Békés Megyei Népújság, 1973. kedd (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-25 / 47. szám

Szakmunkások lettek Pénteken délután Gyulán a harisnyagyár tanműhelyében 28 ünneplőbe öltözött leány sorako_ zott fel a gépek mögött Három évi tanulás után ezen a napon váltak szakmunkásokká. A bensőséges hangulatú ün­nepségen ott volt Kertész Pál. a Budapesti Harisnyagyár vezér­igazgató-helyettese, Horváth István, a gyulai harisnyagyár igazgatója, Banadics Márton, a MŰM 613-as számú ipari szak­munkásképző intézet igazgatója, tanárok, oktatók és a harisnya­gyári KISZ-csúcsvezetŐ6ég né­hány tagja. Az ünnepséget Banadics Már­ton nyitotta meg, aki elismerő­en beszélt a gyár és szakmun­kásképző intézet példamutató kapcsolatáról, beszélt a most szakmunkássá lett fiatalok lel­kiismeretes, szorgalmas tanulá­sáról, amelynek eredményeként, öten kitűnően, négyen Jelesen ; végeztek, 12 pedig jó osztályzat­tal. Majd további jó munkát kí­vánva kiosztotta a szakmunkás­bizonyítványokat Ezt követően Horváth István igazgató jelképesen átvette az intézettől a 28 szakmunkást is­mertette velük, hogy február 26-án ki hol, milyen gépen kez­di meg a dolgos hétköznapokat Ezután Szilágyi Mária lépett ki a sorból és elcsuklő hangon mondott köszönetét a tanárok­nak, oktatóknak fáradság.«» miunkájukért A köszöntés után kedves jelenet következett, a harisnyagyári K !SZ-csúcs veze_ tőség nevében a lányok virágok, kai köszöntötték az új szak­munkásokat Kertész Pál vezérigazgató- helyettes köszönetét mondott Banadics Mártonnak azért a jó szervező munkáért, amit az inté_ zet nevelői végeznek a harisnyal gyár szakmunkás-utánpótlásá­nak biztosítására Ez azért is fontes, mert már megkezdődött a gyár rekonstrukciója, és az elkövetkezendő években egyre több jól képzett szakmunkásra van szükség. Banadics Márton Átnyújtja a gzakmunkásbizonyiiványt A ki­tűnően végzett Váxdai Honának. Jeget csinált a Közismert az a népi jóslat, miszerint február 24 én Jégtörő Mátyás vagy meghozza, vagy megtöri a jeget. A meteorológiai intézettől kapott tájékoztatás szerint a szombatra virradó éj­szaka az egész országban 0 fok alatt volt a hőmérséklet, általá­ban mínusz 1 — mínusz 6 fokos hideget mutatott a hőmérő hi­ganyszála. A folyókról, tavakról korábban már eltűnt a jégpán­cél, s a mostani hideg hatására a reggeli órákban egyedül Ba­lat onaíigáról érkezett jelentés egy centiméter vastag parimén­ál jégróL Ezek szerint Mátyás Jégtörő Mátyás „hozzáfogott a jéggyártáshoz”. Az egyszerű ember azonban ne­hezen igazodik el az időjárást jósolgató néphit szentenciái kö­zött Ugyani, az egyik ilyen sarkallatos tétel kimondja, hogy Üszögös Péter napján — február 22-én — ha hideg van, még 40 napig tart a tél, de mint tapasztalhattuk, most a sok évi átlagnál jóval melegebb volt az idő. Ügy látszik, hogy ezúttal Üszögös Péter és Jégtörő Má­tyás vitába keveredett, » kérdé­ses ,hogy kinek lesz igaza’ ÍMTQ Viszontlátásra a városi tanácsban! Hint nagyközség utolsó ülését tartotta a békési tanács Békés migryk&KséK tanácsa ebben a minőségében február 24-én tartotta utolsó ülését Békésen. Mint ismeretes, az Elnöki Tanács Békést vá­rossá nyilvánította — így a mos­tani választásokon már városi tanácsot választ e település la­kossága. Tehát a városi cím vi­selésének küszöbén került sor a tanácsülésre, mély egy kicsit ünnepélyes is volt. A munkában eltelt szorgos hétköznapok, küz­delmek tették azzá, melynek eredményeként várossá fejlő­dött. Hosszú lenne annak sora, hogy miben és mekkorát léptek előre az elmúlt években. Ho­gyan javult lakosságának élet- körülménye? Mindez benne van a városi rang elérésében. A mai tanácsülésen a jelen­lévők a végrehajtó bizottság két éves munkáját értékelték dr. Sós Sándor tanácselnök előter­jesztése alapján. Beszámoltak a megyei tanácstagok is munká­jukról. majd a tanácsülés jóvá­hagyta az 1973. évi költségvetést és a fejlesztési tervet. A tanácsülésen, melyet dr. Sós Sándor elnök nyitott meg, jelen volt Badár János, az MSZMP Békési Járási Bizottsá­gának első titkára. Részt vett és felszólalt az ülésen Csatári Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Balogh László országgyűlési képviselő, dr. ö | Kovács István, a járási hivatal helyettes vezetője. Az elnökség­ben foglalt helyet dr. Oláh Lász­ló megyei főügyész, a nagyköz­ség megyeli tanácstagja. A végrehajtó bizottság beszá­molóját értékelő hozzászólók többsége az elismerés hangján beszélt. Volt azonban bennük a választásokra vonatkozó intelem is. Amit nyilván ez a számadat váltott ki belőlük: „A tanácsta­gok megjelenése 1971-ben 31, 1972-ben pedig csak 70 százalé­kos volt”. Az intelmek arra utaltak, hogy a mostani válasz­tásokon ezek helyére aktívabb tanácstagok megválasztása in­dokolt, hiszen a város tanácsa még több városi igénnyel talál­kozik majd. Erre a beszámoló is utal a következőképpen: A városi stáfns* elnye­résével bővülnek a tanácstör­vényben megfogalmazott önkor­mányzati jogok, de az ahhoz szükséges feltételek csak foko­zatosan teremthetők meg. A bé­kési tanács ülésein állandó visz- szatérő probléma korábban volt: A végrehajtó bizottság tegyen meg mindent a városi feltételek megteremtéséért, a városi stá­tusz elnyeréséért, de ugyanak­kor orvosolja a lakosság pana­szait, igényeit, fordítson gondot az évtizedek óta elhanyagolt járdák, utak, csatornák rend­behozására. Az eddigi pénzügyi keretekkel ez nem volt lehetsé­ges, a városi tanácsra hárul majd, hogy a nagyobb lehetőség birtokában a peremkerületek lakosságának helyzetét társada- mi munka szervezésével is meg- j javítsa. A főútvonalak és a fő­tér parkosítása, a földutak el- símítózása nagyrészt a vízgaz­dálkodási társulat, a tsz-ek és a tanulóifjúság társadalmi mun­kájával történt, mintegy 190 ezer forint értékben. Nagyon is indo­kolt. hogy az egész teleoülés la­kossága részt kérjen és vállal­jon a társadalmi munkában. A társadalmi munkára való készség szép példáját ismertette a tanácselnök ezen a tanácsülé­sen. Bejelentette: hogy a Mező- gazdasági Gépgyár békési tele­pének valamennyi dolgozója egy- egy napi társadalmi munkát vállalt, a vegyesipari vállalat dolgozói a liget rendezését vál­lalták úgy, hogy azt az április­ban alakuló városi tanácsülésre el is végzik. Az önkormányzat 1973. évi fejlesztési alapja csupán egy- harmada az elmúlt évekhez ké­pest. Ennek okai: 1973-ra erede­tileg sem volt Békésnek célcso­portod beruházási terve. Az építési költségek emelkedése a ; korábbi években elvitte a később ! induló beruházásainak fedezetét, a békési termelőüzemek nincse- ; nek olyan gazdasági helyzetben, i hogy a tanács beruházásaihoz j pénzzel is hozzájáruljanak. Az ; elmúlt évben több, mint 10 mii- j lió forinttal vettek részt nem j tanácsi szervek olyan beruhá­zások megvalósításában, amelyek j a lakosság életkörülményeit ja- j vítják. Ennek köszönhető jórészt I a centrum kiépítése. Az OTP-la- (fcásoík, az ÁFÉSZ-üziLetházak építése és a közművesítés mu- í tátják az együttműködés sikerét.1 Csupán néhány számadat: 24 ' OTP-lakás épült a Kossuth La­jos utcában, a Széchenyi téren pedig 51. A Fáy utcában 34 ta- j nácsi lakás. Üj üzlettel gyara­podtak a Fáy utcában, a Kos- j suth utcában, valamint 4 millió j 300 ezer forintért tej ivó, élelmi- j szerbolt létesült. A Körösi Cső- j ma Sándor út építése, valamint ! a Fábián út több mint négymil- [ lió forintot emésztett fel. Egyéb- j ként régi óhaja teljesül még ez ; év áprilisában a Rákóczi úti la­kosoknak, ugyanis ezt az utat a közeljövőben lebetonozzák. [ Lehetne sorolni az ivóvíz-hálózat i bővítését, az autóbuszállomás építését, mindazokat a szociális j és kommunális létesítményeket, melyek a békésiek szorgalmát és a tanács vezetésének tervsze­rű munkáját, igyekezetét dicsé­rik. A tanács továbbra is törekszik a koordináció fejlesztésére, j megállapodások kötésére, mind- i azon szervekkel, melyekkel le- j hetőség nyílik: tanyai diákott- ] hon fejlesztésére, öregek nap- j közi otthonára, napköziskonyha, I óvoda építésére — a kölcsönös ( érdekek alapján. Arról is számot adott a végre­hajtó bizottság, hogy mi valósult ' meg a jelölőgvűléseken elhang- j zottakból. A 264 javaslatból 1972. ! december végéig 144 valósult meg 16 és fél millió forintos költséggel. Ami nem valósult ] meg. ahhoz legalább 130 millió | forint kellene. A lakossági sfirgefj a tanácstagok viszont jól érvel­nek: több ötéves tervidőszak szükséges ahhoz, hogv a belterü­leten az úthálózatot teljesen korszerűsítsék, a csapadékvíz- rendszert megépítsék, a gázprog­ramot megvalósítsák és új ál­talános iskolát építsenek. Szük­ség is van ennek magyarázass- ra. mert némely ember csak kér­dőjelezi a fejlődésit Békésen is. Azok sorolhatók ide, akik sötét szemüvegen keresztül „figyel­nek”. Szét nem néznek maguk körül. Am ha ezt megtennék, maguk is kiszámíthatnák, mire tellett nekik is néhány évvel ez­előtt, s mire telik ma. Nemcsak az egyének, a családok életében hoztak kézzelfogható eredmé­nyeket az elmúlt esztendők, de kedvezően változott az egész nagyközség arculata, gazdasága, munkaerő- és lakáshelyzete. Es milyen szerepe volt ebben a végrehajtó bizottságnak? Ügy igaz, ahogy a tanácsülés hangsúlyozta: A végrehajtó bi­zottság két évi munkáját csak akkor lehet tárgyilagosan minő­síteni, ha figyelembe veszik azo­kat a körülményeket, melyek a két évvel ezelőtti választások időszakában kialakultak és azo­kat a feladatokat, amelyeket Bé­kés várossá válásának érdekében el kellett végezni. A végrehajtó bizottság mindent megtett az előrelépés érdekében. A párt és a felsőbb állami szervek támogatásával a békési nép ál­dozatkészségére támaszkodva a várossá nyilvánítási határozat a legmagasabb szintű elismerése volt a végrehajtó bizottság sok­oldalú tevékenységének. Ezek az eredmények azonban nem takarják el azt a sok ten­nivalót, ami ezután vár megol­dásra Békés városban. Erre utalt Nagy Gábor tanácselnökhelyet- tesria költségvetés előterjesztése­kor. A 24 millió 650 ezer forint bevétellel és ugyanannyi kiadás­sal elfogadott 1973. évi költség- vetés és a fejlesztési terv ada­tai — bár ez még nem a város költségvetése — nem Dárius- kincs nagyságúak. Bizony jól jön maid a társadalmi munka, a városi ember társadalmi mun­kája is. Be is tervezték, ami erő­síti: jó úton haladnak, csak raj­tuk múlik milyen gyorsan jut­nak előre. A* eddig! Ät dicséretes vélt. Ezt méltatta valamennyi felszólaló. Ezen a tanácsülésen számolt be Csatári Béla is, a nagyközség négy meevei tanácstagjának két- év,es tevékenységéről. A megyei tanácstagok aktivitását tükrözi, hogy a megyei tanácsüléseken kilenc esetben szólaltak fel a képviselt területük érdekében. A beszámolót a tanácsülés tu­domásul vette. A napirendek vitáiban fel­szólalt Sebestyén Gábor, Vég£ László, dr. Tarsoly Lajos, Vári András, dr. Ö Kovács István, Vetési Sándomé, Minya János, Varga Jánosné, Csuta Iajos. Ba­logh László tanácstagok, illetve meghívottak. Végül a bejelentések elfoga­dása után kilenc tanácstag: Se­bestyén Gábor, Illyés János, Csu­ta Lajos. Gábor Lászlóné, Var­ga Jánosné, Csibor Sándomé, Zubán János, Bécsi Gábor és Illyés Gábomé jelentett be in­terpellációt. Ezek többsége a le­endő város szépítésével, járdák, utak rendezésével, a baromfiak utcán való legeltetésének megtil­tásával foglalkozott. A kérdések­re dr. Sós Sándor tanácselnök adott választ, melyet a tanács­ülés és az interpelláló tanács­tagok elfogadtak. A második ke­rület fásításának ügyében írásos választ kap a tanácstag. Ezzel vésreüér# egy ta­nácsülés, mely nemcsak a két­éves ciklust zárta le, hanem át­húzott egy jelzőt: nagyközség. Új jön helvébe áprilisban: Bé­kés város. Egy tanácstag úgy is búcsúzott: „Viszontlátásra a vá: rosi tanácsban!” Úgy tűnik hogy többsége valóban rászol­gált a bizalomra. Rocskár János Be fejeződ off a művezetők első országos tanácskozása Szombaton befejeződött a mű­vezetők első országos tanácsko­zása a Vasas Szakszervezet székházában. A kétnapos talál­kozón részt vett és felszólalt Fock Jenő, a kormány elnöke, a Politikai Bizottság tagja. Megjelent dr. Horgos Gyula ko­hó- és gépipari miniszter és Szili Géza nehézipari miniszter- helyettes. Holtai Endre, a Va­sas Szakszervezet titkára nyitot­ta meg a szombati munkaér­tekezletet, majd a gépipari, a kohászati, as híradás-műszer­ipari és a víllamosenergiaiparí szekcióik ülésének tanulságait is­mertették a felszólalók. A vita után Méhes Lajos, a Vasas Szakszervezet főtitkára foglalta össze a tanácskozás ta­pasztalatait, s javaslatokat tett a megoldásra váró feladatok teljesítésére. A főtitkári összefoglaló után Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettes zárszavával ért véget a kétnapos találkojó. (MTI) A KISZ-esek virággal köszöntötték az i/júmunkásokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom