy helyi túlkapások ellen. így őt most az ellenforradalom barátai közé könyvelik, holott érzelmileg éppen a másik oldalon áll. Csak nem szólhat, nem támogathatja nyíltan diákjait, mert akkor magára vonná a figyelmet. Ez pedig nem ajánlatos, mert akkor könnyen kiderül, hogy odahaza bújtatja a család régi barátját, a Tanácsköztársaság népbiztos-helyettesét. A körülmények tehát érdekes helyzetet alakítanak ki. A forradalmi utat vállaló diá- ok azt tapasztalják, hogy tanáruk nem vállalja Ady szellemét. Elvált egymástól a tanítás és a cselekedet. Zilahy pedig odahaza vitázik, a népbiztostól kéri számon az elszalasztott lehetőséget, az elbukott forradalmat. Ezek a drámai szálak csomóznak a filmben, miközben a hősök megfogalmazzák a tanulságokat s a mának szóló gondolatokat. Mert mondanom sem kell, Kovács András társadalmi metszetével, hiteles történelmi tudósításával nagyon is mai kérdéseket fogalmaz s ezekre keresi a válaszokat. Igaz, helyenkint publicisztikai íze van a vitáknak, s túlzottan szó- kimondóak a válaszok is: mintha Kovács András ebben a filmjében nem sokat bízna a nézőkre, s mintegy helyettük is megfogalmazná a tanulságokat. Ezek a tanulságok persze helytállóak. Nyilvánvaló igazság, — csak olykor megfeledkezünk róla — hogy a forradalmi hatalmat minél teljesebben meg kell osztani a néppel, beavatva őket a gondokba, még a titkokba is. Állást foglal a film amellett is, hogy nem lehet a kívülálló hűvös objektivitásával szemlélni a történelmi eseményeket, valahová tartozni kell, s ki- nek-kinek vállalni a ráeső részt. A film igazságával nincs vita. Kovács András valóban népszerű érzékkel villantja fel a különböző magatartásformákat, meggyőző erővel mutatja meg, milyen hatást gyakorolt аз emberekre a Tanácsköztársaság bukása. A magyar ugaron ugyanis jó film, okos film, csak éppen nem eléggé érdekes. Sok benne az etikai bölcselkedés, de kevés a cselekmény. Hősei bár hitelesek, de nem izgalmasak. Kivételt talán csak a diákok jelentenek, Zilahy Kálmánt Latino- vits Zoltán játssza. Olyan polgári humanitást formál, aki nemes indulattal cselekszik a haladásért, de közben megfogalmazza indokolt, vagy olykor indo- kolatlan fenntartásait is. Hadiözvegy húgát Drahota Andrea formálja meg a tőle megszokott nemes egyszerűséggel. A történelmi tanulságokat bátran vállaló egykori népbiztos-helyettes alakját Horváth Sándor kelti életre. A hit mellett bátran jelzi a rejtőzködő ember mindennapos szorongásait is. Játéka így hiteles. Illés György képei szinte dokumentális erővel hozták a kor lgyegójét. Bevallom, szeretem Kovács András filmjeit. Szeretem, mert olyanok, mint a jó vitaindító előadások, lehet gondolkodni, lehet vitázni felettük. Éppen ezért lenne hasznos, ha ezek a közéleti gondolatok jobban és biztosabban utat találnának a közönséghez. Márkusa László Szokolay Sándor
