Békés Megyei Népújság, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-26 / 21. szám

Mérlegen a megyei I. e. labdarúgó-bajnokság Ses. Előre Spartacus —SZMTE 2—2 (0—0) Hiába gyülekeztek a szurkolók tegnap délelőtt fél 11 óra felé Békéscsabán, a Kórház utcai sporttelepen, a Bcs. Előre Sp.— SZMTE mérkőzést nem rendez­ték meg — Békéscsabán. Tho_ mann Antal, a szolnokiak edzője nem járult hozzá ahhoz, hogy az edzőpályán kerüljön sor az előkészületi találkozóra. Végül úgy döntöttek a két csapat ve­zetői hogy a mérkőzést „átvi­szik Gyu'ára, ahol viszonylag jó a pálya talaja. Molnár L sípjelére, mintegy 200 érdeklődő előtt így álltak fel Gyulán a csapatok. Előre Spar­tacus: Tóth M. — Kvasz J. (Ke. rekes B.), Dobó, Láza — Schnei­der, Moós, Kerekes A. (Kvasz J.). Dávid — Kovács (Bánáti), Németh. Bánáti (Tóth T.). Szol­nok: Hegedűs (Gerhát) — Arany (Rácz), Árvái, Kovács (Lakatos) — Czimák Papp II.. Nagy — Garics. Szatmári, Szolnoki, Mile. Az első játékrészben mindkét oldalon sok gólhelyzet kihaszná­latlanul maradt. A 71. percben Szatmári rúgta az első gólt, melyre Németh rövid időn be­lül kettővel válaszolt. 2—1. A 80. percben Kerekes Béla öngólt vétett 2—2. Megváltozott a Bcs. VTSK— SZMTE edzőmérkőzés színhelye. A találkozót, holnap, szomba­ton, nem Békéscsabán, hanem — az NB I B-s csapat vezetői­nek kérésére — Gyulán rendezik meg 14.30 órai kezdettek ven gól a rangadón Mint képünk is bizonyítja, nagy küzdelmet hozott a Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupa hatodik fordulójában lejátszott férfi NB-s rangadó; a Bcs. Előre Spartacus I.—Bcs. Vízmű II. összecsapás. Hogy ,.c s a k” 50 gól esett a 40 perc alatt, az annak tudható be, hogy mind a két csapat így „ügyelt” a védekezésre. A kapura forduló Szécsit (Vízmű) Maróti öleli át, melybe Molcsán is besegít. Sötét mezben Komáromi, jobbol­dalt pedig Antal figyeli a fejleményeket. A játékvezetők nem méltányolták a két lila-fehér játékos „szeretetét” és a követ­kező pillanatban büntetődobást ítéltek a sötétmezes vízműsök javára. (Fotó: Lányai László) KILÓK -£ PERCEK £ MÉTEREK $ KILÓK * PERCEK % MÉTEREK * Az 1972-ss ív Békás megyei sportkrénikája Szeptember — Kilenc csapat részvételével rendezte meg a Békési ÁFÉSZ VM és a megyei szakszövetség Békésen a kosárlabda Viharsa­rok Kupát. A serleget a Dunaúj­városi Kohász férfi és a Mező- berényi ÁFÉSZ női gárdája hó­dította el. — Nagy Julianna, a Gy. MEDQSZ úszója Várnában, nem­zetközi versenyen szerepelt, az : erős mezőnyben a 200 m-es mellúszásban győzött, míg a 100 m mellúszásban és a 200 m ve­gyesúszásban második lett. — A Pécs melletti Orfü-i ta­von került sor a vidéki kajak­kenu bajnokságra. Trinyik Ka­talin (Szarvasi MEDOSZ) az if- I júsági K—1 500 m, valamint Ra- povszki Zsuzsával az oldalán, a K—2 500 m-es távon aranyér­met nyert. Trinyik ezzel teljesí­tette az aranyjelvényes szintet. A bajnokságon helyezést ért el a Szarvasi MEDOSZ férfi ser­dülő PK.—4 egysége is. — Másodszor nyerte el Gyu­lán Burde Péter (BHSE) a II. o. egyes győztesének felajánlott Komjátszeghy Endre emlékser­leget. A rangos teniszversenyen j az I. o. egyesben az Ü. Dózsa! két sportolója, Varga Géza és Borka Katalin győzött. — Űj sportággal bővült a Bé­kés megye—Zrenjanin találko­zók köre. Atlétikában is össze­mérték erejüket a fiatalok. A Gyulán rendezett párosviadalon csapatunk 21 ponttal bizonyult j jobbnak a jugoszlávoknál. — Aradon vendégszerepeit Bé­kés megye ifi labdarúgó váloga- tottja, a Szalvai SE júdósai és a Bcs. Előre Spartacus női tor­nászai. A versenyek végén elha- j tározták, hogy a jövőben semle- j ges bírók működnek közre az egymás elleni sporttalálkozókon. — Befejeződött a müncheni j olimpia. Magyarország 226 pont- tál az ötödik helyet érte el az j országok közötti nem hivatalos j pontversenyben. Versenyzőink 6 arany-, 13 ezüst- és 16 bronzér­met nyertek. Kilen-kilenc ne­gyedik és ötödik, valamint tíz hatodik helyezést is szereztek legjobbjaink. — Férfi kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzé­sen a Budapesti Honvéd 30—19- re legyőzte a Bcs. Slőre Sparta­cus t. — Ötödször rendezték meg Battonyán a felszabadulási sakk emlékversenyt. Az elsőséget Viktor Siskov (BHSE, Lenin- grád), szerezte meg, Szántó Ist­Zsllák Ilona, a Bcs. Előre Sparta­cus futója 1972-ben is Békés me­gye egyik legjobb sportolójának bizonyult. A 3000 m-es síkfutásban 9:29,2 másodperces eredményét or­szágos alapcsúcsként hitelesítet­ték, később ezt 9:28,e-ra javította. Az 1500 m-es távon 4:17,3 mp-re „faragta le" saját csúcsát, ezzel az idővel második lett az országos bajnokságon. Ezüstéremmel tért haza a Rudé Právo nemzetközi me­zei versenyéről is. Két alkalommal: Ukrajna és Csehszlovákia ellen magára ölthette a címeres mezt. (Fotó: Fábián L) vân (Bcs. E. Sp.) és Jámbor Já­nos (Bcs. E. Sp.) előtt. — Kijevben az ukrán—magyar válogatott atlétikai viadalon az 1500 m-es síkfutásban rajthoz állt színeinkben Zsil ók Ilona (Bcs. E. Sp.). — Samu János (Bcs. Építők) győzött a Gyulán lebonyolított Erkel Ferenc sakk emlékverse­nyen, — Sovány, 1—1-es döntetlen­nel kezdte hazai környezetben — Bács megye ellen — megyei ifi labdarúgó válogatottunk a megyék közötti tornán szereplé­sét. A serdülőknek jobban ment, 4—1-re nyertek Bács ellen. — Nem mindennapi úszóver­seny rendezésével próbálkoztak meg a gyulaiak: öregfiúk álltak a rajtkőre. Elhatározták, hogy jövőre, vagyis 1973-ban ismét megszervezik a negyven éven felüliek sporttalálkozóját a me­dencében. — Csűri Zsuzsa országos ser­dülő távolugró bajnok lett a Népstadionban. Béla Emese ezüstéremmel tért haza a ma­gasugrók versenyéről. Ugyaneb­ben az időben Laduver Ferenc országos ifjúsági magasugró bajnokságot nyert, ebben a kor­csoportban versenyzőink több 4—6. helyet is szereztek. — Visszavágtak a Rába ETO- nak a tavaszi vereségért a Bcs. Előre Spartacus női NB I B-s kézilatodásai: 6—’-ra nyertek a zöld-fehérek ellen. — 1—1-es döntetlenre végző­dött Békéscsabán, az NB Il-es megyei labdarúgó-rangadó a Bcs. VTSK—Gyulai MEDOSZ mérkő­zés. — A Szalvai SE csapata ne­gyedik lett Budapesten a Játék­csarnokban az országos csel­gáncs junior csapatbajnokságon. — Bazsali Tibor orosházi mo­dellező a békéscsabai Körös Ku­pa versenyen A/2 típusú modell­jével elérte az I. osztályú szin­tet. (Folytatjuk) g ÉíKtsmmssi 1973. JANKÁK 26. 13. ML Cukorgyár 19 6 4 9 18-31 16 A körülményeket figyelembe- véve, a mezőhegyesiek a vára­kozásnak megfelelően szerepel­tek, A bajnoki rajtra több játé­kos távozása miatt nem tudott kialakulni a csapat, sőt szinte az egész szezon során hétről- hétre változott az összeállítás. Húsz játékos jutott szóhoz, kö­zülük csak egyedül Nagy IL ját­szott minden mérkőzésen. A rajt nem volt rossz (3 mér­kőzés = 4 pont), később azon­ban kiütköztek a hiányosságok és a következő hét összecsapá­son egyetlen gólt sem lőtt a csa­társor ! Az idősebbek a példamu­tatás helyett idegeskedésükkel, gyenge küzdőképességükkel tűn­tek ki. A szakosztályvezetés kis­sé későn' élt a fegyelmezés esz­közével, de mégiscsak sikerült rendezni a sorokat és a szezon második felében javult a csapat összteljesítménye. Érdekes, hogy éppen a táblázat alsó régióiban szereplők — a Békésszentand­I rás. Vésztő és Doboz — ellen ját. 1 szott leggyengébben a cukorgyá­ri gárda, jó játékkal rukkolt ki viszont Medgyesegyháza és End- rőd ellen. Egyénileg Kovács, Nagy IL, Csordás I., Harangozó Koszó és Szatmári emelkedett társai fölé. A házi góllövőlista: Csordás H. 5, Csordás I. 4, Sza­bó ni. 3. Kovács, Nagy IV. 2—2, Nagy IL. Benczik 1—1 gól. A tavaszi felkészülést a többi csapatnál később, január 15-én kezdte az Mh. Cukorgyár. Azóta minden héten négy edzést tarta­nak. Hogy a tavaszi forduló mit hoz. annak kulcskérdése, hogy az idősebb, tapasztaltabb játé­kosok mennyire képesek jó pél­dával társaik előtt járni. A húsz­tagú keretben ugyanis 11 játékos még if júsági korú. A jelenlegi he­lyezésnél azonban semmiképpen sem szeretnének lejjebb csúszni a tabellán a cukorgyáriak. Otrok Mihály II. Mszőberény Fennállása óta a legkritiku­sabb időket „vészelte” át a Me_ zőberényi Spartacus labdarúgó- csapata. A széthúzás és meg nem ér­tés következtében teljesen felké­születlen csapat vágott neki az 1972—73. évi bajnokságnak. A kezdeti kiábrándító „eredmé­nyek”: Medgyesegyháza 3—7 ?!, Gyulavári 1—3 után Weigert Adám szakosztályvezető és Ko­hót Pál edző vette át a csapat szakmai irányítását és a Mező­kovácsházi Petőfi elleni mérkő­zésen már megtönt a jég. A Spartacus te'jesítményére a rapszodikusság volt a jellemző, azonban az októberi jó sorozat, és kiesési rangadóknak tekinthe­tő mérkőzések megnyerése (Do­boz 4—0, Vésztő 3—1. Szegha­lom 5—2) biztosította a 14. he­lyezést. A szélsőséges egyéni tel­jesítményeket értékelve. Hege­dűs P., Hancsák J., Földes», Zol. nai és Solymosi mutatott egyes mérkőzéseken kiemelkedőbb já­tékot. Az ifjúságiak a kiegyensúlyo­zott élcsoportban jól megálltak helyüket, különösen a mezőko­vácsházi, békési, és a Sza'vai ifisták legyőzése volt értékes de említést érdemel a Zalka, vala­mint az Oh. MEDOSZ otthoná­ban elért döntetlen is. Az edzés­látogatottság további javulása esetén, az utóbbi években elő­ször „dobogóra” esélyesek az ifik. Az első csapat Kohót Pál edző vezetésével, a legfontosabb cél, a bentmaradás biztosítása je­gyében kezdte el a felkészü’ést, az alábbi kerettel: Gyaraki, Ki­Atlétikai értekezlet A megyei atlétikai szakszö­vetség január 27-én. szombaton délután három órakor Békéscsa­bán, a megyei TS Kórház utcai helyiségében beszámoló aktíva- értekezletet tart A tavalyi idény eredményeiről Becsy Károly szakszövetségi fő­titkár számol be, majd id. Christián László elnök, az idei tennivalókat ismerteti. Ezt kö­vetően a M ASZ 75 éves jubileu­ma alkalmából emlékplaketteket adnak át és megjutalmazzák a legjobb társadalmi aktívákat. 19 5 5 9 35 - 46 15 suczki, Braun (kapusok). Kreí.sz Földesi L, Pauló. Kohót J., Ta­kács, Sz. Kovács (hátvédek). Heller, Komiszár, Petries, Pia. veez, Szűcs. Sztraka, Földesi A. (középpályások). Hegedűs Gy., Hegyi, Solymoai. Zolnai, Vígh, Harmati L., Varnyű S. (csatá­rok). Hegedűs P. sérült, Han­csák J. pedig Békéscsabán ké­szül. A Spartacus vezetői, szurkolói bíznak a ben (maradásban, e cél eléréséhez azonban a szűkén vett szakmai feladatok lelkiis­meretes teljesítésén túl, a nagy­község anyagi erőforrásainak fo­kozottabb koncentrációja is szükséges. Dr. Makai Gyula **# Tegnapelőtt!, szerdal számunkban, a „Mérlegen a...” című értékelésből, technikai okokból kimaradt -így al­cím, mely félreértést okozott. A tu. dó sí tás 4# bekezdésétől megállapí­tásaink már nem a Zalka, hanem a Bcs. Vasas csapatára vonatkoznak. A Bcs. Vasas az őszi fordulóban & 12 helyen végzett. Mérlege: 7 győ­zelem, 2 döntetlen, 10 vereség, 39-* 40.es gólkülönbség, 16 pont. George Foreman, az új nehéz­súlyú profi ökölvívó világbajnok eddig összesen 38 mérkőzést ví­vott hivatásosként. Ebből 35-ot kiütéssel, vagy leléptetéssel nyert meg. A mexikói olimpia aranyérmese huszonnégy eszten­dős. 98,64 kg és 193 cm magas Frazier elleni győzelme után ezt mondta: — Franziert nagyon- nagy ökölvívónak tartom, s még akkor sem voltam biztos a dol­gomban, amikor negyedszer meg ötödször is a padlóra küldtem. Én nem vagyok a világ legna­gyobb ökölvívója, mégis é1 ju­tottam a világbajnoki címhez, mert mindent ennek a célnak szenteltem. Nálam akadnak sok­kal tehetségesebbek, erősebbek is... •** Ondrej Nepela, a csehszlová­kok olimpiai bajnok műkorcso­lyázója hármas célt tűzött maga elé: az idén szeretné befejezni jogi taunlmányait és — búcsú­zásként— Kölnben az Európa-, Pozsonyban pedig a világbaj­nokságon akarja megvédeni el­sőségét «•« Nemzetközi mérkőzésen a Bayem München 1—1 (0—0)-ra játszott Birgminghanban. a második ligás Aston Villa e'len. A Bayemben valamennyi láb-* darúgó válogatott szerepelt. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom