Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-10 / 291. szám
Battonya 1972-b an A felszabadulás előtt külön lapja veit a 14 ezer lakosú Bat- tonyának. Újságolvasó embereik voltak a battonyaiak. Legalábbis azok, akiknek nem kellett a fogukhoz verniük minden garast és idejük is maradt rá. A cselédeknek, zselléreknek, napszámosoknak persze ilyesmi az eszükbe sem nagyon jutott. És minek is érdekelte volna őket az, hogy mi történik körülöttük, meg bárhol az országban és a világon, amikor nekik a munkán kívül más nemigen jutott és a közügyekbe beleszólásuk nem volt. Ma aligha akad olyan felnőtt ember, aki naponta ne olvasna újságot Battonyán. Mindenkit érdekel a megye, az ország és a világ dolga. A község egykori helyi lapját, a Békés megyei Népújság pótolja. A Népújság előfizetőinek a száma évről évre nő, amiről Palkó Lajos, a községi pártbizottság titkára Leszkó Györgyöt, a Békés megyei Lapkiadó Vállalat hírlapterjesztési szakelőadóját néhány számadattal is tájékoztatja, majd így folytatja: — A községbeliek természetesen a legszívesebben szűkebb Kádár Zsigmond Ecsegfalván a hosszú, ősz estéken a maga készítette késeivel faragja az egykori pásztorélet egy-egy hazájukról olvasnak. Hogy több hír jelenjen meg a Népújságban Battonyáról, a pártbizottság tudósítói csoportot szervez majd, melynek főleg az lesz a feladata, hogy a helyi eseményekről rendszeresen tájékoztassa a szerkesztőséget. Nagyszerű elhatározás, jó lenne, ha mielőbb megvalósulna. Esőben, viharban, hóban Az újságoknak vannak lelkes terjesztői a községekben. Ilyenek azok a társadalmi aktívák, akik időnként pártmeg- bizatásként teljesítik a feladatot. Más a helyzet a posta hírlapkézbesítőinél, akiknek az a napi munkájukhoz tartozik, hogy árusítsanak is újságokat és szervezzenek előfizetőket. Garán János, a postahivatal vezetője szorgalmukért csak dicsérni tudja a kézbesítőket. mozzanatát a maga által kiválasztott és faragásra alkalmas fából. Legjobban az állatfigurái sikerültek. Halász Györgyné hírlapfelelőst is, aki szervezi, irányítja a munkájukat. ö mondja el, hogy a külterületen Majláti András, Majláti László, Balogh Gyula és Burlász István, a belterületen pedig Herczeg Mihály, Birtás Felika, Görbe Imréné, Pável Antalné és (néhány napja) Juhász Jánosné a kézbesítő. Valamennyiükkel elégedett, de a legeredményesebbnek Birtás Felika, Herczeg Mihály és Pável Antalné munkáját tartja. — Nem könnyű a dolguk. Naponta egyenként 280—300 lappal indulnak. Menniük kell esőben, viharban, hóban. Ha fáradtak is, kedveseknek, figyelmesnek keil maradniuk — állapítja meg Halász Györgyné. A legkeresettebb napilap a Népszabadság és a Népújság, amit az előfizetők száma is bizonyít. — Mik érdeklik leginkább az olvasókat? — kérdezem tőle. — A megye és a község hírei, eseményei, na meg a sport. Van egy pavilon is Battonya központjában. A hírlapárus özv. Tóth Jánosné. Ismerik, szeretik az emberek. Sok újságot elad. Sajnos, most már nyugdíjba Készül. Nagyon fog hiányozni. Zsiífolt, elavult üzem battonyai üzemében sem. Itt ugyan nem a munkakörülményekről van szó, hanem a keresetről. Nem kecsegtetők a kilátások Bajusz Györgyné az üzemvezető, ő kalauzok Megnyugtatónak tartja, hogy a központból mindig időben érkezik az anyag, nincs tehát fennakadás a termelésben. Véleménye szerint az asszonyok, lányok szívesen dolgoznak az üzemben és meg is tanulták a szőnyegszövést. — Mennyi a keresetük? ~ kérdezem. — Nyolcszáz és 1600 forint között van. Megállunk egy gépnél, amelyen két fiatal nő dolgozik: Takács Kati és Szabó Lajosné. Kati 1970 őszén, az általános iskola befejezése után került az üzembe. Ügyes, szorgalmas kislány. Két évi gyakorlattal havi 1000 forint keresetei, tud eiérni a nagy figyelmet követelő, fárasztó munkával. Szabó Lajosné csak 9 hónapja van itt. Ha nagyon igyekszik, 800 forintot keres. Ebből tartja el önmagát és — volt férjétől elváltán — a kislányát. A kilátásai egyelőre nem kecsegtetők. Az ecsegíalvi fafaragó Ma már csak 9 300 lakosa van Battonyának. Mintegy 60 százalékuk él a négy — a Petőfi, a Május 1, a Dózsa és a Vörös Október — Tsz-bőL A közös gazdaságokban a vezetők jó irányítása, a becsületes dolgozók szorgalma — a sok gond, baj melett is — eredményesen segítette elő az őszi betakarítási munkák befejezését. Csak a mélyszántással kell még igyekezni, hogy kellően megalapozott legyen a jövő évi termés. Viszonylag sokan élnek a községben az iparból is. Számottevő a téglagyár, az állati fehérje feldolgozó üzeme, az asztalos szövetkezet és a szőnyeg- szövő üzem. A legjelentősebb az asztalosszövetkezet .amely festett hálószoba- és konyhabútort, kárpitozott sezlont és ajtó-, ablakkereteket készít. A bútor egy része közvetlenül a megye kiskereskedelméhez kerül, ami a szövetkezet szempontjából is előnyös. Gazsi Károly elnöktől és Pataki Lászflóné főkönyvelőtől megtudom, hogy az idén a bevétel a tervezett 22 millió helyett várhatóan 23 millió forint lesz, a nyereség pedig meghaladja a tavalyit. További fejlődésre azonban nincs kilátás. Az üzem rendkívül zsúfolt, a termelőgépek elavultak. Jelentősebb összegű juttatási kérelemmel fordultak az OKISZ-hoz, de nem sok a remény, hogy megkapják. Ha mégis, akkor a létszámot és a termelékenységet is növelik majd. A szövetkezet termékei iránt nagy a kereslet és munkát kereső férfi, meg nő sok van Battonyán. A mostani állapotában azonban az üzem nem tartható fenn sokáig. Tessék meggyőződni róla! Nem sokkal örvendetesebb a helyzet a Csaba Szőnyegszövő 9 Eléggé lehangoló a helyzet itt is, más szempontból az asztalosszövetkezetben is. A határmenti Battonya mintha gazdaságilag is a perifériára szorult volna. És talán helytelen lenne manapság újabb kis üzemeket telepíteni a községben, különösen ólyat, mint a szőnyegszövő, de a meg-- levők fejlesztése a lakosság lét- szükséglete. Ä -Szép boltok, jó áruellátás Örvendetes viszont, hogy az utóbbi években több olyan bolt létesült, amilyenekkel még nagyvárosoknak sem ka1 lene szégyenkezniük. Ezek egyike a ruházati áruház, amelyet az idén, június 1-én adtak át. Azóta 6 hónap telt el, s a ruházati forgalom az elmúlt év hasonló időszakához képest 2 millió forinttal növekedett. Főként azért, mert a környékbeli községekből is sokan járnak ide vásárolni. Bakota János, az ÁFÉSZ igazgató-elnöke örömmel újságolja, el, hogy az áruház áruellátásáról a DÉLTEX-szel közösen gondoskodnak, közös a haszon, aminek az előnyét a vásárlók is látják. Az elmúlt négy év alatt jött létre a vasműszaki, az önkiszolgáló élelmiszer- és háztartási bolt, a bútorraktár, a falatozó, a vendéglő, a presszó és a borkóstoló, a TÜZÉP-te’epen a tüzelő- olai-vásárlóhely, valamint a ma- radékbolt is. — Mi várható még? — Jövőre kialakítunk a központban egy tejivót, szeszmentes cukrászdával. Olyan lesz, mint régen a kávéházak voltak. A vendégek egy kávé mellett újságokat. folyóiratokat olvashatnak, társaloghatnak vagy éppenséggel írhatnak. Bizonyára kedvelt hel'yé válik majd. Aztán már aligha kell más Battonyán. Az ÁFÉSZ bolthálózata talán meg is előzte a korát. Csak a külső boltokat korszerűsítik még. Szerb és román klub A délszláv tanítási nyelvű általános iskolában 50-en, a román iskolában 32-en tanulnak. Ez a létszám az utóbbi évekBÉKÉS WGM&zi ben nem sokat változott ugyan, de 2—3 év múlva csökkenés várható — tájékoztat Mamu- zsity Zénó igazgató. A csökkenés pedig abból ered, hogy a fiatalok közül sokan kénytelenek máshol munkát keresni, ahol aztán letelepednek, családot alapítanak és a gyerekeik már ott járnak iskolába. Ám így is gond az iskolában a helyhiány. Még egy tanteremre lenne szükség, hogy a felsőtagozatnak osztott tanítását megoldják. Egyébként érdekes, hogy magyar gyerekek is járnak ebbe az iskolába. Megtanulnak még egy nyelvet, aminek az életben nagy hasznát látják. Igazuk van. a szülőknek. Főként két tanár, Zority Márk és Roczkó Milos érdeme, hogy a művelődési ház keretében két évvel ezelőtt létrejött a szerb és román klub. Ehhez a nagyközségi tanács jelentős anyagi támogatást nyújtott. Zority Márk a iklub működéséről így számol be: — Előadásokat tartunk felnőtteknek, fiataloknak. Van egy 300 kötetes könyvtárunk. Van lelkes színjátszó- és tánc- csoportunk, énekkarunk, amely mindig telt ház előtt szerepel. Az idén a klub szervezte Battonyán a majálist, ami olyan jól sikerült, hogy ezentúl minden évben megismételjük majd. Lezárult az első félidő Mik a jövő kilátásai? Erről a kérdésről Borka Sándorral, a nagyközségi tanács elnökével beszélgetünk, aki először az elmúlt 2 év fejlődéséről ad számot: — A két évvel ezelőtti jelölőgyűléseken 236 közérdekű be- jélentés hangzott el. Kiszámítottuk: a gondok megoldására 22 millió 250 ezer forintra volt szükség. Most a félidőnél tartunk, s eddig 11 és fél millió forintot használtunk fel. — Milyen célokra? — Üt- és járdaépítésre, belvízelvezetésre, a vízhálózat fejlesztésére, iskolák felújítására, napközi otthonok bővítésére, a közvilágítás, a kereskedelmi hálózat, a szolgáltatás, a közlekedés és az egészségügyi szolgálat fejlesztésére. A társadalmi munka kevesebb volt a vártnál, jobb szervezéssel többet is el lehetett volna érni. — Mihez vár segítséget a jövőben a tanács? — A szakközépiskola bővítési munkáihoz, valamint a fürdő és az általános iskola tornatermének építéséhez. Emellett a parkosításhoz, a község szépítéséhez, amit eddig is szívesen elősegített a lakosság. — Mi következik a választási ciklus második félidejében? — Elsősorban a községi utakat akarjuk rendbehozni, korszerűsíteni. És persze sok más feladat is van még. Ilyen a gimnázium és szakközépiskola fejlesztése, a villanyhálózat bővítése a külterületeken, a járdaépítés és a belvízrendezés. Nem egyszer szó esik mostanában a vasút megszüntetéséről is, amit nagyon sokan elleneznek. Annyi bizonyos, hogy a vasút megszüntetése nem megy máról holnapra. Előbb korszerűsíteni kell a Mezőkovácsháza—Battonya és a Lökösháza—Battonya— Mezőhegyes közötti utat. Ez pedig nem csak időbe, hanem sok-sok millió forintba is kerül. mk egy alkotás. (Fotó: Márton) 1972. DECEMBER 10. Pásztor Béla Kádár Zsigmond munka közben.