Békés Megyei Népújság, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-07 / 5. szám
kézirat, mint lelőtt madár hevert közöttük. ' Minden barna volt a homályos udvari szobában az íróasztalok, redőnyös szekrények, a cserépkályha, a fal a füsttől, még a gyönge világítás is valahogy barna volt, — Elég már a pesszimista, egzisztencialista, elidegenedő marhaságokból — mondta a rovatvezető. — Szempontokat kaptál? — kérdezte az író gunyorosan. , — Hülyéi Már rég túl vagyunk azon az időn. — Tudom. — Mit tudsz? — kérdezte ingerülten a rovatvezető. — Tudom, hogy túl vagyunk. Hát akkor? — Én magam torkig vagyok már. Kézirataitok sóhajtoznak, amint forgatom őket, betegágyszagúak, s akkor még cipelem őket haza is az aktatáskámban, beviszem őket az ágyamba, velük álmodom. Eh! Mintha nem lenne elég bajom! Az író felélénkült, nem is — élni kezdett, mint az imént még dermedt szív, ha elektromos inger éri, előrelendült a karosszékében, már csak félfenékkel ült rajta, s az íróasztalra könyökölve rámeredt a rovatvezetőre. — Mi baj? — A hátam meg a vallani Így telente! Reggel összpontosítanom kell, hogy meg merjek mozdulni. — Kétórás golyószórótűz, vízzel teli lövészteknő — mint réges-régi leckét hadarta az író. A rovatvezető morgott valamit. — Te dög! — mondta aztán barátságosan. De jól tudja! Elmondta többeknek, persze, de kitörődik azzal, amit a másik habrikál, egyik fülén be, a másikon ki. Van abban valami nagyszerű, hogy mégiscsak akad valaki, aki emlékszik az ember egy-két szavára... — Kihúzta a fiókot, kerek pléhdobozt vett elő. — És a gyomrom! — mondta. — Kilenc hónapig zsizsikes borsólevest ettetek, azaz ittatok, mert kanál nem volt. Eleinte kiköpdöstétek a zsizsiket.., —! Igen, de aztán rájöttünk, hogy semmi az egész, a légy az más lett volna, puha, maszatolódó, szárnya a meleg lében, mint a gyászlepel, de a zsizsiknek van tartása, egészségesen roppan, mint a pörkölt kávészem. A rovatvezető levette a doboz tetejét, s béledugta a nyelvét a fehér porba, mint valami hangyáisz. — Már nem kell nekem se kánál, se késhegy, se víz. Kész. ■—Add ide! — Az író is belenyalintott, és nagyot nyelt. — Most egyek vagyunk a szódabikarbónában — mondta. Még egy-két utónyelés mindkét részről. Nézték egymást, nevettek. A rovatvezető felugrott, fél-alá járkált a szobában, már cigaretta lógott kezében, rövideket szippantott, leengedte a kezét, de még le sem ért, felrántotta újra. a némafilmek szaggatott, gyors modorában, nem is szívta, ette a cigarettát. —■* Ma éjjel spekuláltam rajta: Renoir-képeket szeretnék olvasni, nem kémeket, bikacsökös kasznárokat, marhavagon rácsos ablakához tapadó .beesett, fehér arcokat, amikor a mozdonymár nem is-: gőzt, gázt sziszegett, nem padláslesöprést, és Andrássy út hatvanöt, meg hogy mindenki tudta és senki se tudta, néha már testi rosszullét fog el, hiszen közben elmúlik az élet, és ez nem is marhaság, ma éjjel spekuláltam rajta — Renoir-képeket szeretnék olvasni. Az író ismét eltűnt a karosszékben. Kissé lehunyta szemét — éjjel háromig kínlódott néhány soron, eredménytelenül — úgy mondta: — Ajánlanám figyelmedbe a kávénénikéket és a tárcabácsikat. Csak legyintett a rovatvezető, nem hagyta magát kizökkenteni. — Fiatal lány napernyővel. Ránézel, s — esküszöm — a bőrödön érzed a nap melegét, a lányba pedig akár bele is szerethetsz. Álmodhatsz róla. Vagy a Kertben lányalakja. Ott heverhetsz a két kutya mellett a szűrt fényben, a tavasz kellős közepén. — Ne bagózz annyit — mondta az író, közben ő is rágyújtott, már ki tudja a hányadikra. — Mért ilyesmiket festett, hogy Fiatal lány napernyővel, Kertben, Fürdőző nők, S helyettük mért nem. azt. hogy Öregasszony szemfedővel, a Cinteremben, Siratóasszonyok, mittudomén. Mért? Rányitotta szemét az író a rovatvezetőre, aki most két kézzel az íróasztalra dőlve kérdően meredt rá, a cigaretta a szája sarkában, haja a homlokában, mintha birkózott volna. Isten, milyen jó barátok lehetnének, csak ne laknának a város két szélső pontján, csak ne lenne egyikük író, a másik rovatvezető, csak... csak ne lenne a sok csak. Hiszen ő is egész életében a Fiatal lány napernyővel-t szerette volna megírni, de ahhoz persze legalább egyszer látnia kellett volna, legalább egyetlenegyszer találkoznia kellett volna vele (az a tiszta derengő fény bizonyára mindenüvé elkíséri, hogy beragyogná a szobáját, még tán ezt a kietlen szerkesztőségi barna borút is), jött az értesítés, hogy már úton van (nagyon messziről jön, hajóval, a tenger felett vibráló fények meg a delfinek miatt, a korlátra dőlve órákig is szívesen elnézi a napernyője alól játékukat), ez már jó régen volt, aztán a Szuezi-csatorna éppen le volt zárva (fekete torlaszroncsok a tiszta kék vízben), a lányt meg ideiglenesen letartóztatták, szemet szúrt a napernyője — mért ne lehetne akár álcázott géppisztoly?! Biztos, hogy írt is neki onnan a fogságából, de a levél a sok cenzori kéz valamelyikén elsikkadhatott. Később, kerülő úton tudomására jutott, hogy a lány ügye tisztázódott (fél év, egy év alatt?!), s bár jócskán megsápadt a hosszú fogság alatt, a napernyője is elrongyolódott kissé, annyit forgatták, vizsgálták, s így az ossz szín- és fényhatás már nem lesz, nem lehet ugyanolyan, mint amikor elindult, de azért folytatja az útját, ha ö úgy akarja, ha még várja egyáltalán. „Akarom, akarom, akarom, mindig is várni foglak!” — egy egész oldalt írt tele csak ezzel. Am a Szuezi-csatornában még mindig ott meredez- tek a roncsok (máig is ugyanúgy), neki kellett vágjanak, hogy megkerülik Afrikát. Azóta semmit sem íud róla. Talán a nigériai partoknál feltartóztatták a hajót, megint az ernyő miatt? Meg kellett volna írnia, ne mutatkozzon azon a tájon a fedélzeten, egyszerűen zárkózzon a kabinjába, plein air ide, plein air oda. Vagy már a Jóreménység-fóknál viharba kerültek (eredetileg az is volt a neve, hogy Caco Tormentoso)? Egyik este mégis úgy gondolta, megpróbálja, hátha sikerül, különben is bármelyik pillanatban megérkezhet, nekifogott, örökké várni nem lehet, megírja. Ment is, sőt, feltűnően könnyen — a lámpa, mint a szűrt napfény, a füst könnyű pára —, s akkor egyszer csak: mintha... mintha valaki, kinn az ajtó előtt (sötét van a lépcsőházban, ellopják a körtét, vagy minduntalan kiég, ki tudja). Kirohant, kitárta az ajtót, de senki, csak a ház nehéz éjszakai szuszogása és egy villanásnyira. amint a társbérlő a konyhában vizet iszik, hálóingére kapott pongyolájában, bojtos papucsában, fülében a két megsemmisítőén meredezö vattacsomó, néma tiltakozás az ő gépelése ellen. Hát hogy is hihette, hogy menni fog személyes találkozás nélkül?! Ebben csak a tárcabácsik hihetnek, de rikítónak is ám a színeik, t fényeik hasogatóak. Szégyenkezve visszament szobájába, és apró fecnikre tépte, amit addig írt. Várt tovább, s mostanában az is eszébe jutott, hogy talán nem is kanyarodtak be a Gibraltári-szoroson... Talán a hajó lengyel hajó volt. Mért ne leheteti volna? Akkor pedig a lány Lengyelországon és Csehszlovákián keresztül érkezik meg végül is. Hacsak... Meglehetősen sokára szólalt meg. — Ma reggel bemondta a rádió: százhatvanezren fekszenek Varsóban hongkongi influenzában. Menthetetlenül betör hozzánk is. — Naná — mondta a rovatvezető. — De enyhe, azt mondják. — Enyhe, na persze. Kivéve azt a bizonyos százalékot. Azt a bizonyos elkerülhetetlen százalékot vagy ezreléket, szóval azt a bizonyost. — Be vagy gazolva? Az író előrehajolt. — Nyavalyát — mondta. — De szeretném neked megírni még a Fiatal lány napernyővel-t. TÉMÁK Rákosy Gergely tárcája — Aha! Már azt hittem, felelet nélkül hagyod a kérdésemet. — Most azonban egy kis baj van. Elárulom neked, már hosszú évek óta várom a lányt, de eddig még sehogy sem sikerült megérkeznie. Tudod, nagyon mesz- sziről jön, s a hajójának már nem sikerült átcsúsznia a Szuezi-csatornán, a többit elképzelheted. — Elképzelem — a rovatvezető vigyorgott. — És nem is valami túl gyors járatú az a hajó. — Sejtettem — mondta az író. — Valami régi lerobbant lengyel gőzös, még szénért is minduntalan meg kell álljon. Ügy látszik nem tellett neki gyorsjáratú luxushajóra. — Nem, nem tartozik a szépségüket kamatoztató lányok népes táborába. — Ugye?! — Biztos lehetsz benne. — Érzésem szerint most végre befutottak Gdanskba, múlt pénteken lehetett, akkor álmodtam róla, vonatra ült, nyilván azonnal vonatra ült, hiszen tudja, hogy várom, de csak Varsóig jutott el, ott elkapta a hongkongi. — Mindig közbejön valami — mondta a rovatvezető, a fotel karján ült, onnan figyelte az írót, határozottan kedvére való volt a játék — vagy talán a játék szó nem is egészen pontos ebben az esetben? — Most ott fekszik egy varsói kórteremben. Ez aggaszt, bár akik ott együtt vannak vele, bizonyosan örülnek neki, A napernyője ott lóg a láztábla mellett, szinte látom, és azóta mintha egy kis saját nap sütne odabenn... Azokról a bizonyos százalékokról most mélyen hallgatok, legalábbis még gondolni se akarok rá — de aggaszt még valami. — Éspedig? — Ha majd felépül, s elindul, még mindig olyan hosszú út áll előtte, fél Lengyelország és egész Csehszlovákia, annyi minden történhet. — Mire gondolsz? — Az ember már ennyi várakozás után tele van kétellyel, remegő izgalommal meg minden. Például nem sütik-e rá, hogy bolond — télvíz idején nyári ruhában és napernyővel közlekedni, méghozzá egy megviselt napernyővel... Felberregett a telefon, halkan és kedvetlenül vála- szolgatott i rovatvezető valakinek, az író felállt, felvette kabátját, s nyúlt a kéziratért, hogy beteszi a táskájába. etette a kagylót a rovatvezető, és kikapta a kéziratot az író kezéből. — Mit babrálsz vele? Ki mondta, hogy babrálhatsz vele? Hogy azt mondtam, hogy marhaság? Meg hogy elegem van sok mindenből? Ettől függetlenül átverem, ha a jóisten és a főszerkesztő is úgy akarja. Aztán majd jön a lány a napernyővel. Várom! — Én is. Komolyan. Már egy emelettel lejjebb járt, amikor hallotta, hogy fenn kicsapódik az ajtó, s egy zilált fej jelent meg a lépcsőkorlátnál. — Egyek vagyunk a szódabikarbónában! — kiáltotta utána a rovatvezető. ÜJ MAGYAR FILM A vőlegény nyolckor érkezik agyar József e- lőre megfontolt szándékkal arra szóvetkezett a film operatőrével és népes szereplőgárdájával, hogy másfél órán keresztül nevettesse a közönséget, miközben helyenként szatirikus eszközökkel leleplez egy ma is élő kispolgári magatartást. A szándék nemes voltához semmi két. ség nem fér, különösen most, utólag, amikor már az is kiderült, hogy Magyar József első játékfilmje nem okozott csalódást. Igaz, e- léggé kitaposott utat jár a film, elkerüli az ábrázolás mélységeit, s borotvaél helyett olykor bizony bupy_ libicskán táncolnak a hely. zetek. Mégis kellemes, jó szórakozást nyújt a film. S ezt a körülményt manap. ság nem szabad lebecsülni. A vőlegény tehát nyolckor érkezik, mégpedig egy csodálatos amerikai sportkocsin. A dúsgazdag amerikai család sarja jóképű, kisportolt legény, csak egy hibája van: reverendát visel, tehát pap az istenadta. Szerencsére ezt csak mi, a közönség tudjuk és egy pincér, aki az elegáns balatoni hotel teraszán a reverendára ügyetlenkedi a főzeléket. Egy kényszert és gyors átöltözés, s már e- lőttünk áll a farmemadrá- gos amerikai, a „jó parti", a nagyszerű „férj-anyag". És előttünk áll természetesen a remek vígjátéki lene., tőséget kínáló téma is. Elutazni ugyan nem érdemes ,de tény, hogy manapság divat a menyasz- szcny-export. Nemcsak magyar specialitás ez, másutt is buknak a lányok a külföldi fiúkra. Különösen, ha amerikai és hozzá még gazdag is a férjnek vagy a szeretőnek való. Az utóbbi variáció ebből a filmből teljesen Id van zárva, hiszen mint láttuk, Betti tisztességes leányzó, aki nem kalandra, hanem házasságra vágyik. Termesze, tesen nem suta vőlegényével, hanem a gazdag amerikaival. Ez így egymagában is nagyszerű vígjátéki lehetőséget kínál.- Magyar József. az író és rendező a- zonban csavart néhányat a jól ismert helyzeten. Figyelmünket ugyanis nem a lányra és a fiúra tereli, ha. nem az életből kissé bárgyúra kopirozott kispolgár, nevezett Kotlár Jenőt állítja a gúnyolódás középpontjában. A szóban forgó kispolgár a vendéglátó szakmában dolgozik, s a történet időpontjában éppen azon fáradozik, hogy az osztályvezetői székből át. sétáljon a főosztályvezetői posztra. Hősünk a kispolgárok azon csoportjába tartozik, aki csak mímeli a baloldaliságot, „ ha érdeke kívánja, az ellenkezőjére kei eszteli az egész családot És ez a szó szerint is értendő, hiszen Kotlár két vasat is melenget a tűzben: a vállalati keretek kö. zött keresd, sőt hajszolja az érvényesülést, de ugyanakkor megpályázza a másik nagy lehetőséget, a dúsgazdag amerikai vőlegényt is. S amikor úgy néz ki, hogy a kapitalista ló a biztosabb, akkor gyorsan felrak rá mindent és megjátssza a hithű családapát. A befejezés csalds a szereplőknek hoz meglepetést, A csinos Betti felkínált bájai csődöt mondanak, a férjjelölt papi fogadalma kivédi a támadást Aztán az éppen kéznél lévő párttitkár, aki érti az angolt, s így beszélni is tud az idegennel, leleplezi a farmernadrág titkát A felvázolt történet is sejteti, hogy ebben a filmben nem a külföldiekre rái. csodálkozó és luxusfiúkról álmodó lányokat veszik célba, inkább a szülőket, akik még önmaguk kifordítására is képesek egy- egy „jó parti" reményében. S a kispolgári botladozá- sok, a felsült akarnokok mindig magukban hordják a humor lehetőségét, és mi jót nevetünk rajtuk akkor is, ha tudjuk, hogy magatartásuk a valóságban sokkal veszedelmesebb. A film néhány részletét lehetne vitatni, sőt bírálni is. El lehetne mondani többek között, hogy különböző stílusok keverednek a filmben, hogy néhány szereplőnek és helyzetnek nincs dramaturgiai funkci. ója. Vagy nem kaptak az írótól lehetőséget arra, hogy megfogalmazzanak egy figurát. Mindezek ellenére végső kicsengésként mégis jól szórakoztunk a moziban. Magyar József, mint ren_ dező elsősorban ritmusérzékével jeleskedett, s igazi vígjátéki tempót diktált s nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem arra, hogy megnevettesse a közönséget. Ez a sokat-akarás, a mindenáron való neveltetés szándéka okozta a stílű szavart, ez keverte a filmbe a burleszk és a kabaré-elemeket is. Elisme. rés illeti a rendezőt a főszereplő kiválasztásáért A mozivászonra visszatérő (vagy inkább megtérő) Pongrácz Imre fanyar humora, Isarakiteres színészi játéka, amely elsősorban figurateremtő képességében nyilvánul meg, viszii a produkciót. A tehetséges Schubert Éva a feleség alakjában igyekezett túlnőni a rosszul megírt szerepen. Andai Györgyi teljes szépségével játszotta Bettit, míg Kőszegi Péter a pasz- szivitásra ítélt amorozó szerepében mutatott az alkotói szándéknak megfelelő tartózkodó magatartást. A humort és a gyakorta csattanó poénokat szolgálta a népes szereplőgárda, elsősorban Gobbi Hilda, Inke László, Zenthe Ferenc és Bánhidy László megbízható játéka. Az ironikus képsorokért Bánok Tibort illeti elismerés, aki első filmjében megbízható technikai tudását is bizonyította. Márkusz László
