Békés Megyei Népújság, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
JÓKAI NOTESZAI RÉGI TITKOK VALLANAK Saáshussoiteier fekete- és barnafedelű kis notesz (mot zsebnaptár-formátum); ezekbe jegyezte fel Jókai a témáit, szereplőit, regényvázlatait, gondolatait, ezekbe írta — ritkábban — egyes jeleneteinek fontosabb párbeszédeit. Mindig volt belőlük egy a zsebében. Mikszáth írja a Jókai Mór élete és kora” című könyvében, hogy nagyobb társaságban, parlament-folyosón, ünnepi ebeden, olykor még tarokkparti közben is egyszeresek elővette a kis noteszt; esetleg, ha a jelenlévőket zavarta volna vele, félrevonult, * nyomban feljegyzett egy adomát, egy ize* f<”duU\ tot, egy jellemzó szót, etn jó kifejezést. Néha — alt a Iában újsághír nyomán — egész történetet, amelye ott csak néhány sorbai ■foglaltak össze, de amel\ az ö tollából regényfolyamként elevenedett me< valamelyik korabeli ujsa£ hasábjain. ... _ Vegyünk a kezünkbe eg korai noteszt, — találomra az 1859-es évből. (A belst fedőlapra általában ff1** az esztendőt, amelybet használni kezdte. Ezt csal öregkorában hanyagolta el Tréfásan mondta ekkor ve jenek, Teszty Árpádnak, ak ezért szemrehányást tét neki: Jáajd kiókumlaljái azt a tanárok a mindénje le tudományos társaságok ban, elvégre ez a dolguk. Az első bejegyzés, ceruzá naX: „Leírandó « B.-kor szak, mert arról akar ol »ásni a közönség”. (A „B rövidítés Bachot jelent.) J háztartási költségvetés ne hány — ebben az idobet rendszerint még passzíva val végződő — tételei ko vetkeznek két lapon, kozu lük egyik oszlop a játékosán megrovó „Róza soka költ” felirat alatt, majd m folytatódik a vázlat: „A magyar föld baráttá gyúrj át az ellenséges idegent” — Lovag... báró... vicomte.- herceg?..." — „Kötötte öt mint o lánya koporsóján dobott föld” — „Árvíz - „Az öreg kulcsár, mint t néphumor és talpraesettséç megtestesítője” — „A meghalt lány: Hermin” — Három olyan notesz következik ezután, amelyekben nyomuk sincs Az uj földesúr keletkezését megelőző feljegyzéseknek. Mert ugye minden olvaso előtt világos, hogy a fenti jfOV' zetek e regény első csirát. Ankerschmidt lovag lett fl regény egyik hőse, a vo osztrák tábornok, akit „magyarrá gyúrt” az itteni fold, a lánya pedig a boldogtalan kis Hermin; az o fcopor, sójára dobott föld kötötté végleg Magyarországhoz a lovagot. 1861-ben folytatódik — ■most már kiegészülve Ga- ramvölgyi Ádám és Ga.ra.m- völgyi Aladár nevevel — “ feljegyzés-sor. Végleges nevet kaptak a többi hősök is. Mindössze öt-hat noteszta- pon van tehát Az uj fö desúr első vázlata. Első, ■— s eavben az utolsó ts, meri Jókai csak elvétve h“sz' nált bővebb jegyzeteket, a kis noteszból Jette at íróasztalán, lila tintájával regénnyé. Űjabb notesz következik, egy 1853-as füzet, valószínűleg nyári feljegyzések, mert a költői terveket ilyen hétköznapi emlékeztető szavak szakítják meg: pózának jégről gondoskodni , „Űjabb jeget hozatni”, — ’mTarokk előtt bort pincészSlt: „Kifosztottatok, szégyentelen tolvajok, most már hazamegyek”. Így válik érthetővé egy. ugyané hónapokból származó és ugyancsak a „tolvajokkal” foglalkozó mondat: „Itt vacsoráztak a tolvajok”. Értelmező kalauzunk ez esetben Mikszáth életrajza: „Amikor nála játszottak, s a házigazda veszített. így vetett véget a játéknak: — Kifosztottatok, tönkre tettetek, ravasz tolvajok vagytok valamennyien. Most már tetőzzétek be a rontást egyétek meg a vacsorámat is!” Ezek a noteszek — kezdeti és halvány nyomokban ugyan — őrzik szinte az egész hatalmas Jókai életművet. Alig van olyan regénye, amelynek egy-két hőse ne fordulna elő bennük. A történet első gondolata. Néha csak egy szó, amelyből a fantáziája színes elbeszéléseket, regényeket teremtett. Egy rajz: a szolnoki váré. Egy másik: az egrié. A jobb bástya vonalainál halvány, ma már alig olvasható ceruzabeírás: Horváth János Szokolay Bálint portréja Kuxdj és bízva bízzál... 150 éve szü!e(eü Madách Imre A szabadságharc elbukása után, az bn- kényUralom éveiben földönfutóvá lett mindenki, aki az ország függetlenségéért síkra szállt. Madách betegsége miatt nem foghatott fegyvert, de tábori képek címmel lírai ciklust írt a nagy napokról. A leveretés így aztán nemcsak hazafias érzelmeiben, hanem személyesein is sújtotta. További „bűne” Kossuth egyik titkárának rejtegetése miatt letartóztatták, és a pozsonyi Vízikaszámya hírhedt börtönébe hurcolták. Az üregekre emlékeztető cellákban a talajból felszívódott nedvesség kivirágoztatta a penészt és salétromból rózsákat rajzolt a durva falakra. A jelesebb foglyokra különösen vigyáztak, az osztrák zsoldban álló pribékek. Még leveleket is csak nagy huza-vonával kaphattak. Száz idegen kézen ment át egy-egy hazai írás. A cenzorok a legártatlanabb szólásformákon is fennakadtak. Egyszer Madách sógornője, Bonis Sámuel 48-as koronaőr felesége, Darvas Erzsébet egy poros üggyel kapcsolatban azt írta levelében, hogy „ezzel a ‘dologgal azonban szőrmentében kell bánni...* Ez a szó nagy fejtörést okozott a fordító cseh porkolábnak. Mire utalhat ez a „szőrmente”? Talán valamit ki akarnak csempészni egy kabát bélésében? És a levelet nem adta át a címzettnek. Még a virágcsokrok is gyanúsak voltak: a vörös muskátliban, a fehér szegfűben és a zöld levelekben a nemzeti szín jelképét látták. Veres Pálné Beniczky Herminnek egyszer mégis sikerült átadnia Madáchnak egy bukétát, amikor férjével meglátogatta az írót a Vízikaszámyában. Egy év vizsgálati fogság után Madách Imrét kiengedték a börtönből, de rendőri felügyelet alatt maradt. Otthon, Csesztvén üres fészket talált. Felesége, Fráter Erzsébet elhidegült tőle, elhagyta a családi otthont A sötét, boltíves szobákban szomorú, kom«; élet kezdődött. A költő hónapokig teljesen elzárkózott a külvilág elől, begubózott bánatába. Később aztán egyre gyakrabban járt be Gyarmatra, Vácra és Rétságra. Végigülte a duhaj éjszakai mulatozásokat, és a borgőzben, a rekedt énekszó, a festett arcú lányok között mind sivárabb lett a lelke. Lejtőre került életének híre Veres Pálné csöndes va- nyarci kúriájába is eljutott, a nagyműveltségű, finomlelkű háziasszony nagy szomorúságára. És Beniczky Hermin elhatározta, hogy megmenti Madách Imrét. A közelgő Pél-napja jó alkalomnak kínálkozott. Mivel a költő a legkorhelyebb társaság elől sem zárkózott el, nyilván nem utasítja vissza a meghívást egy névnapi lakomára? És Madách el is jött a baráti házba, de keserű és cinikus volt. Minden szavának éle a nők ellen irányult. „Szép tökéletlenségeknek, szeszélyből, sárból és bűnből összetákoltakénak mondta az asszonyokat. Sebző gúnnyal „szép állatokénak nevezte őket. Veres Pálné ellenkezés nélkül hallgatta a költő ki- fakadásait. Azután megkérdezte tőle, hogy miért nem ír valami nagyobb munkát? *— Pedig telnék magától. Csak kísérelje meg! — biztatta. Madách tagadólag ingatta a fejét. — Tőlem már semmi sem telik. Én már meghaltam. Es amikor a háziasszony tovább nógatta, kifakadt: — Ejh, ki tudna olyan komor odúban írni, alkotni, és a múzsákhoz fölemelkedni, mint az én magányos medvebarlangom? — És fejét kezére hajtva maga elé bámult. Veres Pálné csüggedt szomszédjára nézett, majd kimutatott a tavaszi virágzásban pompázó kertre. — Hát írjon itt! Látja, ez a kert most olyan, mint egy elveszett éden. Sétáljon ki, üljön le egy hangulatos helyre és fogadok, hogy egyre-másra jönnek a gondolatok. Így is történt. A vanyarci kert fái alatt fogant meg a költő fejében az „Ember tragédiájáénak eszméje. Megvan a Madách-szoba, melyet a vanyarci kastélyban lakott az író, ahol papírra vetette nagy művét. A beavatottak szerint Beniczky Herminről mintázta Évá-jának csodálatos alakját. Arról az asszonyról, aki okosságával és gyengéd gondoskodásával visszaadta Madách Imrét a magyar irodalomnak, az életnek és önmagának. Csakis ilyen asszony ösztönözhette egyre újabb harcra az oly sokszor csalódott Adámot és segíthette a sors csapásaitól összetört lelkű költőt abban, hogy mégegyszer megtalálja hitét, hogy ezekkel a szavakkal fejezze be nagy alkotását: Ember, mondottam küzdj — És bízva bízzál.. .• Bolduc Bahut* ni, mire vonatkozik ez a bejegyzés? Ma már lehetetlen volna, de szerencsére van egy nagy tanú, Mikszáth Kálmán. Véletlenül tanúja volt az esetnek, amikor Jókaiék svábhegyi szomszédja, akivel Labor- falvy Róza igen acsarkodó viszonyban volt, mérgében agyondobta a tekintetes asszony legszebbik kendermagos tyúkját. A szolgáló jelentette Jókainak, s tanácsot kért. mit tegyen. ,,Mindent inkább, minthogy a feleségem tudomására jusson” — pattant fel kézirata mellől az író. S ahogy Mikszáth elbeszéli: azon nyomban fiákkert kerített, lement a városba, a csarnokba a szolgálólánnyal együtt, s alapos válogatás után megvett egy olyan tyúkot, amely a megboldobe vitetni”, — „Szúnyoghá- j ló felszerelése.” S ezenköz- . ben az Egy magyar nábob . csíra-gondolatai: „Roppant sár, Róza « Jó- zsa Gyuri történetével szó- . rakoztat.” Ez a sor önmagában, mitsem jelentene, ha az i öreg Jókai (1897-ben írt) \ visszaemlékezéséből nem > tudnánk, hogy az Egy ma- . gyár nábob megszületése . előtt, feleségével, Laborfal- . vy Rózával hosszú utazást i tett az Alföldön. E/cözben . mesélte el neki a felesége a különc főúr botrányos [ mulatozásainak történetét j (mendemondáját inkább, . hiszen 6 is csak hallomás- . bőt tudott róla), s a téma I megfogamzott az íróban. A . következő lapokon ezeket . olvashatni: „Ősi hangzású t magyar nevet választani” [ — „Külföldön, magyar főárak, fiatalok, a harmincas évek elején” — „Pári- , zsi magyar munkás” — „Az ifjú Széchenyi” — „A bankár alakja" — ,.A szép I magyar báró” — „Egy pá- ' rizsi nagyúri gyülde” — i „Haszontalan élet” — „Az [ ifjú is hazajö a hölgyek- l kel” — „Itthon az ország- : forgató tervek” — „A szerelem kibontakozása Énekben nn évek- ; ben kezdett terebélyesed- ; ni Jókai népszerűsége. Re- \ gényeit sorra közölték — gyakran párhuzamosan —~ I a lapok, elsősorban a Délibáb, a Vasárnapi Újság és a Pesti Napló. Emich Gusz- ' táv, a Pesti Napló kiadója szüntelenül sürgette Jókait újabb és újabb kézirato- 1 kért. A fent idézett bejegyzések után alig néhány hó- * nappal jelent meg az Egy magyar nábob, majd a Kár- páthy Zoltán. Aki emlékszik a regényre — s ki ne , emlékeznék rá, aki olvasta ! vagy filmen látta? — „azonosíthatta” a napló- ’ jegyzetet: Kárpáthy lett a [ jóhangzású magyar név; a párizsi munkás alakja a regény egyik fontos epizódjához fűződik; Józsa Gyurit viszontláthatjuk az első fejezetekben az öreg főúr falusi versenyének leírásában; s megrajzolta az ifjú gróf alakját is, aki véget vetett a terméketlen külföldi életnek, s hazajött, hogy részt vegyen az itthoni politikai életben. A noteszekből követhetjük Jókai utazásait is. Furcsa „útinapló” ez. Nem törődik néha azzal sem, hogy az országot, vagy országrészt megnevezze. „Az örültem-et itt úgy mondják: örülék" — írja be 1864-ben. Nyilvánvaló: Erdély volt az Utazás színhe- I lye. Három hónappal későbbről olvashatjuk a Pesti Naplóban (illetve azóta nagyon sokszor, valamennyi Jókai-kiadásban) a Hegyek között című novellát, amelynek hőse, a református papné mondja, hogy „örülék”; s az ízes-régies erdélyi beszédről Jókai élvezetes nyelvtörténeti eszmefuttatásba kezd. Olaszországban jártak 1870 őszén. A bejegyzések: „Róma; itt mutogatják valamelyik templomban a Szent Pál láncait, amelyekkel rabkorában a kordonhoz láncolták. No, ezt nem nézzük meg, mert meleg van, inkább majd csak kitaláljuk, hogy miféle lehetett”. Ugyanez év teléről: „A Róza tyúkjáért 5 Forint”. Ki az az irodalomtörténész, aki meg tudná fejtegülthoz hasonlított, felvitte a hegyre. Jókainé késő délutánig próbált a Nemzeti Színházban, nem vett észre semmit. Irodalomtörténeti jelentősége nincs. De annál több az író jellemképéhez. Semmit sem gyűlölt jobban, mint a veszekedést. Tudta, hogy a „meggyilkolt” tyúk miatt a felesége nagy jelenetet rendezett volna („szerette a jeleneteket, hiszen színésznő volt” — jegyzi meg Mikszáth), nem sajnálta a fáradságot, a pénzt, hogy ettől megmeneküljön. Ugorjunk másfél évtizedet. Bejegyzés 1885-ből: „Teljesen kifosztottak a tolvajok”. Két nappal később: „Ma megint kifosztottak”. Egy-két nappal odébb: „Kifosztott három tolvaj”. A tájékozatlan olvasó azt hinné, hogy Jókai tolvajok áldozatául esett, méghozzá sorozatban. Szó sincs róla. Tudjuk, hogy hetenként egy-két alkalommal esténként kártyázott a képviselőház klubjában — Ferraris híres festményen örökítette meg —, Tisza Istvánnal, Nedetzky Lajossal, Mikszáth Kálmánnal és másokkal. Az 6 elbeszéléseikből maradt ránk tréfás szemrehányása. Ha veszített, nagyon el volt keseredve, s amikor este hét órakor — sohasem később — felállt a kártyaasztal mellől, ahol ártatlan tétek (mai értékben 50—60 forintok) forogtak, kockán, így „Itt irthatott Bornemissza". A Duna vonala, s nagy lila pont egy helyen, alatta eny- nyi: „Senki szigete, Tímea, Noémi, komáromi kereskedők”. Lám, Az aranyember legelső vázlat-nyoma! 4» 1890-eit évektől kezdve ritkulnak a noteszok, évenként már csak egyet-egyet használt el, noha ezekben az években is rengeteget írt, mint mindig. Inkább családi jellegűek a bejegyzések: „Pápinak hívnak”. (Az elhunyt feleség lányának családja körében élt a Benczúr utcai házban, ahol szinte az egész élet — amint erről a kortársi emlékiratok vallanak, a „Pápi” körül forgott. S még egy, az utolsó évekből: .J’eszíy beprotezsált a honalapítók közé az új képen”. À ma is látható nagy parlamenti Feszty-képről van szó, ahol Jókai arcát az egyik honfoglaló vezér arcának tette meg a festő, rokoni szeretetböl. A végtelenül gazdag anyagból csak keveset ragadhattunk ki. Meghatott érzés látni ezeket az ereklyéket; vigyázattal érinteni őket, elolvasni, mi van a kockás, vagy sima lapokon, — s gyenge képzeletünkkel nyomon követni, miként lett egy-egy szóból tréfás bejegyzésből, emlékeztető rajzból a magyar irodalom eddigi legnagyobb építménye. Tamás István
