Békés Megyei Népújság, 1973. kedd (28. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-18 / 41. szám
Bartóki József Utca Szokolay Sándor Lámpa Fiatal költők Szegény, jó, öregedő... Füzesi Kovács László Szegény, Jó, öregedő apám. úgy ült mindig biztonság fészkében. mint a megfellebbezhetetlen igazság. Ötvennyolv év munkában törődött fáradt biztonsága. Világháborúkkal tűzdelt einiakarás, mérés. ' Sokszor szélén a szakadéknak. És ma a mosolyához vér ls buggyant ferdén fáradó szája szélén. Diagnózis: gyomorvérzés. Mentő, sziréna. Ezerkilencszázhetvenkettő június hat. Elég volt már apám a mindig-búból. Vér nélkül káromkodj inkább. Szidj meg, dühöngj, verj el igazad tudatában, vér nélkül, egészségesen a következő huszonnyolc évemben is emberül. Tanulom tőled a konok kitartást, sohasem vertél meg, apám. Kell az a vágy Szokolay Zoltán nem jutsz ki ebből a labirintusból soha és nem értesz meg már semmit és nem Is tiltakozol és nem is tagadsz csak végbemégy mint egy folyamat egyetlen nagy mozdulatodnak kezdete és befejezése van mint a kőnek bőre s lelke hiszen azért mozdulat hiszen azért mozdulat hiszen azért mozdulatlan kő ugye esni volna jó? cseppenként lassan földre vagy lángok közé hempergetni a tested? vagy már semmi? nem erre ne gondolj még kelj az a vágy ha ugyana7 is körülötted más már benned a világ csak hajtsd magad tovább Molière M oliere jelenléte állandó, hói itt. hol ott zúg fel a taps a színházi nézőtereken — három évszázada már. Az a klasz- szikus, akit nem lehel „átértelmezni”, mert üzenete nyílt és egyértelmű, még szellemes kétértelműségeiben is. Moliere nyitott világ. Odaszegődhetünk mellé egy színházi estére. szereriiel- jük, szidhatjuk, de nem feledhetjük, ha egyszer megismertük hetyke bátorságát, józan és vaskos humorát, szellemes élceit, hús-vér karikatúráit, jellemes és jel- lemtelen jellemeit. Hol gyökerezik ez az örökéletűség? A fiatal jurátus Jean Poquelin — egy kárpitos mester fia — fanyalgott a paragrafusok és iratcsomók láttán és könnyen eltántorodott a jogászi mesterségtől. Elhagyja az apai házal és nevet; a polgári élet fontos kellékeit, s ezeket színpadi kellékekre cseréli. Társulatot szervez, s tollával nem passzusokat körmöl tovább, hanem komédiát szerkeszt, melyet a Szeleburdi címmel nemsokára elő is adtak. Itt a helyzetekre irányítja még a nevetés össztüzét. A nevetés pedig jó pajtása maradt: végigkíséri társulatát Franciaország tájain, s olyan pártfogókat szerez, mint az orleansi herceg. És végül — bemutatkozhattak a Napkirály; XIV, Lajos előtt is, a Louvre színterén. A virágzó feudális abszolutizmus teret adott a fel- kapaszkodóknak is; tudósi öltözéket, főpapi ornátast viselő szélhámosoknak is — tanúsítja Moliere. A király megkedvelte, de a fényében sütkérező hatalmas- ködök kígyót-békát kiáltottak rá. Igen, a Napkirály udvarában voltak a legélesebbek a fények és az árnyékok! Hívjuk segítségül a drámaíró utódot, Mihail Bulgakovot, aki Moliere című drámájában sikerektől és átkoktól kísért művészt rajzol. Jól példázza ezt Moliere vallomása: „Engem senki sem szeret. Engem bántanak, üldöznek! Es a hercegérsek rendeletet adott, hogy ne temessenek el temetőben. Mindenki szentelt földben nyughat, csak én fekszem temető árkában...” Sok támadás érte — mert sokat támadott. A gúny- kacaj pedig, ha vértelen is— gyilkos fegyver Moliere kezében. Harcbaküldte remekműveit, telitalálat jellemeit a Férjek iskolájában, a Nők iskolájában, a Tar- tuffe-ben (ezért martak bele leginkább), A fösvényben, A képzelt betegben, a Tudós nőkben, A mizantrópban. Még a körülötte nyűglődő költőcskéket sem kiH ■&***& nemfkítoi ■■ a jnâiôjôt» ' *szia<5. tált a febru- 'ári eső, Mint • egy, molnár, legény,, egyre . . csak szitált. A földes utcákban csatornákat nyitott, a háztetőket csillogóra simogatta, a fás- szin oldalát, a cserjék száraz kérgét riiegverejtékez- tette, a rozsdásodásnak induló öreg ereszt életre keltette és az vidáman me- sá'ni kezdett : végig gurult hangja a lépcsőn, a hosszú folyosón és behallatszott a lakásokba. Az eső mindenbe és mindenkibe belekötött. Konok, aláttomos, kötekedő volt. Még az aszfaltból is tükröt csinált. A kerti kút örült neki egyedül, hiszen végre kívülről is érte a víz és fényesen villoghatott a sok téli gaz között, Belekötött az eső a kertbe tó- rakott, kiszolgált öreg bohócba; a megtépázott, megcsúfolt, széltől megcibált karácsonyfába is. A karácsonyfa arra gondolt: megszégyenít és végleg tönkretesz ez a senki, ez az ismeretlen februári suhanc. A telefonfülkékben is tócsát csinált. A nyitott ajtókon át. Az egyikben, ahol •Vr- -.Jjj Ff ESŐBEN Nem a csavarozásra. Azt csak később vette észre. Közelebb lépett a fülkéhez és megszólította az ismeretlent: , — Mit csinál, kérem ? A rágógumis cseppet sem lepődött meg. Az utolsó tartócsavarral bajlódva válaszolt : — Láthatja, hogy szerelek. • — Ilyen esőben? — csodálkozott az esemyős nő, majd gyanakodva kérdezősködött tovább: — Táskája nincs? Amolyan szerelőtáska? — Nincs. A zsebemben hordom a szerszámokat, asszonyom. — Tudja mit? Percig sem hiszem, hogy maga szerelő! — mondta határozottan az asszony, mire az keiében a készülékkel szembefordult vele: ta nem jön ki azonnal. Igen — gondolta — egészen biztos, hogy nem jön a posta azonnal. Ez tehát nem szerelő! Eszébe jutott az is, hogy valahol Olaszországban filmesnek álcázták magukat a banditák és úgy raboltak ki fényes nappal, mindenki szeme láttára egy pénzszállító autót. Igen. Ez is egy tolvaj, ató fényes nappal, az eső leple alatt akarja ellopni az utcai telefont, A férfi még mindig előtte állt és csodálkozva bámult az arcába. A nő beljebb lépett, egészen be a fülkébe, a szerelő mellé. Összecsukta esernyőjét és szólt. Nyíltan, félreérthetetlenül: — Kérem a postai igazolványát! A szerelő felnevetett. az_ még volt készülék, egy ka- bátgaVérjába burkolódzó fiatalember a telefont rögzítő csavarokat igyekezett kilazitani. Szájában lehetett valami szalonnabőr, vagy rágógumi és ez jellegzetes mozdulatokat kölcsönzött hosszú arcának. A nő, aki esernyője alatt oldalról látta őt. tulajdonképpen erre lett figyelmes. — Elég nekem, hogy ilyen esőben kellett kijönni. Érdekel is engem, mit hisz maga! Várja inkább a buszt és menjen arrébb, mert a lábára ejtem ezt a vacak telefont. A nő nem lépett arrébb. Átvillant agyán, hogy tegnap még a férjét hívta ezen a telefonon. Ha azóta el is romlott volna, a nostán zavartan kotorászni kezdett a zsebében. — Tessék — nyújtotta az igazolványt. Az esemyős járókelő komolyan, a fény felé fordulva vizsgálni kezdte. Először az igazolványt, aztán a férfi arcát nézte. Megismételte még kétszer ezt, majd visszaadta: — Vigye a telefont — mondta még mindig gyanakodva. A szerelő kabátja alá rejtette a készüléket és gúnyosan szólt: — Nem egy rossz nő maga. Viszlát, asszonyom ! — Viszontlátásra, uram! — köszönt vissza a nő. Amikor hazaért, azonnal feltárcsázta a posta hivatalvezetőjét: — K. Arpádné beszéL Van kint a főtéren egy Szabó Zoltán nevű szerelőijük? — Azonnal utánanézek, asszonyom... Igen, van. Szabó Zoltán kolléga egy fülkéből hozza be a rossz készüléket. Az asszony megnyugodott. Az ablakon át látni lehetett, hogy kint elállt az eső. Réthy István méli, tanúsítja egy nevezetes leszámolás La Criticque.- címmel. Nem csoda tehát, hogy a klérus és a nemesurak támadása láttán vérszemet kapott Az úrhatnám polgártól megsértődött úrhatnám polgár is. A Moliere-i pellengért azóta is színpadra ácsolják a Harpagonok örök bosszúságára és a nézők örök örömére. A halál mégis kegyetlenül irónikus volt vele. A képzelt beteg bemutatóján, melyben éppen a tudatlan nagyképű felcsereket gúnyolta ki, Moliere mester vért hányt a színfalak mögött. Február 17. háromszáz éve, hogy meghalt. A „képernyő-színpadon” A mizantróp bemutatójának felidézésével kezdődött az ünneplés. A Tartuffe a kaposvári Csiky Gergely Színház műsorán szerepel. Jelenléte állandó tehát nálunk, éppúgy mint a francié színpadokon. Hogy miért van sikere? Válaszoljon ezúttal Benedek Marcell egy Moliere-vallomással: „...a lelki élet nagyon emberi sebeit is ki kell égetni a szatíra tüzes vasával...’’ Moliere jól ismeri az örök emberi hibákat, fiatalos erővel ostorozza ezeket. Ez a záloga annak, hogy nem tegnapelőtti, hanem mai és holnaputáni szerző. Mint minden klasszikus. Tröszt Tibor Vollmuth Frigyes
