Békés Megyei Népújság, 1973. kedd (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-27 / 48. szám

Á MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG iS A MEGYEI TANÁCS LAPjA Több pénz óvodára Tizenkét és fél millió forint Mezőberény idei költségvetése Mezőberény nagyközség idei költségvetés és fejlesztési alap tervezetének összeállítása a ta­nács által már korábban jóváha­gyott középtávú pénzügyi terv alapján történt Természetesen figyelembe vették a közben be­következett változások hatásait is. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy tavaly befejeződött az óvoda bővítése. Hatvannal nőtt a férőhelyeik száma, s ez természetesen költségtöbblettel is jár. A napköziotthonos óvoda költségvetését 276 ezer forinttal emelték és az idén már több, mint másfél millió forintot for­dítanak erre a célra. Az idei évtől tanácsi hatás­körbe került a körzeti orvosi ellátás. Ez közel 400 ezer forint­tal terheli a nagyközségi tanács költségvetését Hasonló a hely­Hideg idő Várható idő. járás ma estig: Délkelet felől fokozatosan to_ vább növekvő felhőzet, fő­ként az ország keleti felében többfelé havazással. Elénk, több­felé erős északi, északkeleti szél. Elsősorban keleten helyenként hófúvás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 3, mínusy 8 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Erős északi széllel hi­deg idő. Keleten ismétlődő ha­vazások. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek mínusz ?, mínusz 9 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérsékletek mínusz 1, plusz 4 fok között. Jelentős mennyiségű Gegalább S milli­méter) csapadék az ország terü­letének 30 százalékán várható. (MTI) Köszöntjük Ákos nevű olvasóinkat A mai Ákos nevet Bőd Péter munkájában felvette az ősma­gyar eredetű nevek közé. Sze­rinte hozzánk a török nyelvből került át a két nép érintkezése révén és a név jelentése a tő­rök nyelvben: fehér sólyom. Mások viszont görög eredetű­nek vélik és azt tartják, hogy az ottani eredeti formája az „Achatius” volt, mely név vi­szont az „archát” nevű féldrá­gakő nevéből származik. — A TAVALYI KÖLTSÉGVE­TÉSI fejlesztési tervek teljesí­téséről hangzik el beszámoló Magyarbánhegyes községi ta­nács és a Hazafias Népfront községi bizottságának, február 28-i, szerdai együttes ülésén. Ekkor hagyják jóvá az idei évi költségvetési és fejlesztési ter­veket is. — SVÉDORSZÁGI ÜTI ÉL­MÉNYEIRŐL számol be Békés­csabán az Ifjúsági és Üttörőház Fiatal Utazók Klubjában szer­dán, este Réthy Zsigmond. — KÖZEL 300 EZER forint Pusztaföldvár község tanácsá­nak előirányzata szociális és egészségügyi ágazatra. Az ágaza­ton belül legnagyobb összegek­kel a körzeti egészségügyi szol­gálat és a szociális gondozás szerepel, az előbbi 159 ezer, az utóbbi 95 ezer forint összeggeL — HIRDETMÉNY. Békéscsaba Város Tanácsa VB Termelés- Ellátásfelügyeleti Osztálya fel­hívja az állattartó lakosság fi­gyelmét .hogy mindazon tulaj­donosok, akiknek sertését az utóbbi 10 nap alatt nem oltották be, jelentse a körzeti állatorvos, nak. Az oltás kötelező és díjta­lan. 215997 — HARC AZ ALKOHOLIZMUS ELLEN. — címmel február 27- én délelőtt fél tizenkettőkor Tótkomlóson, a szlovák általá­nos iskolában a MENCS szerve­zésében Erdélyi Gáspár tanár tart előadást, valamint ismerte­ti a dohányzás ártalmait is. Ezt követően filmet vetítenek. — ÁTHELYEZIK a piacteret Lökösházán. A munkálatokra 15 ezer forintot fordít a tanács és építenek egy új mázsaházat is. Évforduló Harmincnégy évvel ezelőtt, 1939. február 27-én 70 éves ko­rában halt meg Nagyezda Konsztantyinovna Krupszkaja szovjet—orosz pedagógus, az oroszországi forradalmi mozga­lom egyik úttörője. Egész fiata'on bekapcsolódott a korabeli forradalmi diákmoz­galmakba. Itt ismerkedett meg Leninnel s együtt szervezték a „Harci Szövetség a Munkásosz­tály Felszabadításáért” elneve­zésű forradalmár csoportot. Le­ninnel együtt került szibériai száműzetésbe is; 1898-ban Lenin felesége lett. Jelentős szerepet vállalt a szovjet oktatásügy megszervezé­sében. a szocialista oktatás alap. e'veinek ki dől sózásában. Széleskörű tudományos peda­gógiai munkásságot is folytatott. Ólomlemezre írva £1 nem küldött levél A len’.ngrádi Ermitázs archeológusai kivételesen értékes leletet találtak a közelmúltban a Dnyeper folyó torkolatvidékén végzett ásatások során. Egy szigeten megtalálták a legrégibb eddig ismert ógörög levelet, amelyet két és fél ezer évvel ezelőtt írtak ólom- lemezre. A levél — amelyet írója valamilyen oknál fogva nem tudott el­küldeni — kitűnő állapotban maradt meg és tartalmát tekintve is a legértékesebb az eddig ismertek közül. A görög Archiliodo- rosz írta fiának azzal a kéréssel, hogy rendezze a kereskedelmi 6g yle'.eiben felmerült nehézségeket Az írás értékes adalékokat nyújt aa ógörög társadalom politikai és gazdasági berendezkedé­séről, a rabszolgák és bérmunkások helyzetéről és mindenekelőtt $ görög kereskedelemről zet az ifjúsági házzal is, ennek költségvetése 155 ezer forint az idei évben. Kivonták viszont a tanács gazdálkodási hatásköré­ből a szülőotthon és a gyermek- orvosi ellátást. AZ előbbi 331 ezer, az utóbbi 63 ezer forinttal csökkentette a tanács éves ki­adási előirányzatát. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a tervezet elkészítésénél azt a tényt, hogy a nagyközség az idén ünnepli újjátelepítésé- nek 250. évfordulóját. Az ünnep, re való készülés a szokásosnál több épület karbantartási, illet­ve felújítási munkával jár és erre most magasabb összeget* egymillió forintot költenek. Több, mint kétmillió forint a község idei fejlesztési alapja, melyből legnagyobb összeget — 610 ezer forintot — a vízműtár­sulat támogatására fordítják és 200 ezer forinttal támogatja a tanács a Petőfi Sándor Művelő­dési Házat Mozdonymotor ' javítás Várakozáson felüli siker A KPVDSZ Napsugár Báb- együttese vasárnap mutatta be Békéscsabán, az Ifjúsági és Üt- törőházban a Hüvelyk Matyi című bábjátékot. A jegyeket már jó előre eladták, közel 300 darabot, de az érdeklődés olyan nagy volt, hogy pótszékeiket kellett betenni s így mintegy 100—120 gyermekkel több néz­hette meg a bemutatót. Az elő­adásnak várakozáson felüli si­kere volt, olyannyira, hogy az együttes tagjai a hálás közön­ségnek meglepetésként még egy bábjátékot is eljátszottak. A kicsinyek jól szórakoztak a Há­rom kismalac esetén. BÉKRSSZENTANDRAS NAGYKÖZSÉG idei fejlesztési alapterve 882 ezer forint. Leg­nagyobb összeget — közel 300 ezer forintot — az általános is­kolai tornaterem építésére for­dítják. A MÁV vésztői fűtőházában ha1 almas javítócsarnokban várar koznak a javításra jl .beteg” mozdonyok, és Diesel-moioroik. Az itt tevékenykedő szocialista brigádok tagjai gyorsan és jó nVnöségben végzik a javításod t, hogy a gépek mielőbb „gyó­gyultan” hagyják el a műhelyt. Képünkön Hollósi Károly egy JÁR—135 típusú Ganz-motor szétszereléséhez kezd. — CSILLAGASZATI KIÁLLÍ­TÁS nyílt Szeghalmon. A Péter András Gimnázium és Szakkö­zépiskola Kopernikusz születésé, nek 500. évfordulója alkalmából a művelődési ház klubtermében rendezett érdekes csillagászati kiállítást. — REPÜLŐTÉRI SZTRÁJK. Megbénult a francia repülőte­rek forgalma a légiközlekedési alkalmazottak sztrájkja miatt. Hétfőn valamennyi francia re­pülőtéren katonai felügyeletet vezettek be, mivel a repülőtéri irányítószolgálat alkalmazottai országos sztrájkkal követelik új bérrendszer bevezetését, de a kormány mindez ideig elzárkó­zott a követelés teljesítése elöl. — RAGADOZAS A NÖVÉNY­VILÁGBAN címmel február 28- án, szerdán délután fél 6 órai kezdettel előadást tart Gyulán a TIT Természettudományi elő­adótermében Starcz Rezső, » TIT biológiai szakosztály elnök- helyettese. Az előadást filmvetí­tés követi — FÖLDRENGÉS. Costa Rica fővárosában San Jóséban vasár­nap a kései délutáni órákban öt másodpercen át tartó földrengés rázta meg az épületeket. A lako_ sok tízezrei szaladtak rémült pánikban az utcára, de a- jelen­tések szerint sérülés nem tör­tént. Fetfjtják az eirfrUI mozit (Tudósítónktól) Felújítási munkák miatt a községi művelődési ház szín­háztermében tartja előadásait az endrődi mozi. Ezt az tette szükségessé, hogy a moziépület elavult tetőszerkezete a tél fo­lyamán meghajlott, s emiatt ve­szélyessé vált. A megyei mozi­üzemi váUalat 200 ezer forintért felújíttatja és korszerűsíti a mozit. A mennyezetet hangszi­getelő műanyaggal burkolják, s ez lényegesen javítja majd a terem akusztikáját. Szebb lesz a belső kiképzés is.A munkát előreláthatóan két hónap múl­va fejezik be. (Sztanyik) ^gyGÍcJesríjiprtcríiiili BŰNCSELEKMÉNY A KÖRGÁTON Február 23-án este 6 óra kö­rüli időben ismeretlen tettesek megtámadták Vidovenyecz Ju_ ditot. a Békés megyei Élelmiszer Kisker. Vállalat Békéscsaba, Kálvin utcai 42-es számú bolt vezetőjét. A boltvezető az az­napi bevételt akarta postára vinni. A sérülés nem volt élet­veszélyes de az eszméletét vesz­tett nőtő' elvették a kerékpárjára akasztott fehér színű „Autó- kér” feliratú műanyag reklám- szatyrot. amelyben több. mint hatezer forint volt. Ezek között három darab 500. 33 darab 100, hat darab 50. harminc darab 20 forintos címletű bankjegy. Elvitték az ugyancsak táskában levő egy darab nagyméretű sárga színű borítékot, egy fe­kete műbőr oldalcsattos, kétre- keszes pénztárcát, egy mani­kűrkészletet a személy igazol­ványát a bolt ajtó- és ro’ókul- csát. A kerékpár a helyszínen maradt. A rendőrség kéri mind­azokat akik a fenti időpont, ban azon a környéken jártak vagy láttak valakit, vagy bár­mit hallottak a rablótámadás körülményéről, jelentsék a Bé­kés megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnüldözési osztályán, Bé­késcsaba, Szabadság tér 2 szám alatt. A bűncselekmény elköve­tésével alaposan gyanúsítható két fiatalember, akiket az arra járók a bűncse’ekmény előtt környékén láttak. A nyomozást természetesen folytatja a rend­őrség. BALESETET OKOZOTT A HAVAS ÜT Kondoros és Békéscsaba kö­zött február 25-én Roszik Já­nos 45 éves. Kondoros, Ady u. 37 szám alatti lakos személy- gépkocsijával nem a havas út­testnek megfelelően választotta meg a sebességet, emiatt ko­csija megcsúszott és az út­menti fának vágódott. A bal­eset során Roszik sú'yos sérü­léseket szenvedett s a gépko­csiban 20 ezer forintos anyagi kár keletkezett As MSZMP megyei bizottsága és » megyei tanács lapja. rOSZERXESZTOi CSEREI PÁL fOszerkesztohelyettes: Beák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK : Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROV ÁTVEZETŐ: Rocskár János GAZDASAGPOL1TIKAI ROVATVEZETŐ :Podina Péter MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ : Sass Ervin SPORTROVATVEZETOí Machalek István Szerkesztőség: 6601 Békéscsaba. Postafiók 111. Velefon: 12-IS*. 12—29« Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Posta fiók 111. Telefon: 11—021. 11—051 FELELŐS KIADÓ: Lehoczki Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 25 05)

Next

/
Oldalképek
Tartalom