Békés Megyei Népújság, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-16 / 12. szám
T udomány ECHNIKA aHBiïaBBaBQtBQOOïïooBoaücanaaQOBœcacnaaaQEaooBOoeaoQoooeaooooooeDooacsnceoaBcsBaBBaacaeDeseocBesss’' Il közös szovjet—francia űrkutatás új programja I Atomfegyverek a háborúban Szovjet globális rakéta» Az elmúlt évtizedben kezdődött szovjet—francia világűrkutatási együttműködés tovább folytatódik. A hetvenes évtized talán legérdekesebb közös kísérletére 1975-ben kerül sor. Ebbe® az évben az Indiai-óceánban fekvő Kerguelen-szigeten kiépített rakétaindítóállomásról francia gyártmányú ERIDAN- rakétával szovjet tervezésű elektrongyorsítót küldenek fel a magnetoszférába. A közös kísérlet során gyorsított elektronrészecskéket lőnek be a magnetoszférába, hogy ezáltal ott olyan jelenségeket provokáljanak ki mesterséges úton, amelyek abban a régióban természetes módon is végbemennek. A kísérlet során tehát az ember mesterségesen rekonstruálja « mágneses és atmoszférikus visz- szaszórás jelenségét, a sarki fényt és a hullám-részecskék egymásra hatását. Ismeretes, hogy a magnetoszféra a Föld légkörének legkülső része, ahol az elektromosan töltött részecskék mozgását a Föld mágneses erőtere határozza meg. A geofizikusok remélik, hogy az 1975-ös kísérlet után jobban meg fogiák érteni azokat a fizikai jelenségeket, amelyek a magnetoszféra dinamikájára hatnak. Plazmafizikusok is érdeklődéssel várják majd az 1975-ös kísérlet lefolytatását; plazmaállapotú anyag ugyanis a magnetoszférában is előfordul, de ezt laboratóriumi szinten nem tudják előállítani. A geofizikusok másfél évtizede kutatják a magnetoszféra mágneses és elektromos mezejének struktúráját, az itteni plazma jellegét és a napszélnek a plaz- maáVapotú anyagra gyakorolt hatását. Remélik, hogy az elektrongyorsító bevetése a magnetoszférában ezt « kutató munkát is elősegíti. Az ARAKS nevű közös szovjet—francia kísérlet során a felgyorsított elektronokat megfő, felelő intenzitással küldik be a magnetoszférába, mégpelig különböző irányszögekbe történik a belövés. Az Egyenlítőhöz viszonyítva 0, 60 és 120 fokos szögben belőtt elektronok a magnetoszférában különböző fizikai jelenségeket provoká’nak. A megfelelő intenzitást a gyorsítóhoz kapcsolt elektronágyú segítségével érik el. Az ágyú különböző szögben lövi az elektron-sorozatokat. Nemcsak a kilövés technikája bonyolult művelet, de természetesen megfelelő detektorokat is fel kell küldeni a magnetoszférába, hogy a kísérlet során kiváltott fizikai jelenségeket mérni tudják. A detektorok egy részét a rakéta fedélzetére telepítik. A detektorok segítségével az elektronrészecskék egymásraha. tását vizsgálják a magnetoszférában. A rakéta előtt 2—3 kilométerre egy előreküldött orrrész halad, amelybe nagyérzékenységű rádióvevőt szerelnek. Ez a rádióérzékelő a plazma és az elektronsugárzás egymás- rahatását méri. Hasonló jellegű kísérleteket eddig csak az amerikaiak és a szovjetek végeztek a világűrben. 1969-ben amerikai űrkutatók mesterséges sarki fényt keltettek. 1970-ben pedig Wallops Is- land-ról kutató rakétát lőttek fel, amely az elektronsugarak és a plazma egymásrahatását vizsgálta. Ilyen nagyszabású magnetosz- férá-kutatási tervet mint az ARAKS, eddig még nem hajtottak végre az űrkutató hatalmak. H. M„ I Ä japán városok atombom- I bázása a második világháború • során az Egyesült Államok hi- I degháborújának kezdetét jelen- ’■ tették, s a véres háborút az idegek háborúja váltotta fel. A szovjet kormány világosan látta a békére leselkedő veszedelmet, határozott és gyors intézkedésére a szovjet tudósok és mérnökök haladéktalanul hozzáláttak az atombomba előállításához. A hatalmas erőfeszítés eredményeként 1949. augusztus 1- én a Szovjetunió felrobbantotta első atombombáját, majd 1953. augusztus 12-én — az amerikaiakat hét hónappal megelőzve — az első hidrogénbombát is. Ebben az időszakban az atomfegyvert a légierő eszközeként kezelték, amellyel az ellenség hátországát és csapatait lehet bombázni, a hagyományos bombánál lényegesen nagyobb hatásfokkal. Az Egyesült Államok nagy sietve kidolgozta a légi-atomháború elméletét és hozzálátott a hadászati légierő fejlesztéséhez. A légierő jelentőségét józanul értékelve azonban megállapították, hogy a repülőgépek a légvédelmi eszközökkel könnyen sebezhetőek, alkalmazásukat az időjárási viszonyok is erősen korlátozzák. E problémák csak akkor oldhatók meg, amikor a rakéta vált az atomtöltet hordozójává. Űj fiperrenterek A Szovjetunióban valósították meg első ízben az atomlőszereknek a rakétáikkal való egyesítését, s létrehozták az új fegyverrendszert, a rakéta- atom fegyvert. A rakéta-atomfegyverben az atomlőszerek hatalmas pusztítóereje szervesen összeforrt a rakéták kor- látlah hatótávolságával és nagy sebességével, viszonylagos se- bezhetetlenségével és manőverezőképességével. A fejlesztés eredményeként napjainkban már olyan rendeltetésű rakétafegyverek léteznek, mint a hadászati, hadműveleti-harcászati, nem is beszélve a különböző típusú támadó- és védőrakétákról. A rakétafegyverek megjelenése azonban távolról sem jelenti azt, hogy az ösz- szes többi célba juttató eszköz elvesztette volna jelentőségét, mivel a légierő napjainkban ismételten új, soha nem látott eredményeket tud felmutatni a repülési csúcsmagasság, a repülési sebesség, valamint a hatótávolság vonatkozásában. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a harcászati atomfegyverek létrehozása a tüzérség szerepét is megváltoztatta, s az napjainkban az aitomtöltetdk célba juttatásának eszköze Is lett Dili tinyeiü Egyértelműen megállapítható tehát, hogy az atomfegyver a fegyveres küzdelem döntő tényezőjévé, a háború menetét és kimenetelét számottevő mértékben meghatározó tényezővé vált. Megjelenésével a csapatok harci ereje elsősorban hadászati mértékben növekedett meg, s lehetővé teszi a hadászati vezetés számára, hogy az alsóbb szervektől függetlenül hathasson a háború menetére, mielőtt még a szárazföldi haderő, a légierő és a haditengerészet főerői harcba lépnének. Mindez azt jelenti, hogy az atomfegyver kedvező körülmények közötti alkalmazása olyan fölényt biztosíthat, amely már eleve eldöntheti a háború sorsát. Világosan ismerte fel ezt a tényt az Egyesült Államok volt nemzetvédelmi minisztere Robert McNemara, aki 1965-ben a szenátus katonai bizottságának tett beszámolójában hivatalosan is beismerte, hogy a szovjet hadászati rakétáknak azok a csapásai, amelyek néhány óra alatt 200 amerikai várost sújthatnak. 149 millió embert pusztítanának el és megsemmisítenék az ország ipari potenciájának több mint kétharmadát. Angol tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ha Angliára négy darab egvmegatonnás bombát dobnak le. azok legkevesebb 20 millió embert ölnek meg pillanatok alatt, a többit pedig később. Megvültntt a harci »tor Az atomfegyvereknél: hatalmas méretű pusztító ereje értelemszerűen hatást gyakorol a harc módszereire, és alapvető hatást tud gyakorolni a fronthelyzet alakulására is. Mindez azt eredményezné, hogy a csapataik egymás elleni harca a második fázisa lehetne a háborúnak, mivel már az első atomcsapások olyan súlyos veszteséget okozhatnak az ellenségnek, hogy ez a továbbiakban képtelen lenne lényeges ellenállásra. Ezért a szembenálló felek arra fognak törekedni, hogy az atomcsapások nyomán gyorsan előrenyomuljanak és kihasználják az atom- csapások közvetlen pusztító ée lélektani hatását. Ez természetesen nem fog könnyen menni, mivel a radioaktív anyagokkal erősen szennyezett, a rombolt és lángokban álló körzetek leküzdése még akkor is nagy problémát okoz, ha az előnyomulás nem ütközik a védőcsapatok szervezett ellenállásába. Előtérbe kerülnek tehát & harckocsik és a páncélozott csapatszállító járművek, amelyek páncélzata kellőképpen véd az előbbiekben ismertetett tényezőktől, s segítségükkel viszonylag gyorsan át lehet jutni az atomrobbanás körzetén. Az atomfegyverek megjelenése alapvetően megváltoztatta a háború formáit, módszereit, körülményeit A tudatos fejlesztések eredményeként lehetővé vált, hogy a hagyományos csöves tüzérség is képe® legyen atomfegyverek kilövésére, célbajuttatására. Az atomfegyverek hordozóeszközeinek sokrétűsége ellenére azonban továbbra is az atomrobbanófejjel ellátott interkontinentális rakéták tekinthetők a leghatásosabb fegyvereknek megsemmisítő hatásuknál, valamint az egész földre kiterjedő hatótávolságuk miatt. N. L. 6 ÊÊjmm 1973. JAMUÄ& J&, Szerelés sarokcsatlakozóval A műanyagipar által gyártott négyzetes vagy kör keresztmetszetű csövek sokféle célra felhasználhatók, többek között könnyű vázszerkezetek kialakítására is. A problémát mindig a sarokcsatlakozások elkészítése jelenti, az anyag pontos leszabása és tartós hatású ragasztása. A szerkezetek összeállítására fordítandó idő nagymértékben csökkenthető az egyik angol eég által készített sarokcsatlakozó darabok alkalmazásával. Üvegszálas műanyagból sajtolással állítják elő a két- és háromágú sarokdarabokat, amelyeknek a járműipar éppúgy jó hasznát veszi, mint a gépipar vagy a bútoripar. A csövek és sarkak összekapcsolását epoxi ragasztó segítségével végzik. A sarkok pontos derékszöget adnak, ami jelentősen meggyorsítja a vázszerkezetek összeállítóinak munkáját. Mivel mind a csövek, mind a sarokcsatlakozók üvegszálas erősítésű műanyagból készülnek, a szerkezeteik szilárdsága és merevsége kitűnő.
